2022. április 7. csütörtök

ápr. 7
8:00
Az osztrákok már a bőrükön érzik az energia-áremelkedést (Privátbankár)
Az osztrák háztartásoknak februárban jelentősen többet kellett energiára költeniük mint egy évvel korábban, de januárhoz képest is viszonylag nagy áremelkedést voltak kénytelenek elviselni.
ápr. 7
8:00
Drasztikusan esett az új autók forgalomba helyezése Magyarországon (Piac és Profit)
Az idei első negyedévben 28 690 új személygépkocsit helyeztek forgalomba Magyarországon, 11 százalékkal kevesebbet, mint tavaly az azonos negyedévben - közölte a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete (MGE), a DataHouse Kft. adatai alapján.
ápr. 7
8:00
Záporral indul a hétvége: fagyos északkeleti szél érkezik az országba (Blikk)
Felszakadózó felhőzettel, zárporral és esővel tér vissza a borús idő Magyarországra. Napközben még némi napsütésre lehet számítani, a délutáni óráktól viszont megérkezik az eső, ami a hétvégét is végig fogja kísérni.
ápr. 7
8:00
Szinte biztos, hogy látunk 10 százalékos inflációt idén Magyarországon, és örülhetünk, ha ennyivel megússzuk (Portfolio)
A Portfolio által megkérdezett elemzők kivétel nélkül azt gondolják, hogy tíz százalék felett lesz az infláció csúcsa 2022-ben, és az év végi előrejelzések is jelentősen emelkedtek egy hónap alatt. Vagyis egyelőre inkább csak álom az infláció kordában tartása, még arról is korai beszélni, mikor tetőzhet az áremelkedés, sok múlik azon is, meddig tar
ápr. 7
8:00
A jemeni elnök átadja a hatalmat az új elnöki tanácsnak (hirado.hu)
A jemeni elnök csütörtökön bejelentette, hogy új elnöki tanácsot hoz létre a húszi lázadók elleni 2014-es háborúban vérbe fojtott ország irányítására – számolt be a helyi állami média.
ápr. 7
8:00
Férje halála óta először szólalt meg Kóbor János özvegye, elárulta, miért hallgatott eddig (BorsOnline)
Deme Zsóka még most is csak nehezen találja a szavakat. A gyász továbbra is kitölti a mindennapjait.
ápr. 7
8:00
Titokzatos férfi ölelgeti Kárpáti Rebekát: úgy tűnik, ismét rátalált a szerelem (Life)
Kárpáti Rebekának tavaly novemberben ért véget legutóbbi kapcsolata, és úgy tűnik, most ismét rátalált a szerelem.
ápr. 7
8:03
Országgyűlési választások: a végeredmény még több mandátumot hozhat majd a Fidesznek (Femcafe)
Április 3-án országgyűlési választásokat tartottak Magyarországon. A Fidesz-Kdnp történelmi győzelmet aratott, és egymás után negyedik kétharmados többségét szerezte meg az Országgyűlésben. A szakértő szerint az összes szavazat megszámolása után még az eddiginél is több mandátuma lehet a kormánypártoknak.
ápr. 7
8:03
Lengyelország vétózott, jövőre aligha vezetik be a globális minimumadót (vg.hu)
A VG által megkérdezett adószakértő szerint a lengyelek logikus szakmai érvekkel blokkolták az irányelv elfogadását, mert az EU akár versenyhátrányba is kerülhet a világpiacokon.
ápr. 7
8:06
Vitray Tamás végleg visszavonult – Kemény kritikát fogalmazott meg a mai tévécsatornákról (Blikk)
Vitray Tamás idén lesz kilencvenéves: hihetetlen pályafutás van a háta mögött, ám most úgy döntött, végleg felhagy a szerepléssel.
ápr. 7
8:06
Maruzsa Zoltán: nem rángathatunk le senkit a vonatról azzal, hogy iskolába kell menni (Infostart)
Az Ukrajnából Magyarországra menekült gyerekek közül jelenleg 268-an járnak óvodába és 1050-en iskolába – tájékoztatta az InfoRádiót az Emberi Erőforrások Minisztériumának köznevelésért felelős államtitkára. Maruzsa Zoltán hozzátette: a menekült diákok heti öt órában felzárkóztató foglalkozáson vehetnek részt, az iskolák pedig fejenként havi 130 ez
ápr. 7
8:06
Először törlesztett külföldi tartozást rubelben Moszkva (hirado.hu)
Oroszország szerdán fizette ki először nem dollárban, hanem rubelben külföldi adósságát, teljesítve egy 649,2 millió dolláros kötvény törlesztési kötelezettségét.
