2021. január 8. péntek

jan. 8
17:24
Kellem a városba – Honda Jazz e:HEV Crosstar (2020) teszt (Auto Pult)
Tavaly december elején érkezett a hír, miszerint legkésőbb 2023-tól az összes Európában eladott Honda személygépjárműben lesz villanymotor. Az elektromos autók mellett persze komoly szerep jut a hibrideknek is – ha most kellene tippelnünk, még vagy egy évtizeden keresztül. Fentiek kicsit más megvilágításba helyezik a Honda Jazzt is. November elején
jan. 8
17:24
Letartóztattak egy határsértőket szállító hajléktalan férfit (Demokrata)
A hajléktalan férfi ötvenöt szír illegális bevándorlót szállított egy teherautóban.
jan. 8
17:30
Trump: nem megyek el Biden beiktatási ünnepségére (Portfolio)
Miután visszakapta a felfüggesztett Twitter-fiókját Donald Trump amerikai elnök, két lényeges üzenetet is megfogalmazott híveinek és a nagyvilágnak: az egyikben még magyar idő szerint csütörtökről péntekre virradóra egy videóüzenetben elítélte a minapi washingtoni zavargókat és jelezte, hogy békés hatalomátadásra van szüksége az országnak, a másikb
jan. 8
17:33
Koronavírus: a halálozás veszélyét negyedével csökkentő két gyógyszer alkalmazását kezdik el (Infostart)
A két gyógyszert intenzív terápiában részesülő betegek kezelésében kezdik el alkalmazni Nagy-Britanniában, a klinikai tesztek tanúsága szerint 24 százalékkal csökkenhet a betegség halálozásának esélye, ha a súlyos állapotú fertőzöttek megkapják a szereket.
jan. 8
17:36
Az MNB újabb fontos intézkedésekről tájékoztatta a hitelintézeteket (ProfitLine)
A Magyar Nemzeti Bank a felügyeleti tőkekövetelménnyel, tőkeajánlással és az osztalékfizetési korlátozással kapcsolatos átmeneti intézkedésekről tájékoztatta a hitelintézeteket - közölte az MNB pénteken az MTI-vel.
jan. 8
17:36
Trónfosztás történt! Elon Musk lett a világ leggazdagabb embere (Joy)
Hétköznapi ésszel fel sem fogható pénzmennyiségről beszélünk. Őrület, hogy emberek ekkora vagyont birtokolnak.
jan. 8
17:36
Lakiteleki sátor XLIII. (Demokrata)
Eva Maria Barki az erdélyi magyar kisebbségeket sújtó injúriák nemzetközi megismertetésben hatalmas segítséget nyújtott az MDF-nek.
jan. 8
17:38
Buli (Demokrata)
A korlátozások miatt az idén nem tudunk nagy szilveszteri bulit csapni – sajnálkozott Gyurcsány a villa nappalijában a vendégek előtt.
jan. 8
17:40
Össztűz alatt (Demokrata)
Hogy az elején kezdjem: létrejött sokunk álma, a cenzúramentes, magyar tulajdonú közösségi oldal.
jan. 8
17:42
Döntött a főváros a patkárnyirtásról (Infostart)
Az RNBH Konzorcium végzi a következő két évben is a patkányirtást Budapesten, de teljesen más követelményeknek kell megfelelnie.
jan. 8
17:42
Koronavírus: Horvátország és Szlovénia is meghosszabbította a korlátozásokat (ATV)
A horvát válságstáb január végéig meghosszabbította a koronavírus-járvány megfékezésére hozott korlátozásokat az országban - közölte pénteki sajtótájékoztatóján Davor Bozinovic belügyminiszter, a testület vezetője. A szlovén kormány egy héttel kiterjesztette a szigorításokat és néhány újat is bevezetett.
jan. 8
17:42
Gulyásleves (Femcafe)
Egy igazi magyaros étel hétvégére.
jan. 8
17:42
A Facebookon vadásznak áldozataikra az internetes "betörők" - így szúrhatod ki őket (Femcafe)
Mióta tombol a koronavírus-járvány, a kiberbűnözők is rákapcsoltak. Az elmúlt időszakban megnégyszereződött az internetes visszaélések száma.
