Témák: – Informatika órával kezdődtek a Nyugdíjas akadémia idei kurzusai. Az egyedülálló programsorozat nemcsak közösséget, hanem tanulást, fejlődést is kínál a résztvevők számára. – Várhatóan több, mint 60 ezren fordulhatnak meg a 26. Csabai Kolbászfesztiválon. Az idei év egyik újdonsága, hogy bővült a rendezvény helyszíne. – Hétfőn hirdették ki a
Számos előnye van annak, ha egy autógyártó a robusztusság érdekében túlfejleszti egyes típusait. A legendásan elnyűhetetlen Peugeot 505 ügyfelek százezreinek az életét változtatta meg, az azonban kevésbé ismert tény, hogy egy ikonikus sportautó is ennek a francia mindenesnek köszönhette a születését.
Bár a Jog és Igazságosság (PiS) nyerte a lengyel választást, nincs meg a többséghezt szükséges mandátuma, és még koalícióban sem lenne meg a megfelelő mennyiségű parlamenti szék. Így a Donald Tusk vezette ellenzéki összefogás alakíthat kormányt a hivatalos végeredmények szerint.
A minap töltötte be 18. életévét a dán trón jóképű várományosa, akiért már most sorban állnak a korabeli lányok, nem véletlenül: a helyes Keresztély herceg még szingli, márpedig ki ne akarna egy nap királyné lenni?
Felhívom a nagykövet figyelmét, hogy nem az Egyesült Államok valamelyik gyarmatán van, hanem egy büszke és szuverén országban. Vagy megpróbál ennek megfelelően viselkedni, vagy eltakarodik innen a francba.
A legtöbb nyugdíjas szerint 211 ezer forintból meg lehet élni. A K&H Bank felmérése szerint nagy az eltérés a városi és falusi válaszadók körében, az viszont elterjedt nézet, hogy tovább kell majd a jövőben dolgozni, mint múltban.
A 19 éves Leandro De Niro-Rodriguezt július 2-án holtan találták New Yorkban. A fiatal férfi halálát kábítószer-túladagolás okozta. Édesanyja, Drena a minap a fiú sírjánál emlékezett meg gyermekéről.
A spanyol baloldali kormánykoalíció két tagja szerint Izrael tervezett népirtást hajt végre Gázában és követelik, hogy az ország jelentse fel Netanjahut háborús bűnökért.
Nyilvános vitát indítani az inflációs cél megemeléséről hitelességi veszteséget okozhat egy országnak – foglalja össze Horváth Bianka, a Monetáris Tanács egykori tagjának legújabb elemzését az Index. A lap hozzáteszi, hogy bár nevet nem írt, de feltehetően Nagy Márton korábbi felvetésére reagált írásával, aki szerint a gazdaság szerkezetének változ
Bár Liptai Claudia nagy reményekkel vállalt újra tévés műsorvezetést, olyan kevesen kapcsolnak a Szingli vagy svindli című realityre, hogy a Viasat 3 teljes nézettségét magával rántja a műsor. Most épp az éjszakai sávba száműzték, de ott sem biztos, hogy életben marad. Vajon ez hatással lesz Liptai további karrierjére?
Megkezdődött a bauxit maradvány (vörösiszap) újrahasznosítása, ennek lehetőségeit ismertették kedden Székesfehérváron, a Ritkaföldfémek kinyerése és másodlagos nyersanyagok előállítása a vörösiszap komplex hasznosítása keretében című pályázat záró konferenciáján.
A Harry Potter varázslatos története világszerte olvasók és nézők millióit ejtette rabul. De nem csak a kalandos története miatt lehet izgalmas olvasmány vagy filmélmény, mivel a sorozat pszichológiai szempontból is számos tanulságot fogalmaz meg számunkra.
Őshazájában, az Egyesült Királyságban már évek óta sikeres és éppen egy éve nálunk is bemutatkozott az MG, mely benzines és elektromos változatban is komoly vetélytárs a magyar piacon, ahol most bedobta első kombiját. Hogy mi a siker és az egy év alatt bezsebelt 26 szakmai díj titka? A recept egyszerű: patinás márka, európai formatervezés és kínai
Miközben Észak-Amerikában a hétvégén tűzgyűrűs napfogyatkozás lesz látható, a Yucatán-félszigeten és Dél-Mexikó más részein a megfigyelők az ősi maják nyomdokaiba lépnek, akik híresek voltak remek csillagászati ismereteikről. De vajon több száz évvel ezelőtt miképp tudták megjósolni ezeket az égi jelenségeket?
Oliver Solberg idén a gyorsaságát szerette volna megmutatni a WRC2-ben, amellett, hogy a versenyeket is tanulta, és bár a vb címet nem tudta megszerezni, elégedett a Chilében véget ért szezonjával.
"A lengyel választások után szűkülni fog az Orbán-kormány mozgástere és befolyása Európában" - fogalmazott Hegedűs Dániel politikai elemző. Kiss Rajmund, a Matthias Corvinus diplomáciai műhelyének vezetője szerint a korábbi ellenzéki pártokból alakuló új lengyel kormány be fogja látni, hogy szüksége van a magyar kormánnyal való jó viszonyra.
A Hamász támadása nyomán kialakult háború kulcskérdései közé tartozik a Gázát Egyiptommal összekötő rafahi határátkelő ügye. Egyelőre a humanitárius segélyek nem jutnak be a Gázai övezetbe, közben az Egyesült Államok nyomást gyakorol Egyiptomra, hogy hozzon létre humanitárius folyosót a gázai civilek és a külföldiek számára.