ápr. 7
8:06
Gázolt a metró a Keleti pályaudvarnál (Biztosító Magazin)
Elgázolt egy embert a metró a Keleti pályaudvarnál szerda késő este, a sérültet kórházba szállították - tájékoztatta a Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese az Mti-t.
ápr. 7
8:06
Márki-Zay: Nem ülök be a parlamentbe, most Vásárhelyen kell megvédenem a gyerekeket attól, hogy a Fidesz elvigye őket golyófogónak Ukrajnába (SzMo)
„Még a látszatát sem szeretném fenntartani annak, hogy Magyarország egy parlamentáris demokrácia, ahol a parlamentben az ellenzék bármit is elérhet” - fogalmazott.
ápr. 7
8:06
Feleségének köszönhetően találta meg hitét Cseke Péter (Magyar Nemzet)
Cseke Péter gyerekként hittel kapcsolatos kérdéseivel édesanyját ostromolta. Mikor bekerült felesége mélyen vallásos családjába, ők lettek segítői, így megtalálta azt, amit kisgyerekkora óta keresett. Minderről a Kossuth-díjas színművész mesélt a Dunán – írja a Hirado.hu.
ápr. 7
8:06
Skoda Fabiákat kapnak a brit rendőrök (Autószektor)
Az autógyártó emlékeztet arra, hogy a Fabia az első generáció óta a különböző országok rendőrségi flottáinak kedvelt autója. A csehek szerénytelenség nélkül az „ideális” szóval írják le a legújabb rendőrautót. Az új Fabia valóban nagyobb, biztonságosabb és jobban felszerelt, mint elődei. Ez a változat négy különböző benzinmotorral kapható. A legkis
ápr. 7
8:06
Három hónap még, mire Magnussen teljesen alkalmas lesz az F1-re (Racing)
Három hónapba is beletelik, mire Kevin Magnussen újra 100%-ban lesz bevethető a Forma-1-ben. Miután elvesztette Haasnál a versenyülését, a dán egy teljes évet töltött a sportkocsik világában, mielőtt a kis amerikai csapat visszahívta Nikita Mazepin helyére. Bahreinben szenvedett fizikailag, de a csapatfőnök, Günther Steiner örül a 29 éves pilóta vi
ápr. 7
8:09
Nyögik a nagy energiaár-emelkedést az osztrákok (vg.hu)
Az energiaárak továbbra is az infláció motorjaként hatottak.
ápr. 7
8:12
Vegyes forintmozgás reggel (ProfitLine)
Vegyesen mozgott a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben a nemzetközi bankközi devizapiacon csütörtök reggel szerda kora estéhez képest: az euróhoz és a dollárhoz viszonyítva gyengült, a frankkal összevetve ugyanakkor erősödött.
ápr. 7
8:12
Az Európai Gyógyszerügynökség véleménye a negyedik oltásról (WebBeteg)
Az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ (ECDC), valamint az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) arra a következtetésre jutott, hogy még túl korai fontolóra venni az mRNS alapú vakcinák negyedik adagjának általános alkalmazását a koronavírus ellen - tájékoztatott az EMA.
ápr. 7
8:12
Barátja talált rá a Kossuth-barlangban elhunyt búvár testére (ATV)
Úgy tudni, nemcsak kitapogatta vagy műszerek segítségével akadt rá, látta is őt, ezért most nagyon rossz lelkiállapotban van.
ápr. 7
8:12
Nagy öröm, hogy nem a baloldal vezeti Magyarországot (Magyar Nemzet)
Annak a politikai-világnézeti iránynak, amelyet Márki-Zay és a mögé felsorakozók képviseltek, csakis a csúfos bukás lehetett a vége.
ápr. 7
8:15
Beszakadt a kínai idegenforgalom (vg.hu)
.
ápr. 7
8:18
Kell-e félni, hogy elöntik az ukrán roncsok a használtautó-piacot? (Infostart)
Fojt Attila, a Magyar Gépjármű-kereskedők Országos Egyesületének elnöke mindent elmond erről.
