A törvényhozók javaslatokat tesznek arra vonatkozóan, hogy a rendőrségi szervek az egész EU-ban összekapcsolhassák fényképadatbázisaikat, amelyek több millió, az emberek arcát ábrázoló képet tartalmaznak.
Rebel Wilson évekkel ezelőtt elhatározta, hogy életmódváltásba kezd, ennek köszönhetően pedig sikerült leadnia 60 kilót. Elképesztő átalakulásáról nemrég felkerült az internetre egy TikTok videó, amely bemutatja, milyen szenzációs utat járt be a színésznő.
A három tavasz ünnepének tetőpontja. A Kádár rendszer állambiztonsági tisztjei szerint a balhémentes ünnep: Március 15-én a " magyarkodókkal" volt baj, november 7-én a szovjeteket gyalázókra kellett ügyelni, május 1-én meg a virsli-vurstli párhuzamban lerészegedve hőzöngő emberekre.
Eltűnőben vannak a 6% alatti kamatok a piaci kamatozású lakáshitelek kínálatából Magyarországon. Az eddig legalacsonyabb kamatokat kínáló UniCredit is kamatemelésre készül pár napon belül. Messze a kamatemelési folyamat vége: az aktuális bankközi kamatok a 6,2-6,3%-os átlagkamat helyett már 7,9-8,5%-os kamatot indokolnának, és ez 2-3 hónapon belül
Beköszöntött a tavasz, eljött az ideje annak, hogy végre kimozduljunk a négy fal közül és felfedezzük Magyarország természeti csodáit. A túrázók bármelyik állami erdőgazdaság által kezelt erdőt választhatják célpontnak, hiszen a hegyi ösvényeken, az érintetlen vidékeken, a friss levegőn garantáltan feltöltődnek. A Pilistől a Bakonyig, az Északi-köz
Growing up is hard enough without kids having to question and “problematize” their own gender identity – Leonard Sax pointed out in a conversation Lénárd Sándor.
Az Európai Unió 347 milliárd euró értékben kereskedik mezőgazdasági termékekkel, ebből 197 milliárd az uniós export harmadik országok felé, 150 milliárd pedig az import. A kivitel több mint ötöde Nagy Britanniába irányul, a második legnagyobb piac az USA. Importban Brazília áll az első helyen, onnan ugyanis 13,4 milliárd euró értékben vásárolnak a
Összeütközött két gépkocsi az M7-es autópálya 26-os kilométerszelvényénél, Martonvásár térségében, a Budapest felé vezető irányban. Az ütközést követően az egyik jármű a belső sávban, a másik a leállósávban állt meg. Az érdi hivatásos és a martonvásári önkéntes tűzoltók mellett a társhatóságok is kiérkeztek a balesethez, amely miatt két sávon halad
A szomszéd országok segítsége nélkül bajban lettek volna a franciák. A teljes anyag Franciaországban 1100 Ft/kWh-ig száguldott az áram tőzsdei ára címen a Villanyautósok oldalon olvasható. A szerző további írásai: dr. Papp László (Sol Invictus).
Több ezer katonát vezényelt az orosz haderő az észak-kelet Ukrajnában található Harkiv közelébe - tudatta helyi idő szerint péntek éjjel az amerikai védelmi minisztérium.
Az S&P szombaton "szelektív nemteljesítésre" rontotta Oroszország devizaadós-besorolását, mivel megnőtt annak kockázata, hogy Moszkva nem lesz képes és hajlandó teljesíteni a külföldi adósok felé vállalt kötelezettségeit, írja a Reuters.
Nagy-Britannia további 100 millió font (több mint 45 milliárd forint) értékű, védelmi jellegű fegyverszállítmányt küld Ukrajnába - közölte pénteken Boris Johnson brit miniszterelnök.
Egy ütős, felnövéstörténetbe és történelmi tablóba csomagolt krimit tett le az asztalra A besúgó rendezője, akinek sorozatát most a fél világ nézi, és akinek szakmai karrierje is szinte filmbe illő. És aki még harminc éves sincs. Interjú.
Áremelkedésekkel zárult a hét a terménypiacokon. Chicagóban a búza 2,9 százalékkal, a kukorica 1,4 százalékkal, a szójabab 2,7 százalékkal, a repce pedig 1,4 százalékkal drágult. Európában mind a négy kiemelt agrártermék drágult, a malmi búza, a kukorica, a repce és a takarmánybúza is.
A Microsoft, a HPE és a NASA tesztprojektje sikeresen megoldotta az űrhajósok kesztyűjének valós idejű átvizsgálását, de a technológia későbbi alkalmazásáre ennél sokkal szélesebb lehetőségeket látnak.
