Nem tudták megmenteni az orvosok a 179-es busszal ütköző Opel egyik sérültjének az életét. A balesetben az autó a felismerhetetlenségig összeroncsolódott.
Már csak két hónapig, június 30-ig érvényesek a koronavírus-járvány miatti veszélyhelyzet alatt lejárt okmányok, köztük a személyi igazolványok, a jogosítványok, útlevelek és a forgalmi engedélyek - közölte a Miniszterelnökség területi közigazgatásért felelős államtitkára szombaton, a Facebookon.
Molnár Anikónak elege lett, ezért indított egy Facebook-oldalt, egy „szépségipari feketelistát”, amire ki akarja tenni azoknak a vendégeknek a nevét, akik átverték.
Az ország tengeri kikötői blokád alatt vannak, a világ számos országa viszont számít az egyelőre az országban rekedt rengeteg gabonára. A háború kezdete óta most végre sikert értek el a szállításokban, és alakul a folytatás is.
Az azeri Forma-1-es pálya főnöke elmondása szerint nem éreznek plusz nyomást új helyszínek érkezése miatt. Bakuban 2016-ban rendeztek először versenyt, azóta pedig még több városi pálya került az F1-be. Tavaly érkezett Jeddah, jövő héten jön Miami, jövőre pedig Las Vegas. Azerbajdzsánnak 2024-ig van szerződése a száguldó cirkusszal, de nem hiszik,
A lakáshitelek piacához hasonlóan áprilisban a legtöbb bank szigorított a személyi kölcsön kondícióin is. A változások eredményeképp az átlagosnak mondható, 5 milliós kölcsön esetében már nincs 100 ezer forint alatti törlesztőrészlet. Ráadásul a top-kamatért az átlagbér kétszeresét kitevő jövedelmet kell igazolni – derült ki a money.hu Kamattükrébő
Amilyen csodálatos az anyaság, sokszor olyan meglepő, sőt, bizarr is lehet. Az állatok bizonyára órákig mesélhetnének azokról az érdekességekről, melyek az ő világukban jellemzik a családi életet.
Ahogy korábban már kiderült, Gy. Németh Erzsébet, korábbi főpolgármester-helyettes lemondott a pozíciójáról, miután a parlamenti választások során mandátumot szerzett. Kiderült az is, ki fogja őt követni a poszton.
Sikeresebben kezelheti a mesterséges intelligencia a fenntarthatóságot az embereknél, egy nemzetközi kutatás szerint a megkérdezettek 84 százaléka úgy véli, hogy a vállalkozások nagyobb előrelépést érnének el a fenntarthatósági és társadalmi célok felé a mesterséges intelligencia segítségével, sőt 61 százalékuk szerint a mesterséges intelligencia o
A lényeg, hogy kétféle motorral is vezettem az újdonságot: nyomatékos és takarékos kétliteres, négyhengeres dízellel, valamint pörgős és viszonylag erős háromhengeres benzinessel. A kínálat ennél sokkal szélesebb. Nézzük, mit kell tudni az autóról! Markáns kinézet A 2-es Active Tourer megnőtt, elődjénél markánsabb, de ugyanakkor annak szellemében
Ahogy az olaj- és gázárak megemelkedtek az orosz-ukrán háború közepette, úgy ugrottak meg az ExxonMobil és a Chevron eladásai 2022 első negyedévében. Az amerikai nyersolaj hordónként 76 dollárról közel 130 dollárra emelkedett.
A Turisztikai és Vendéglátó Munkaadók Országos Szövetsége (VIMOSZ) és a Magyar Turisztikai Szövetség Alapítvány közös kezdeményezésére, a GKI Gazdaságkutató közreműködésével felmérést indítanak, hogy a turisztikai és vendéglátó szektorokról pontosabb képet…
A dél-koreai vállalat a napokban közzétette a 2022-es első negyedéves eredményeit, ami jól mutatja, hogy rekordnyereséget könyvelhettek el. Mutatjuk a részleteket. A Samsung egy hatalmas nagy vállalat, ami szinte mindenhol ott van és szinte mindent gyárt. Ha megnézünk egy okostelefont, legyen az akármilyen márka, biztosan találkozhatunk benne Samsu
Újra megnyitja kapuit vasárnap a Szegedi Tudományegyetem arborétumának lepkekertje, ahol az állatvilág repülő virágai, trópusi pillangók figyelhetők meg karnyújtásnyi távolságból.
A NASCAR és a Speedway Motorsports illetékesei az NBC Sportsnak elmondták, hogy a Cup futamok látogatottsága idén megnőtt. Néhány versenyen például minimum öt éve nem látott tömegek gyűltek össze – írja a Jayski. A növekedést számos tényező ösztönözte, többek között a versenyek minősége, a NASCAR pályán és azon kívül végrehajtott változásai és az ú
Kereskedelmi forgalomban eddig csak Kínába járt a Qatar Airwaystől 2020-ban megvett és 2021 decembere óta az állami repülések mellett a Wizz Air által más feladatokra is üzemeltetett gép.
Barbra Streisand Amerika egyik legsikeresebb színésznője mind a mai napig. Ma is vonzó, elegáns, finom és nőies, s noha kifejezetten szépnek soha nem tartották, hatalmas népszerűsége volt a férfiak körében.
A művésznőnek nagyon szoros kapcsolata van lányával és ugyanez volt igaz szeretett édesanyjára is. Rozina még csak most töltötte be a 15. születésnapját, ám gyermeke felcseperedése egy örökös küzdelem a színésznőnek. Andrea a Borsnak beszélt az anyaság szépségéről és nehézségeiről.
Alina Peregudova korábban aranyérmet szerzett az ukrán nemzeti súlyemelő bajnokságon. Ígéretes tehetségnek tartották, a nemzeti válogatott keretébe is jelölték.