2021. január 8. péntek

jan. 8
11:54
Szijjártó: a Mol is segíti a földrengés károsultjait Horvátországban (Demokrata)
A 45 millió forint értékű konténerek ideiglenes szálláshelyként szolgálhatnak azoknak, akik otthonuk elhagyására kényszerültek.
jan. 8
12:00
Autómentessé válik a Városliget, meghosszabbítják a 3-as villamost (ATV)
A budapesti közlekedés javításáért és az új Liget autómentesítéséért több beruházás előkészítése kezdődik meg - tájékoztatta a Miniszterelnökség Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkára pénteken az MTI-t.
jan. 8
12:03
Az új vírus ellen is hat az oltás, már a sztratoszférában a bitcoin (Privátbankár)
A Pfizer/BioNTech szerint oltása hatásos az új mutációk ellen is. Folytatódik az emelkedés a tőzsdéken, ma is történelmi rekordok jöhetnek. A BUX sem marad ki, de ezúttal a Richter húzza, a Mol visszafogottabb. A 360 forintos határral küzd az euró, száguld az AutoWallis és a Duna House. Minden a mikrochipek körül forog, sztratoszférában a Bitcoin.
jan. 8
12:06
Olaszországban már több százezer embert beoltottak (Menedzsment Fórum)
Eközben az olasz kormány július 31-ig meghosszabbította a koronavírus-járvány miatti egészségügyi vészhelyzetet.
jan. 8
12:06
Mivel az otthonok foglaltak, az interneten próbálkoznak a betörők (ProfitLine)
A koronavírus járványra a bűnözők is gyorsan reagáltak: az internetes visszaélések száma négyszereződött. A kiberbűnözés ráadásul ma már több offline elkövetési formát is magába fogadott: lopás, csalás, ipari kémkedés, hírszerzés és a garázdaság. Természetesen a támadások a bankok ügyfeleit is érinthetik, ám megfelelő éberséggel, megelőzéssel ezeke
jan. 8
12:06
Szakad a hó a Dunántúlon (Háziállat)
A Dunántúl középső részén - kiemelten a Bakony térségében - sűrűn hull a hó, néhol már több centiméteres hó borítja a...
jan. 8
12:06
Mi történt Radics Gigivel? Egyik percről a másikra eltűnt (Femcafe)
Senki nem tudta, mi történt.
jan. 8
12:06
Ide kerülnek az eltűnt zoknijaid mosáskor (Glamour)
Ilyet még biztos nem láttál...
jan. 8
12:06
Csak meglocsolod, és dől a lé! – Így gondozd szerencsehozó növényeidet, ha hiszel bennük, ha nem (WMN)
Feng shui pénznövény? Négylevelű lóhere? Milyen növényeket vegyél és ajándékozz ahhoz, hogy 2021-ben tied legyen a lottóötös? A kérdés vicc, Csepelyi Adri gondozási útmutatója viszont nagyon is hasznos! (Ha mégis milliomos leszel év végére, majd gondolj rá!)
jan. 8
12:06
Trónfosztás történt a világ leggazdagabb emberei között (Hamu és Gyémánt)
Elon Musk az év végére előzött egy nagyot, amíg Jeff Bezos a válása után megmaradt pénzét számolgatja. Csütörtökön a Tesla részvényei 4,8 százalékot emelkedtek, ami egyben azt is jelentette, hogy trónfosztás történt a világ leggazdagabb embereinek listáján. Az elektromos meghajtású autókat gyártó cég vezére, Elon Musk váltotta az Amazon alapítóját,
jan. 8
12:06
BKK: teljesen megújult két villamosmegálló Óbudán (Demokrata)
A 17-es, a 19-es és a 41-es villamos utasai már kerekesszékkel és babakocsival is akadálymentesen fel- és leszállhatnak.
jan. 8
12:08
Itt az idei első nagy havazás: van, ahol már 10 centinél is több hó esett (Háziállat)
A hófödte tájról fotók és videók is készültek.
