A kínai külügyminisztérium szerdán közölte, hogy még folyik az egyeztetés az Egészségügyi Világszervezettel (WHO) a koronavírus-járvány eredetének felkutatása céljából Kínába látogató szakértői csoport beutazásáról, miután előző nap a WHO főigazgatója úgy nyilatkozott, hogy Kína még nem adta meg a beutazási engedélyt a szakértőknek.
Keani Reeves mindig is különc hollywoodi színész volt, amihez szerény életvitele is hozzájárult. Ám nem csak emiatt lett sokak kedvence, valljuk be, hogy tehetsége mellett sármja is jócskán "tehet" népszerűségéről.
Idén 4 százalékkal nőhet a globális gazdaság abban az esetben, ha széles körben sikeresen alkalmazzák a koronavírus elleni oltást a világon - véli a Világbank, amely júniusban nagyobb, 4,2 százalékos bővülésre számított 2021-re.
Idén 4 százalékkal nőhet a globális gazdaság abban az esetben, ha széles körben sikeresen alkalmazzák a koronavírus elleni oltást a világon – véli a Világbank, amely júniusban nagyobb, 4,2 százalékos bővülésre számított 2021-re.
A sztárpár már hónapok óta külön él, és a hírek szerint a szakítás küszöbén vannak, de arról is szólnak a pletykák, hogy még próbálják megmenteni a kapcsolatukat.
Tavaly lepleződött le Iszak Eszti és Gyurta Dani kapcsolata, ám a szerelem ellenére is sok rossz dolog történt a műsorvezetővel 2020-ban. Ő azonban személyes fejlődésére fordította ezeket.
Még lehet jelentkezni a közép- és felsőoktatásban tanuló diákoknak meghirdetett pénzügyi versenyre, a ZsetON – Hangolódj a pénzügyekre vetélkedő döntője március 26-án lesz – mondta az InfoRádiónak Hergár Eszter, a Pénziránytű Alapítvány kuratóriumi elnöke.
Az osztrák fővárosban szerdán megkezdődött a koronavírus elleni oltási kampány második köre. A január 12-ére tervezett országos oltás kezdetét is előbbre hozták - tudta meg a Kurier című osztrák napilap.
Több mint kétszáz informatikai szakértőt képeznek ki a nyári, tokiói olimpiára és paralimpiára, nekik az lesz a feladatuk, hogy megakadályozzák a játékok ellen irányuló esetleges kibertámadásokat.
Az év egyik különösen jó híre, hogy a kedvezményes lakásáfa és a felújítási támogatások felpörgetik a fejlesztőket és beindul a hazai lakásállomány megújulása nemcsak az újak építésével, de a meglévők fejlesztésével egyaránt. A nagy pörgés azonban olykor kisebb-nagyobb hibákhoz, buktatókhoz, átverésekhez is vezet, amikre jó példák voltak 2-3 éve az
Újabb mobiltelefonnal megvásárolható jegytípussal, időalapú menetjeggyel bővítette szolgáltatását a DKV Közlekedési Zrt. Debrecenben - jelentették be a város és a társaság vezetői szerdán a régi városháza előtt tartott sajtótájékoztatón.
Gázrobbanás történt, majd tűz ütött ki egy gyöngyösi társasházban keddről szerdára virradó éjszaka, egy ember meghalt - közölte a Heves megyei katasztrófavédelmi szóvivő szerda reggel. Nagy Csaba elmondta: a detonáció
Délnyugat felől jelentősebb havazás érkezik vasárnap, így hétfő reggelig akár 5-6 centi hó is hullhat több helyen. Nyugatra, a főváros környéki hegyekbe és az Északi-középhegységbe is megérkezett a tél, reggelre hótakaró
A koronavírus második, erőteljes hullámának hatására jócskán más magyarországi gazdasági pályát vázolt ma 2021-re a Világbank, mint tette júniusban, hiszen az akkor mondott 4,5%-os GDP-növekedési előrejelzését most 3,8%-ra rontotta. Ezzel együtt jövőre sem vár kirobbanó növekedést itthonra: 4,3%-os ütemre számít. Globálisan idénre 4%-os növekedést
A vizsgálat 94,1 százalékos hatékonyságot mutatot azoknál az embereknél, akik oltást kaptak. Az Európai Gyógyszerügynökség javasolja, hogy a Moderna gyógyszergyártó cég koronavírus elleni vakcinája is megkapja az uniós forgalombahozatali
Először az adatok szerint több új fertőzött volt, mint ahány tesztet csináltak. Később aztán javították az elvégzett tesztek számát, ami újabb furcsaságot idézett elő.
