Don Miguel Ruiz 1997-ben írta A négy egyezség című könyvét, amely mai napig nagy népszerűségnek örvend. A rövid, de velős könyv fontos üzeneteket tartalmaz bármely kor olvasója számára azzal kapcsolatban, hogyan vehetjük vissza az irányítást az életünk felett, és érezhetjük úgy, hogy valóban értékesek vagyunk.
Az új uniós szabályok szerint lehetővé vált, hogy akár társasházak is létesítsenek napelemes kiserőműveket. A Makronóm Intézet és a Mersz, azaz a Magyar Energiaközösségek és Rugalmassági Szolgáltatók Szövetségének közös elemzéséből kiderülnek a részletek.
Hogy néz ki? Az ID.5 GTX kapcsán már volt alkalmam találkozni a modellel, így csak megerősíteni tudom, hogy ez a legszebb ID. forma eddig. Szép a tekintete (a lámpák fényjátéka látványos, de hasznos, fantasztikusan bevilágítják az éjszakát, az automatikusan felkapcsolódó távfény nem zavarja a többi autóst), vonzó a sziluettje, a hátsó szárny dolga
Egy 2,6 méter szárnyfesztávolságú önvezető drón szállított 68 kg-os rakományt egy tengeri szélerőmű tetejére. A dán Ørsted energiavállalat bejelentette „óriás drónok” vezet be a tengeri szélenergia-ágazat hatékonyságának és biztonságának növelése
A babaváró hitel szigorítását megelőző utolsó hetekben minden bank próbál még annyi új ügyfelet szerezni, amennyit lehet, és ezért akár 150-200 000 forintos jóváírást is hajlandóak adni – derül ki a Bank360.hu összeállításából.
A berlini Tudomány Hetén a fúziós fizika színe-java gyűlt össze, hogy megvitassa, milyen akadályok állnak még az energiatermelés útjában. A tiszta áram, úgy tűnik, még nagyon messze van, de végre egyre több pénz és erőfeszítés ömlik a technológiába.
Az időmérő harmadik szakaszát félbe kellett szakítani, így alakult ki a rajtrács. Pérez csak a kilencedik helyre futott be, miután a lefújás előtt Piastri megpördült az esőben.
A Bodies című misztikus sci-fi meghódította a Netflix toplistáját, de sajnos a biztató kezdet után csúnyán leveri a lécet. Pedig lehetett volna belőle egy lightos Dark.
Legalább 15 százalékos minimálbér- és garantált bérminimum-emelést tart elfogadhatónak a Magyar Szakszervezeti Szövetség – mondta az InfoRádiónak a szervezet elnöke. Zlati Róbert hozzátette: csak gyorsabb ütemű emelésekkel érhető el, hogy a minimálbér felzárkózhasson a mediánbér 60 százalékára.
Péntek éjféltől lehet az interneten megvásárolni a fővárosi fürdőkbe azokat a 150 forintos kedvezményes belépőket, amelyek november 17-én, Budapest 150. születésnapján lesznek érvényesek. Az akcióban csak fővárosi lakcímkártyával lehet részt venni.
Óriási jelentősége van Magyarország biztonságát tekintve a Győrben múlt héten átadott légvédelmi rakétarendszernek, ugyanis a NASAMS-rendszer a világ egyik legkorszerűbb közepes hatótávolságú légvédelmi rendszere - hangsúlyozta a Honvéd Vezérkar főnökének helyettese a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában pénteken.
A 26 éves holland pilótának - aki már hetekkel ezelőtt bebiztosította sorozatban harmadik vb-címét - ez az idei 11., egyben pályafutása 31. pole pozíciója. Verstappen mellől Charles Leclerc, a Ferrari monacói versenyzője indulhat majd, míg a harmadik rajtkockából Lance Stroll, az Aston Martin kanadai pilótája vág neki a versenynek. A pénteki időmér
Már korábban beszámoltunk róla, hogy legújabb filmjét Budapesten forgatja Angelina Jolie. A 48 éves Oscar-díjas színésznő Maria Callas operaénekesnő bőrébe bújhat majd Pablo Larraín chilei rendező alkotásában, a Maria című filmben.
Egy új tanulmány szerint a G20-országok nem építik be a légszennyezést éghajlatvédelmi terveikbe. A szerzők azt szeretnék, ha ezt a COP28-on orvosolnák.
A Total War: Pharaoh egy váratlanul nehéz, izgalmas és korhű kampánnyal mutatja be, hogyan hullott szét az ókori egyiptomi Újbirodalom, de az újrahasznosított elemek, a lapos csaták és főként az ára miatt így is nehéz érvelni mellette.
Aleksandar Vucic átadta Szerbia csúcsmodern főpályaudvarát. A szerb elnök az ünnepi beszédében meglepetésszerűen a Budapest–Belgrád vasútvonal építésének fontos részleteit is elárulta.
Ákos idén ünnepli szólópályafutása 30. évfordulóját: az első szólóalbuma, a Karcolatok éppen harminc éve került a lemezboltok polcaira. Erre a kerek évfordulóra jubileumi kiadvánnyal és exkluzív koncertekkel készült.
Mindszenty-emlékéremmel tüntették ki Osztie Zoltánt, a Budapest-Belvárosi Nagyboldogasszony Főplébánia plébánosát és a Szociális Testvérek Társaságát pénteken, Budapesten.
A migrációról és a terrorkockázatokról készült – és a napokban nyilvánosságra is hozott – magyar titkosszolgálati jelentés megállapításait elemezte az InfoRádióban Párducz Árpád, a Migrációkutató Intézet junior kutatója, aki azt mondta: főként az Afganisztánból érkező irreguláris migránsok jelentenek nagy veszélyforrást.