Óriási, talányos kőkorsókat fedeztek fel az északkelet-indiai Asszám államban. A régészek szerint feltehetően ősi temetési szertartásokban játszhattak szerepet. A 65 különböző méretű és alakú homokkő edényt négy helyszínen találták meg szétszórva a BBC News cikke szerint. A korsók némelyike magas és hengeres, míg a többi részben vagy teljesen a föl
Putyinista Orbán? Nyugodt és mosolygós Márki-Zay? Várható Fidesz-győzelem elszigetelődéssel? A német sajtó kiemelten foglalkozik a magyar országgyűlési választással. Szemlénk!
A szolgálatot teljesítő rendőrök 2022. április 2-án 0 óra és 24 óra közötti időszakban összesen 285 határsértőt tartóztattak fel és 97 főt megakadályoztak a hazánk területére történő illegális belépésben.
Halálos kimenetelű közúti közlekedési baleset történt 2022. április 3-án 6 óra 30 perckor a 38-as számú főút 19. kilométerszelvényében. Ahogy arról korábban beszámoltunjk, ma reggel Nyíregyháza irányából tartott Rakamaz felé egy személygépkocsi, amely egy kanyarban megcsúszott, lesodródott az úttestről, fának ütközött és tetejére borulva a szántófö
Vasárnap elnököt és parlamentet is választ Szerbia: a helyi ellenzék idén nem bojkottálja a választást, de nagy meglepetés így sem várható – Aleksandar Vučić és pártja simán tarolhat.
Orbán Viktor miniszterelnök szombat este osztotta meg azt a képet, amelyen ő és felesége, Lévai Anikó látható az összes unokájukkal. Az ellenzéki összefogás miniszterelnök-jelöltje nem hagyta a dolgot válasz nélkül.
A szolgálatot teljesítő rendőrök 2022. április 2-án 0 óra és 24 óra közötti időszakban összesen 285 határsértőt tartóztattak fel és 97 főt megakadályoztak a hazánk területére történő illegális belépésben.
A magyar válogatott kerettag Gazdag Dániel zsinórban a negyedik bajnokiján talált a kapuba az észak-amerikai labdarúgó-bajnokság, az Mls hatodik fordulójában.
Orbán Viktor győzelemre számít, ez egy tisztességes és fair választás szerinte, a fő tét a háború és béke kérdése. Újságíróknak nyilatkozva a megszorításokkal kapcsolat kérdésre azt mondta: az ország érdekeinek megfelelő döntéseket fognak hozni. Arra, hogy marad-e a rezsicsökkentés, úgy reagált: szeretnének nyerni, utána néznek szembe ezzel.
Szavazata leadásakor Orbán Viktor szokatlanul sok kérdésre válaszolt. Nemcsak arról beszélt, milyen eredményre számít, hanem például arról is, szerinte fel kell-e szólítani Putyint a visszavonulásra.
Las Vegas személyében egy újabb utcai pálya került be a Forma-1-es versenynaptárba. Egy újabb helyszínnel azonban a száguldó cirkusz versenynaptára kezdi elérni a telítettséget, így nem véletlenül merült fel a sajtóban, hogy több jelenlegi és tradicionális helyszín sorsa is kérdésessé vált. A McLaren vezérigazgatója, Zak Brown pedig úgy véli, hogy
Orbán Viktor miniszterelnök feleségével, Lévai Anikóval együtt szavazott a budapesti 18. választókerület 53. szavazókörében, a Zugligeti úti iskolában.
Az ország "megmondóembere" is megszólalt a ma esedékes országgyűlési választások kapcsán. Puzsér Róbert publicista fenntartásokkal ugyan, de mindenkit az ellenzéki összefogásra való szavazásra buzdít.
Srí Lanka kormánya blokkolta a hozzáférést a közösségi oldalakhoz, és 36 órás kijárási tilalmat hirdetett, miután az országban megmozdulásokra került sor az emelkedő élelmiszer- és üzemanyagárak miatt - írta a BBC.
Rövid híreink a kriptopénzügyek világából. Lending hírek, hitelek, hitelezések, kripto kihelyezések, kriptopénz szolgáltatók és tőzsdék által kibocsátott kártyák rövid híreit foglaljuk össze, rövid nemzetközi kriptopiaci összefoglalóval. Lássuk mi történt a héten! FTX Együttműködési megállapodást kötött a TradingView és FTX.com, aminek köszönhetően
Az ukrajnai háború destabilizálta az amúgy is törékeny agrár-élelmiszerpiacokat, ezért sürgősen át kell gondolni az Európai Zöld Megállapodás célkitűzéseit a közép-kelet-európai agrárszervezetek szerint - közölte a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) a szervezetek Pozsonyban tartott találkozóját követően.
A közlemnény szerint a háború miatt más országok fuvarozói jellemzően elkerülik Ukrajnát. A létfontosságú élelmiszer-, gyógyszer- és egyéb áruszállításokról így szinte kizárólag az ukrán fuvarozók gondoskodhatnak. Adminisztratív kötelezettségeik teljesítése azonban súlyos nehézségekbe ütközik, sok esetben ellehetetlenült. A teherforgalom és az áru
Azt követően, hogy március 27-én hajnalban egy short squeeze keretében kitört a Bitcoin a 45000 dolláros ellenállás fölé, egy oldalazó konszolidációt láthattunk a múlt hét során. A kitörés során mindössze 10 perc alatt robbant a Bitcoin árfolyama a 45000 dolláros szinttől a 47000 dolláros szintig, ez pedig azt jelezte, hogy várható némi korrekció.
Megnyíltak a szavazóhelyiségek vasárnap hét órakor Szerbiában, ezzel megkezdődött az elnökválasztás és az előrehozott parlamenti választás a nyugat-balkáni országban.
A Tisztítsuk meg az országot! programban eddig nyolcmilliárd forintot fordítottak illegális lerakók felszámolására és körülbelül 300 ezer tonna hulladékot szállítottak el – ismertette az ITM körforgásos gazdaság fejlesztéséért, energia- és klímapolitikáért felelős államtitkára Tamásiban, ahol jövő héten megkezdődik egy magántulajdonban lévő telephe