2023. október 15. vasárnap

okt. 15
2:12
Már a kripto bálnák is felsorakoznak a yPredict mellett, tudd meg miért (ProfitLine)
A yPredict mesterséges intelligencia kereskedési platform szépen halad előre kripto előértékesítési szakaszain. Jelenleg a platform már a 7. szakaszban értékesíti a tokenjeit, és 4.2 millió dollárt gyűjtött össze a 6.5 millió dolláros végső céljához.
okt. 15
2:18
Ma van a Kézmosás Világnapja (Szakmát Szerzek)
Több, mint 1 milliárd embert ért el tavaly a Kézmosás Világnapja. A Global Handwashing Partnership javaslata alapján 15 éve október 15-én tartjuk a Kézmosás Világnapját. A 2008-ban indított kezdeményezéshez számos nemzetközi szervezet csatlakozott már, így többek között az Unicef és a Betegségmegelőzési és Járványügyi Központ (CDC).  A Kézmosás Vil
okt. 15
3:12
Nyugdíjreform 2025 - mi változik a nyugdíjrendszerben és a nyugdíjakban? (ProfitLine)
Az Európai Bizottság által elfogadott magyar Helyreállítási és Ellenállóképességi Eszköz (RRF) egyebek között nyugdíjreformot is előirányoz Magyarország számára, amelyet nemzetközi összehasonlításban elképesztően rövid időn belül, 2025. március 31-éig már törvénybe is kell foglalni - olvashatjuk a Nyugdíjguru.hu nyugdíj-news oldalán Dr. Farkas Andr
okt. 15
3:12
Átvette Csaba az életét megmentő rendőr személyiségét (BorsOnline)
Amióta új májjal él, kerüli a mélységet és magasságot.
okt. 15
3:24
Hollywoodi papucs férjek: 5 sztárpasik, akiknek feleségük boldogsága a legfontosabb (Joy)
Számos történelmi személy, vagy hollywoodi sztár nagybetűs férfinak tűnik, de az igazság az, hogy valójában a párjuk viseli a nadrágot.
okt. 15
4:12
Veszélyben a nyugdíjkifizetések, több mint egymilliárd euró hiányzik (ProfitLine)
A nyugdíjak, a táppénzek valamint a munkanélküli-segélyek kifizetéséhez egyaránt rekordszintű állami pénzügyi támogatásra lesz szüksége a Szociális Biztosító (más néven Társadalombiztosító) a következő három évben.
okt. 15
4:18
Megtörte a csendet fia elrablásáról a világhírű énekesnő (hirado.hu)
Cher végre megszólalt az emberrablás kapcsán.
okt. 15
4:18
Napi horoszkóp - október 15: a női erők felszínre törnek ezen a hétvégén, a Halak, a Skorpió és a Rák csillagjegyek fontos döntés előtt állnak (Promotions)
Ez a hétvége a női energiákról szól. A Skorpió, a rák és a Halak csillagjegyek is fontos döntések előtt állnak a szerelmi életüket illetően, aminek nem biztos, hogy minden esetben örülni fognak.
okt. 15
4:24
Itt a sütőtök szezonja! Mutatjuk a legfinomabb krémlevest, amit valaha elkészíthetsz belőle (Joy)
Spoiler: imádni fogod ezt a levest.
okt. 15
4:30
Négyezren kéktúráztak egyszerre, egy napon Magyarországon (Hungarianpress)
Rekordszámú, közel négyezer résztvevő kéktúrázott egyszerre október második szombatján a Magyar Természetjáró Szövetség (MTSZ) által negyedszer megszervezett Kéktúrázás napján. A 143 csoport együtt összesen 2583 kilométert tett meg a hazánk legszebb tájain vezető Országos Kéktúra, Rockenbauer Pál Dél-dunántúli Kéktúra és Alföldi Kéktúra útjain. A r
okt. 15
4:42
Tudatosság vagy paranoia ezeket a dolgokat megtenni a szállodai biztonságunkért? (Roadster)
Sokak szerint ez már túlzás.
okt. 15
4:48
ReMarket - közösségi bolhapiac és vintage vásár (Metropol)
Hasznosítsunk újra! Vásároljunk minél kevesebb újonnan gyártott dolgot a lakberendezési és ház körüli dolgok terén is.
