2021. január 6. szerda

jan. 6
7:06
Énekes lesz az Exatlon Hungary sármos sztárja? (Life)
A BMX világbajnok, Kempf Zozo bújt meg a Nicsak, ki vagyok diszkógömbjében. Az Exatlont is megjárt sportoló mindenkit megdöbbentett leleplezésekor, hiszen énektudása a sztárcsapatok előtt addig ismeretlen volt. Zozo a Life.hu-nak többek közt azt is elmondta, számíthatunk-e tőle énekesi karrier beindulására.
jan. 6
7:12
Dr. Orbán Anita a Vodafone Magyarország új vezérigazgató-helyettese (Márkamonitor)
Január 4-től Dr. Orbán Anita tölti be a Vodafone Magyarország vállalati kapcsolatokért felelős vezérigazgató-helyettesi pozícióját, egyúttal januártól az igazgatótanács tagja is lesz. Az új vezérigazgató-helyettes a Tellurian LNG fölgázipari vállalat londoni leányvállalatától érkezett a Vodafone-hoz.   Dr. Orbán Anita a Budapesti Közgazdaságtudomán
jan. 6
7:12
Lebontják a Wichmann kocsma épületét (SzMo)
Budapest belvárosának egyik ikonikus épülete helyén hotelt építenek.
jan. 6
7:12
Alekosz taxisofőr lett: extra szolgáltatást is nyújt a fuvar mellé (Life)
Alekosz taxisnak állt.
jan. 6
7:12
Eminem végre SpongyaBobéknak rappel – Coub-válogatás (Promotions)
Kiderül, hogy Etus mit hallgat elalvás előtt a Szomszédokból, és az is, hogy mit jelent az a bizonyos 15 centi.
jan. 6
7:18
Gulácsi Péter éhes a Bayern München és a Liverpool elleni sikerre (Infostart)
A német bajnokságban, a Bajnokok Ligájában és a nyári Eb-n is csodát csinálna a kapus.
jan. 6
7:18
Csapadékosra fordul az idő (Háziállat)
Többnyire erősen felhős vagy borult lesz az ég, átmenetileg hosszabb időre is elvékonyodhat, felszakadozhat a felhőzet. A csapadékzóna északkelet felé halad tovább, a legtöbb helyen eső várható, míg északon, és az Északi-középhegységben helyenként havas eső, hó is lehet. Délutántól záporok, legnagyobb eséllyel északon hózáporok is előfordulhatnak,
jan. 6
7:18
Vízkereszt: a hagyomány szerint ma eldől, milyen hosszú lesz a tél (Femcafe)
A vízkereszt, azaz epifánia az egyik legrégibb keresztény ünnep, amely Jézus kinyilvánulásának pillanatait foglalja magában. Ezt mindenki ismeri, ám kapcsolódnak a jeles naphoz még további érdekességek is, például a hagyomány szerint ma kiderül az is, mennyi ideig tart majd a téli szezon és mikor köszönt be a tavasz.
jan. 6
7:20
Napi időjárás - sok csapadék, több helyen hó is várható (Háziállat)
Mutatjuk az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzését szerdára.
jan. 6
7:24
Ön is kávéfüggő? (WebBeteg)
A koffein a világ két legelterjedtebben használt pszichoaktív drogjának egyike, a másik az alkohol. Az, hogy pszichoaktív, azt jelenti, hogy hatással van a lelki életünkre, miközben számos testi tünetet is okoz.
jan. 6
7:24
Kínai egyetem épül Budapesten, itt lesz a helye - Friss hírek 2021. január 06. 07:13 (Hírstart Robot podcast)
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk. A felolvasott hírek itt érhetőek el: https://podcast.hirstart.hu/friss-hirek/2021/01/06/2935/
jan. 6
7:27
Tudományos-innovációs telephely nő ki a földből a pécsi egyetemen (Infostart)
A kormányzat mind nagyobb szerepet szán a termelő-, szolgáltató vállalatokkal való szorosabb kapcsolat kialakításában.
