2023. október 22. vasárnap

okt. 22
11:00
Menekíti lakosait a libanoni határ mellől Izrael (Privátbankár)
A zsidó állam evakuál újabb tizennégy, az ország északi, libanoni határának közelében található települést - jelentette a helyi média vasárnap reggel.
okt. 22
11:00
Újabb tizennégy határ menti települést evakuál Izrael (vg.hu)
Izrael evakuál újabb tizennégy, az ország északi, libanoni határának közelében található települést – jelentette a helyi média vasárnap reggel.
okt. 22
11:00
Washingtonban is ezrek imádkoztak Palesztina mellett (Mandiner)
Az egyik tüntető szerint az Egyesült Államoknak kulcsszerepe lehet abban, hogy a konfliktus mielőbb véget érjen.
okt. 22
11:06
Az állapotáról vallott a rákkal küzdő Reviczky Gábor: "A hatodik kemoterápia óta szédülök, ájulás előtti rohamaim vannak" (Blikk)
Reviczky Gábor igyekszik erős lenni, és súlyos állapota ellenére dolgozni. Ám egyre nehezebbek számára a mindennapok, egy ideje ugyanis folyamatosan szédül.
okt. 22
11:06
Verstappen dominált, Hamilton szerint túl messze van a Red Bull – így látta a sprintet a top 3 (Racing)
Max Verstappent az USA Nagydíj sprintfutamán sem tudták megállítani a versenytársai. A holland pilóta ismét dominált, és ez a közvetlen riválisának, Lewis Hamiltonnak is feltűnt. A 49-szeres futamgyőztes – aki a Katari Nagydíj sprintjén szerezte meg harmadik F1-es vb-címét – majdnem 10 másodperces előnnyel nyerte meg a 19 körös sprintfutamot. A Red
okt. 22
11:06
Nem a lakáshitelek éve 2023 (Üzletem)
2023 I. félévében 25 ezer lakáshitelt engedélyeztek 263 milliárd forint értékben; 2022 azonos időszakához képest az engedélyezett hitelek száma 55, összege 65 százalékkal csökkent – tájékoztatott a statisztikai hivatal.
okt. 22
11:06
Harry herceg és Meghan Markle magánrepülővel utazott a Karib-szigetekre egy klímakrízissel is foglalkozó konferencia után (Telex)
Pedig a Sussex-i herceg és hercegné több előadást is meghallgatott New Yorkban a klímaváltozás mentális hatásairól.
okt. 22
11:12
Hány éves kortól legyen a gyerek "YouTube-személyiség"? (Infostart)
A legtöbben csak 18 éves kortól engednék, hogy a fiatalok videót töltsenek fel magukról az internetre derül ki az Ifjúságkutató Intézet nemzetközi kutatásából. A felmérésben a magyarok mellett további 11 közép-európai országban vizsgálták a felnőttek véleményét a fiatalok aktív online jelenlétével kapcsolatban.
okt. 22
11:12
Mire figyeljenek a befektetők a jövő héten? (ProfitLine)
A jövő héten kamatdöntő ülést tart a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa, a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pedig munkaerőpiaci és kereseti adatokat publikál.
okt. 22
11:12
Az orosz–ukrán háború 606. napja – friss hírek (vg.hu)
Orosz rakétatámadás érte Harkivot – friss híreink az orosz–ukrán háborúról.
okt. 22
11:12
Rohan az idő: 1 éves lesz a magyar sztárénekesnő kislánya – Mutatjuk, hogy érzi magát a csinos anyuka (BorsOnline)
Szinte napra pontosan egy hónap múlva tölti be első szülinapját Zoé, Barbee babája.
okt. 22
11:12
M. Dobos Marianne: Életpárti vagyok! (Demokrata)
Fenyegetést vagy dicséretet kap többször bevásárlás közben? Mi fán terem a konzervatív feminizmus? Miért nem szülnek a nők? M. Dobos Marianne-nal beszélgettünk.