okt. 15
4:48
Oda-vissza legyőztük Szerbiát – nagyon közel az EB-részvétel! (Márkamonitor)
A csoportjában éllovas magyar labdarúgó-válogatott 2-1-re legyőzte szombaton a vendég szerb csapatot Európa-bajnoki selejtezőmérkőzésen, így ha kedden Litvániában is begyűjti a három pontot, akkor kijut a jövő évi németországi kontinenstornára.   Marco Rossi szövetségi kapitány együttese Varga Barnabás találatával 21 perc után szerzett vezetést, ma
okt. 15
4:48
Krausz Gábor segítséget kért: nem bírja tovább (Promotions)
Krausz Gábor kétségbeesve nyilatkozott.
okt. 15
4:48
Gazdasági informatika képzés indulhat jövőre Nagyváradon (Mínuszos)
Gazdasági informatika képzést terveznek indítani a következő, 2024-2025-ös tanévtől a nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetemen (PKE) az Óbudai Egyetemmel partnerségben. Az új szakot stratégiai fontosságúnak szánják a régió magyar fiataljainak szülőföldön való tartása szempontjából. Pálfi József professzor, a PKE rektora és Kovács Levente professzor
okt. 15
4:48
Újra lehet pályázni az akár negyedmillió forintos diplomadíjra (KKV Magazin)
A 2023/24. tanév őszi félévében végző hallgatók számára elérhetővé vált a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala (Sztnh) által kiírt Ujvári János diplomadíj-pályázat. A pályázat keretében a végzős hallgatók a választott diplomadolgozati témájukhoz kapcsolódva mutathatják be szellemitulajdon-védelem szerepét és jelentőségét a mindennapi életben. A komol
okt. 15
4:48
Megbízható fúró nikkel alapú HRSA alkatrészekhez (newtechnology.hu)
A fémforgácsolás globális vezetője, a Sandvik Coromant új, nikkel alapú HRSA-anyagok fúrására optimalizált tömör keményfém fúrót vezet be, amelynek szabványos fúrási mélysége akár 8×D is lehet. Ez a szerszám következetes és kiszámítható éltartamot kínál magas furatintegritás mellett, ami különösen fontos a rendkívül magas követelményeket támasztó i
okt. 15
4:48
5 tipp a mentális egészségért, ha nehéz időszakon mész keresztül (in.hu)
Kutatásokkal alátámasztott és szakértők által jóváhagyott tippek, ha épp nem vagy a legjobb állapotban.Az elmúlt évtizedben a mentális egészségről való diskurzus jelentősen megváltozott, egyre nyíltabban és többen kérünk segítséget vagy beszélünk a lelki nehézségeinkről, melyben sokat tesznek az olyan hírességek, mint Meghan Markle vagy Michelle Ob
okt. 15
5:00
Nincs ember, akit ne zavarna össze ez az optikai illúzió (Hamu és Gyémánt)
Az emberi látás elképesztő képesség, és szentül hisszük, hogy minden, amit a szemünk lát az valójában úgy van. De mi történik akkor, ha a látásunk megtéveszt? Az optikai csalódások olykor megtréfálhatnak bennünket, az interneten pedig számtalan ehhez hasonló illúzióval találkozhatunk.
okt. 15
5:12
Peter Srámek megmutatta az otthonát: saját baromfiudvara van (Blikk)
Három éve költözött Budapest környéki otthonába Peter Srámek, aki legtöbbször csak aludni jár haza, mivel rengeteg felkérést kap és koncertről koncertre jár. Ám arra mindig szakít időt, hogy gondozza a ház körül kapirgáló baromfikat. Az előadó körbekalauzolt minket otthonában, és elárulta, mi ösztönözte az állattartásra.
okt. 15
5:12
Indul a második European Film Challenge (ProfitLine)
Október 15-én indul a második European Film Challenge, a verseny győztese az A-kategóriás, 2024-es Berlini Nemzetközi Filmfesztiválra juthat el - olvasható a kihívást koordináló Magyarhangya filmforgalmazó MTI-hez pénteken eljuttatott közleményében.
okt. 15
5:12
Így vet véget az októberi nyárnak a hidegfront - animáció (Infostart)
Több mint tíz fokkal esik vissza a hőmérséklet,
okt. 15
5:12
Csak hózentróger tartja a két modell hatalmas keblét (BorsOnline)
Elfelejtettek pólót felvenni az aprócska nadrág mellé.
okt. 15
5:12
Úgy átalakult Gáspár Győző, alig ismerni rá - igencsak meglepő fotót osztott meg (naphire.hu)
A showman büszke a változásra.
