2023. október 16. hétfő

okt. 16
8:30
Lagarde: a munkaerőpiac nem mutatja a gyengülés jeleit (HR Portál)
Az Európai Központi Bank elnöke Christine Lagarde szerint a munkaerőpiac továbbra sem mutatja a gyengülés valódi jeleit - jelentette ki a Nemzetközi Valutaalap éves ülésén, a marokkói Marrákesben tartott beszédében.
okt. 16
8:30
Három éve nem látott összeget pumpáltak a kínai bankrendszerbe (Portfolio)
A kínai központi bank a bankrendszer likviditásának a növeléséről döntött, miközben a kamatlábakat változatlanul hagyta.
okt. 16
8:30
Amerikai kézre kerülhet a BKK szolgáltatója (autopro)
Eladhatja német tulajdonosa az egyik legnagyobb budapesti buszos szolgáltatót.
okt. 16
8:30
Kormányalakítási megbízás esetén a PiS stabil kabinet összeállítására törekszik (Demokrata)
Amennyiben az elnök a győztes tömörülés jelöltjét bízza meg a misszióval, egész biztosan stabil kormány összeállítására fogunk törekedni – mondta a lengyel kormányfő.
okt. 16
8:30
Menczer Tamás: A világ kamuja, hogy a fiatalok a Momentumot támogatják (Mandiner)
Fölmerült a kérdés, miért is támogatnának a fiatalok egy pártot, amelynek a vezetője az alanyt és az állítmányt sem tudja egyeztetni?
okt. 16
8:30
Viccnek fogták fel Pápán a hajnali földrengést (AC News)
A Földfizikai és Űrtudományi Kutatóintézet Kövesligethy Radó Szeizmológiai Obszervatóriuma közlemény szerint a földrengés 2,8-as volt.
okt. 16
8:30
Ijesztő hírt kaptunk, egyre nagyobb a baj a magyar határnál (naphire.hu)
Több mint tizenegyezren érkeztek Ukrajnából vasárnap.
okt. 16
8:30
Kreatív tervezőpályázatot hirdet a Westend a jövő bevásárlóközpontja témában (Digital Hungary)
A Westend dinamikus arculata megannyi lehetőséget biztosít az egyes kampányok egyedi és változatos megjelenítéséhez, mert a logóban található nagy W betű formája ugyan adott, de a tartalma szabadon változtatható. Most egy pályázattal mindenkit arra buzdítanak, hogy töltse meg olyan saját tervezésű dizájnnal a logót, ami a jövőt vetíti elénk, egésze
okt. 16
8:33
Art Market Budapest 2023 (Piac és Profit)
4 kontinens 100 kiállítójával, különleges kulturális csemegékkel készül a közönség fogadására Közép- és Kelet-Európa legnagyobb művészeti vására.
okt. 16
8:36
Hihetetlen: csaknem 100 millió forintot csaltak ki magyar kriptocsalók gyanútlan áldozataiktól (Blikk)
Elfogadták azt a három nőt és egy férfit, akik a Budapest, XI. kerületben található gazdasági társaság kriptovalutás portfólió kezelésével és befektetésekkel kapcsolatos szolgáltatásukkal közel 100 millió forintot csaltak ki emberektől. A Mátrix projekt keretében a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda 2023. október 9-én reggel mind a négyüket
okt. 16
8:36
Orbán Viktor: "Magyarország a kezdetektől fogva következetesen kitartott az "egy Kína"-elv mellett" (ATV)
Magyarországban Kínának továbbra is jó barátja létezik Közép-Európában, az együttműködéshez Budapest nagy reményeket fűz - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn Pekingben, Li Csiang kínai kormányfővel folytatott találkozóján.
okt. 16
8:36
Izraeli-palesztin konfliktus: további amerikai halálos áldozatokat azonosítottak (Magyar Hírlap)
Helyi idő szerint vasárnap este 13 amerikai állampolgárt tartottak számon eltűntként, felkutatásuk folyamatban van.