jan. 6
7:30
Döbbenetes: évek óta zaklatják a magyar sztárt, aki már szeretteit félti (ATV)
Dopeman, azaz Pityinger László feljelentette zaklatás miatt azt a 45 éves nőt, aki évek óta próbálja megkeseríteni az életét, még ha nem is ez a célja. A zenész aggódik szeretteiért és a szüleiért is, ugyanis Katalin – aki korábban megszökött a kórházból és a rendőrség is kereste már – a szeretteinek sem hagy nyugtot.
jan. 6
7:30
Tömegével vettek őrizetbe demokráciapárti aktivistákat Hongkongban (444.hu)
Így néz ki élesben a „a lázadást, elszakadási törekvések hangoztatását és felforgató cselekményeket" tiltó, Pekingből diktált nemzetbiztonsági törvény.
jan. 6
7:39
Itt az első hó (Infostart)
A nyugati országrészben már havazik.
jan. 6
7:42
Negyven menekültet szállított teherautójában egy magyar sofőr (ATV)
Negyven illegális bevándorlót szállított teherautójában egy magyar sofőr, akit szerdára virradóra állítottak meg a rendőrök Kecskemét közelében - közölte a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság az MTI-vel.
jan. 6
7:42
A Henkel csaknem 700 millió, 100%-ban újrahasznosított műanyagból készült flakont dobott piacra Európában (Márkamonitor)
A Henkel fontos mérföldkőhöz érkezett a fenntartható csomagolás iránti elkötelezettségében: A vállalat Európában eddig csaknem 700 millió, 100 százalékban újrahasznosított műanyagból készült flakont használt fel Laundry & Home Care termékeihez, melyből több mint 400 milliót csak 2020-ban. Az újrahasznosított anyag a fogyasztói felhasználás utáni hu
jan. 6
7:42
Egy férfi régi, kopott festményeket talált, hazavitte őket, majd következett a csoda (Promotions)
Ez az igazi művészeti bűvészmutatvány.
jan. 6
7:42
Az adóhivatal már minden számlát lát (Mínuszos)
Mérföldkő az adózásban, hogy az adóhivatal 2021-től már minden számlát lát, az adózókat a koronavírus-járványra is tekintettel szankciómentes időszak segíti a zökkenőmentes átállásra március 31-ig – közölte Izer Norbert a Pénzügyminisztérium adóügyekért felelős államtitkára. Jelenleg hétköznaponként átlagosan egymillió számla érkezik az adóhivatalh
jan. 6
7:48
Különös feladata lesz Románia sportminiszterének a paralimpián: versenyez (Infostart)
A magyar nemzetiségű Novák Eduárd 44 évesen is aktív kerékpárversenyző.
jan. 6
7:48
Még mindig nagyon hasít a kínai szolgáltatószektor (Portfolio)
Lassuló ütemben növekedett a kínai szolgáltatóipar teljesítménye decemberben, miközben a kiadások jelentős növekedése miatt a szektorban működő vállalatok az elmúlt közel 13 évben látott legnagyobb mértékű áremelést alkalmazták - derül ki a Caixin Insight Group kínai kutatóintézet és az IHS Markit londoni székhelyű pénzügyi-gazdasági adatszolgáltat
jan. 6
7:48
Megvan, hol épülhet meg a kínai egyetem budapesti campusa (SzMo)
A telket a kormány vásárolja meg több mint 800 millió forintért.
jan. 6
7:50
Új csúcson a bitcoin, nem tud megállni (Portfolio)
A hétvégén lépte át a bitcoin a 30 ezer dolláros lélektani szintet, és nem áll meg: már 35 ezer dollár felett is járt a kriptopénz árfolyama ma hajnalban.
jan. 6
7:54
Elfogyott a türelme - Dopeman feljelentette zaklatóját, aki szeretteit sem hagyja békén (Life)
Három év után döntött úgy Dopeman, hogy feljelenti zaklatóját. A 45 éves nő évek óta megkeseríti az életét, de családját sem hagyja békén.
jan. 6
8:00
Vakcinaútlevelet sürget Putyin az oroszoknak (Infostart)
Az orosz elnök szeretné elérni, hogy a védőoltás megszerzése után honfitársai ismét tudjanak külföldre utazni. Közben már máshol is gőzerővel folyik az ehhez kapcsolódó alkalmazások fejlesztése.