okt. 15
5:12
Trend, biznisz, életérzés: itt a sneaker őrület, megmutatjuk, mi van mögötte (Digital Hungary)
Manapság már cseppet sem számít idegennek a sneakerhead kifejezés, hiszen egyre jobban bővül a rajongói tábor, egyre népszerűbb a trend, miszerint „jó cipőt venni, méghozzá jó sokat”. Meg persze jó sokért, merthogy egyáltalán nem olcsók ezek a lépők. Hogyan válik valaki cipő rajongóvá, gyűjtővé, mik a legfontosabb tanácsok a sajátunk ápolását teki
okt. 15
5:18
Mindent a Nipah-vírusról (WebBeteg)
A közelmúltban India a déli Kerala tartományában szeptember második felében bezárt néhány iskolát és irodát, hogy a Nipah-vírus terjedését megállítsák, miután a vírus két ember halálát okozta a negyedik járványban, amit 2018. óta regisztráltak a térségben. A vírus ellen védőoltás, vagy gyógyszer nem létezik, és 40-70%-ban halálos kimenetelű. Olvass
okt. 15
5:18
A brit bankokat nem érdekli a környezet (FinTechRadar)
A Which? fogyasztóvédelmi szervezet vizsgálata alapján a brit nagybankok élen járnak a környezetszennyezésben.
okt. 15
5:18
A Levi's vezérigazgatója bevallotta, farmerje még sosem látott mosógépet - helyette bizarr módszert javasol (Life)
Az ikonikus farmergyártó Levi Strauss vezetője, a klímatudatosságáról ismert Chip Bergh igyekszik minden módon megóvni a bolygót és a környezetet. Mivel a méreganyagokat tartalmazó farmerrostok felhalmozódtnak a Nagy-tavakban és az Északi-sarkvidéken, a vezérigazgató saját farmermosási módszerét osztotta meg a vásárlókkal.
okt. 15
5:18
900 évvel ezelőtt így nézett ki egy magyar ember, elképesztő fotón láthatjátok az arcrekonstrukcióját III. Bélának (Promotions)
Valószínűleg mindenkit érdekel, hogy néztek ki a régi magyarok itt, a Kárpát-medencében.
okt. 15
5:18
Die Welt: Nem biztos, hogy a NATO erőforrása elegendő lesz két konfliktusra (Magyar Hírlap)
Az ukrajnai helyzet nem a nyugat javára alakul.
okt. 15
5:18
Füge kandírozva, pácolva, szárítva (Magyar Mezőgazdaság)
A klímaváltozás egyik nyertese nálunk a füge, ami már egyre több magyar kertben is terem. Az idei hosszú ősz áldása, hogy a bokrok még mindig ontják a gyümölcsöt. Minden darabja kincs, ezért érdemes üvegbe zárni.
okt. 15
5:18
Olcsóbbá válhat a napelemes rendszerek telepítése egy új fejlesztéssel (Öko-drive)
Amerikai és kanadai kutatók olyan megoldást fejlesztettek ki, amely lehetővé teszi a mezőgazdasági kerítések átalakítását napelemtartó szerkezetekké, ami alacsony költségű és gazdaságilag életképes napenergia-projekteket eredményezhet.
okt. 15
5:24
Heti horoszkóp október 16-22.: a Mérlegek túl magasra helyezik a lécet önmagukkal szemben, a Halak végre hallathatják a hangjukat (Joy)
A csillagok az előtted álló hétre is tartogatnak izgalmakat, érdemes tehát elolvasnod a horoszkópodat!
okt. 15
5:27
Nagyot buknak a cégek, ha nem élnek a rugalmas munkavégzéssel (Piac és Profit)
A munkavállalói igények növekedése és az ehhez felzárkózó jogalkotási trend miatt a cégeknek fel kell készülni a rugalmas foglalkoztatás különböző formáinak terjedésére – hívja fel a figyelmet a Baker McKenzie ügyvédi iroda. Ez szükségessé teheti a munkaszerződések és a munkaviszonyt szabályozó más céges előírások áttekintését.
okt. 15
5:30
Szúnyograj szállt meg egy gépet Mexikóban (Magyar Hírlap)
A szúnyogok csak azután csillapodtak le, hogy lekapcsolták a kabinvilágítást.
okt. 15
5:36
Ilyen őszinte (és kíméletlen) futamösszefoglalót is ritkán látni egy csapattól (USAracing)
Riley Herbst elsöprő győzelmével ért véget a Nascar Xfinity Series szombati, Las Vegas-i versenye. A...
