Szédületes, hogy a Simpson család alkotói mennyire pontosan látták a jövőt 20 éve. Az sem volt semmi, hogy megjósolták Donald Trump elnökké választását, amikor erre még kevesen fogadtak volna, de a totális káosz és katasztrófa is bejött. Trump választási veresége után nyújtott teljesítményével beírta magát a történelembe, mint az USA valaha volt le
Csaknem négyórányi zavar után biztonságosnak nyilvánították az amerikai törvényhozás épületét, amelyet a Donald Trump távozó elnököt támogató tüntetők ostromoltak meg szerda este, megzavarva az elektori szavazatok hitelesítésének folyamatát. Paul Irving, a képviselőház illetékes tisztségviselője arról számolt be, hogy a hatóságok kiszorították a ti
Egy valódi segítséget nyújtó állami bértámogatási program látszólag rengeteg pénzbe került volna - hacsak nem nézzük meg, mi másra jutottak még milliárdok a Gazdaságvédelmi alapból.
A venezuelai választási folyamat hitelességének, átláthatóságának és a politikai pluralizmus biztosításának hiánya miatt atavaly decemberi választások nem feleltek meg a nemzetközi normáknak - jelentette ki Josep Borrell, az Európai Unió (EU) kül- és biztonságpolitikai főképviselője az unió nevében közzétett közleményében szerdán.
A fizetési moratórium meghosszabbítása új lendületet adhat a banki hitelkiváltásnak, amely mind a szolgáltatói, mind az ügyféloldalon előnyöket tartogat. Banki szemszögből az újabb hathónapos prolongálás komolyan megnöveli
Az amerikai szövetségi szenátus vita nélkül elutasította csütörtök hajnalban Donald Trump elnök híveinek kifogását az elnökválasztás pennsylvaniai eredményének hitelesítése ellen. Az államban Joe Biden demokrata párti jelölt győzött az elektori szavazatok és a helyi hitelesítés szerint.
Egy valódi segítséget nyújtó állami bértámogatási program látszólag rengeteg pénzbe került volna - hacsak nem nézzük meg, mi másra jutottak még milliárdok a Gazdaságvédelmi alapból. GKI-elemzés.
Kimondottan jó hangulatban telt tegnap a kereskedés Európa tőzsdéin, a legtöbb ország börzéje emelkedni tudott, a magyar BUX Index végül másfél százalékos pluszban zárta a napot. A tengerentúlon is jó volt a hangulat, a demokrata szenátus lehetőségének hírére emelkedéssel reagáltak a fő indexek. Az egyre erőszakosabbá váló Donald Trump melletti dem
A Corvinus Megújulási Programja keretében egy átfogó, integrált üzleti alapszakot hozott létre. A megújult Gazdálkodási és menedzsment alapszak nagy előnye, hogy nem kell 18 évesen eldönteni, ki mit szeretne tanulni, milyen üzleti területen kíván a későbbiekben elhelyezkedni, hanem ráér az első két év alapozó képzése után kiválasztani a pontos szak
Vegyél egy nagy levegőt és gondolj azokra a funkcionális kedvenceidre, melyek egy olyan korban születtek, amikor a szép még szép volt, a hasznos hasznos, és nem ért utcára lépni talpig viccben.
Kevesebb, mint 3 milliárd dollár kell ahhoz, hogy a Tesla vezére, Elon Musk megelőzze vagyonával Jeff Bezost és ezzel ő legyen a világ leggazdagabb embere – írj a Bloomberg.
Mike Pompeo amerikai külügyminiszter bejelentette, hogy az amerikai ENSZ-nagykövet Tajvanra látogat. A lépés célja alighanem Kína provokálásaként értelmezhető.
Egyszerűen megállíthatatlannak tűnik a bitcoin, a kriptodeviza árfolyama ismét úgy csúcsot döntött, miután egészen 37 800 dollárig száguldott csütörtökön, amivel a kriptopénz piac teljes piaci kapitalizációja először lépte át az ezermilliárd dolláros álomhatárt.
Péntekről vasárnapig Debrecenben játszik a Világliga európai döntőjében a férfi vízilabda-válogatott. Märcz Tamás szövetségi kapitány azonban már most is a tokiói olimpiát tartja szem előtt.
Komoly bejelentés érkezett még december elején a Richtertől, miszerint a magyar gyógyszeripari vállalat megvásárolja a Johnson & Johnson egyik leányvállalatának fontos fogamzásgátló termékét, amelyet az Egyesült Államokon kívüli piacokon értékesíthet majd a Richter. Ma jelentette be a vállalat, hogy a tranzakció zárásának feltételei teljesültek, íg
Novemberben a kiskereskedelmi üzletek forgalmának volumene naptárhatástól megtisztítva 0,8%-kal mérséklődött az előző év azonos időszakihoz képest, derült ki a KSH adataiból. Az előző hónaphoz viszonyítva ugyanakkor 1,1%-kal nőtt a kiskereskedelmi üzletek forgalmának szezonális és naptárhatástól megtisztított volumene. A kiskereskedelem gyengélkedé
A Budapestet sújtó legutóbbi kormányzati döntés az iparűzési adó kkv-knak szóló megfelelezéséről már nem fér bele a főváros költségvetésébe, ezt már nem tudja kigazdálkodni. Ezért novemberben fizetésképtelenség léphet fel - írja a Népszava.
