Egy éve hunyt el Kiss Attila, művésznevén Csocsesz felesége, Gyöngyi. A mulatós zene koronázatlan királya az évfordulón szeretett volna megemlékezni imádott szerelméről, ezért megírta a Keresem éjjel-nappal című dalt. A muzsikus mesélt lapunknak arról, hogy miként telt a gyászév, illetve hogy szeretne-e még kapcsolatot a jövőben.
Az autizmus egy spektrum betegség, vagyis különböző mértékben érintheti az embereket. Vannak olyan érintettek, akik állapotuk mellett is fényes karriert építettek.
A világ több évre szóló élelmezési válsággal néz szembe, mivel az ukrajnai háború megszakítja a mezőgazdasági termelést, és felfelé hajtja az alapvető termények világpiaci árát - jelentette ki kedden tartott virtuális sajtókonferenciáján David Beasley, az ENSZ római székhelyű Élelmezési Világprogramjának (WFP) vezérigazgatója.
Jelenleg nagyon nehéz tárgyalni Oroszországgal, ennek ellenére folytatódnak az egyeztetések - jelentette ki kedden Mihajlo Podoljak, az ukrán elnöki iroda vezetőjének tanácsadója, az ukrán tárgyalóküldöttség tagja az Ukrajinszka Pravda hírportál szerint
Szabó Győző soha nem titkolta drogfüggőségét, sőt, mindig nyíltan beszélt róla. A mai napig úgy érzi, összeszorul a gyomra, ha a Budapesti Rendőr-főkapitányság épülete eszébe jut.
Leghamarabb májusban térhet vissza Rafael Nadal, a spanyolok 21-szeres Grand Slam-bajnok teniszsztárja, aki márciusban fáradásos bordatörés miatt vált harcképtelenné.
Több mint 43 ezer tonna nehézgépjármű-alkatrész előállításával működésének legsikeresebb évét zárta tavaly a győri Busch-Hungária. Magyarország legnagyobb vasöntödéje húsz százalékkal emelte termelési volumenét 2021-ben, jelentős műszaki beruházásai révén ma már óránként több mint 20 tonna hulladékvas beolvasztására és újrafelhasználására képes. A
Hunyad megye önkormányzatának elnöke, Laurențiu Nistor közösségi oldalán arról számolt be, hogy a dévai megyei kórház sürgősségi osztályán egy idős férfire hosszú ideig rá se néztek az alkalmazottak, mintegy másfél óráig várakoztatták, mire foglalkozni kezdtek vele.
A monetáris tanács 100 milliárd forinttal megemelte az NHP Zöld otthon program keretösszegét, egyben szigorította a finanszírozható lakásokra vonatkozó energetikai követelményeket, és döntött a Zöld jelzáloglevél-vásárlási program feltételeinek módosításáról is a magasabb minőségű zöld jelzáloglevelek térnyerése érdekében - közölte a Magyar Nemzeti
A Michelin bejelentette, hogy 2022-től nemcsak Budapesten, hanem egész Magyarországon keresi a legjobb éttermeket. Az egész országot lefedő új kalauz („National selection of Hungary”) az év második felében jelenik meg.
Nem csak a Magyar Telekom, de a Richter is ma tartotta közgyűlését, ahol a részvényesek döntöttek arról is, hogy a vállalat a tavalyi eredménye után részvényenként 225 forint osztalékot fizet.
A használt lakások előzetes hivatalos árindexe a múlt év utolsó negyedévében országos szinten 20 százalékos áremelkedést mutatott, ami leginkább az olcsóbb lokációkban lévő lakóingatlanok drágulásával magyarázható.
Az Európai Unió Tanácsa elfogadta azt a jogszabály-módosítást, amely lehetővé teszi, hogy az uniós tagállamok ebben az évben összesen 3,5 milliárd euróval (mintegy 1300 milliárd forinttal) nagyobb összeget kapjanak az Ukrajna elleni orosz háború miatt menekülők befogadásának megkönnyítésére – közölte az uniós tanács kedden.
Áll a bál Cristiano Ronaldo körül, amióta egy vereséget követően kiverte egy 14 éves autista kisfiú kezéből a mobilját. Tette nem maradt következmények nélkül, máris van, ahol a továbbiakban nem hajlandóak együtt dolgozni az Aranylabdás focistával.
Cynthia Rothrock több mint három évtizede püföli ellenfeleit a moziban, jaj minden rosszfiúnak. A 65 éves hölgyet máig a harcművészeti filmek királynőjeként tartják számon.
Jacques Villeneuve bírálta a pont nélkül árválkodó Aston Martin, miközben Lawrence Strollnak is tanácsokat adott. A kanadai milliárdos 2018-ba vette meg a Force Indiát, majd átnevezte az alakulatot Racing Pointra. 2021-ben lépett a képbe az Aston Martin, ami nem hozott megváltást a csapatnak. 2009-ben tartott ott utoljára az istálló elődje, hogy az
Márciusban tovább nőtt az utazási kedv, a repülőtér utasforgalma: meghaladta a 796 ezret az utasok száma, ami az előző havihoz képest csaknem 30 százalékos növekedés, míg a tavalyi év azonos időszakinak több mint tizenháromszorosa - közölte a Budapest Airport Zrt.
A poplegenda nem hagyta szó nélkül az Ukrajnában dúló háborút. Cher a Twitter-oldalán kemény szavakkal üzent a világ vezetőinek, felszólítva őket, hogy most cselekedjenek Putyinnal szemben, vagy már késő lesz.
A Villarreal a müncheni 1-1-gyel, 2-1-es összesítéssel kiharcolta a továbbjutást a labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntőjébe. Madridban 3-2-re nyert a Chelsea, de a 210 perces csata végén, 5-4-es összesítéssel, a Real Madrid jutott a legjobb négy közé. Mind a két spanyol továbbjutott..
Nagy-Britanniában 14,3 százalékkal, 243 ezer 479-re esett az új autók eladása márciusban az egy évvel korábbihoz képest. Ilyen kevés autót 1998 óta nem adtak el az év harmadik hónapjában - áll a brit autógyártók és autókereskedők szövetségének (SMMT) közleményében.
Sokan szenvednek macskaallergiától. Számukra két opció létezik: vagy távolról elkerülik a macskákat, hiába szeretnének tartani egyet, vagy az allergiás tünetek mellett is bevállalják a cicatartást. Egy kutatócsoport most az ő életüket könnyítené meg. Az elmúlt néhány évben sok szó esett arról, hogy a Crispr (baktériumok genomjában találhat
Most már nem lehet védekezni, gólt kell szerezni. Az első meccsen elért eredményt (0-1) tekintve nincs kilátástalan helyzetben a spanyol Atlético Madrid az angol Manchester City elleni labdarúgó-Bajnokok Ligája negyeddöntő visszavágó előtt (M4 Sport, szerda 21 óra), de a bunkerfocit már nem folytathatja.
A sümegi járőrök 2022. március 13-ára virradó éjszaka Veszprémgalsa külterületén igazoltattak egy személygépkocsival közlekedő 31 éves ajkai lakost. Az intézkedés során a sofőrrel szemben végzett alkoholszondás vizsgálat pozitív eredménnyel zárult, ezért a járőrök a férfit további mintavétel céljából előállították, majd a szükséges intézkedések meg
A füstgránát eldobását követő lövöldözésben tíz ember sérült meg, közülük öten súlyosan. További tucatnyi embert a belélegzett füst vagy menekülés közben szerzett sérüléseik miatt kellett ellátni.