okt. 15
5:36
Ilyen őszinte (és kíméletlen) futamösszefoglalót is ritkán látni egy csapattól (Racing)
Riley Herbst elsöprő győzelmével ért véget a Nascar Xfinity Series szombati, Las Vegas-i versenye. A...
okt. 15
5:42
"Nekem az adott erőt, hogy élni akarok" - édesanyák, akik legyőzték a mellrákot (Ripost)
Katalin a szűrővizsgálaton tudta meg, hogy baj van.
okt. 15
5:42
Maszturbáló rém a metróban: sokkoló videó terjed az interneten (BorsOnline)
A férfit elkapták a zsaruk.
okt. 15
5:42
Izrael földön, vízen, levegőben támadja Gázát (AC News)
A határidő lejárt, palesztin terroristák ellen Izrael ígérete szerint légi, tengeri és szárazföldi csapatokat vet be.
okt. 15
5:45
"Nagyon nagyot mentünk" – Bombagólja után nem csak a csapatról áradozott a válogatott hőse (Metropol)
Sallai Roland volt a nyerőember, de szerényen nyilatkozott.
okt. 15
5:48
Jó híreket kaptak, akik napelemet telepítenének 2024-ben (Alternatív Energia)
Magyarországban január 1-jétől a kiserőművek tulajdonosai számára feloldják a napelemek átmeneti betáplálási korlátozását és indítanak egy 75 milliárd forintos támogatási programot a napenergia-kapacitás növelésére.
okt. 15
5:48
Újabb énekeseket raboltak el és mentettek meg a The Voice második Párbaján (Márkamonitor)
Ezúttal is nehéz döntés előtt állt Trokán Nóri, Miklósa Erika, Manuel és Curtis, ugyanis a The Voice második Párbaja is számos meglepetést tartogatott a coachok és a versenyzők számára. Igazi érzelmi hullámvasút volt ez a forduló. Az egyik coach a saját versenyzőihez ragaszkodott minden áron, és olyan is volt, aki újabb tehetséggel bővítette csapat
okt. 15
5:48
Tombolnak a szülők miután korhatáros filmet vetítettek az iskolában, a diákok rémülten takarták el a szemüket (Promotions)
Egészen elképesztő eset történt egy iskolában, a figyelmetlen tanár nem akármilyen horrorfilmet játszott le a negyedikes gyerekeknek.
okt. 15
5:48
A Microsoft a nőkben látja a megoldást (Mínuszos)
Több millió kiberbiztonsági szakemberre van igény világszerte, hogy felvegyék a küzdelmet az egyre intenzívebbé váló kiberbűnözéssel szemben. A Microsoft a nőkben látja a munkaerőhiány megoldását. Miközben a kibertámadások okozta kár túllépte az évi négymilliárd dolláros szintet, az it-biztonsági szakemberek iránti kereslet 35 százalékkal nőtt vilá
okt. 15
5:48
Több száz nő kódol a Starschema ingyenes programozói képzésén (KKV Magazin)
Nagy érdeklődés mellett, teltházzal zajlanak annak a workshop-sorozatnak a foglalkozásai, amelyet ez év májusában indított útjára a legnagyobb magyarországi adatelemző és big data cég. A fiatal programozó tehetségek felkutatása mellett a Hcl Starschema Kft. (Starschema) fő célja a kezdeményezéssel az, hogy a magyar It szektorban alulreprezentált nő
okt. 15
5:48
Visszatért a képernyőre Öveges József, a legendás professzor, aki milliók szívébe oltotta be a fizika szeretetét (Magyar Hírlap)
Kedvenc hasonlata a jerikói rózsáról szólt, amely ronda, összeszáradt növény, de ha vízbe tesszük, kivirul és csodálatosan szép virág lesz.
okt. 15
5:48
A Big Data rendszerek és a mesterséges intelligencia szerepe az állattenyésztésben és a takarmányozásban (Agrárágazat)
Az állattenyésztésben sok adat keletkezik az állatok egészségi állapotával, reprodukciójával kapcsolatban…
okt. 15
5:48
A kalcium növényélettani szerepe (Mezőhír)
A kalcium az egyik legnagyobb mennyiségben előforduló fém a szervezetben, különösen a csontok képzésében fontos.
okt. 15
5:48
A Nyerő Páros korábbi sztárja fröcsögve ugrott neki Azahriah-nak és Orbán Viktornak (Magyar Nemzet)
Czutornak elgurult a gyógyszere.

Keresés