Öt év óta nem volt olyan magas a közép- és kelet-európai régióban az összeolvadási és felvásárlási (M&A) ügyletek értéke, mint tavaly – derül ki a Mazars és a Mergermarket közös idei tanulmányából, amely átfogó képet ad a 2021-ben megvalósult regionális vállalati összeolvadásokról és felvásárlásokról. Az ukrajnai háború előtt készült tanulmány hely
Idegen anyag esetleges jelenléte miatt a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) visszahívta a forgalomból az 1 kilogrammos Nagyi Titka búzafinomlisztet – olvasható a Nébih honlapján közzétett tájékoztatásban.
A város kikötőjét védő tengerészgyalogos dandár kezd kifogyni a lőszerből. Gyalogságuk már rég elesett, most már a tüzéreik, szakácsaik, zenészeik harcolnak az oroszokkal.
Öt éve nem volt olyan magas a közép- és kelet-európai régióban az összeolvadási és felvásárlási (M&A) ügyletek értéke, mint tavaly - derül ki a Mazars pénzügyi tanácsadó és a Mergermarket közös idei tanulmányából.
Angela Merkelt több külföldi és hazai bírálat érte amiatt, hogy tizenhat évig tartó kancellársága idején túlságosan kesztyűs kézzel bánt Vlagyimir Putyinnal, és az Oroszország irányában folytatott politikájával közvetve hozzájárult az Ukrajna ellen indított orosz háborúhoz.
Az ügyféligények eddiginél is gyorsabb és hatékonyabb kiszolgálását teszi lehetővé az OTP Private Banking által elindított OTP Private Banking Client Center. A kiszolgálási modell újdonsága, hogy a privát banki ügyfelek a létrehozott Client Centerben az erre szakosodott referensek segítségével intézhetik rutin banki műveleteiket és tranzakcióikat,
A magyarok közel kétharmada vesz igénybe magánegészségügyi szolgáltatást – derül ki az EY 1000 fő bevonásával készült reprezentatív kutatásából. Idehaza a kórházi ellátás miatt jobban aggódnak az emberek, mint például egy otthonukat érő káreset bekövetkezésétől, egyelőre mégis jóval elterjedtebb a lakás-, mint a magánorvosi biztosítás.
„Nemcsak nőket, hanem lányokat is megerőszakoltak, majd náci jeleket égettek a hasukra. Felvételeket láttam meggyilkolt gyerekes családokról, akiket egy kupacra raktak és meggyújtottak.”
Az elmúlt két évben 44 százalékról 63 százalékra bővült a magánegészségügyi rendszert is használó magyarok aránya, az EY hazai kutatása szerint tavaly az aktív dolgozók fele választott ilyen jellegű szolgáltatást.
A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) – a Mezőgazdasági Eszköz- és Gépforgalmazók Országos Szövetsége (MEGFOSZ) közreműködésével – idén is megrendezi az ország legnagyobb szántóföldi kiállítását. A NAK Szántóföldi Napok és AgrárgépShow–Mezőfalva június 1-2-án, több mint 40 hektáros területen várja az agrárszakembereket, agrárdiákokat; az eseményre
A budapesti divathét után Olaszország divatfellegvárában, Milánóban mutatkozott be sikerrel hét magyar divatmárka a Magyar Divat & Design Ügynökség (MDDÜ) és a Camera Nazionale della Moda Italiana (CNMI) közös Nemzetközi Mentorprogramjának keretében.
A 4iG Nyrt. újabb tőkeemelést hajtott végre az Antenna Hungária Zrt.-ben, mellyel a tőkepiaci társaság 76,78 százalékra növelte részesedését a távközlési cégcsoportban.
Az Észak-Afrikából érkező gázmennyiség növeléséről írt alá szerződést az algériai Sonatrach és az olasz ENI energiavállalat - jelentette be Mario Draghi olasz miniszterelnök, aki hétfőn Algírban tárgyalt.
Közelednek a döntő csata napjai a Donbaszban, példátlanul véres harcokra lehet számítani rengeteg áldozattal. Arra is van esély, hogy az oroszok szinte teljes egészében megszerzik a bal parti Ukrajna középső és déli részét. Lényegében az ukrán államiság léte a tét.
Singh Viki megelégelte a beszólogatásokat, és kiállt nem csak magáért, de mindazokért, akik internetes bántalmazás áldozatául estek. Az énekesnő új dalával, az Irigy kutyával erre hívja fel a figyelmet, de egy internetes kihívást is indított, hogy nyomatékot adjon az ügynek.
Te is az a típus vagy, aki ha tükröt lát, feltűnés nélkül csekkolod magad? Nyugi, nem vagy egyedül! Az arcát a legtöbb nő rendszeresen és kitartóan vizsgálja a tükörben, azonban hiába az öregedésgátló kozmetikumok lelkiismeretes használta, az idő előbb vagy utóbb mindenkit utolér. De mit tehet az, aki nem akar kés alá feküdni, mégis látványos válto
Idegen anyag esetleges jelenléte miatt a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) visszahívta a forgalomból az 1 kilogrammos Nagyi Titka búzafinomlisztet - olvasható a Nébih honlapján közzétett tájékoztatásban.
Lemondott a német szövetségi kormány család-, idős-, nő- és ifjúságügyi minisztere hétfőn az előző tisztségében, Rajna-vidék-Pfalz tartomány környezetvédelmi minisztereként az Ahr folyó völgyében 2021-ben történt árvíz idején végzett tevékenységével kapcsolatos bírálatok miatt.
Az Alteo Energiaszolgáltató Nyrt. igazgatósága részvényenként bruttó 103 forint osztalék kifizetésére tesz javaslatot a 2021-as év után, az osztalékról az április 19-re kitűzött éves rendes közgyűlés dönt - közölte a társaság hétfőn a Budapesti Értéktőzsde honlapján.
Az alapszakasz győztese, az EC Red Bull Salzburg a rájátszásban nem tucatteljesítménnyel megnyert egy tucat meccset, és egyet sem veszített el. Megérdemelt az ICEHL-ben („leánykori nevén” az EBEL-ben) szerzett bajnoki címe. A döntőben a Hydro Fehérvár AV19 is elveszítette vele szemben mind a négy találkozóját, de mindegyik nagyon szorosan alakult,
Kétségtelen, a thaiföldi szabadság egyik fénypontja a Kanchanaburi városban a híres híd a Kwai folyón meglátogatása lehet. Évente több tízezer turista él is ezzel a lehetőséggel. Pedig ha erősen tárgyilagosan nézzük, van Thaiföldön ennél több szebb, érdekesebb város, táj, látványosság, attrakció is.
Az autógyártás karbon lábnyomának csökkentésének egyik fő eleme a közeljövőben a széndioxid mentesen készülő acél. Ennek az előállításában kulcs szerepet kapnak a megújuló energiák és a hidrogén.
Az állateledel-gyártók szövetségének (Pfma) adatai szerint az elmúlt évben több mint hárommillió háztartás mondott le háziállatról. Az örökbefogadásra átadott állatok tulajdonosainak 71 százaléka 35 év alattiakhoz tartozott.