Partnereivel ünnepelte fennállásának 80. évfordulóját a Zöldségtermesztési Kutató Intézet Zrt. a vállalat kecskeméti telephelyén. A résztvevők megtudhatták hogyan vált a klasszikus nemesítő intézet piaci alapon működő részvénytársasággá.
Hiába a 30 százalékra emelt jegybanki alapkamat, a török líra összeomlása továbbra is pánikszerű befektetési arany vásárlásra sarkallja a megtakarításaikat féltő török befektetőket. Eközben az európai magánbefektetők eladják az utóbbi években felhalmozott aranytartalékukat, ami a kínai széfekben köt ki - véli Juhász Kristóf, a befektetési arannyal
A más által írt írásbeli magánvégrendelet érvényességi feltétele két végrendeleti tanú alkalmazása. Előfordulnak olyan esetek, amikor a végrendelet a tanúk olvasható nevét nem, csak az aláírásukat tartalmazza. Érvényes-e a végrendelet, ha a tanú aláírása nem olvasható és a neve az okiratból sem tűnik ki? A kérdésre dr. Szabó Gergely ügyvéd válaszol
Szinte lehetetlen felsorolni, mennyi minden történt velünk ebben a három évben, de nagyon köszönjük az olvasóinknak és támogatóinknak, hogy végig velünk tartottak ezen az úton. A jövőben is egy releváns, érdekes, színes, szabad újságot akarunk csinálni, amiben továbbra is számítunk rájuk, rátok.
A legfontosabb, hogy örömmel végezzük a munkánkat - mondta Karikó Katalin hétfőn újságíróknak, azt követően, hogy bejelentették, Drew Weissmannal megosztva nekik ítélték oda az idei orvosi-élettani Nobel-díjat az mRNS-alapú vakcinák kifejlesztését megalapozó felfedezéseikért.
Az iparkamara vezetőjét eresztették rá a jegybankra. Szerinte a kamara már sokkal régebben figyelmeztetett az infláció veszélyeire, de a Magyar Nemzeti Bank nem tett semmit.
A spanyolországi Jaramában zárult a kamion Európa-bajnokság 2023-as kiírása. A Révész Racing magyar pilótája, a HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt által is támogatott Kiss Norbert, ahogy eddig minden helyszínen, most is a leggyorsabb volt az időmérőn. 1:57.810-es időt autózott, megelőzve a hazai kedvencet Albacetet és Andersont. Kiss
Visszaeső kiskereskedelmi forgalom és a gazdaság lassulása ellenére 26 százalékkal tudta növelni árbevételét a munkaerő-kölcsönzés terén meghatározó pozíciójú Pensum Group 2023 első fél évében. A Budapesti Értéktőzsde Standard kategóriájában jegyzett vállalat többek között az inflációs nyomás és a növekvő költségek miatt 31 millió forintos vesztesé
A mostani, 390 forintos euróárfolyam alapján a kormány által tervezett literenkénti 41 helyett 25 forintos emelés is elég lenne januártól írta a Népszava.
A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke erős kritikát fogalmazott meg a jegybank elnökével szemben a Világgazdaság konferenciáján, szerinte ők ugyanis már időben látták az inflációt, de a Magyar Nemzeti Bank nem ismerte fel.
Az ankarai terrortámadás újra rávilágít arra, hogy mennyire fontos lenne a terrorizmus elleni globális erőfeszítések növelése - hangsúlyozta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Facebook-oldalán olvasható bejegyzésben.
Enyhülő kereslet mellett folyamatosan bővülő vevői igények jellemzik az újépítésű ingatlanok piacát Budapesten - tájékoztatta az MTI-t a Duna House pénteken.
A tavaszi szürke farkas észlelés után megint különleges vadállatot láttak Magyarországon. A farkast kilőtték, remélhetőleg ez a példány most nem jut erre a sorsra.
Thomas Perlmann, a Nobel-bizottság titkára azt mondta a díj bejelentésekor, hogy az idei élettani és orvosi Nobel-díjat Karikó Katalinnak és Drew Weissmannak ítéli oda, az mRNS-sel kapcsolatos felfedezéseikért, amelyek lehetővé tették a COVID-19 elleni hatékony mRNS-vakcinák kifejlesztését.
A Közbeszerzési Hatóság október 19-én ismét megrendezi Közbeszerzési Expó nevű átfogó szakmai rendezvényét a közbeszerzési piac legfontosabb szereplői számára; a fórumon célzott kerekasztal-beszélgetések során vitatják meg a résztvevők a közbeszerzésekkel kapcsolatos legfontosabb aktualitásokat és szakmai kérdéseket, emellett számos szervezet kiáll
Mint minden évben, most is egyre többen keresik fel orvosukat meghűlés vagy egyéb, köhögéssel, náthával járó fertőzések miatt. A megelőzésnek nagy szerepe van, így a fokozott vitaminbevitel is igencsak felértékelődik ezekben a hónapokban. Mielőtt úgy döntenénk, hogy a szükséges vitaminokat kapszulák formájában juttatjuk a szervezetünkbe, menjünk ki