jan. 6
8:00
Időjárás: érkezik a hideg és a havazás (Life)
Fokozatosan hül le a levegő és hamarosan havazás is várható.
jan. 6
8:06
Nem mindennapi módszerrel segítettek egy túrázás közben megsérült férfinak a rendőrök (ATV)
Bajba jutott túrázót cipeltek le a pilisvörösvári egyenruhások a hegyoldalról, aztán kórházba is vitték.
jan. 6
8:06
Skóciai golfozásba menekülne Trump Joe Biden beiktatása elől, de odaát nem látják szívesen (444.hu)
A skót miniszterelnök szerint a golfturizmus minden, csak nem alapos indok az országba utazásra.
jan. 6
8:06
Tengerparton fotózták a félmeztelen Keanu Reeves-t - 56 évesen sem panaszkodhat a testére (Femcafe)
A színész közel a 60-hoz is jó formában van, a minap Malibu tengerpartján élvezte a napsütést és a hullámokat - paparazzik természetesen meg is örökítették a vidám momentumokat.
jan. 6
8:06
A Revolut is figyelmezteti az ügyfeleit, hogy baj van a Ripple körül (FinTechRadar)
A SEC eljárásról írt levelet minden nyelven a Revolut az XPR-t vásárló ügyfeleinek.
jan. 6
8:06
A Pantone Intézet idén is meghatározta az Év színét (Life)
Vajon mi vagy ki határozza meg a trendeket? Például azt, hogy az egyik évben egy bizonyos szín számít nagyon divatosnak és azzal van tele minden ruhabolt, lakásdekorációs üzlet, míg a következő esztendőben már egy másik árnyalatért őrül meg világ? Ki dönt arról, hogy mi számítson felkapottnak és főképp, mi fogja jellemezni a 2021-es évet?
jan. 6
8:06
Az ember, aki sokkal több, mint Mr. Bean – Boldog születésnapot, Rowan Atkinson! (WMN)
Hogyan lett egy dadogó villamosmérnökből a világ legismertebb komikusa? Miért épp egy végletesen együgyű karakterrel lett világhírű a kétdiplomás, a Brit Lovagrend parancsnoki fokozatával és a legmagasabb szintű művészeti díjakkal kitüntetett Rowan Atkinson? D. Tóth Kriszta rendhagyó köszöntője a születésnapján, olvassátok el újra!
jan. 6
8:06
Ki bízná rá szívesen az adatait a hatóságokra? (Bitport)
A magyarok többsége igen, de az európai átlagot tekintve tízből hat felhasználó bizalmatlan az állami szervezetekkel szemben.
jan. 6
8:06
A Honda maszkot húzott az autókra a koronavírus terjedése ellen (Hamu és Gyémánt)
A forradalmi újítás biztonságosabbá teheti a nagyszámú utazásokat, és ráadásul nem is kell érte vagyonokat kiadni. Ugyan elkezdődtek már a koronavírus elleni oltások világszerte, mégis valószínűleg hosszú ideig velünk marad még a betegség, és annak számos kényelmetlen velejárója. Ilyen például a maszkviselés. Nem meglepő, hogy sok cég is h
jan. 6
8:06
Orosz sertést fog enni a világ jelentős része? (Agrárágazat)
Az önellátás szintjét elérték, gondolkodhatnak az exportban…
jan. 6
8:06
Világtérképen a szikesedéssel érintett talajok (Mezőhír)
Nem publikálta a megrendelő, de már megtekinthető!
jan. 6
8:12
Friss koronavírus-infókkal érkezik az operatív törzs – élőben az InfoRádióban és az Infostarton (Infostart)
A tervek szerint a szokásos időben lesz a szerdai tájékoztató.
jan. 6
8:12
Gyengülés az ázsiai tőzsdéken (ProfitLine)
Gyengültek a vezető ázsiai börzék szerdán, és a még nyitva tartó térségbeli tőzsdék többsége is mínuszban állt.
