2023. október 27. péntek

okt. 27
16:00
Óriási beruházás MBH Banknál: több száz ATM-et telepítenek (ATV)
Csaknem 10 milliárd forintos beruházással több száz ATM-et telepít jövőre az MBH Bank, ezzel majdnem megkétszerezi a bankautomatái számát országszerte - közölte a hitelintézet pénteken az MTI-vel.
okt. 27
16:00
Kéthónapos nyeretlenségének vetne véget a Kecskemét a Széktói Stadionban (m4sport.hu)
Az előző fordulóban mindkét csapat egyaránt 5 gólt kapott, a Kecskemét az Újpesttől, a Zalaegerszeg a Pakstól.
okt. 27
16:03
A Twitter hattyúdala: egy év Elon Musk vezetése alatt (vg.hu)
Egy éve vásárolta fel Elon Musk a Twittert, azóta jót nemigen lehetett olvasni a platformról.
okt. 27
16:03
Mi történhetett? 4 embert kellett kórházba vinni Orbán Viktor október 23-ai veszprémi beszédéről (SzMo)
Az OMSZ kommunikációs vezetője, Győrfi Pál elmondta, hogy a rendezvény helyszínéről a mentők négy embert szállítottak kórházba. Erre három esetben rosszullét, további egy esetben elesésből származó sérülés miatt volt szükség.
okt. 27
16:03
Kínai nagykövet: Nagy siker volt Orbán Viktor látogatása Kínában (Magyar Nemzet)
Gong Tao nagykövet úgy fogalmazott, az Egy övezet, egy út kezdeményezés több mint 150 ország javát szolgálta.
okt. 27
16:03
Ezekre a megyékre adtak ki újabb, másodfokú riasztást viharos szél és zivatar miatt (Autószektor)
Az MTI-hez eljuttatott veszélyjelzés szerint a riasztással érintett járásokban a következő órákban a várt legerősebb széllökések meghaladják az óránkénti 90 kilométeres sebességet, a hevesebb zivatarok környezetében pedig a villámlások mellett kockázatot jelent a zivatarokat kísérő szél és jégeső is. Az előrejelzés szerint pénteken egy gyors mozgá
okt. 27
16:03
Hamilton odaszúrt a Red Bullnak: ha neki mondaná azt a főnöke, amit Péreznek, azt elég rosszul viselné (Racing)
A hétszeres világbajnok kiemelte, hogy egy bizonyos személy miatt Pérez nagyon nehéz környezetben kell boldoguljon a Red Bullnál.
okt. 27
16:03
Generációk nyomás alatt – meddig feszítjük határainkat? (Digital Hungary)
Ahogy a világ generációról generációra változik, úgy módosulnak az egyes korosztályokra jellemző kulcsélmények, értékek, sőt még a betegségek is. Ezzel párhuzamosan az egymás iránti elvárásaink is átalakultak. Dr. Aczél Petra a 24. Internet Hungary konferencián a generációk közti különbségekről, továbbá a változó tűréshatárok mögött meghúzódó ok-o
okt. 27
16:06
A CSOK Plusz kettős mérce a meddő nőknek? (Menedzsment Fórum)
Szinte egyidőben jelentették be az e heti Kormányinfón a családi otthonteremtési támogatások új, januártól hatályba lépő válfaját, a CSOK Pluszt, és került fel a kormány honlapjára a lombikkezelésekről szóló szabályozás tervezete. A kettőt összevetve úgy tűnik, a 41-45 év közötti, meddőségkezelésre szoruló nőkről mintha elfeledkeztek volna. Erről k
okt. 27
16:06
Mutatjuk, melyik lett idén az Év kilátója (hirado.hu)
Révész Máriusz megemlítette, hogy a 2002-ben épült kilátó pont 2002 szavazatot kapott.
okt. 27
16:06
Béketárgyalásokat kezdeményez Ukrajna – Felcsillant a remény a háború lezárására? (Portfolio)
70 ország részvételével nemzetközi szintű béketárgyalásokat kezd Ukrajna – írja a Sky News.
okt. 27
16:06
Egyre nagyobb az esélye annak, hogy elbukja az uniós forrásait az ellenzéki vezetésű település (HírTV)
Továbbra is bizonytalan az uniós források sorsa a Budapest szomszédságában lévő, 70 ezres agglomerációs településen, Érden.
okt. 27
16:09
"Nagyon nyugodt és kedves kisbaba" – ma 10 napos Szabó Erika kisfia, Nolen (Metropol)
Nagyon várták már a kicsi érkezését.
okt. 27
16:09
Kólibaktérium miatt hívta vissza egy termékét a Metro: Semmiképp se fogyaszd el, ha megvetted! (Femcafe)
Hasmenést, hányást és lázat is okozhat.