okt. 16
8:36
Li Csiang: Kínát és Magyarországot erős, régi barátság köti össze (Demokrata)
Kína értékeli, hogy Magyarország volt az első európai állam, amelyik aláírta az Övezet és út gazdasági együttműködést – mondta a kínai miniszterelnök.
okt. 16
8:36
Tóth Gabi élő adásban sírta el magát – ezt mondta válásáról! (Mandiner)
Próbálok megszólalni, de nagyon fölzaklatott most ez engem – mondta az énekes.
okt. 16
8:36
Megkóstolnád Elon Musk legújabb sörét? Ha sietsz, ennyiért megkaphatod (Forbes)
150 dollár és némi sietség kell ahhoz, hogy a Tesla websopjából rendelhető, limitált CyberBeer a mienk legyen.
okt. 16
8:36
Publicus: A szülők több mint fele érzi a tanárhiányt (Telex)
Azoknak a többsége, pontosan 54 százaléka, akiknek van iskoláskorú, állami oktatási intézménybe járó hozzátartozójuk, úgy vélik, érzékelhető tanárhiány van az intézményekben.
okt. 16
8:42
Földrengés volt Magyarországon, Pápa közelében (Portfolio)
Földrengés volt hétfő reggel a Veszprém vármegyei Pápa közelében - közölte a Földfizikai és Űrtudományi Kutatóintézet Kövesligethy Radó Szeizmológiai Obszervatóriuma az MTI-vel.
okt. 16
8:42
Durva parkolási szabály lép életbe itt: erről jobb, ha tudsz, különben repül a gigabírság (Pénzcentrum)
Az új rendszerben a kijelölt parkolóhelyeket egész nap (0-24 órában) csak a helyi lakosok használhatják.
okt. 16
8:42
Ezt a Toyotát csak a legszerencsésebbek vehetik meg (Autónavigátor)
A Toyota ezúttal nem csak optikai csomaggal rukkolt elő, a márka gyári sportrészlege, a Gazoo Racing a lemezek alatt is
okt. 16
8:42
Kisebb földrengés volt Pápa közelében (SzMo)
Hétfő reggel 6 óra 23 perckor keletkezett a földrengés, ami 2,8 magnitúdójú volt. Lakossági bejelentése nem érkezett eddig az obszervatóriumba, de az epicentrum közelében lehet, hogy érzékelték a földrengést.
okt. 16
8:42
Csaknem kétezer határsértő ellen intézkedtek a rendőrök a hétvégén (Magyar Hírlap)
A rendőrség honlapján olvasható statisztika szerint pénteken 808, szombaton 386, vasárnap 785 jogellenesen az ország területén tartózkodó külföldit tartóztattak fel és kísértek át az ideiglenes biztonsági határzáron a rendőrök.
okt. 16
8:42
Kijöttek a friss építőipari adatok: vegyes a kép (Növekedés)
Az év első nyolc hónapjában összesen az építőipari termelés 4,7 százalékkal csökkent éves összehasonlításban. A szektort a hitelezés visszafogása, a magas kamatkörnyezet, az elmaradó állami beruházások, az elmaradó uniós források miatt az alacsonyabb megrendelésállomány határozza meg.
okt. 16
8:42
Így érjük el 2030-ra az uniós fejlettség 90 százalékát (Mandiner)
Felmerül a kérdés: mi adja a magyar gazdaság erejét, mi biztosítja, hogy még egy ilyen külső tényezők által okozott válsághelyzetben sem sérültek a gazdaságunk alapszövetei?
okt. 16
8:42
Orbán Viktor megautóztatta Lázár Jánost az új 83-as főúton (Autószektor)
Komoly gazdasági előrelépés 2010-hez képest, hogy Magyarországon a magyar cégek tudnak utat és vasutat építeni, semmiféle külföldi technológiára, cégre nincsen szükség - mondta Lázár János építési és közlekedési miniszter miközben az Orbán Viktor miniszterelnök vezette autóval elsők között vették igénybe szombaton a 83-as út Győr és Pápa között áta
okt. 16
8:44
Kriptós robotbefektetéssel ámítottak, 100 millió forintot nyúltak le a csalók (Portfolio)
Elfogtak négy embert, akik egy budapesti cégen keresztül kirptovaluta-befektetéseket ígértek, és mintegy 100 millió forinttal verték át áldozataikat - tudatta a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) hétfőn a police.hu oldalon.
