Nincsenek magyar állampolgárok a Hamász iszlamista palesztin szervezet által szabadon engedett túszok első csoportjában – derül ki az Izraelben pénteken este nyilvánosságra hozott névsorból.
Ma még bármi megtörténhet, még bárki elviheti a 100 ezer forintos Aldi-utalványok vagy az 50 ezres banki utalványok egyikét, aki játszik a Blikk-kel és van egy kis szerencséje. Nem ámítás, sokan lettek gazdagabbak a játékunk segítségével.
A Geert Wilders vezette, a bevándorlás elleni harcot zászlajára tűző radikális jobboldalinak tartott Szabadságpárt (PVV) a voksok legkevesebb 25 százalékát szerezte meg a Hollandiában tartott előre hozott parlamenti választásokon. A párt megkettőzte támogatását a legutóbbi, 2021-es választási eredményéhez képest, közel 2,5 millió ember szavazott rá
A Paks 4-1-es győzelmet aratott a vendég Diósgyőr felett a labdarúgó OTP Bank Liga 14. fordulójának pénteki nyitómérkőzésén, így átvette a vezetést a tabellán.
Áták a Budapest Ballet Grand Prix (Bbgp) díjait pénteken a Müpa Fesztivál Színházában, ahol a gálát megnyitó Hankó Balázs, a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) innovációért és felsőoktatásért felelős államtitkára kiemelte: a nemzetközi verseny megrendezése segít annak a célnak a megvalósításában, hogy a Magyar Táncművészeti Egyetem Európa
A muszlimellenes kijelentéseiről ismert Geert Wilders pártja nyerte a választásokat Hollandiában, de a parlamenti többséghez nem szereztek elég mandátumot.
Húszéves a Kontroll című magyar kultfilm, amely minden idők legviccesebb bemutatóját adta a kelet-európai ellenőrlétnek. A film évfordulója alkalmából aktív budapesti metróellenőrök meséltek arról, hogyan kezelik a ma is létező előítéleteket, a közutálatot, vagy ha rollerral sóznak oda a lábukra, és élvezik-e, ha valakit 12 ezerre büntethetnek.
Az évkezdet elképzelhetetlen Mága Zoltán koncertje nélkül. A hegedűművész izgalmakkal telve várja a XVI. Budapesti Újévi Koncertjét, ahol szeretné számos különleges produkcióval meglepni a közönséget. Az eseményről beszélgettünk vele.
A rajongók már tűkön ülve várják a Stranger Things 5. évadát, ám ahogyan arról a Blikk is beszámolt, a friss epizódokra egy darabig még biztosan várni kell. A folytatás nem csak a nézőket, de a szereplőket is hatalmas izgalomban tartja: ezúttal a sorozat Hopperét alakító David Harbour árult el egy s mást.
Nem egyszerűen összevonták idén augusztusban a gyógyszerhatóságot a Müller Cecília által vezetett Nemzeti Népegészségügyi Központtal, hanem lényegében lefejezték. A Válasz Online értesülése szerint az OGYÉI hat korábbi csúcsvezetőjéből mindössze kettő maradhatott a helyén, több fontos szakmai irányító pedig önként távozott. Lapunk hat hónappal a fo
Az év fiatal vállalkozója címet az idén a zöld innováció és fenntarthatóság területén is elért kimagasló eredményeiért a 33 éves Pinczés Marianna, a Corn Oil Press, a Virgin Oil Press és a Future Plastik Kft. alapítója és ügyvezetője nyerte el - tájékoztatta a Fiatal Vállalkozók Országos Szövetsége (Fivosz) az MTI-t pénteken.
Nagyban neki volt köszönhető, hogy a magyar klubélet ennyire szorosan követte az európai trendeket. Későbbi mellőzöttségéhez az vezethetett, hogy végig önazonos maradt – mondta róla Ágoston Dániel DJ-producer.
A gyár több műanyag csomagolóanyagot tud újrahasznosítani, mint bármely más telephely a világon. Az üzem elég nagy ahhoz, hogy a svéd háztartásokban keletkező összes műanyag csomagolási hulladékot be tudja fogadni.
Könnyítések várhatók a munkára való orvosi alkalmassági vizsgálatokra, a munkaügyi iratok megőrzési kötelezettségére, illetve a megváltozott munkaképességű személyek ellátásának igénylésére vonatkozó szabályokban.
A kutyákat tenyésztő gazdák és a húsételeket felszolgáló éttermek tulajdonosai tiltakozást tartottak a parlament előtt követelve, hogy ne fogadják el a kutyahúsra vonatkozó törvényt.
A nemrég megjelent Call of Duty: Modern Warfare III önmagában a kampányt leszámítva egy remek játék lehetne, de a tavalyi résszel együtt nézve gyakorlatilag lehetetlen megindokolni, hogy miért lett belőle teljes árú játék.
Modellként, fotósként és rádiós műsorvezetőként is ismerik az emberek, ám Marjai Judit 18 évesen egészen más szeretett volna lenni. 31 évvel ezelőtt ugyan volt pár próbálkozása színésznőként – Rómában a Film Ifjú Csillaga szépségversenyen nyert is –, sőt filmekben is szerepelt, a nagy áttörés nem jött össze. Ám úgy tűnik, 56 évesen végre beindulhat
Olyan reformot vállalt a magyar kormány az Európai Bizottság felé 2025 végéig, amely lehetővé teszi a "lakossági fogyasztók és mikrovállalkozások számára, hogy az egyetemes szolgáltatási szerződés mellett önkéntes villamosenergia-vásárlási szerződést is kössenek dinamikus árképzéssel" – vette észre a Portfolio a brüsszeli testület csütörtökön nyilv
A Volánbusz a szakszervezet 25 százalékos bérfejlesztési igényére, a tulajdonos felhatalmazásának hiányában pénteken nem tudott a munkavállalói oldalnak ajánlatot tenni.