jan. 8
12:12
Indul a pénzosztás: mától lehet jelentkezni a 700 millióra (Pénzcentrum)
Péntektől február végéig nyilatkozhatnak a Groupama Biztosító által felkínált, együttesen több mint 700 millió forint sorsáról a biztosító kgfb-s ügyfelei, akik a számukra felajánlott összeget megtarthatják vagy jótékony célra
jan. 8
12:12
Lerántották a leplet a Jeep kőkemény városi terepjárójáról (Agroinform)
Az amerikai gyártó új terepjárója, a Grand Cherokee L. minden eddiginél nagyobb utas- és csomagtérrel bír. Egy 3,6 literes V6-os benzinmotor hajtja és opcióban 3,2 tonnás vontatmányok elhúzásására is képes.
jan. 8
12:12
Müller Cecília: amíg nincs kellő átoltottság, nem lehet a korlátozások enyhítéséről beszélni (ATV)
Az operatív törzs tájékoztatóján Müller Cecília elmondta, hogy járványügyi szempontból továbbra is szükség van a korlátozásokra. Azt is elmondta, hogy számítani kell új koronavírus variánsok megjelenésére hazánkban,
jan. 8
12:12
Szakad a hó a Dunántúlon: két megyére figyelmeztetést adtak ki (Háziállat)
Többfelé havazik a Dunántúlon, van ahol néhány centis fehér takaró borítja a tájat.
jan. 8
12:12
Rekordhideg és erős havazás is kínozza a Nyugatot - mi várható itthon? (Infostart)
Spanyolországban –34 fokot mértek, Madridban több tíz centis havazás várható, Pekingben több mint 50 éve nem mért fagyra ébredtek. Mi várható itthon?
jan. 8
12:12
Újabb 300 millió adag oltóanyag beszerzéséről állapodott meg az EU a Pfizerrel (SzMo)
Ursula von der Leyen tájékoztatása szerint az újabb vakcinaszállítmány 2021 második negyedévében lesz elérhető az Európai Unió tagállamai számára.
jan. 8
12:18
Lezárult a Boeing botránygépeinek vizsgálata, elismerték, hogy megtévesztették a hatóságokat (Portfolio)
Kétéves vizsgálat után egyelőre pont került a Boeing botránygépeinek ügyére, a vállalat ugyanis megegyezett, hogy 2,5 milliárd dollárnyi, vagyis mintegy 730 milliárd forintnyi büntetést fizessen az amerikai igazságügyi minisztériumnak. A társaság elismerte, hogy két alkalmazottja megtévesztette a hatóságokat a 737 Max repülésirányítási rendszerének
jan. 8
12:18
Betörtek Johnny Depp házába (Promotions)
Johnny Depp tavaly pert vesztett, majd kirúgta a Warner Bros., most pedig úgy tűnik, hogy 2021 sem lesz az ő éve.
jan. 8
12:24
Jim Cramer: Ezekkel a részvényekkel lehet biztonságos, stabil hozamot elérni (Portfolio)
A kötvényhozamok és a jegybanki alapkamatok várhatóan a mostani rekordalacsony szinten maradhatnak még sokáig, így a tőkepiaci szereplők számára egyre inkább csak a részvények maradnak, mint befektetési lehetőség – és ha a kötvényekhez hasonlóan stabil éves hozamot szeretnének elérni a befektetők, akkor az osztalékfizető papírok jó lehetőségnek tűn
jan. 8
12:24
Ilyen csodás az Esztergomi Bazilika madártávlatból (SzMo)
Különös perspektívából nézheted meg Magyarország legnagyobb egyházi épületét és környékét.
jan. 8
12:24
szuper 12 - megvannak a legjobb magyar borok (KKV Magazin)
Fehérbor kategóriában a badacsonyi Villa Sandahl 2017-es Rabbit Periscope Rajnai Rizlingje, a vörösborok között pedig a ménesi Balla Géza Pincészet szintén 2017-es Feketeleányka Selectionje nyerte el a Magyar Borszakírók Köre által odaítélt Magyar Bor Nagydíjat.