A NASCAR Xfinity sorozat martinsville-i futama egy utolsó körös előzéssel dőlt el. Az idei első sikerét ünneplő Brandon Jones helyett azonban a futam végén összeverkedő Ty Gibbs és Sam Mayer vitte el a showt. A versenyt immár zsinórban harmadik alakalommal Ty Gibbs kezdhette az élről. A nagy száguldás nem tartott sokáig, hisz az első sárga
Klausz Kristóf és Csányi Botond tartja harmadik helyét az osztrák Lavanttal Rally első két szombati szakasza után is, ami egyben a Mitropa Kupa értékelés első helyét is jelenti. A verseny élén közben változás következett be, miután Simon Wagner és Gerald Winter csaknem fél perces hátrányát dolgozta le és állt az élre. Hermann Neubauer és Ursula
A szerencsejáték és a sportfogadás egészen az ókortól kezdve folyamatos népszerűségnek örvend, azonban az elmúlt néhány évtized alatt különösen közkedveltté és mindenki számára hozzáférhetővé vált. Az online sportfogadási oldalak, kaszinók és egyéb szolgáltatók megjelenésével a sportfogadók szokásai nagyban megváltoztak, a szerencsejátékok megszáll
Gyurcsány Ferenc a választás után először nagyszabású beszédet mondott. A DK vezére a Demokratikus Koalíció politikai tanácskozásán vesz részt szombaton délelőtt a párt országgyűlési képviselőjelöltjei, képviselői, választókerületi elnökei, országos elnöksége és az országos tanács tagjai társaságában. Gyurcsány Ferenc a neve kimondása nélkül beszél
Németország megkezdte az alagsori óvóhelyek megerősítését, valamint a háborús válságkészletek felhalmozását, írta a Welt am Sonntag szombaton a német belügyminiszterére hivatkozva.
Diana hercegnő majdnem másik ruhát viselt azon a híres estén a londoni Serpentine galéria partiján 1994 júniusában. A görög Christina Stambolian tervező által készített dögös, kis fekete koktélruhára egy utolsó pillanatban hozott döntés miatt esett a választás, ugyanis azon az estén kerültek adásba Károly herceg viszonyának részletei Camilla Parker
A párt elnöksége Fekete-Győr Andrást jelöli a leendő képviselőcsoport vezetőjének – írják közleményükben, hozzátéve, a frakcióvezető személyét vasárnap a leendő frakció tagjai választják meg.
A Nagymező utcában található 5 csillagos szálloda koncepciója, hogy igazi lifestyle hotelként teljes zenei és vizuális élményt nyújt vendégeinek, csupán karnyújtásnyira a budapesti Broadway színes világától.
A magyar-román határátkelőhelytől mintegy egy kilométerre egy román felségjelzésű kisbusz hátulról nekiütközött egy álló, román rendszámú teherautónak. A balesetben a kisbusz vezetője megsérült, hozzá mentőhelikopter érkezett - írták. A 42-es főúton Ártándnál, a kilépő oldalon történt a baleset; a rendőrök a teljes utat lezárták. További autós tar
Sokan találkozunk a helyzettel, amikor egy pohár vízért felkelve előszeretettel nyúlunk a vacsoramaradék után, vagy keresgélünk a hűtőben egy-két ízletes finomságért. Hajlamosak vagyunk belekerülni egy ördögi körbe, és egyre többet és többet falatozni az éj leple alatt. Nem véletlen, hogy már nevet is kapott a jelenség: nem más ez, mint az éjszakai
Nyitrai Zsolt kiemelt társadalmi ügyekért felelős miniszterelnöki megbízott szerint sem lakosságot sújtó adóemelés, sem "az embereket érintő megszorítás" nem lesz.
„A fő üzenetünk az volt, mi nem vagyunk a Fidesz. Ez nem volt elég” - mondta a főpolgármester aki szerint továbbra is fontos az ellenzék összefogása, amíg ez a választási rendszer van érvényben.
Megnőtt annak kockázata, hogy Moszkva nem lesz képes és hajlandó teljesíteni a külföldi adósok felé vállalt kötelezettségeit - állítja az Standard & Poor's, ezért az S&P "szelektív nemteljesítésre" rontotta Oroszország devizaadós-besorolását.
Hamarosan megkezdődik a 2021/2022. évi baromfi állatjóléti támogatás harmadik negyedévének kifizetése, amelynek során 2022 áprilisában közel 3 milliárd forintot utal ki az Államkincstár mintegy 1.245 baromfitartó részére. A kifizetés a baromfi állatjóléti támogatás aktuális negyedévére meghatározott keretösszegek figyelembevételével valósul meg.
Hétfőtől részleges gyárleállások miatt szabadságra küldik a Tungsram érintett dolgozóit, mert a céget megoldhatatlan helyzet elé állították a gazdasági körülmények - írta a Zalai Hírlap szombati száma a társaság elnök-vezérigazgatójának tájékoztatására hivatkozva.