Amelia egyike azoknak az ukrán gyerekeknek, akik elmenekültek hazájukból a február végén kitört háború miatt. A kislány azzal szerzett magának ismertséget, hogy egy bunkerben bujkálva énekelte el a Jégvarázs betétdalát.
A Magyar Műanyagipari Szövetség „Az ember alkotta anyag – a XXI. század anyaga” címmel tudományos konferenciát szervez, ahol az érdeklődők betekintést nyerhetnek egy rendkívül érdekes és színes világ aktuális trendjeibe.
Két hatalmas csalódás is érte néhány hét leforgása alatt Orsovai Renit. Először a Sztárban sztárból esett ki, holott korábban győzelemre is esélyesnek tartották. Majd a Csináljuk a fesztivált!-ban végzett a 10. helyen.
A MAGOSZ szakmai tájékoztatójából további részletekre derült fény a gazdaságátadási szerződésekkel kapcsolatban. Nézzük, milyen költségvonzata lesz az átadásnak?
A kérdés azért vált aktuálissá, mert az Európai Unió tegnap elfogadott ötödik szankciós csomagjában megjelent egy egészen új elem. Olyanok is felkerültek a szankciós listára, akik orosz dezinformációkat terjesztenek és támogatnak, akik – mint írták – szisztematikusan terjesztik a Kreml narratíváját az orosz háborúról.
Noha Jackie Chan páratlan karrierre lehet büszke, a magánélete nem volt mindig sikeres. Már évek óta házasságban élt, amikor romantikus viszonyba bonyolódott egy másik nővel, aki ráadásul gyermeket is szült neki.
Bár az orosz energiaexport ugyan csökkenni fog, az exportbevételük már nem fog érdemben mérséklődni – hangzott el az Aegon Alapkezelő konferenciáján. A magasabb árak ugyanis alacsonyabb volumen mellett is biztosíthatják ugyanazt a bevételt. A stagflációs gazdasági környezetben jól teljesíthetnek az árupiaci termékek és a nyersanyag-részvények, orsz
Az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete (Aipm) szerint a betegek gyógyulási esélyei jelentősen javulnának, ha a több mint 70 új készítmény, köztük több tucat korszerű onkológiai terápia minél előbb társadalombiztosítási (tb) támogatást kapna.
Hétfőtől részleges gyárleállások miatt szabadságra küldik a Tungsram érintett dolgozóit, mert a céget megoldhatatlan helyzet elé állították a gazdasági körülmények - írta a Zalai Hírlap szombati száma a társaság elnök-vezérigazgatójának tájékoztatására hivatkozva.
Visszafogottabbá vált a kereslet a nyaralóövezetekben lévő lakóingatlanok, nyaralók iránt. A nyaralók iránti kereslet az emelkedő hitelkamatokkal ellentétes irányban mozog. A Balaton környékén 39-51 százalékkal, a Tisza-tó partján 9-58 százalékkal, a Velencei-tó mellett lévő településeken található ingatlanok esetében 37 és 28 százalékkal csökkent
A fiatalok közül legtöbben otthagynának egy olyan munkát, amely akadályozná a magánéletüket, és a megkérdezettek fele inkább vállalná a munkanélküliséget.
Hangsúlyozták, az Európai Hálózatfinanszírozási Eszköz támogatási forrásként a transzeurópai hálózatok kiépítésének és korszerűsítésének felgyorsítását szolgálja. Az Európai Bizottság tavaly szeptemberben tette közzé a CEF2 első közlekedési felhívását az új uniós ciklusban. Az ITM javaslata alapján Magyarország tizenhét projekthez kért összesen köz
A magyar háztartások 300 000 tonna élelmiszert pazarolnak el évente, amellyel fél millió ember egy éven keresztül jól tudna lakni. Ez a tetemes mennyiségű, feleslegesen megtermelt és megvásárolt élelmiszer nem csupán erkölcsi és gazdasági kérdés, de az egyik legjelentősebb környezeti probléma is, amely különösen az ünnepi időszakok alkalmával igény
Sebastian Vettel, az Aston Martin versenyzőjeként “viccnek” nevezte az 5000 eurós bírságot, amit azért kapott, mert pénteken robogóval közlekedett az Albert Park pályán. A német a pálya szélén maradt a 10-es kanyarban, amikor autója elvesztette az erejét a péntek délutáni első szabadedzésen. Az edzés végeztével egy marsall robogóját használta, hogy
Április 29-én tartja éves rendes közgyűlését az Appeninn, az igazgatótanács azt javasolja, hogy a vállalat tavalyi adózott eredménye teljes egészében az eredménytartalékba kerüljön.
Bizonyos mennyiségű kalóriára szüksége van a szervezetünknek, de a túlzott bevitel káros lehet az egészségre. Mivel viszel be több kalóriát: a banánnal, vagy az ananásszal? És mivel égetsz el többet, a nevetéssel vagy a szexszel? Kvízünkből kiderítheted!
A richmondi hétvégén a 18-as csapat által elkövetett hibát többen kielemezték már, most pedig Dale Earnhardt Jr. mondta el a véleményét. “Miért tartott ilyen sokáig, hogy a NASCAR megbüntesse Kyle Busch-t a Richmondban az első hűtőrácsán lévő szalag miatt?” Ez volt a kérdés mindenki ajkán a richmondi futam után, és ez egy nagyon jogos kérdés.
A vastagbél állapotától, a benne élő baktériumtörzsek összetételének arányától, illetve a vastagbélbél falának épségétől is függ úgy az immunrendszerünk megfelelő működése, mint a normál testalkatot biztosító anyagcsere. A magyarok 45-50%-ka székrekedésben szenved. A vastagbélben hosszabb ideig pangó bélsár sok problémát tud okozni, ezért is fontos