Szoboszlai Dominikkel a Kicker készített interjút, a magyar középpályás a neve kiejtésén túl azt is elárulta, mit gondol a Puskás Ferenccel való összevetéséről.
Újabb vakcinát hagyott jóvá az EU, így a Pfizer/BioNTech vakcina mellett elméletben már a Moderna oltóanyagával is elkezdődhet az oltás Európában - írja a CNBC. Az Egyesült Államokban és az Egyesült Királyságban, ahol már korábban zöld utat kapott a Moderna vakcinája, már elkezdődött a vakcina disztribúciója.
Az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) forgalmazásra ajánlotta szerdán az Európai Unióban az amerikai Moderna gyógyszeripari vállalat új típusú koronavírus elleni oltóanyagát. A Moderna vakcinája az Európai Unióban alkalmazásra
Szerdától feloldották a Nagy-Britannia és Észak-Írország Egyesült Királysága területéről induló polgári légi járművek leszállási tilalmát Magyarországon - közölte a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs ügyeleti központjának vezetőhelyettese a szerdai online sajtótájékoztatón.
Az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) forgalmazásra ajánlotta szerdán az Európai Unióban az amerikai Moderna gyógyszeripari vállalat új típusú koronavírus elleni oltóanyagát.
Az Allianz vezető közgazdásza szerint a járvány második hulláma alatt 500 milliárd eurónyi többletmegtakarítás keletkezett a háztartásokban, amit a lakosság egyébként elköltött volna fogyasztásra (jellemzően szórakozásra, étteremre és utazásra), erre azonban a járvány miatt nem volt módjuk.
Tavaszra mindenképpen lesz bárki számára elérhető vakcina, és reményei szerint a lakosság 60-70 százaléka beoltatja magát - mondta a Dél-pesti Centrumkórház infektológus főorvosa, adta hírül a portfolio.hu.
Ahogy arra a Portfolio már tavasszal, majd a Novák Katalinnal készített decemberi interjúban is felhívta a figyelmet, eddig nem vehették igénybe a babaváró támogatást és a jelzáloghitel-elengedést azok, akik 2019. július 1-je előtt született gyermeket fogadtak örökbe. A kritikánkat meghallva január 1-jétől most visszamenőleg is elérhetővé tették e
A párt közleményében azt írja, hiába a válság, az Orbán-kormány úgy döntött, hogy egyetlen forinttal sem emeli meg 2021-ben a 28 500 forintos nyugdíjminimumot.
Délnyugat felől jelentősebb havazás érkezik vasárnap, így hétfő reggelig akár 5-6 centi hó is hullhat több helyen. Nyugatra, a főváros környéki hegyekbe és az Északi-középhegységbe is megérkezett a tél, reggelre hótakaró
A meteorológusok jelenleg aggodalmukat fejezik ki, mivel az Északi-sark szelének örvénye kettészakadni látszik a felmelegedés hatására, és ez hidegfrontot eredményezhet. A Bristol, Exeter és Bath egyetemek kutatói új módszert találtak arra, hogy megjósolják a sztratoszférában magasan, 10-50 km fölött található légáram különféle változásait
Nagy-Britannia még hónapokig együtt élhet a karanténnal – erre figyelmeztetett Boris Johnson miniszerelnök. Az új adatok szerint Angliában már 1 milliónál tart a fertőzöttek száma, a napi fertőzési adat pedig a 61 ezerhez közelített.
A SYNLAB Hungary Kft. 140 millió forintos támogatást nyert el a Külgazdasági és Külügyminisztérium, valamint a HIPA Nemzeti Befektetési Ügynökség Nonprofit Zrt. pályázatán; a 281 millió forint összértékű beruházásból a kapacitásbővítés mellett a koronavírus tesztelésével kapcsolatos fejlesztésekre is költenek - jelentette be Szijjártó Péter külgazd
Madárinfluenza vírus jelenlétét igazolta szerdán a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma Komárom-Esztergom megyei nagy létszámú pulykát tartó gazdaságokban. A hatóság a szükséges intézkedéseket haladéktalanul megtette, az állományok leölését már a gyanú alapján megkezdték a szakemberek.