Magyarország egyik legjobb hangja új szerepekben próbálhatta ki magát az elmúlt egy évben, musical-szerepre készül és az is kiderült, jól megállja a helyét a konyhában is. Minderről exkluzív interjúban mesélt nekünk.
Betsy Devos az elnöknek címzett felmondólevelében úgy fogalmazott: „tévedés nélkül állítható”, hogy a szerdai zavargásokat Trump, és az aznapi tüntetésen elhangzott szavai idéztek elő.
Előbb a közlekedési miniszter nyújtotta be a lemondását, majd nem sokkal később az oktatási miniszter is. Arra hivatkozva léptek, hogy az elnöknek szerepe volt a Capitolium elleni ostromban.
A jövő héttől csak azok utazhatnak be külföldről Angliába, akik indulásuk előtt koronavírus-szűrésen vesznek részt és a teszt eredménye negatív - közölte pénteken a brit közlekedési minisztérium.
Kutatók gyors és hatékony módszert fejlesztettek ki egy olyan szénalapú anyag előállítására, amely felhasználható a hő elvezetésére az elektronikus eszközökben. A szaúd-arábiai Kaust (King Abdullah University of Science and Technology) kutatócsoportja azt állítja, hogy az anyagnak további felhasználási lehetőségei is vannak, a gázérzékelőktől kezdv
Orbán Viktor hamarosan, fél nyolc után pár perccel a Kossuth Rádióban beszél élő adásban, a miniszterelnökkel készülő interjú fontosabb részleteiről percről percre számolunk be.
Az általános iskolák, óvodák nyitva maradnak, a középiskolákban marad a digitális oktatás. A kijárási korlátozás is marad. A miniszterelnök szerint lassan érkeznek a vakcinák. "Ami Amerikában történt, azt mi is ismerjük" - mondta az amerikai zavargásokkal kapcsolatban.
Folytatódik a 2019-es elveszített önkormányzati választásokért a Fidesz bosszúja: még egy világjárvány idején is több százmilliárd forint helyi bevételt vesznek el a magyaroktól, amit azután saját vagyonosodásukra költenek.
De nem volt hiány az őrült praktikákból a reneszánszban sem, az ólommérgezés ténye sem zavarta túlzottan a nőket, Japánban pedig évszázadokig a fekete fogsort találták magasan a legszebbnek.
Újabb 34, többségében alföldi és kelet-magyarországi településen tette elérhetővé mobil telekommunikációs szolgáltatását a DIGI Kft, ezzel a 2019-ben elindított DIGIMobil szolgáltatás több mint 650 településen érhető el a magyarországi lakosság hetven százaléka számára – közölte a szolgáltató. A DIGI Kft.-nek és az Invitel Zrt-nek együtt 2,46 milli
Péntek reggel ismét interjút adott a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában a miniszterelnök. Szóba került a vakcinák érkezésének menetrendje, a 2021-es év várható teljesítménye és a Capitoliumba való betörés ügye is.
A Pennsylvania-i Egyetem biokémikus professzora a Klubrádióban mesélt arról, hogyan került kapcsolatba Karikó Katalinnal, és hogyan jutott el az Egyesült Államokba kutatóként. De a kutatása részleteiről is beszámolt.
A kijárási tilalom, a járványügyi korlátozó intézkedések változatlan formában maradnak február elsejéig, a középiskolákban digitális marad az oktatás - jelentette be Orbán Viktor a Kossuth Rádió műsorában. A miniszterelnök szerint a nyugati vakcinák túl lassan érkeznek, ezért tárgyal a kormány a vakcinákról Izraellel, Oroszországgal, Kínával.
Az amerikai védelmi minisztérium, a Pentagon három nappal a szerdai ostrom előtt segítséget ajánlott fel a Capitolium őrségének, ám az elhárította - adta hírül az AP amerikai hírügynökség egy védelmi tisztségviselőre és két további, az ügyet jól ismerő forrásra hivatkozva.
Nagy az érdeklődés az eladó lakásokra a költözést, lakásvásárlást fontolgató háztartások körében. Az év első napjaiban történelmi rekordot döntött az ingatlan.com látogatottsága, több mint 30 százalékkal haladta meg a múlt év eleji - még a járvány előtti - szintet. Az eladó ingatlanok iránti érdeklődéseknél is 30 százalékos volt az éves bővülés 202
Február 1-jéig meghosszabbítják a koronavírus-járvány miatt elrendelt korlátozó intézkedéseket - jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.
A járvány mellett a forint árfolyama, az autóvásárlási támogatások és a forgalombahelyezési eljárás idejének növekedése gyakorolta a legnagyobb hatást tavaly az autópiacra. Az idén 3-5 százalékos áremelkedésre lehet számítani - ismerteti pénteki számában a Világgazdaság.
A koronavírus-járvány miatti korlátozások Franciaországban legalább január végéig érvényben maradnak, és az éjszakai kijárási tilalom kezdetét várhatóan újabb tíz megyében előrébb hozzák - jelentette be csütörtökön Jean Castex miniszterelnök.
Eddigi is köztudottan szigorúan kezelték a sebességhatárokra vonatkozó szabályok megszegését a szomszédban, ám most még nagyobb szigor következik. Idén ugyanis
Nem lassul a koronavírus terjedése a világon, de már sok országban - így Magyarországon is - zajlik az oltási program. Magyarországon meghosszabbították a kijárási tilalom hatályosságát, így már február 1-ig érvényes. A mutáns variáns egyre több országban jelenik meg, de úgy látszik, az eddig alkalmazott vakcinák hatásosak ellene.
A BMW-s alapok a szokottnál nagyobb rugalmasságot biztosítanak a GR Supra motorizáltságában, a Toyota pedig úgy döntött, hogy a Japánban már forgalmazott kétliteres változatot elérhetővé teszi Európában is: a japán-német sportkupé így lefelé nyit, az újdonság pedig hazánkban is rendelhető. A lépéssel minden eddiginél kedvezőbben lehet Suprához jutn