okt. 22
11:12
Idén negyvenéves az Opanke Táncegyüttes (Magyar Nemzet)
A dunakanyari régión belül élő szerbek hagyományőrző csoportjában több generáció is tevékenykedik.
okt. 22
11:12
Mire jók a mikromobilitási pontok? (Autószektor)
Több mint négy évvel ezelőtt, 2019 májusában jelentek meg Budapesten az első kölcsönözhető elektromos rollerek. A KRESZ által sem akkor, sem most nem ismert közlekedési eszközök néhány hét leforgása alatt igen népszerűvé váltak, és alapvetően megváltoztatták a fővárosi utcaképet. Nemcsak azért, mert a hangtalanul suhanó rollisok olykor életveszélye
okt. 22
11:12
Ön érti, miért sikoltozik ilyen borzalmasan ezen a felvételen Tóth Gabi? (naphire.hu)
Nagyon furcsa dolgot művelt Tóth Gabi a színpadon, és a kínos előadásról most egy videó is előkerült.
okt. 22
11:18
Izrael felszólította a gázaiakat: költözzenek délebbre, különben egy terrorszervezet bűntársának tekinthetik őket (444.hu)
Röplapot szórnak, amely szerint az övezet északi részén tartózkodásuk veszélyezteti az életüket.
okt. 22
11:18
Olvadásveszély: Puskás-Dallos Bogi és Puskás-Dallos Peti családi fotója meghódította az internetet (Glamour)
Egyszerűen imádjuk a Puskás-Dallos Bogi és Puskás-Dallos Peti párost, akiknek családja kisbabájuk érkezésével lett teljes. A szerelmesek szeptember 7-én lettek szülők, boldogságuk pedig azóta is határtalan, amit legújabb Instagram fotójuk is bizonyít.
okt. 22
11:18
Luxemburgban díjazták a Larry című magyar filmet (Márkamonitor)
Elnyerte a CinÉast fesztivál ifjú tehetségeket méltató Young Talents díját a borsodi dadogó rapper drámája, a Larry című magyar film – közölte a Nemzeti Filmintézet vasárnap az Mti-vel.   A tájékoztatás szerint 16. alkalommal rendezték meg október 5. és 22. között a luxemburgi CinÉast filmfesztivált, amely évről-évre felvonultatja a közép-európai k
okt. 22
11:18
Élő közvetítésben fogdostak meg járókelők egy énekesnőt (SzMo)
Holly Marie épp egy blackpooli étterem előtt énekelt, amikor egymás után két férfi is megtapogatta.
okt. 22
11:18
Az ellenzéki pártok látványosan kerülik egymást az ünnepen (Magyar Hírlap)
Egyedül Karácsony Gergely lép színpadra 23-án azokkal a civil szervezetekkel, amelyek az elmúlt évben rendre szervezői és támogatói voltak a botrányos, jogellenes diáktüntetéseknek.
okt. 22
11:18
Megint beperelték az Ethereum egykori alapítóját (BitcoinBázis)
Nemrégiben több mint két tucat egykori dolgozó perelte be a blokklánc szoftverekkel foglalkozó Consensys cégét valamint az Ethereum társalapító Joseph
okt. 22
11:18
Így néz ki testközelből az MG elektromos roadstere (Villanyautósok)
Világkörüli útján Budapesten is megállt az MG Cyberster.
okt. 22
11:24
Ilyen rossz a helyzet? Budapestiek százai álltak sorba az ingyen McMenüért (ATV)
A beszámolók szerint legalább 100 méteren álltak sorba az emberek.
okt. 22
11:24
Megszakadt a nő a szíve, amikor meglátta a kutyáját kutyapanzió kameraképén (Femcafe)
Ez a közös a szülőkben és a kutyagazdikban: amikor másokra bízzák őket biztos, hogy lelkiismeret-furdalás gyötri őket. Ez a fiatal nő ráadásul megtapasztalhatta, milyen fájdalmas is szembesülni azzal, mit okozott a négylábújának.
