Az idős asszonyt a szomszédok hozták ki a melléképületből, elkezdték újraéleszteni, de már nem tudták megmenteni az életét. A robbanás után az épület hatalmas lángokkal égett. Az év első három hónapjában több mint 2600 lakástűz volt Magyarországon, ezekben 37-en haltak meg.
Négymilliárd eurós programot jelentett be az ukrajnai háborús menekülteket befogadó uniós tagállamok támogatására és az alapvető szociális infrastruktúra fejlesztésére az Európai Beruházási Bank (EBB) a Kiállás Ukrajna mellett elnevezésű, szombaton Varsóban megrendezett globális adománygyűjtő rendezvényen.
Ki miatt szenvedett történelmi vereséget az ellenzék 2022-ben? Márki-Zay Péter miatt, aki durván alulmaradt Orbán Viktorral szemben a miniszterelnök-jelölti versenyben? Esetleg Gyurcsány Ferenc miatt, aki MZP szerint „a Fidesz legnagyobb fegyvere”? Vagy éppen Jakab Péter miatt, akinek a vezetésével a Jobbik elvesztette 2018-as táborának nagy részét
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
Bármilyen ételeket is fogyasztunk, adjunk hozzá néhány fűszernövényt, amely hozzájárul az egészségünk megőrzéséhez. "Általában minden lehetőséget, amit a konyhában találunk érdemes felhasználni” – közli Max Lugaver, egészségügyi újságíró.
Letartóztatták a hajdúszoboszlói trafikrablás gyanúsítottját. A 36 éves férfit néhány napja fogták el, miután hónapokig keresték. Tavaly decemberben konyhakéssel a kezében követelte a pénzt a helyi dohánybolt eladójától. A nyomozóknak most azt mondta, az adósságai miatt csinálta az egészet.
Egyéves kislányuk mellett marihuánát is nevelgetett a gyanú szerint egy törökbálinti pár. Hónapok óta figyelték őket a rendőrök. Többféle kábítószert is találtak otthonukban, hasist és kokaint is. A rendőrök két vásárlójukat is elfogták. Mindannyiuk drogtesztje pozitív lett.
Csak a külképviseleti és átjelentkezéses választók szavazataival tudott több voksot szerezni saját városában a baloldal miniszterelnök-jelöltje. Ám erősen kétséges, hogy ezeknek a választóknak mindegyike hódmezővásárhelyi. Ha végül a városban több szavazatot is szerzett a baloldal miniszterelnök-jelöltje, az legfeljebb apró sebtapasz, hiszen a cson
A bőrápolásban elengedhetetlen az arctisztítás, mert ennek hiányában vagy elnagyolásában még a luxus krémek sem képesek a maximumot nyújtani. Hagyd lélegezni a bőrt és nyerd vissza a smink nélkül is csodás arcbőröd!
Idén újra megjelent magyarul Terézia Mora Darius Kopp-trilógiája, amely annak ellenére, hogy több mint egy évtizede adták ki először, húsbavágóan aktuálisnak érződik. A Ms. Columbo Olvas legújabb adásában a trilógia első kötete, Az egyetlen ember a kontinensen volt a téma. A Szín és Goethe Intézet közös podcastjében Tamássy-Lénárt Orsolya, Forgách
A kidobott élelmiszerhulladékkal, több mint félmillió embert lehetne jól lakatni – hívja fel a figyelmet a Nébih, Maradék nélkül programvezetője. Kasza Gyula szerint a magyarok évente átlagosan 300 ezer tonna élelmiszert dobnak ki, ami az ünneppekor csak fokozódik. Hogy hogyan kerüljük el húsvétkor az élelmiszerpazarlást? Kiderül a videóból!
A drágulás miatt jóval többe kerül az idei húsvét a tavalyinál, a Híradó által megkérdezett emberek ennek ellenére nem az ünnepi hozzávalókon spórolnak. Arra viszont jobban odafigyelnek, hogy miből mennyit vesznek, hogy kevesebb legyen a maradék. A pazarlás visszafogására a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal külön is figyelmeztet, és tippeke
Újabb tömegsírokat találtak az ukrán hatóságok az oroszok által kiürített Kijev környéki településeken. A több száz civil lemészárlásáról elhíresült Bucsa városába látogató Ursula von der Leyen felfoghatatlan kegyetlenségről és a bűnösök felelősségre vonásáról beszélt. A civilek közben tömegesen menekülnek az ország keleti részéről, ahol az orosz e
Fejenként csaknem 20 milliárd forintnak megfelelő összegért vitt fel három űrturistát Elon Musk cége, a SpaceX a Nemzetközi Űrállomásra. A délutáni dokkolást élőben közvetítették. A turisták egyike egy magyar származású kanadai üzletember, aki társaival tudományos kísérleteket végez majd. Ez az első teljesen magánpénzből fizetett misszió.