jan. 8
12:30
A Mol konténereket küldött a horvát földrengés károsultjainak megsegítésére (Infostart)
A Mol Zrt, Horvátország legnagyobb külföldi befektetője, ötven fűthető lakó-, és hat szaniterkonténerrel segíti a földrengés károsultjait Sziszek-Monoszló megyében - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a földrengés sújtotta közép-horvátországi Petrinjában pénteken.
jan. 8
12:30
Egyre több magyar oltatná be magát a koronavírus ellen (Portfolio)
Az oltási hajlandóság emelkedett Magyarországon a KSH heti rendszerességű felmérése szerint.
jan. 8
12:30
„Óriási kihasználatlan lehetőségek vannak a magyar-román kapcsolatokban” (Demokrata)
A politikai instabilitás az erdélyi magyarság számára is kockázatokat jelent – mondta Kelemen Hunor.
jan. 8
12:33
Így takar be minket nyugatról a hó (Infostart)
A nyugati országrészben már jelentős, helyenként közel húsz centi hullott pénteken.
jan. 8
12:36
5 százalék alá csökkent a DVG szavazati jogának mértéke az Ehep-ben (Portfolio)
Január 6-án 5 százalék alá csökkent a DVG szavazati jogának mértéke az Ehep-ben.
jan. 8
12:36
Elvis Presley nagy nőcsábász volt, de ez a gyönyörű színésznő többször kikosarazta (Femcafe)
A Király évekig próbálkozott, de nem sikerült meghódítania. Ő lehet az egyetlen nő, akinek sikerült ellenállnia a világ legnagyobb szívtiprójának.
jan. 8
12:36
A Hyundai lehet az Apple autóépítő partnere (Bitport)
A dél-koreai autógyártó részvényárfolyamát az egekbe lökte a hír, miszerint előzetes tárgyalásokat folytat Cupertinóval egy közös elektromos jármű fejlesztéséről.
jan. 8
12:42
A nagy havazás miatt káosz a 82-es főúton, elterelés nincs, hatalmas a torlódás (Háziállat)
Árokba csúszott autók, elakadt kamion Eplény és Veszprém-Gyulafirátót között.
jan. 8
12:44
Halált hozott a havazás Spanyolországban (Háziállat)
Nem csak az Alpokban, vagy Japánban okoz komoly gondokat a...
jan. 8
12:48
Megugrott a távmunkások száma, és nem mindenki tért vissza a munkahelyére (Infostart)
A koronavírus-járvány gazdasági és társadalmi következményei miatt a 2020-as év áttörést jelentett a táv- és otthoni munkavégzés elterjedésében Magyarországon - közölte az Állami Számvevőszék (ÁSZ)
jan. 8
12:48
Így váltunk családdá: Zsófi és Adri története (Glamour)
Ugyanazt vallják, mint az összes többi magyarországi család: egy gyereknek az a legfontosabb, hogy szeretetteljes környezetben, családban nőjön fel
jan. 8
12:48
Tényleg bejutott a bitcoin a világ tíz legértékesebb java közé? (FinTechRadar)
Szárnyal az árfolyam, örülnek a spekulánsok, de a Financial Times szerint ahhoz, hogy a bitcoin értékeléséről beszéljünk előbb végig kell gondolni, hogy minek is tekintjük a kriptovalutát.
jan. 8
12:48
Jakab Ferenc: Új, osztrák-magyar vakcinakísérlet indult (SzMo)
A virológus az ATV-nek adott interjújában beszélt az új vírusmutációról és a vakcinák biztonságosságáról is.
jan. 8
12:48
Feltaláltak egy új, kíméletes rovarölő szert (Agrárágazat)
Környezetkímélő módon segít a szívó kártevők elleni küzdelemben a Syngenta új hatóanyagra épülő rovarölőszere.
jan. 8
12:50
Reggeli arcápolási rutin zsíros és kombinált bőrre (Glamour)
Mutatjuk, hogy milyen termékeket használj
jan. 8
12:54
Szövetségi főügyész: "minden vádlehetőség terítéken van a Capitoliumot ostromlókkal szemben" (ATV)
Washington D. C. szövetségi főügyésze csütörtökön közölte, hogy "minden vádlehetőség terítéken van", köztük a szervezett lázadás is a Capitoliumot szerdán megostromlók, az épületbe betörők ellen.