okt. 16
8:48
Lengyel választások: érkeznek a hivatalos eredmények (Blikk)
Hétfő reggel elkezdték közölni a lengyel választások első eredményeit.
okt. 16
8:48
Az egész stúdió döbbenten figyelt: botrányt okozott Majka a Sztárban sztár leszek!-ben (Blikk)
Ezzel most mindenkit meglepett!
okt. 16
8:48
Álmosan indította a hetet a forint, van még hova erősödnie (ATV)
Vegyesen mozgott a forint jegyzése a főbb devizákkal szemben hétfő reggel a bankközi devizapiacon péntek kora estéhez képest.
okt. 16
8:48
80 százalék feletti feldolgozottságnál már biztos: a PiS nyeri a lengyel választást, de az ellenzéknek lesz többsége (444.hu)
Az eredmények már szinte teljesen megegyeznek a late pollok becsléseivel. A Donald Tusk vezette ellenzéki koalíció kormányt válthat.
okt. 16
8:48
Pengeéles a határ diadal és tragédia között (Igényesférfi.hu)
A sorsdöntő pillanatokban, amikor az életük a tét, mi hajtja a legnagyobbakat arra, hogy megpróbálják újra definiálni a lehetetlent, hogy szembenézzenek a félelmeikkel és kockára tegyenek mindent?
okt. 16
8:48
Régóta tervezte, eddig bírta: Polgár Tünde elhagyja az országot (Promotions)
Polgár Tünde nem egyedül indul útnak Indiába, férje Árpi is elkíséri. Az egykori luxusfeleség nemrég a Kőgazdag fiatalokban tűnt fel ismét, azóta megint többen figyelnek rá. Férje youtube csatornája is meglovagolta a TV-s feltűnést.
okt. 16
8:48
Bejelentette visszavonulását a kétszeres Oscar-díjas színész (Magyar Hírlap)
A 90 éves színész szombaton köszönt el.
okt. 16
8:48
Gazdaságkutatásba kezd a kormányközeli Nézőpont Intézet a KSH korábbi elnökével (Telex)
Dr. Vukovich Gabriella gazdaságkutatási igazgatóként tér vissza a Nézőpont Intézethez.
okt. 16
8:54
Nagy Márton vendégmunkások érkezéséről szólt (Infostart)
A gazdaságfejlesztési miniszter lapcikkben írt arról, hogy milyen területeken folytatódhat a "szuverenitást erősítő nemzeti tulajdonszerzés".
okt. 16
8:54
Súlyosan alulértékeltek az európai bankrészvények? (Portfolio)
Viharfelhők gyülekeznek az európai bankrészvények felett, ahogy a magasabb kamatlábakból származó lendület kifulladni látszik, és a recessziós kockázatok növekednek. A bankrészvények értékeltsége viszont még így is nagyon alacsony, a Reuters által idézett elemzők szerint túl nagy befektetői óvatosságot mutat.
okt. 16
8:54
Humanitárius tűzszünetről állapodtak meg, a Hamász viszont "nem tud róla" - Percről percre (ATV)
Tizedik napja tart Izrael és a Hamász háborúja, amit a terrorszervezet október 7-én, szombaton a zsidó állam elleni támadása váltott ki. Itt szedjük össze az izraeli háború legfontosabb híreit. Percről percre.
okt. 16
8:54
Ez történik valójában, ha tömjént vagy zsályát égetsz otthon (Femcafe)
Mindenkinek vannak jó és rossz periódusai az életben. Utóbbiaktól viszont akár egy szempillantás alatt megszabadulhatunk.