Esővel érkezett a lehűlés. A Dunántúlon néhol 10 fokkal volt kevesebb, mint pénteken. A termőföldeknek nagy szükségük volt a kiadós esőre. A Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetsége szerint az eddig hiányzó csapadékmennyiség csaknem felét pótolta az elmúlt hetekben az időjárás. Jövő héten viszont már több helyen fagyni fog.
Megerősítette Románia hosszú futamú szuverén devizaadósság-kötelezettségeinek "BBB mínusz" osztályzatát a Fitch Ratings. A román államadós-besorolás kilátása továbbra is leminősítés lehetőségére utaló negatív.
A népszavazáson érvénytelen szavazás mellett kampányoló szervezetekre kiszabott bírság annak a hatalmas közösségnek az elhallgattatását célozza, amelyik demokratikus úton buktatta meg a kormány "propaganda-népszavazását" - írták civil szervezetek az MTI-hez szombaton eljuttatott közleményükben.
Jász-Nagykun-Szolnok megye szerte kihelyezett öntözőgépekről több száz méter kábelt vágtak le és tulajdonítottak el - írja a police.hu A karcagi rendőrök gyanúsítottként kihallgattak öt férfit és egy nőt, akik közül négy férfit őrizetbe vettek.
Ha hihetünk a sztereotípiáknak, akkor a férfiak nemi vágyát a vizuális ingerek keltik fel, a nőkét meg az érzelmek. De vajon hihetünk nekik? Tóth Flóra utánajárt, milyen kutatások születtek a témában.
A McLaren F1 versenyautó teljes méretű modellje nem kevesebb, mint 288 315 különálló Lego kockából készült. Összeállítása 1893 órát vett igénybe. Az építést egy tapasztalt csapat végezte, amelyet a Lego Certified Builder és a Lego Masters Australia címekkel rendelkező Ryan "Brickman" McNaught vezetett. A gondos munka eredménye egy igazi autó méreta
Kihúzták az Ötöslottó 2022/14. heti nyerőszámait, a sorsolást ezúttal is élőben közvetítette a Pénzcentrum. A 14. héten nem volt telitalálat az ötös lottón, így a főnyeremény összege tovább halmozódik.
Mezeiné Kovács Nikoletta tájékoztatása szerint a főút 16-os kilométerénél, Zagyvaszántó és Jobbágyi között egy személyautó eddig tisztázatlan okból lesodródott az útról és felborult. A járműben egyedül utazó vezető a helyszínen belehalt sérüléseibe - tette hozzá a sajtóreferens jelezve: a helyszínelés befejeződött, a forgalom zavartalan. (Fotó - p
A cseh politikus a CNN-nek adott interjújában azt mondta:nagyon sok mindenben egyetért Orbán-politikájával és egyetlen barátjának tartja az európai politikusok közül.
Moszkva megtorlásokat helyezett kilátásba az orosz parlament alsóháza, a Duma YouTube-csatornájának letiltása után, ismételten megígérve a Google amerikai óriáscég videómegosztó portáljának oroszországi betiltását.
Szorgalmasan tanulni, ügyesen sportolni vagy jól férjhez menni. Tényleg csak ez a három alternatíva létezik, hogy kitörjön valaki a mélyszegénységből? A zene messzire visz. Ebben az esetben egészen Párizsig. Virágék valószínűleg sosem jutottak volna el külföldre, ha nincs a zene iránti szeretetük. És tehetségük. Történetük, ahogyan a kis borsodi te
„Hiszek Franciaországban; életem minden egyes másodpercét a francia emberek boldogságának szentelem, akik számomra minden küzdelemben a legfontosabbak.” Marine Le Pen francia köztársasági elnökjelölt a The European Conservative-nak adott interjút, melynek fordítását most közöljük.
Április 10-én lesz 20 éve, hogy elhunyt a humor koronázatlan királya. Hofi Géza az RTL-nek hosszú kórházi kezelése után a Madách Kamarában adta utolsó interjúját: a kórházban töltött hetek alatt rengeteg új poén született, amit meg is osztott az RTL nézőivel. Hofi Géza nem sokkal halála előtt, 2002 januárjában mesélt nekünk.
Szervezetünk megfelelő működéséhez szükséges, hogy a sejtek összehangoltan működjenek. Ezt a sejtek közötti hírközlés biztosítja, amelynek egyik - de nem egyetlen - eleme a hormonok segítségével történő információátvitel.
Hétfőtől részleges gyárleállások miatt szabadságra küldik a Tungsram érintett dolgozóit, mert a céget megoldhatatlan helyzet elé állították a gazdasági körülmények - írta a Zalai Hírlap szombati száma a társaság elnök-vezérigazgatójának tájékoztatására hivatkozva.