Arra kéri a brit nemzetközi kereskedelmi miniszter, Anne-Marie Trevelyan az Egyesült Királyság állampolgárait, hogy ne utazzanak Ukrajnába harcolni. A politikus azután szólalt meg, hogy egy brit állampolgárságú férfi meghalt az orosz–ukrán háborúban, egy másik pedig eltűnt.
Különösen nagy kárt okozó, folytatólagosan elkövetett csalás bűntette, valamint annak kísérlete megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) három férfi ellen, akiket azzal gyanúsítanak, hogy harmincmillió forinttal károsították meg áldozatukat, akinek kriptovalutát ígértek – tette közzé az MTI.
Kis Andrea (MSZP) hódmezővásárhelyi alpolgármester feladatainak visszavonását követően is biztosított a városvezetés többsége - jelentette ki Márki-Zay Péter (MMM-Tiszta Vásárhelyért Egyesület) polgármester pénteken.
Amerikából indult, de franciaként élt és halt meg a feltűnő szépségű színésznő, Jean Seberg, aki saját kezével vetett véget az életének mindössze negyvenegy évesen.
Már hangoskönyvént is beszerezhetjük Tompa Andrea Omerta című regényét, amelyért az író 2018-ban megkapta a Libri irodalmi díjat. A regényt két kolozsvári színész, Albert Csilla és Dimény Áron olvassa fel.
Mindent megteszünk, hogy számunkra új piacokra is betörjünk. Munkavállalóinkat és szervezetünket is ennek megfelelően fejlesztjük – mondta az Üzletemnek Szontág Balázs, az Eaton Industries Kft. marketingvezetője.
Áder János, Magyarország köztársasági elnöke fogadta Orbán Viktort, az országgyűlési választásokon győztes Fidesz–KDNP-pártszövetség miniszterelnök-jelöltjét a Sándor-palotában péntek reggel.
Oroszország a régió legtöbb országában már nem szerepel a tíz legjelentősebb kereskedelmi partner között, de az energiahordozóktól való függés jelentős.
Aligha van olyan internetező, aki ne találkozott volna már legalább egyszer Arató András, vagy ahogy sokan ismerik, Hide the Pain Harold képeivel. A világ fájdalmát egy mosoly mögé rejtő nagypapa képe, a mémkultúra terjedésével égett bele emberek millióinak retinájába. A kriptósok körében is gyakran felidézett arc most az NFT-knek köszönhetően kerü
Ukrajna eddig mintegy 80 ezer tonna gabonát küldött a romániai fekete-tengeri konstancai kikötőbe, és további mennyiség érkezése várható – közölte a kikötő vezetője.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) három férfi ellen indított eljárást csalás bűntette miatt, akik 30 millió forinttal károsították meg áldozatukat.
Péntek reggel fogadta Áder János köztársasági elnök Orbán Viktort, az országgyűlési választásokon győztes Fidesz-KDNP pártszövetség miniszterelnök-jelöltjét a Sándor-palotában.
Felismerve a természeti erőforrásokra nehezedő egyre növekvő nyomást és a körforgásos gazdasági megoldások bővítésének sürgető szükségességét, a L'Oréal bejelentette a Circular Innovation Fund alap létrehozását. L'Oréal a Jövőért fenntarthatósági programja részeként a vállalat horgonybefektetőként 50 millió euróval járul hozzá ehhez az új, 150 mill
Az előzetes adatok szerint 2022 márciusában 6970 gyermek született, és 11 746-an haltak meg. Az elmúlt 12 hónapban, 2021. április és 2022. március között a születések száma 2,2, a halálozásoké 0,9 százalékkal csökkent, a házasságkötéseké 5,2 százalékkal nőtt a 12 hónappal korábbi időszakhoz képest.
Az élelemiszer- és benzinárstopról szóló rendelet csütörtök este jelent meg a Magyar Közlönyben, amelyet Orbán Viktor jelentett be szerdán, majd Gulyás Gergely részletezett a csütörtöki kormányinfón.
Elon Musk nagyjából 4 milliárd dollár értékben adott el Tesla-részvényeket a Twitter magánkézbe vételére tett ajánlatát követő napokban - derült ki az Értékpapír- és Tőzsdefelügyelethez benyújtott bejelentésekből.
Eddig két rozsdaövezeti akcióterület kapott teljesen zöld lámpát a Rozsdaövezeti Bizottságtól, - az egyiket a XIII. kerületben a Váci úton jelölték ki, a másik pedig egy IX. kerületi, szintén több funkciós épületeket tartalmazó városfejelsztési projekt. A legfrissebb közlönyben újabb 4, azonnali rozsdaövezeti terület kapott gyorsított beruházási jó
Rekordbírságnak indult, de végül majdnem a felére olvadt a hazai hitelintézetekre kiszabott büntetés. A jogsértés egyértelműen megtörtént, de a bíróság túlzónak ítélte meg a szankciót. Csaknem egy évtizede húzódó ügy végére most pont került.
Az előzetes adatok szerint 2022 márciusában 6970 gyermek született, illetve 11 746-an haltak meg, 2021 áprilisa és 2022 márciusa között a születések száma 2,2, a halálozásoké 0,9 százalékkal csökkent – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken.
Az énekesnő elmesélte, hogyan tudta meg, hogy első terhessége méhen kívüli volt, és mi segített neki abban, hogy tovább tudjon lépni és újra próbálkozni.
1384 új fertőzöttet igazoltak, ezzel a járvány kezdete óta összesen 1 901 017 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 12 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 46 201 főre emelkedett.