jan. 8
17:42
Vajon a Keresztanyut vagy a Doktor Balatont nézik többen? (Promotions)
Az RTL Klub és a TV2 egy hét eltéréssel indította el az új sorozatait, most pedig megmutatjuk, hogy a Keresztanyut vagy a Doktor Balatont nézik-e többen.
jan. 8
17:42
Politikai érdekházasság, avagy a baloldal utolsó reménye 2022-ben (Demokrata)
Egyvalamit lehet megemlíteni, ami közös pont volt tavaly ebben az érdekközösségben: a gyűlöletet.
jan. 8
17:42
Íme a Rauch műtrágyaszóró akciók és újdonságok (Agrárágazat)
Rauch műtrágyaszórók akciója a hivatalos forgamazónál
jan. 8
17:42
Így rendezhető a gyakorlatban az osztatlan közös sorsa (Mezőhír)
Ezt kell tudni a januárban induló eljárásokról.
jan. 8
17:44
A különbség (Demokrata)
Régóta tűnődöm azon, valójában mi különbözteti meg a baloldali és a jobboldali hívőket, választókat és szimpatizánsokat ebben az országban.
jan. 8
17:45
Horvát-szlovén hosszabbítás a járvány miatt (Menedzsment Fórum)
A horvát válságstáb január végéig meghosszabbította a koronavírus-járvány megfékezésére hozott korlátozásokat az országban - közölte pénteki sajtótájékoztatóján Davor Bozinovic belügyminiszter, a testület vezetője. A szlovén kormány egy héttel kiterjesztette a szigorításokat és néhány újat is bevezetett.
jan. 8
17:48
Magyar elnököt választott az Európai Unió Közjegyzőségeinek Tanácsa (Infostart)
Tóth Ádámot, a Magyar Országos Közjegyzői Kamara elnökét választotta elnökévé a több mint negyvenezer közjegyző európai képviseletét ellátó Európai Unió Közjegyzőségeinek Tanácsa (CNUE).
jan. 8
17:48
Az emberi méltóságról (Demokrata)
Ami pedig a sajtószabadságot illeti, javasoljuk Weber úrnak, álljon ki e jeles intézmény védelmére a saját hazájában.
jan. 8
17:51
Idén már úgy vásárolhatunk és dolgozahatunk, mint korábban? (Piac és Profit)
Közösségi távolságtartás, a boltok látogatottságának csökkenése, távmunka: a koronavírus-járvány egész sor kihívást állított az ingatlanszektor elé 2020-ban, és ezek hatásai 2021-ben is érezhetőek lesznek, így egyes trendeket felgyorsítanak, másokat megzavarnak majd a Fidelity International szakértői szerint.
jan. 8
17:54
Horvátországban és Szlovéniában is meghosszabbították a korlátozásokat (Infostart)
A horvát válságstáb január végéig meghosszabbította a koronavírus-járvány megfékezésére hozott korlátozásokat az országban - közölte pénteki sajtótájékoztatóján Davor Bozinovic belügyminiszter, a testület vezetője. A szlovén kormány egy héttel kiterjesztette a szigorításokat és néhány újat is bevezetett.
jan. 8
17:54
Gyurcsány Ferenc az önkormányzati elvonásokról: "Egy kicsinyes gazember kicsinyes bosszúja ez" (ATV)
A Demokratikus Koalíció elnöke úgy látja, Orbán Viktornak célja, hogy tönkretegye az ellenzéki vezetésű kerületeket és városokat.
jan. 8
17:54
„Vak szerencse dolga ez a vakcina...vagy vak cica?” - a 7 éves Léna ezúttal az oltásról versel (SzMo)
A kislány ezúttal Haász János: Kupaktanács című versének átírt verzióját mondja el, amiből kiderül, mennyit érthet egy gyerek a koronavírusról és a vakcináról szóló beszélgetésekből.
jan. 8
17:54
A demokraták Trump elnök hivatali felmentését követelik (Demokrata)
A demokraták felkészültek arra, hogy alkotmányos felelősségre vonási eljárással (impeachment) távolítsák el hivatalából Donald Trumpot.