jan. 6
8:12
Január 18-ig vehetsz még Zwack-részvényt az osztalékért (Portfolio)
Részvényenként bruttó 300 forint osztalékot fizet ki január 27-én a Zwack a részvényeseinek. Itt vannak az osztalékfizetéshez kapcsolódó dátumok.
jan. 6
8:12
Magyar klímakutatókat díjazott a chilei állam (Márkamonitor)
A klímakutatásban végzett felfedező és feltáró munkájukért a Földgömb Alapítvány kutatói, Dr. Nagy Balázs és Heiling Zsolt a Magellán-szoros felfedezésének 500. évfordulója alkalmából alapított díjat vehettek át. Az oklevelet Camilo Sanhueza, Chile magyarországi nagykövete decemberben, Budapesten nyújtotta át a díjazottaknak. A kutatók dél-amerikai
jan. 6
8:12
Nem engedték be Kínába a koronavírus eredetét kutató szakértőket (SzMo)
Hiába egyezett meg az Egészségügyi Világszervezet a kínaiakkal, nem jutottak be az országba a kutatók.
jan. 6
8:12
Magyar kutató ördögi haláltánc helyét találhatta meg, ahol kimondták az egyik leghíresebb történelmi személyiség halálos ítéletét (Promotions)
Nagy lelet bukkant elő, amelynek igen jelentős kulturtörténeti jelentősége van.
jan. 6
8:18
Még három évig padoztathatja egyik középpályását a Barcelona, ha nem tudja "elsózni" (Infostart)
Riqui Puig 2023-ig szóló megállapodást írt alá az FC Barcelona labdarúgócsapatánál – adta hírül a Mundo Deportivo katalán sportújság.
jan. 6
8:18
Lehet-e vis maior a koronavírus a hazai ingatlanpiacon? (Portfolio)
Csaknem egy évvel a COVID-19 járvány kitörését követően számos vezetőben fogalmazódik meg (újra) a kérdés, hogy milyen hatást gyakorol a világjárvány a vállalat szerződéses viszonyaira. Mentesülhet-e a társaság a koronavírus miatt vis maior-ra hivatkozással valamely korábban vállalt kötelezettség alól? Illetve ugyanez fordítva: köteles a beszállító
jan. 6
8:18
Dárdai Pál fia hazatér - itt folytatja (ATV)
A magyar élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (OTP Bank Liga) szereplő MOL Fehérvár FC leigazolta a korábbi magyar szövetségi kapitány, Dárdai Pál fiát, Dárdai Palkót.
jan. 6
8:18
Varga Judit: a családoknak kiemelt szerepük van a fenntartható fejlődésben (Demokrata)
Úgy fogalmazott, hogy a gyermekes családok jellemzően jobban figyelnek a környezet védelmére.
jan. 6
8:20
Kétmillióhoz közelít a koronavírus halálos áldozatainak a száma (Portfolio)
86,4 millió fölé emelkedett a koronavírus-fertőzöttek száma a világban, közülük 48,5 millióan már meggyógyultak, a halálesetek száma pedig 1,9 millió közelébe emelkedett – mutatják a John Hopkins Egyetem szerda reggeli adatai. Koronavírushíreink ebben a cikkben követhetők nyomon a szerdai nap folyamán.
jan. 6
8:24
Publicus: Cseh, Donáth és Ujhelyi a legnépszerűbb magyar EP-képviselők (ATV)
A Publicus Intézet 2020. december 12–19. között 2499 fő megkérdezésével készített országos reprezentatív közvéleménykutatásban vizsgálta az emberek véleményét egyes magyarországi Európai Parlamenti képviselők megítéléséről.
jan. 6
8:24
Egyszerre takargatja mindkét frissített arcát a 2022-es Audi A8 (Autónavigátor)
Bár a két autó ránézésre viszonylag hasonló, találni rajtuk fontos, főként a különböző modellváltozatokat érintő különbségeket. Mindemellett a Carscoops kémfotósai
jan. 6
8:24
Boris Johnson: a legveszélyeztetettebb korosztály csaknem negyedét már beoltották (Demokrata)
Az angliai lakosság 80 éven felüli korosztályából több mint 650 ezren részesültek a koronavírus elleni oltásban.

Keresés