okt. 16
8:54
Egyre csak dagad az olasz focit érintő fogadási botrány (Mandiner)
Egyik olasz sztárjátékos kupamérkőzés közben, a kispadon ülve fogadott saját mérkőzésére.
okt. 16
8:56
Újabb szankciókat vezet be Kína ellen az Egyesült Államok (Portfolio)
Az USA azt tervezi, hogy szigorítja a Kínának a fejlett félvezetőkhöz és chipgyártó berendezésekhez való hozzáférését érintő korlátozásokat, hogy megakadályozza, hogy Kína élvonalbeli technológiákhoz jusson - közölte a Bloomberg.
okt. 16
8:56
Kezdenek jönni a hivatalos eredmények a lengyel választásról (Mandiner)
A feldolgozottság jelenleg 25,34 százalékon áll.
okt. 16
8:57
A magyar építőipar rendkívül vegyes számokat produkál (Piac és Profit)
Az egy évvel korábbihoz viszonyítva 0,5, az előző hónaphoz képest 5,0 százalékkal csökkent az építőipari termelés volumene.
okt. 16
9:00
Felemás a kép a magyar építőiparban (Privátbankár)
Éves szinten 0,5 százalékkal csökkent az építőipari termelés volumene. A megrendeléseknél jelentős növekedés látható.
okt. 16
9:00
Rekord bírságot kaphat két nagybank shortolás miatt Dél-Koreában (Portfolio)
A dél-koreai pénzügyi felügyelet rekordösszegű bírság kiszabását javasolja két globális befektetési bankra, mivel azok rutinszerűen és szándékosan részt vettek az országban illegálisnak számító fedezetlen shortolásokban – számol be a hírről a Bloomberg. A helyi média értesülései szerint a BNP Paribas-ról és az HSBC-ről van szó.
okt. 16
9:00
Sárga foltok csúfítják a matracod? Ezzel a trükkel olyan hófehér lesz, mint új korában! (Femcafe)
Csupán egyetlen dologra lesz szükséged ahhoz, hogy újra ragyogóvá varázsold a besárgult matracod.
okt. 16
9:00
Kiderült, mi van a sneaker-őrület mögött (MMonline)
Manapság már cseppet sem számít idegennek a sneakerhead kifejezés, hiszen egyre jobban bővül a rajongói tábor, egyre népszerűbb a trend, miszerint „jó cipőt venni, méghozzá jó sokat”. Meg persze jó sokért, merthogy egyáltalán nem olcsók ezek a lépők.  Hogyan válik valaki cipő rajongóvá, gyűjtővé, mik a legfontosabb tanácsok a sajátunk ápolását teki
okt. 16
9:00
Lassan zajlik a lengyel szavazatok feldolgozása (Magyar Hírlap)
Törvényhozást, illetve kormányt választottak maguknak a lengyelek, de nem lesz stabil vezetése az országnak.
okt. 16
9:00
Sokkoló tragédia: Súlyos fertőzést kaphatott egy nő, aki meghalt a csobánkai idősotthonban (Nyugati Fény)
Az intézmény közölte, "megfelelően jártak el".
okt. 16
9:00
A mi háborúnk (Mandiner)
Globális értelemben ránk is súlyos feladat hárul abban, hogy kijelöljük a határainkat és megjelöljük a territóriumunkat. Azt ahol még a mi világunk uralkodik és nem az övék.
okt. 16
9:02
Itt az újabb rekord az AutoWallisnál! (Portfolio)
Közel 50 százalékos növekedést ért el a gépjármű-értékesítés terén az AutoWallis csoport az év első kilenc hónapjában. A közlemény szerint vállalat teljesítménye elsősorban a tovább bővülő, tartósan 50 százalék feletti nemzetközi jelenlétének, valamint a csoport által képviselt márkák bővülésének köszönhető.
okt. 16
9:06
Megválasztották Ecuador valaha volt legfiatalabb elnökét, aki ígéretet tett, hogy "helyreállítja a békét" az országban (ATV)
Daniel Noboa mindössze 35 éves, őt választották meg Ecuador új elnökének.

Keresés