okt. 27
16:09
Erős utasforgalommal indult az ősz (Demokrata)
A kiemelkedő utasforgalmú nyári hónapok után a szeptember is forgalmas volt a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren.
okt. 27
16:09
Még az ág is húzza a Ferrarit: Sainz rosszul érezte magát, Leclerc foga még mindig fáj (Racing)
Carlos Sainz nem vett részt a csütörtöki média napon, míg Charles Leclerc fogfájással állta a próbát. Megérkezett a Ferrari is Mexikóba, ám spanyol versenyzőjük helyett Robert Shwartzman, a Scuderia teszt és tartalékversenyzője fogadta a média munkatársait és a kérdéseiket. Az olasz csapat később a közösségi médiás platformjain közölte, hogy a 29 é
okt. 27
16:09
Elájultak a veszprémiek Orbántól: Többeket kórházba kellett szállítani (Nyugati Fény)
Többen rosszul lettek.
okt. 27
16:09
"Számolom a napokat, hogy visszakapjam az életenergiámat" - mondta Gömöri András Máté a kanadai életéről (Sassy)
Gömöri András Máté és Polyák Lilla nyáron hagyták el az országot, és Kanadába költöztek. Újabb komoly kihívások elé állította őket az évnek ez a része.
okt. 27
16:12
"Isten veled, a gyerekekre vigyázz" – egy pincében lett öngyilkos Pindroch Csaba eltűnt sógora (BorsOnline)
Sándor egy kőbányai pincében vetett véget életének..
okt. 27
16:12
Bővíti hazai kutatás-fejlesztési tevékenységét a Continental (ProfitLine)
Kormányzati program keretében a Continental összesen 280 munkahely létrehozását tervezi 2024 végéig Budapesten és Veszprémben. A Continental Autonomous Mobility Hungary, mint a program fő kedvezményezettje, idén ünnepli fennállásának ötéves évfordulóját.
okt. 27
16:12
Veszélyes hamis ügyfélkapus levelekre figyelmeztetnek (Portfolio)
Az elmúlt napokban internetes csalók a NISZ Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt. nevével visszaélve a tarhely.gov.hu szolgáltatás által küldött levelekhez megtévesztésig hasonlító elektronikus üzeneteket küldenek, amelyek káros csatolmányokat tartalmaznak - tudatta a zrt. közleményben pénteken.
okt. 27
16:12
Meglépte a Lidl: húsakció-bombát robbantott a diszkont, ezzel számolhatnak a vásárlók (Pénzcentrum)
A Lidl Magyarország legújabb intézkedéseként, a magyar vásárlók érdekeit szem előtt tartva 2023. október 28-tól csökkenti a magyar friss baromfihúsok nagy részének árát, méghozzá tartósan. Az árcsökkentésben 30-féle csirke, pulyka és kacsa frisshús érintett, a kedvezmény mértéke pedig számos termék esetében a 10%-ot is meghaladja derül ki a Lidl sa
okt. 27
16:12
"Szeretném látni és magamhoz ölelni" – évtizedek óta nem látta halálos beteg testvérét Marika (Ripost)
33 éve nem találkoztak.
okt. 27
16:15
Rengeteg új haszongépjárművet regisztráltak az EU-ban (vg.hu)
Bár továbbra is a dízel uralja a piacot, az elektromos járművek is futótűzként terjednek.
okt. 27
16:15
Kendall Jenner retteg az anyaságtól, őszintén vallott a szívszorító okról (Glamour)
Kendall Jenner elárulta, miért fél a gyermekvállalástól. A modell a "The Kardashians" csütörtöki epizódjában bevallotta: egyáltalán nem biztos abban, hogy valaha is készen áll majd az anyaságra. Az ok végtelenül szomorú.
okt. 27
16:15
Állandóan fáradtnak érzed magad? Ez állhat a hátterében! (WMN)
Aki az idő nagy részében fáradtnak érzi magát, annak mindenképpen ajánljuk ezt a cikket. (Egyébként pedig: van olyan, aki nem folyamatosan fáradt?!)
okt. 27
16:15
Vecsei H. Miklós: Igyekszem távol tartani magam a megszokásoktól (Magyar Nemzet)
Tizenhárom év klasszikus színházi lét után változásra vágyott.
okt. 27
16:18
Koronavírus: dermesztő eredményekre jutott egy friss kutatás a hosszú távú hatásokról (Portfolio)
Akár két évvel a koronavírusos megbetegedés után is visszamaradhatnak tünetek, ha valaki súlyos fertőzésen esett át. Sok esetben még évekkel a Covid-19-es megbetegedés után is súlyosbodhatnak az olyan tünetek, mint a mellkasi fájdalom vagy a légszomj – derül ki egy most közölt skandináv kutatásból.
okt. 27
16:18
Magyarország továbbra is ellenzi az új génkezelési technikákat (Agroinform)
Egy rendelettervezet szerint az uniós tagállamok nem tilthatják vagy korlátozhatják az 1-es kategóriájú NGT-növények bármilyen célú felhasználását.