ápr. 7
8:18
Mérföldkőhöz érkezett Stana Alexandra és Meggyes Dávid kapcsolata (Metropol)
Stana Alexandra és Meggyes Dávid idén év elején döntöttek úgy, hogy utat engednek az érzéseiknek és megpróbálják együtt.
ápr. 7
8:18
Nem jók az előjelek, folytatódhat az esés a tőzsdéken? (Portfolio)
A tegnapi esés után a mai kereskedésre sem túl jók az előjelek, miután az amerikai részvénypiacok csökkenéssel zártak és az ázsiai piacok is gyengélkedtek ma hajnalban. Az orosz-ukrán háború továbbra is meghatározhatja a nemzetközi hangulatot, a magyar tőzsdén pedig kérdéses, hogy merre veszik az irányt az árfolyamok a tegnapi nagy esés után. Makro
ápr. 7
8:18
Szereted a sört? Tudj meg mindent róla! (Agroinform)
A sörkészítés folyamata igazán izgalmas.
ápr. 7
8:18
Először törlesztett külföldi tartozást rubelben Moszkva (444.hu)
És jelezték, hogy ha nem változik a helyzet, Oroszország kénytelen lesz kizárólag rubelben fizetni.
ápr. 7
8:18
Új termékkel rukkolt elő a Medve sajt (Márkamonitor)
A vidám és játékos sajtfalatok már egyre több hazai üzlet polcain találhatók meg.   A 100%-ban természetes összetevőket tartalmazó, fehérjével és A-vitaminnal teli Sajti Pajtik Tekergő egészséges energiaforrást jelent az eseménydús iskolai délelőttökre. Két tekercs elfogyasztása egy pohár tejnek megfelelő kalciumot biztosít a kicsik számára – írják
ápr. 7
8:18
Csaknem átszúrja Tóth Andi mellbimbója a pólóját (BorsOnline)
Tóth Andi legújabb fotója alaposan felkavarta az állóvizet.
ápr. 7
8:18
Megérkeztek a friss adatok: ennyien fertőződtek meg koronavírussal (Life)
A fertőzöttek száma 494,8 millió, a halálos áldozatoké 6,165 millió a világon.
ápr. 7
8:18
Bezuhant az új autók eladása Oroszországban (Autószektor)
Az Avtostat orosz elemzői intézet adatai szerint az idei első negyedévben összesen 264 ezer új autót értékesítettek az országban, 25 százalékkal kevesebbet a tavalyi azonos időszakhoz képest. Az Avtostat számításai szerint, miután januárban és februárban egyaránt 12 százalékkal esett vissza a személygépkocsi-eladás, a múlt hónapban felgyorsult a vi
ápr. 7
8:18
Így kezelik az írek a „gödöllői problémát” (Villanyautósok)
A tiltás a legegyszerűbb, de nem a leghatékonyabb megoldása a problémának. A teljes anyag Így kezelik az írek a „gödöllői problémát” címen a Villanyautósok oldalon olvasható. A szerző további írásai: Szűcs Gábor.
ápr. 7
8:20
Megtudtuk: már 21 ezer biztos nyertese van a napelemes EU-pályázatnak! (Portfolio)
Példátlan érdeklődés kísérte a nagy lakossági napelemes EU-pályázatot, hiszen több mint 40 ezer támogatási kérelem érkezett be és „eddig már 21 ezernél is több támogatásra jogosult pályázó kapta meg a jogosultsági feltételek teljesítéséről szóló értesítést, ezek kiküldése szintén folyamatos” – jelezte a Portfolio kérdésére a pályázatért felelős Inn
ápr. 7
8:21
Személyes ügyintézésre készül az agrárkamara az egységes kérelmek beadásakor (vg.hu)
Megkezdődött az egységes kérelmek igénylésének időszaka, a falugazdászok közreműködésével.
ápr. 7
8:24
Egyhavi átlagkeresetből ennyi négyzetmétert tudunk vásárolni (Menedzsment Fórum)
Tíz év alatt több mint duplájára nőtt a magyar átlagbér, de még ez is kevés volt ahhoz, hogy a vevők lépést tudjanak tartani az ingatlanárak emelkedésével. A Bank360 kiszámolta, hány négyzetméterre volt elég egyhavi kereset idén januárban, tíz éve és 2002-ben.