jan. 8
18:00
Demokrata Párt: azonnal távolítsák el Trumpot a hatalomból, mert ha nem, mi lépünk (Portfolio)
Az amerikai kongresszus demokrata párti képviselői felkészültek arra, hogy alkotmányos felelősségre vonási eljárással (impeachment) távolítsák el hivatalából Donald Trump amerikai elnököt, akinek hívei megostromolták a washingtoni Capitolium épületét - közölte Katherine Clark demokrata párti házelnökhelyettes pénteken.
jan. 8
18:00
Hirdetésben keresnek nevelőszülőket az 5 éves Gergőnek és Tamásnak (SzMo)
Magyarországon 23.000 gyerek nem élhet a vér szerinti szüleivel, nekik keres nevelőszülőket az SOS Gyermekfalvak Alapítvány.
jan. 8
18:00
„Megtörtént hát valahára az, mire csaknem évezred óta várunk.(…) Van Nemzeti Színházunk.” (SzMo)
122 évvel ezeleőtt – a mai Astoriánál – nyílt meg a nemzet első állandó, magyar nyelvű színháza.
jan. 8
18:00
Tovább nőtt a DIGIMobil lefedettsége - Tech hírek 2021. január 08. 17:54 (Hírstart Robot podcast)
Mi történt a technológia világában? Elmondjuk röviden! Számos hazai hírcsatorna IT, mobiltechnológiát, robotikát érintő tartalmait foglaljuk össze pár perces podcast adásainkban. A felolvasott hírek itt érhetőek el: https://podcast.hirstart.hu/tech-hirek/2021/01/08/2960/
jan. 8
18:06
A 13. havi nyugdíj összege hogyan számítandó 2021-ben? (ProfitLine)
A tizenharmadik havi nyugdíj és a tizenharmadik havi ellátás összegének meghatározása az alábbiak szerint történik a Magyar Államkincstár hivatalos oldalán elérhető információs anyag alapján:
jan. 8
18:06
Egy túlhevült kémény okozhatta a csíksomlyói nyomornegyedben pusztító tűzvészt (ATV)
Túlhevült kémény okozhatta a csíksomlyói nyomornegyedet részben elpusztító csütörtök esti tűzvészt - közölte pénteken a Hargita megyei tűzoltóság.
jan. 8
18:06
Óriási szemétáradat indult el a Latorca folyón (SzMo)
A PET szervezői gőzerővel és az ukránok segítségével dolgoznak azon, hogy a Szlovákiából indult szennyezést felszámolják.
jan. 8
18:06
Meghalt Szabó Ildikó színésznő (SzMo)
A művésznő csütörtökön hunyt el, 87 éves volt.
jan. 8
18:12
Amber Heardöt kamuzáson kapták - Johnny Depp rántotta le róla a leplet! (Joy)
Johnny Depp újabb vádakkal illeti volt feleségét!
jan. 8
18:12
Meghalt a vélhetően utolsó polgárháborús amerikai özvegy (Demokrata)
Helen Viola Jackson 17 évesen kötött házasságot egy akkor 93 éves polgárháborús veteránnal, és később nem ment újra férjhez.
jan. 8
18:18
Két félévre eltiltották tanulmányaiktól azt a két BME-hallgatót, akik szétverték a kollégium egyik szobáját (ATV)
Az egyetemisták még novemberben rongálták meg a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Schönherz Kollégiumának több helyiségét.
jan. 8
18:18
Hideg lesz, de néhol kisüt a nap (Háziállat)
A hőmérséklet már a januárnak megfelelő tartományban kezd mozogni, a teljes képhez viszont még hiányzik a kiterjedt havazás – áll az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzésében.
jan. 8
18:21
Tehetős magánszemélyek liblingje a felcsúti fociklub (Menedzsment Fórum)
A jelek szerint nemcsak a milliárdos forgalmakat bonyolító NER-cégek támogatják a felcsúti focialapítványt, de még a magánszemélyek közül is a tehetősebbek szimpátiáját nyeri el.