Talán nem túlzás azt állítani, hogy a Mitsubishi Space Star (avagy Mirage, ahogy más piacokon hívják) kissé a perifériára került a hazai autópiacon, de ez nem változtat azon a tényen, hogy a 8. születésnapjára a kisautó aktuális generációja felfrissült, méghozzá szemből alaposan. Az újdonság pedig már itthon is rendelhető.
Azt mondja bánja a történteket, de nagyon kellett sietnie. Szerencséje is volt, mert ha egy közteres meglátta volna, komoly büntetést is kiszabhatott volna.
Hangolódj a pénzügyekre címmel elindult a Pénzügyminisztérium, a Diákhitel Központ, a Magyar Biztosítók Szövetsége, a Pénziránytű Alapítvány és a Magyar Államkincstár támogatásával, valamint az Arvali Kft. szervezésében a következő pénzügyi tematikájú online diákvetélkedő.Még lehet jelentkezni a közép- és felsőoktatásban tanuló diákoknak meghirdete
Szédületes, hogy a Simpson család alkotói mennyire pontosan látták a jövőt 20 éve. Az sem volt semmi, hogy megjósolták Donald Trump elnökké választását, amikor erre még kevesen fogadtak volna, de a totális káosz és katasztrófa is bejött. Trump választási veresége után nyújtott teljesítményével beírta magát a történelembe, mint az USA valaha volt le
A főpolgármester nyílt levelet küldött Orbán Viktornak az oltási program témájában, arra kérve a kormányt, hogy működjenek együtt az önkormányzatokkal.
Komoly bejelentés érkezett még december elején a Richtertől, miszerint a magyar gyógyszeripari vállalat megvásárolja a Johnson & Johnson egyik leányvállalatának fontos fogamzásgátló termékét, amelyet az Egyesült Államokon kívüli piacokon értékesíthet majd a Richter. Ma jelentette be a vállalat, hogy a tranzakció zárásának feltételei teljesültek, íg
Tavaly novemberben a nyers adat szerint 0,3, naptárhatástól megtisztítva 0,8 százalékkal csökkent a kiskereskedelmi üzletek változatlan áron számolt forgalma az egy évvel korábbihoz képest. Az előző hónaphoz viszonyítva 1,1 százalékkal nőtt az üzletek szezonális és naptárhatástól megtisztított forgalma - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH
A világban 87 161 708-ra emelkedett a koronavírus-fertőzöttek, 1 882 643-ra a halálos áldozatok és 48 755 976-ra a gyógyultak száma a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem csütörtök reggeli adatai szerint. Közben itthon újabb helyszíneken kezdődik meg az oltás és az előzetes igényfelmérések alapján alacsony a vakcina felvételének hajlandósága. Az egyik
Az előző hónaphoz képest 1,1 százalékkal nőtt, tavaly novemberhez mérten 0,8 százalékkal csökkent a kiskereskedelmi üzletek forgalma. Főleg az élelmiszereket vették nagyon, ez meg is látszott az eredményen.
Az előző hónaphoz képest 1,1 százalékkal nőtt, tavaly novemberhez mérten 0,8 százalékkal csökkent a kiskereskedelmi üzletek forgalma. Főleg az élelmiszereket vették nagyon, ez meg is látszott az eredményen.
Európában és a tengerentúlon is jó volt a hangulat tegnap, a demokrata szenátus lehetőségének hírére emelkedéssel reagáltak a fő amerikai indexek. Az egyre erőszakosabbá váló Donald Trump melletti demonstrációk viszont óvatosságra intették a befektetőket a kereskedés utolsó órájában, de a Dow Jones így is történelmi csúcson zárt. Az ázsiai tőzsdéke
Donald Trump kabineti tagjai azt fontolgatják, hogy a 25. alkotmánykiegészítés szerint eltávolítják Trumpot hivatalából és Mike Pence alelnöknek adják át az Egyesült Államok irányítását – értesült a CBS.
Csaknem fél év óta a legtöbb napi új Covid-19-esetet regisztrálták Kína szárazföldi részén szerdán a kínai nemzeti egészségügyi bizottság csütörtöki jelentése szerint, az ország érintett területein emiatt szigorúbb járványügyi intézkedéseket vezettek be.
Az elmúlt öt évtized leghidegebb hőmérsékletét mérték Pekingben csütörtök reggel, amikor a hőmérők mínusz 19,6 Celsius-fokot mutattak a kínai fővárosban - adta hírül egy pekingi meteorológiai mérőállomás adataira hivatkozva a Hszinhua kínai állami hírügynökség.
Itt a tizenegyedik legmagasabb az egy főre jutó jövedelem a világon és nincsenek többen, mint mi, magyarok, alig valamivel tízmillió feletti a svédek összlétszáma a világon. Mégis van néhány dolog, amiben Svédország élen jár.
A törlesztés újrakezdésén gondolkodó ügyfeleknek lökést adhat, ha kedvezőbb kamatozású kölcsönt adnak nekik a bankok, a pénzintézetek számára pedig a jelen helyzetben felértékelődik az a hiteladós, akinek aktív a bankkapcsolata, és újra törleszt.