okt. 22
11:24
Pokorny Lia azt a testrészét szokta elsőre megnézni egy férfinak, meglepőt mondott egy reggeli műsorban (Promotions)
Te sem gondoltad volna, mit néz meg Pokorny Lia egy férfin elsőre.
okt. 22
11:24
Oroszország profitálhat sokat a háborúk destabilizáló hatásából (Agrofórum)
A világszerte konfliktusokkal terhelt évben a közel-keleti háborús forgatókönyvek széles skáláját veszik figyelembe elemzők a mezőgazdaság és az általános biztonságpolitika kapcsán a Hamász október 7-i Izrael elleni támadását követően.
okt. 22
11:24
Kiderült, melyik volt a legdrágább utca a hazai ingatlanpiacon tavaly (Magyar Nemzet)
A Budapesten kívüli 10-es toplistán csak balatoni települések utcái kaptak helyet.
okt. 22
11:24
Ritka látvány: így imádkoztak a brandenburgi kapunál a muszlimok (Mandiner)
Tömegek gyűltek össze a palesztinbarát megmozduláson.
okt. 22
11:24
Verstappen ismét beleállt a sprintformátumba, de Hamilton szerint csak unatkozik (Racing)
Max Verstappen sokadszorra is kritizálta a sprinthétvégéket, mivel úgy véli, a lebonyolítás a lényegi rész varázsát veszi el.
okt. 22
11:24
A tökéletes illat fontosabb része az esküvőnek, mint hinnéd (in.hu)
A megfelelő helyszín, ételek és a tökéletes menyasszonyi ruha kiválasztása mellett sok nőnek ugyanilyen fontos a parfüm kiválasztása is, amit ha később megszagol, visszarepíti eksüvője napjára.A parfüm is fontos eleme egy esküvőnek, intim kiegészítő, amelyet leginkább a menyasszony és a vőlegény érez. Mivel a szaglógumónk, az agyunknak az illatokat
okt. 22
11:24
Ők a győztesek: Megvannak az idei év legjobb webshopjai (Digital Hungary)
Ismét megrendezték az Év Webshopja Konferenciát és Versenyt, ahol nem csak a szakma legjobbjai tartottak előadásokat, de kihirdették 2023 legjobb webshopjait is. A díjazottak között van személyre szabott ajándékokat, airfryereket, kertgondozási termékeket, kanapékat, berendezési tárgyakat kínáló webshop is.
okt. 22
11:30
Globális felmelegedés: újra terítéken a húsfogyasztás hatása (Agroinform)
Első alkalommal tartottak fenntartható állattenyésztésről szóló konferenciát az Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Világszervezet égisze alatt.
okt. 22
11:30
Hatalmas változás jön a Lidlben: minden vásárlót érint (Life)
Országosan, a legnagyobb boltjaiban is elérhetővé teszi a gurulós kézikosarakat a Lidl, így akinél nincsen a tolható kocsikhoz pénzérme, az is kényelmesen vásárolhat.
okt. 22
11:30
Nyitrai Zsolt: A magyar gazdák minden helyzetben számíthatnak a kormányra (Magyar Hírlap)
Nagy István arról beszélt, hogy rendkívüli nehézségekkel kellett megküzdeniük a gazdáknak az elmúlt időszakban.
okt. 22
11:30
Videón a terroristák mecset alatti bunkere (Magyar Nemzet)
Az Iszlám Dzsihád fegyveresei olyan terrorakcióra készültek, melynek példája a két héttel ezelőtti, a Gázai övezet környékén végrehajtott terrortámadás volt.
okt. 22
11:30
Megdöbbentő dolgot árult el Zalatnay Sarolta – ezt szívesen bevállalná Azahriah kedvéért (Nyugati Fény)
Simán belemenne, ha a fiatal tehetség felkérné.
okt. 22
11:30
Még több szegfűt termesztenek európai piacokra Afrikában (Magyar Mezőgazdaság)
A kereslet növekedésével a cég bővíti termelését és a választékot, nagy hozamot tudnak elérni alacsony költségráfordítással, szemben az európai termesztőkkel.
