„Az ukránok meg akarják őket ölni” Amikor ilyen a hangulat, nehéz beszélni a békéről és a tárgyalásról – idézte az Interfax alapján a Reuters az ukrán elnököt.
Mind az oroszok, mind az ukránok óriási veszteségeket szenvednek el az ország keleti részébe áttolódott fronton, miközben érdemi sikereket egyik fél sem tud felmutatni. Közben egyre valószínűbbé válik, hogy az orosz olaj importjára mégis lesz valamiféle korlátozás az Európai Unióban.
Karácsony Gergely versenybe szállna az újraválasztásért 2024-ben. Addig is a főpolgármester célja, hogy a ciklus második felében programjának minél több elemét végrehajtsa, majd ezt követően kérje újra a budapestiek bizalmát.
Egy 37 éves fiatal edzővel, Horváth Dáviddal fejezi be az NB I-es labdarúgóbajnokságot az MTK, amely a hétvégén Zalaegerszegen matematikailag is a kiesés sorsára juthat. És ha az eredmények úgy alakulnak, a Gyirmót is búcsúzhat az első osztálytól.
Az idei pollenszezon tavaszi csúcsa már tetőzött, de az allergiások továbbra is jelentős terhelésnek vannak kitéve, hiszen egyszerre több mint húsz allergén növény pollenje található meg a levegőben, és legalább a felük országosan tüneteket okoz.
A Mercedes-Benz Cars 2022 első negyedévében 501 600 járművet értékesített, 15 százalékkal kevesebbet, mint 2021 hasonló időszakában - tájékoztatta a Mercedes-Benz Hungária Kft. az MTI-t közleményben.
Az orosz-ukrán háború hatására egész Európában radikálisan emelkednek az energiaárak, ennek következtében a távhőkasszába befolyó összegek már nem fedezik a szolgáltatók által benyújtott igényeket, ezért a kormány a büdzsé 7,5 milliárd forintos bővítéséről döntött, áll az ITM közleményében.
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma szerint „álságos, hogy a város baloldali vezetése a leépítést az éppen általuk szajkózott pedagógushiánnyal indokolja meg”.
Bíróság előtt tagadta Wanda Icardi, a PSG argentin focistája, Mauro Icardi felesége, hogy megcsalta volna a férjét annak korábbi interes csapattársával, Marcelo Brozoviccsal.
Saját részvények vásárlásáról, tőkeemelésről és az adózott eredmény felhasználásáról is döntött éves rendes közgyűlésén az AutoWallis, a cég részvényesei a tavalyi nyereséget a dinamikus növekedési stratégia megvalósítására kívánják fordítani - közölte a vállalat az MTI-vel pénteken.
Sok rosszat hall az ember másoktól, vagy esetleg már viselt ilyen lencsét korábban, de rossz tapasztalata volt vele. Sokakat a lencse ára riasztja el. Nézzük csak meg, hogy hogyan is van ez! Mindent a multifokális szemüveglencsékről.
Az űrteleszkóp 32 éve, 1990. április 24-én indult útnak a Hubble-űrteleszkóp, s azóta megszámlálhatatlanul sok értékes felfedezéssel gazdagította a csillagászatot, valamint az űrkutatást.
Az Innovációs és Technológiai Minisztérium parlamenti és stratégiai államtitkárát egy pénteki határozat szerint Orbán Viktor javaslatára mentette fel Áder János április 30-ai hatállyal.
Egy pénteki határozat szerint Orbán Viktor javaslatára Áder János április 30-i hatállyal felmentette Schanda Tamást, az Innovációs és Technológiai Minisztérium parlamenti és stratégiai államtitkárát - számolt be a 444.hu.
A Cup és az Xfinity Series ezen a hétvégén a Dover Motor Speedwayen versenyez. Alex Bowman a tavaszi verseny címvédője Doverben. Bowman előtt is a 48-as autó uralta az 1 mérföldes doveri pályát, hiszen Jimmie Johnson 11 győzelmet aratott itt karrierje során. Ennek köszönhetően a Hendrick Motorsports rendelkezik a legtöbb első hellyel Doverben, szám
Will Power indult a pole pozícióból a 2011-es alabamai Indy Grand Prix-n a Barber Motorsport Parkban. Képes volt az élen maradni? 2011-ben a szezon második versenyét rendezték a Barber Motorsport Parkban. Az időmérőn Will Power volt a leggyorsabb 1:11.4546-os idővel – érdemes lesz összehasonlítani majd az idei pole körrel. Hogy a versenyen mi törté
Az LG Electronics Inc. (LG) 21,11 ezer milliárd von (17,53 milliárd dollár) forgalmat bonyolított le az idei év első negyedévében, ami éves összevetésben 18,5 százalékos emelkedés, és a dél-koreai vállalat történetének a legnagyobb negyedéves árbevételét jelenti - közölte a társaság pénteken.
A NASCAR Xfinity sorozat doveri időmérő edzésén Brandon Jones volt a leggyorsabb. A Joe Gibbs Racing versenyzője a 2020-as fontanai verseny óta először indulhat az élről. Két héttel ezelőtt futamgyőzelemnek, most pedig rajtelsőségnek örülhetett Jones. A bajnokságban negyedik helyen álló georgiai a nem sokkal az időmérő edzés előtt rendezett szabade