Tavaly az olaj drasztikus esésénél sokkal több minden történt az árupiacokon, számos termék ára két számjegyű mértékben emelkedett, olyan is volt, amely nagyjából megduplázódott. A részvénypiacok is jól állnak, új csúcsok közelében, és két nagy hullámban a kriptodevizák soha nem látott szintekre ugrottak. Mi lehet ennek az oka, és az idén is kitart
A horvát kormány hétfői ülésén természeti katasztrófa sújtotta területté nyilvánította Sziszek-Monoszló (Sisak-Moslovacka) megyét, valamint Zágráb és Károlyváros (Karlovac) megye egyes részeit a múlt héten történt két erősebb földrengés miatt - közölte Andrej Plenkovic kormányfő.
A külügyminiszter az MTI-nek azt mondta, 2020 egészen biztosan szerepelni fog minden történelemkönyvben a koronavírus-járvány és hatásai miatt, de ugyanez az idei évre is igaz lesz, ugyanis folytatódik a küzdelem a pandémia ellen.
A jó novemberi teljesítményt követően a december is szép lett, a BUX 8,6 százalékkal került feljebb, ezzel a BÉT lényegében maga mögött hagyta a pandémia okozta válságot. Az index visszatért a járvány előtti szintekre, és az akkor új csúcsot jelentő előző évzáráshoz képest is csak 8,6 százalékkal alacsonyabban fejezte be a 2020-as évet, míg év közb
Rendkívül nehéz helyzetben vannak a német kórházak a koronavírussal fertőzöttek számának gyors növekedése miatt - jelentette ki hétfőn Steffen Seibert német kormányszóvivő Berlinben.
A legendás színésznő a Doktor Balatonban tért vissza a képernyőre, mi pedig arról faggattuk, milyen emlékek fűzik a magyar tengerhez. Kiderült, nem akármilyenek.
Az Európai Gyógyszerügynökség állást foglalt a féladagos koronavírus-oltással kapcsolatban. Elmondásuk szerint tiszteletben kell tartani a Pfizer/BioNtech vakcina esetében a maximum 42 napos különbséget az első és második dózis beadása között, mivel csak így érhető el a teljes védelem.
Az osztrák kormány terveivel ellentétben január 24-éig tart majd Ausztriában a koronavírus-járvány miatt elrendelt teljes zárlat, mivel a parlament felsőháza (Bundesrat) hétfőn nem szavazta meg a kormánykoalíció javaslatát a január 18-ai nyitásról.
A koronavírus-járvány és a korlátozások nem rengették meg különösebben a karácsonyi ajándékozási szezont, a magyarok 87%-a pont úgy készült az ünnepi időszakra, mint a korábbi években. Idén is sláger volt a játék (55%), a ruházat (54%) és az elektronikai eszközök (48%), miközben az utazás és az élmény 2020-ban labdába sem rúghatott. De mit tehetünk
Nem adható ki Julian Assange az Egyesült Államoknak. Így döntött egy londoni bíróság, amely szerint fennáll a veszélye, hogy a WikiLeaks alapítója öngyilkosságot követne el az amerikai fogságban. A férfit kémkedéssel vádolják az amerikaiak, mert bizalmas kormányzati dokumentumok tömegét tette közzé.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk. A felolvasott hírek itt érhetőek el: https://podcast.hirstart.hu/friss-hirek/2021/01/04/2918/
Sok a bizonytalanság a Covid-védőoltással kapcsolatban; milyen kötelezettségei vannak a munkáltatónak? Mire kötelezheti a munkavállalót és mire nem? Mit tehet az alkalmazott, ha nem szeretne védőoltást kapni? -ezeket a problémás területeket járta körbe és válaszolta meg Zempléni Kinga munkajogász a ProfitLine.hu olvasóinak.
Hogy miért kell beszélnünk a kimondhatatlanról, az elviselhetetlenről? Doffek Gábor szerint azért, mert a gyászt mindannyiunknak tanulni kell, ezzel is erősítve magunkban az empátiát és a másik felé való érző szívű odafordulást.
Az eddigi kabinetfőnök új Külügyi Iroda megszervezésére kapott megbízást, ezzel megerősítenék a lengyel elnök intézményi hátterének külpolitikai részét.
Az USA-ban rekordszintre emelkedett a fertőzések száma, ami más kockázatokkal együtt csúnya mínuszba lökte a tőzsdeindexeket. Az európai börzéken is eltűnt a kezdeti emelkedés nagy része. A hazai tőzsdét a Richter húzta vissza, a forint viszont erősödött. Minden Georgia és az amerikai szenátus jövője körül forog.
A horvát kormány hétfői ülésén természeti katasztrófa sújtotta területté nyilvánította Sziszek-Monoszló (Sisak-Moslovacka) megyét, valamint Zágráb és Károlyváros (Karlovac) megye egyes részeit a múlt héten történt két erősebb földrengés miatt - közölte Andrej Plenkovic kormányfő.
„Egyedülálló anyuka vagyok, két gyerekem van egyedül otthon, a fiam 19 éves lesz 3 nap múlva és megígértem neki, hogy hazajövök mindenképp, egy hónapja nem tudtam hazamenni, mert nem volt gép” - mondta sírva az egyik utas.
Ha csak 2020 első és utolsó két hónapjának adatait és híreit látnánk, azt gondolhatnánk, hogy ismét bámulatos évet zárt a magyar autóipar. Sajnos azonban a közbeeső nyolc hónap ennek ellentmond. A tavaszi időszak a járműgyártásunk egyik legsötétebb időszaka volt.
A Magyar Orvosok Szakszervezetének alelnöke, Daróczy-Gaál Ágnes azt mondja, az egészségügyi dolgozóknak példát kellene mutatniuk, hogy valamennyien beadatják maguknak a koronavírus elleni vakcinát. Aki pedig nem oltat, fizesse az esetleges intenzív kezelésének többmilliós költségét.
Korábban több ellenzéki politikus is bírálta Orbán Viktort azért, ahogyan Karikó Katalinnal kapcsolatban fogalmazott, akinek kulcsszerepe van a koronavírus elleni mRNS-vakcinafejlesztésben.
A brit egészségügyi miniszter tájékoztatása szerint a Dél-Afrikában azonosított új variánsa a koronavírusnak sokkal problémásabb annál a mutációnál, ami a briteknél terjedt el - számol be a hírről a CNBC.
Már megtekinthető Jacob Chase Larry című rövidfilmje alapján készült Come Play (Gyere játszani) című horrorfilmje, ami előhozza a legrosszabb rémálmaidat. Kritika.
Korábban a katolikus egyházfő üzent azoknak, akik a hazájukban érvényes korlátozások miatt elutaznak, nyaralnak és nem éreznek együtt azokkal az emberekkel, akik anyagi gondokkal küszködnek és nem tudnak elutazni.
Emelkedéssel zártak a vezető nyugat-európai tőzsdeindexek hétfőn, 2021 első kereskedési napján, az új koronavírussal fertőzöttek számának emelkedését övező aggodalmak dacára.
A múlt heti 6,4-es erősségű horvátországi földrengést követően több mint 400 utórengést észleltek a magyar mérőállomások, a legutóbbi, Magyarországon is érezhető rengést hétfőn mérték: a Richter-skála szerint 4,5-ös erősségű földmozgás epicentruma ezúttal is Petrinja városának közelében volt - mondta Kiszely Márta szeizmológus az MTI-nek.
Egy csaknem harminc méter hosszú zárt vízelvezető csatornarendszer közepébe szorult egy szilveszter éjszakáján eltűnt kutya a Tolna megyei településen.