okt. 22
11:36
Kitolhatják az uniós gázársapkát, összecsaptak az EU-s állami támogatások ügyében a tagállamok (Portfolio)
Az Európai Bizottság azt mérlegeli, hogy meghosszabbítja az uniós gázársapka hatályát a novemberi felülvizsgálat során, az állami támogatási szabályrendszer fellazított feltételeinek kinyújtása körül azonban két nagy táborra szakadtak a tagállamok – írja vasárnapi cikkében a Financial Times.
okt. 22
11:36
Döbbenetes felfedezést tettek a tudósok: szivároghat a Föld magja? (naphire.hu)
A kanadai sarkvidéki szigetcsoport Baffin-szigetén található 62 millió éves lávafolyások vizsgálata során szokatlanul magas hélium-3 szintet találtak – egy ritka izotópot, amelyet a bolygó belsejével hoztak összefüggésbe. A felfedezésről a Nature című folyóiratban írtak először, és tömeges vitát váltott ki a kutatók és a szakértők körében. Ám egyel
okt. 22
11:39
Megrázó vallomás: Szörnyű autóbalesetben haltak meg Marcellina zenésztársai (Metropol)
Tragikus ok húzódik meg a háttérben.
okt. 22
11:42
A szupernóvák körüli porképződés folyamatát vizsgálták az SZTE kutatói (Infostart)
A csillagrobbanások kozmikus porképződésben betöltött szerepét vizsgálták a James Webb-űrtávcső segítségével a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) kutató
okt. 22
11:42
Milák óriásit bukott, hova tűnt a magyar válogatott focista? (Ripost)
Ezek voltak a legolvasottabb sport témájú cikkek a héten.
okt. 22
11:42
Ennyit a zöldülésről? Amerikában újra kitört az olajláz, míg a szaúdiak nem is fékeztek (vg.hu)
Évtizedekre elkötelezi magát az ExxonMobil a Permi-medence legnagyobb palaolaj-termelőjének felvásárlásával.
okt. 22
11:42
F-faktor diéta: fogyj éhségérzet nélkül az első hónapban 3-5 kilót! (BorsOnline)
Állítja a szakértő: a titok az élelmi rostokban rejlik.
okt. 22
11:42
Három időjárási rekord is megdőlt szombaton (SzMo)
A Szeged belterületén lévő meteorológiai állomáson hajnalban 20,6 fokig csökkent a hőmérséklet, ami új országos legmagasabb napi minimum-hőmérsékleti rekordot jelent. A korábbi rekord 16,0 fok volt.
okt. 22
11:42
Kaylee McKeown 200 méteres hátúszásban is megdöntené a világcsúcsot (Magyar Hírlap)
A női 50 méter hát világcsúcsát pénteken, a 100 méter rekordját szombaton javította meg.
okt. 22
11:42
Újabb határ menti településeket evakuál Izrael – tartanak a Hezbollah elleni harc kiterjedésétől (Mandiner)
Eddig az állampolgárok mintegy két százalékát evakuálták a hatóságok.
okt. 22
11:42
Megoldódott az alaszkai milliárdnyi eltűnt rák rejtélye: a tengeri hőhullámok miatt éhen haltak (Telex)
A jeges-tengeri pók nevű rákfajta halászatát már tavaly októberben betiltották Alaszkában.
okt. 22
11:42
Sharon Stone félelemben él egy megszállott magyar veterán miatt, aki azt állítja, volt egy közös fiuk (Sassy)
Az egykori magyar katona szerint 37 éve titkos viszonyuk volt, és tudni akarja, mi lett a gyerekkel
okt. 22
11:42
Lehasadt faág okozott kárt a temetőben, a temetkezési kft. segít a helyreállításban (Nyíregyháza)
Több sírt is megrongált egy hatalmas, lehasadt faág az Északi temető 40-es parcellájában. Sírokat is megrongált a faág. A temető fenntartója a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Temetkezési Kft. azt vállalta, hogy már a jövő hét elején felméri a károkat, és segédkezik a károk helyreállításában.

Keresés