ápr. 7
8:24
Ukrajnai háború: újabb szankciókat kényszerit a Nyugat Oroszországra (Adózóna)
Újabb és újabb szankciók bejelentésével akarják térdre kényszeríteni Oroszországot a nyugati szövetségesek.
ápr. 7
8:24
Ezeket azonnal dobja ki: Mutatjuk a Salmonellával fertőzött Kinder termékeket (Biztosító Magazin)
z Eu több tagállamában jelentettek Salmonella okozta megbetegedéseket, amelyekről bebizonyosodott, hogy a belga Arlon üzemben készült, különféle Kinder csokoládétermékekhez köthetők
ápr. 7
8:24
Rendkívüli, egyhetes kijárási tilalmat vezettek be egy Kijev melletti városban (BorsOnline)
Csütörtökön lépett életbe a kijárási tilalom az ukrán városban.
ápr. 7
8:24
Magyarok a világ leggazdagabb emberei között, de vajon hanyadik lett Mészáros Lőrinc és Csányi Sándor? (Promotions)
Magyarországon Csányi Sándor és Mészáros Lőrinc is nagyon gazdagnak számít, de mivan, ha ezt világszinten nézzük?
ápr. 7
8:24
Közvetlen támogatás 480, vidékfejlesztés 230 milliárd (Agrárágazat)
Áprilisban nyílik a felület; a mezőgazdasági termelők itt adhatják be a támogatási kérelmeket.
ápr. 7
8:24
Új többlépcsős kabinszűrő rendszer (GépMax)
A Freudenberg célja, hogy növelje a mezőgazdasági gépeket vezető kezelők biztonságát és munkakörülményeit.
ápr. 7
8:24
Nemcsak az ukrán repce lesz kevés, hanem az összes (Mezőhír)
A globális nehézségekre globális termeléscsökkenéssel válaszol a világ. Meddig fokozható még a repce ára?
ápr. 7
8:24
A robotok már a raktárban dolgoznak (Transpack)
A kiszállító robotok kompatibilisek a raktározási, szortírozó rendszerrel, a csomag így gyorsan eljut a megrendelőhöz.
ápr. 7
8:24
Folytatódnak az ütközetek az orosz páncélosok és az ukrán gyalogság között (Magyar Nemzet)
Újabb felvételek az orosz–ukrán háborúról és a hátrahagyott hadszínterekről.
ápr. 7
8:24
Hosszabb lesz idén a Szardínia Rally (Racing)
A Szardínia Rallyt idén a Rally Világbajnokság ötödik versenyként rendezik meg 21 gyorsasági szakaszon és 308,63 km versenytávon.  Idén június 2-5. között rendezik a Szardínia Rallyt, mely egy Olbiai szuperspeciál szakasszal indul csütörtök este.  Pénteken nyolc szakasz szerepel a programban, délelőtt a Terranova (14,36 km) és a Monti di Ala’ e Bud
ápr. 7
8:24
„Csak annyit mondtak neki, hogy vegye le az ingét, térdeljen le, és lelőtték” (rtl.hu)
Megrázó történetekről számoltak be a bucsai vérengzés túlélői, elmondásuk szerint az orosz katonák válogatás nélkül végezték ki a civileket saját házuk előtt.
ápr. 7
8:26
Az emelkedő energiaárak árnyéka vetül az osztrák háztartásokra (Magyar Nemzet)
Az osztrák háztartásoknak februárban jelentősen többet kellett energiára költeniük mint egy évvel korábban, de januárhoz képest is viszonylag nagy áremelkedést voltak kénytelenek elviselni.
ápr. 7
8:26
Felébredett az alvó óriás, esélyesként érkezik a Corvette Long Beach-be (Racing)
Jordan Taylor szerint a múlt havi Sebringi 12 óráson aratott győzelem “ébresztő” volt a Corvette Racing számára. Taylor ugyanakkor elismerte, csapata még mindig csak ismerkedik a GT3-as specifikációjú Corvette C8.R-el. Miközben a GTD Pro osztályban Sebringben megszerezték a kategória győzelmet, Taylor és az egész szezonban versenyzőtársa, Antonio G
ápr. 7
8:27
Globálisan is lassulni kezdett a járvány (vg.hu)
Egy nap alatt körül-belül 1,2 millió új fertőzöttet azonosítottak.

Keresés