jan. 8
18:24
Már több mint ezer dolgozó és ellátott oltatta be magát az idósotthonokban (ATV)
Folyamatosan oltják az idősotthonok dolgozóit és ellátottjait. Ezeknek az intézményeknek az átoltása kiemelten fontos, hiszen a koronavírus-fertőzés különösen veszélyes az idősekre és a zárt közösségekben élőkre.
jan. 8
18:24
Kvíz: 10 kérdés, amire csak a hardcore divatrajongók tudnak válaszolni (Promotions)
Karl Lagerfeld meghalt, a divat él, a Prada pedig köszöni, Meryl Streep filmje előtt is legendás volt. És ami téged illet, mindjárt kiderül, mennyire vagy penge, ha a high fashion a téma.
jan. 8
18:30
Még 40 ezernyi magyar oltására elegendő Covid-vakcina érkezik jövő héten (Pénzcentrum)
Jövő kedden újabb 39 ezer ember beoltására elegendő oltóanyag érkezik a Pfizer vakcinájából Magyarországra - közölte az országos tisztifőorvos a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs pénteki online sajtótájékoztatóján. Müller
jan. 8
18:30
Bankok, figyelem: új tőke- és osztalékszabályok érkeztek az MNB-től! (Portfolio)
Az MNB új vezetői körlevelében tájékoztatta a hitelintézeti szektort a felügyeleti tőkekövetelménnyel és tőkeajánlással kapcsolatos átmeneti intézkedéseiről, illetve az osztalékfizetésre, a részvény-visszavásárlásra, valamint a változó javadalmazás kifizetésére vonatkozó korlátok 2021. szeptember 30-ig való fenntartásáról - közölte pénteken az MNB.
jan. 8
18:36
Emelkedett a BUX (ProfitLine)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 492,51 pontos, 1,12 százalékos emelkedéssel, 44 393,21 ponton zárt pénteken.
jan. 8
18:36
A briteknél tényleg elszabadult a koronavírus-járvány: új csúcson a fertőzöttek és elhunytak napi száma (Portfolio)
A tömeges szűrések kezdete óta a legmagasabb napi halálozási és koronavírus-fertőzési számot regisztrálták pénteken Nagy-Britanniában.
jan. 8
18:36
Lebontják a legendás Wichmann-kocsma épületét, az önkormányzat tehetetlen (ATV)
Lebontják az egykori Wichmann-kocsmát – írta meg a Falanszter. A blog szerint az épület helyére szállodát húznak fel. A Budapesti Városvédő Egyesület elnöke szerint az épület esetében egy történelmi emlékről van szó, ez ugyanis a kerület legrégebbi háza, több mint 180 éves.
jan. 8
18:36
65 éve nem volt olyan kevés halálos közlekedési baleset Magyarországon, mint tavaly (Femcafe)
A csökkenés egyenesen történelmi léptékű.
jan. 8
18:36
Százmilliárd forintnál jár az NHP Hajrá az Ersténél (KKV Magazin)
Az Erste Bank tapasztalatai szerint elsősorban a feldolgozóipari, agrár illetve kereskedelmi cégek veszik igénybe az NHP Hajrá keretében elérhető forrásokat. A pénzintézet a programban tavaly év végéig több mint 97 milliárd forint értékben csaknem ezer szerződést kötött.
jan. 8
18:39
Trump ellengyűlést szervezhet Biden beiktatásakor (Menedzsment Fórum)
Nem megy el Joe Biden beiktatására Donald Trump – jelentette be maga a távozó elnök. Helyette várhatóan gyűlést szervez, amin kampányt indít a megválasztott elnök és politikája ellen – vélte egy vezető konzervatív tanácsadó.
jan. 8
18:42
Durván berobbant a lakáspiaci kereslet (KKV Magazin)
Hatalmas érdeklődés mutatkozik az eladó lakások iránt már az év első napjaiban, a kínálat ezzel azonban még nem tart lépést - derül ki az ingatlan.com legfrissebb elemzéséből. A portál forgalma rekordot döntött a héten, kedden és szerdán napi félmillió látogatást mértek, ami több mint 30 százalékos növekedést jelent éves összevetésben. Az adásvétel

Keresés