Nem gondoltam volna, de az Amazon Prime Video szolgáltatásán frissen felkerülő A Continental: John Wick világából sorozat nem rossz. Sőt, egészen élvezhető, egy kicsit limonádé, de hát mit várunk, hiszen a John Wick-ek se filmtörténeti atomvillanások.
Szöllősi György az elmúlt hat évben a külügy pénzén járt többek közt Kanadában, az Egyesült Államokban, Nagy-Britanniában, Spanyolországban és Oroszországban is.
A 2023-ban visszaeső fogyasztás ellenére az látszik, hogy nőtt a hitelkártyákkal végrehajtott vásárlások mennyisége és értéke is. A jegybanki adatok alapján megvizsgáltuk, mégis milyen mértékű volt ez az emelkedés, illetve megpróbáltuk megtudni a hazai pénzintézetektől, hogy mégis mit vásárolnak az ügyfeleik a hitelkártyáikkal?
A méhészetre nem tekinthetünk csupán gazdasági tevékenységként. Az elsődleges célja nem a mézértékesítés, hanem a beporzás biztosítása. A biodiverzitás fenntartásához ugyanis szükség van a méhekre - mondta Nagy István agrárminiszter.
Komoly magyar sikerek születtek a Horvát Rally Bajnokság utolsó előtti versenyén, Kovács Antal a versenyt, míg Szilágyi János a horvát értékelést nyerte a Porec Rallyn.
A lakossági ügyfelek 58 százaléka támogatja, hogy igényei magasabb szintű kielégítése érdekében az ügyfélszolgálatok mesterséges intelligenciát (AI) is alkalmazzanak – derül ki a United Call Centers által végzett friss felmérésből.
A Paralimpián se vehetnek részt az orosz és fehérorosz sportolók országuk színeiben. A témáról Szabó Lászlót, a Magyar Paralimpiai Bizottság elnökét kérdeztük a Napindítóban.
A kft.-nek van euróban vezetett Revolut és Wise számlája is. Ha az egyik számláról átutal eurót a másik számlára, milyen árfolyamon kell a jóváírást lekönyvelni? Változik-e egyáltalán az árfolyam, vagy a csökkenést és a növekedést is azonos árfolyamon (bekerülési árfolyamon) kell elszámolni ? – kérdezte olvasónk. Gyüre Ferenc adótanácsadó válaszolt
Beomlott egy templom teteje Mexikó északi részén a vasárnapi mise alatt, legalább 9 ember meghalt és mintegy 50-en megsérültek – közölték a helyi hatóságok. A mentőcsapatok még késő éjjel is a romok között kutattak a túlélők és az áldozatok után. A mentésben kutyák is segítettek.
Október 2. és 9. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat. Elsőként ma az orvosi-élettani kategóriában hirdetnek nyertest Stockholmban.
Jelentősen csökkenthetik „karbonlábnyomukat” azok, akik heti kettő-négy napot dolgoznak otthonról – mutatott rá a Cornell Egyetem és a Microsoft kutatói által vezetett új tanulmány, melyről az economix.hu is beszámolt.
Fico, a korábban magyarellenességéről elhíresült szlovák politikus, akit most Orbán Viktor szövetségesének tartanak, megnyerte a szlovákiai választásokat. Első sajtótájékoztatóján bejelentette, hogy visszaállítja a határellenőrzést a szlovák–magyar határon. A migránsok miatt.
A korábbi szeptember havi értékekkel összevetve az idei érték alacsonyabb, mint a hosszú távú e havi átlag (52,6) és az előző három év e havi értékeinek átlagát is alulmúlja (51,1).
Aggályos a szőlőtermesztőkre vonatkozó tervezett uniós intézkedések hatása, a borágazat uniós szakpolitikája nemcsak hogy elmarad a környezetvédelmi célkitűzésektől, de intézkedései az ágazat versenyképességét sem célozzák meg közvetlenül - derült ki az Európai Számvevőszék jelentéséből.
Október 12-én ismét megnyitja kapuit a HR Fest, melynek idén is az Akvárium Klub ad otthont, ahol minden a mesterséges intelligencia és az emberi erőforrások témája körül forog majd számos izgalmas formátummal, színes szakmai fesztivál programokkal. A szakmai esemény programjában olyan hazai és nemzetközi szakértők állnak színpadra, akik nem előszö
A HUN-REN Agrártudományi Kutatóközpont Növényvédelmi Intézetének (HUN-REN ATK NÖVI) munkatársai elsőként jelezték öt meztelencsigafaj hazai jelenlétét, vagy megerősítették a velük kapcsolatos korábbi bizonytalan adatokat.
Mint ismeretes 2023. október 6-8. között Nyíregyháza és a Zempléni-hegység ad helyet az Európai Rally Bajnokság (ERC) szezonzáró futamának. Nemzetközi és hazai sztárparádé várható, az izgalom garantált. Igen ám, de sokan nem tehetik meg, hogy az ország másik feléről elmenjenek egy kis benzingőzért. Nos az élet úgy hozta, hogy végül azok is láthatna
Három nemzetközi előadót és a legfontosabb témákat jelentették be a BrandFestival szervezői. Daniel Verten AI-kutató, Mara Dettmann, a BBH London Digital Strategy & Content Leadje és Stoyan Yankov termelékenységi coach csatlakozik a stratégiai konferencia programjához.