jan. 8
12:57
Kedden jön még 39 ezer adag Pfizer-vakcina (Menedzsment Fórum)
És hamarosan egy jelképes szállítmány érkezik a Moderna oltóanyagából, hangzott el az operatív törzs pénteki sajtótájékoztatóján.
jan. 8
13:00
Itt a nagy havazás, valahol már 15 centis a hó (Háziállat)
A Dunántúlon néhol már 15-17 centis hótakaró alakult ki péntek délelőtt, és sok helyen még mindig nagy pelyhekben esik a hó.
jan. 8
13:00
Dél-Korea felé nyit a Netflix, még több filmet készítenek majd (Promotions)
Növelni akarja filmgyártását Dél-Koreában a Netflix, ezért további műtermeket bérelnek és elképesztő pénzt ölnek bele.
jan. 8
13:03
Trumpot tőrbe csalták? – forradalmi hangulat a republikánusoknál (Privátbankár)
A republikánus szavazók 45 százaléka egyetért a Capitolium elleni támadással. Nem elképzelhetetlen, hogy a mérsékelt republikánusok zárt ajtók mögött megegyezésre jutottak a demokratákkal az egyre beszámíthatatlanabb Trump tőrbe csalásáról. Káncz Csaba jegyzete.
jan. 8
13:06
Joseph Blatter kórházban van (Infostart)
Állapota súlyos. A koronavírus-fertőzésen korábban már átesett a FIFA korábbi elnöke.
jan. 8
13:06
Megkezdődött a szigorú zárlat Izraelben (ProfitLine)
A javuló járványügyi adatok után közlekedési dugókkal kezdődött a koronavírus miatti szigorú zárlat Izraelben pénteken - jelentette a Jediót Ahronót című újság hírportálja, a ynet.
jan. 8
13:06
Élelmiszeriparról váltottak megújuló energiára: ma a piac meghatározó szereplői (Portfolio)
Több mint húsz évvel ezelőtt, amikor Keresztes Attila megalapította cégét, még korántsem a megújuló energiákra vagy az áruvédelmi rendszerekre fókuszált, de miután a cégvezető egyre többet tudott meg a zöld energiáról, úgy határozott, a jövőben ezzel szeretne foglalkozni.
jan. 8
13:06
Kutatók szerint az egypetéjű ikrek nem azonosak genetikailag (Hamu és Gyémánt)
„Mint két tojás" – vagy mégsem? Az Izlandi Egyetem és a deCODe nevű cég genetikusai 387 egypetéjű ikerpár, valamint szüleik, gyerekeik és házastársaik DNS-ét szekvenálták. Ennek eredményeként olyan korai mutációkat találtak, amelyek megkülönböztetik az ikerpárok tagjait – nyilatkozta Kari Stefansson, a Nature Genetics című tudományos lapban
jan. 8
13:06
Emiatt zokogott Katalin hercegné nem sokkal az esküvője előtt - Film-zene-szórakozás 2021. január 08. 12:56 (Hírstart Robot podcast)
Szórakoztató podcast hírek a legérdekesebb filmekről, televíziós- és streaming csatornák választékából, a színházi életről, könyvekről, és a kulturális életről. A felolvasott hírek itt érhetőek el: https://podcast.hirstart.hu/film-zene-szorakozas/2021/01/08/2958/
jan. 8
13:12
Operatív törzs: 362 ember szegte meg a kijárási tilalom szabályait csütörtökön (Demokrata)
Kiss Róbert azt is hozzátette, február 1-jéig hatályban maradnak a védelmi intézkedések.
jan. 8
13:15
Hosszú távú vakcina-mellékhatások? Kemenesi Gábor virológus erre is válaszolt (Infostart)
A hosszú távú mellékhatásokkal, a vakcina biztonságosságával és az egészségügyi dolgozók hozzáállásával foglalkozott a pécsi kutató a legfőbb kérdéseket megválaszoló videójában.

Keresés