Végig vezetve hatalmas fölénnyel nyerte az egész nyarat Horvátország a magyarok körében a legnépszerűbb úti célok között. Az olasz és görög tengerpartot is sokan választották, az utazók zöme Európán belül ment nyaralni, majdnem felük valamelyik szomszédos országba - derül ki a Bank360.hu utasbiztosítást kötők adatai alapján készült összesítéséből
A Tokaji Szüreti Napokon árulta volna munkáit, de a múltja miatt nem akarják beengedni. Pedig szabadulása után tisztességes kézműves munkával keresi a kenyerét.
Néhány nappal ezelőtt lehetett olvasni a híreket, amiben arról számoltak be, hogy Delhi állam atlétikai bajnokságán tömeges (és látványos) visszalépéseket tapasztaltak, miután doppingellenőrök jelentek meg a helyszínen. A Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség fölöttébb gyanúsnak találta az esetet, ráadásul az India által átadott jelentések hitelesség
Charles Leclerc elismerte, hogy a legutóbbi hétvégék során szoros figyelemmel követték az egyik riválisukat. Nagy meglepetésre nem a Red Bullról, hanem a Mercedesről van szó. A Ferrari monacói pilótája legutóbb a Sky Sportsnak nyilatkozott a Red Bull mögött zajló bajnoki csatáról, ami a konstruktőri bajnokság 2. helyéért zajlik. Ugyan a Red Bull má
Az építkezés csúszása miatt nem tudták még az új mérőlabort teljesen üzembe helyezni, ezért az ezzel megbízott cég számára az állami médiahatóság most kénytelen lesz további közpénz tízmilliókat kifizetni.
A csontritkulás sokáig tünetmentes, ám már a korai szakaszban is szűrhető és kezelhető. Dr. Pál Mónika, reumatológus szerint a megfelelő terápiákkal és életmóddal az életminőség jelentősen javítható.
Az előzetesen becsültnél kevésbé csökkent a Michigan Egyetem amerikai fogyasztói hangulatindexe szeptemberben, azonban így is tovább távolodott a közel kétéves csúcsot jelentő júliusi 71,6 ponttól.
Ma már ismert tény, hogy a rendszerváltás utáni évtizedben alapított vállalkozások alapító tömegesen mennek nyugdíjba, elindítva ezzel a rendszerváltó régióra jellemző generációváltás hullámot. Egy friss kutatás szerint ráadásul a vállalkozók 61 százalékának semmilyen terve nincs az utódlással kapcsolatban, ami számos problémát vet fel.
Tizenhárom ember vesztette életét egy illegális zimbabwei aranybányában történt szerencsétlenségben - közölte vasárnap a Constantino Chiwenga, a dél-afrikai ország alelnöke.
Kissé álmosan kezdtek a csapatok az OTP Bank Liga 8. fordulójának vasárnap délutáni összecsapásán, melyen a Fehérvár hátrányból felállva tudott nyerni a Kisvárda ellen a Sóstói Stadionban. Mátyus János sorozatban ötödik bajnoki vereségét elszenvedő csapata visszacsúszott a tabella utolsó helyére.
Katasztrofális évet zártak tavaly a magyar kukoricatermesztők. A hektáronkénti hozam 1970 óta nem volt olyan alacsony, mint 2022-ben, az országos össztermés pedig az 1961-es év adataival „versengett”. Mindezzel együtt a növény termésátlaga növekvő trendet mutat, hektáronként évi 75 kilogrammal. Hol hát az igazság?
Az egyik legszerethetőbb világsztár – vérbeli angol úrínő tartással, jó modorral és rengeteg önreflexióval. Ma 88 éves Julie Andrews, mi pedig 8 érdekességet hoztunk el róla ebből az alkalomból.
A rendező szerint a jelenlegi rendszer a magyar emberek akaratából nem változtatható meg, ezt pedig úgy hívják, hogy tragédia, ehhez képest olyan mindegy, hogy mi történik a színházban vagy a filmvásznon.
Elképesztő jelenetek a vasárnapi Famenne Ardenne Classic végén, Arnaud De Lie 30 méterrel a célvonal előtt kilépett a pedálból, de annak ellenére nyerni tudott, hogy a végén majdnem bukott és csak az egyik lábával tudott tekerni. A Lotto versenyzője 10. alkalommal nyert ebben a szezonban, De Lie mögött Groves és Sénéchal zárt a dobogón.
A baleset Tata és Vértesszőlős között történt, a 61-es kilométernél. Összeütközött egy motorkerékpár és egy gépkocsi az 1-es főút 61-es kilométerénél, Tata és Vértesszőlős között. A balesethez műszaki mentés céljából a tatabányai hivatásos tűzoltók vonultak ki, akik a társhatóságokkal közösen dolgoznak a helyszínen. A beavatkozás idejére az érintet
Felbolydult az élet Mosonmagyaróváron, mióta leaszfaltozták a Királydomb utcát, de a villanyoszlopokat az út közepén hagyták. Elmentünk megnézni a virális szenzációvá vált utcát, és kiderült, hogy a helyieket nem az oszlopok idegesítik – bár azt még nem tudják, hogy oldja meg majd a helyzetet a kukásautó.
700 óra vallomás, 900 oldal naplófeldolgozás, 4 leszámolás - így néz ki számokban Európa egykor legkeresettebb bűnözőjének hátborzongató története. Így lettem bérgyilkos címmel jelent meg dokumentarista könyv Dér Csaba első 24 évéről, amelyben a csantavéri mészárosként elhíresült férfi szemén keresztül láthatjuk azt a kaotikus utat, melynek végén D
Teemu Suninen nagyszerű chilei versenye az utolsó ellőtti szakaszig tartott, ahol árokba esett, így a Hyundainak egy versenyzője, Thierry Neuville, maradt versenyben, így a Power Stage eredményétől függően akár bebiztosíthatja a gyártók vb címét is.
Salvini 2019-ben megakadályozta a Szicíliához érkezett illegális bevándorlókat szállító hajó kikötését, emiatt az ügyészség kötelességmulasztással és emberrablással vádolta meg.
Mint megírtuk, Miklósa Erika könnyek között mondta el a The Voice legutóbbi adásában, hogy sokáig önbizalomhiánnyal küzdött. Az adásnak azonban volt még egy különlegessége: hatalmasat énekelt.
Csökkenő forgalom mellett emelkedett a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, a BUX 55 838,55 ponton zárt pénteken, 0,84 százalékkal magasabban, mint egy héttel korábban.
Tizenkilenc ukrán támadás visszaveréséről számolt be vasárnap az orosz védelmi minisztérium; ezek során a tárca szerint mintegy 335 ukrán katona esett el vagy sebesült meg.