okt. 27
16:18
Videón, ahogy a kutyapár önfeledten élvezi a partra sodort sűrű tengeri habokat (hirado.hu)
Különleges időjárási jelenséggel találkozott két kutyus és gazdája Skócia keleti tengerpartján.
okt. 27
16:18
Napelemparkot telepített az E.ON Hungária egy autóipari beszállító számára (hirado.hu)
A beruházás az E.ON-nal kötött, hosszú távú villamosenergia-vásárlási szerződés (PPA, power purchase agreement) alapján jöhetett létre.
okt. 27
16:21
Elcsattant a Nagy Ő első csókja, de olyan kellemetlen volt, hogy beleborzongsz: Jákob szabályosan elhúzódótt (Femcafe)
Elcsattant a Nagy Ő idei évadának első csókja, azonban mindennek nevezhető, csak szenvedélyesnek sem, sőt, inkább kellemetlennek mondanánk.
okt. 27
16:21
Átadták a felújított budai mentőállomást (Demokrata)
A budai mentőállomás kiemelkedő színvonalú lett a gépészettől a pihenőhelyek kialakításán át a garázsig – mondta Csató Gábor.
okt. 27
16:21
Mi történt? Hirtelen elkezdte önteni Szijjártó a pénzt egy eddig rendszeresen szidalmazott országra (Nyugati Fény)
Érdekes fordulat.
okt. 27
16:21
Kadarka-klónok értékelése (Magyar Mezőgazdaság)
A múlt század ötvenes éveinek végén a Kadarka Magyarország legelterjedtebb szőlőfajtája volt, az összes szőlőterület csaknem 30%-át tették ki ültetvényei.
okt. 27
16:21
Őszi adócsomag-tervezet: a legfontosabb változások (Üzletem)
2023. október 17-én jelent meg a 2024. és 2025. évi adótörvény változtatási javaslatait tartalmazó őszi adócsomag. A társaságok szempontjából legfontosabb, általános forgalmi adót, társasági adót, szja-t, és egyéb adónemeket érintő, valamint az USA-magyar kettős adóegyezmény megszűnése kapcsán életbe lépő változásokat az RSM Hungary szakértői fogla
okt. 27
16:24
Feszülnek a láncok, elcsábít a latex: Baukó Éva ördögi dominaszerkóban mutatta meg tökéletes testét – szívdöglesztő fotó (Blikk)
Őrülten szexi fotót osztott meg Baukó Éva.
okt. 27
16:24
"Megy az élet, minden rendben" – Összeszorul a szív Bagdy Emőke meggyilkolt fiának utolsó üzenetétől (BorsOnline)
Zsolt egyik legjobb barátjának írt utoljára.
okt. 27
16:24
Megszólalt az orvos Vlagyimir Putyin állítólagos szívrohamáról (Blikk)
Néhány napja felröppent egy hír a neten, miszerint a közelmúltban szívrohama lehetett Vlagyimir Putyinnak. Egyes sajtóinformációk szerint az orosz elnököt ráadásul október 22-én újra kellett éleszteni, majd a hivatalos lakóhelyének az intenzív osztályára vitték.
okt. 27
16:24
Új garanciaprogram a kis- és középvállalkozásoknak zöld és digitális projektekre (Adózóna)
Az Európai Bizottság az a Gazdaságfejlesztési Minisztérium joggyakorlásában álló Garantiqa Hitelgarancia Zrt közötti megállapodásnak köszönhetően új garanciaprogram segíti a magyar kis- és középvállalkozásokat (kkv) – közölte a minisztérium, derül ki a Bankmonitor.hu összefoglalójából.
okt. 27
16:24
Őrtüzekkel emlékeztetnek vasárnap a székelyföldi autonómiaigényre (hirado.hu)
Izsák Balázs emlékeztetett: 2015-ben gyújtottak először őrtüzeket azzal a céllal, hogy kijelöljék, láthatóvá tegyék Székelyföld határait.
okt. 27
16:24
EU-csúcs: Orbán várja az ukrán delegációt Budapestre, kész az alkura 500 millió euróról (ATV)
Ezt a Politico írta az uniós Békekeretből Ukrajnának nyújtandó 500 millió eurós támogatásról, amit a magyar kormány az OTP-ügyhöz kötött. Az EU-csúcson Orbán Viktor nem bólintott rá erre sem. Kérdés, hogy a nagy tételt, az 50 milliárd eurós  támogatást Ukrajnának - ami az EU-s büdzsé módosításának a része - a miniszterelnök meddig “vétózza".
okt. 27
16:27
Puccs zajlik Mianmarban, sokan meghaltak (vg.hu)
Legalább húsz mianmari katonát megöltek a felkelők.
okt. 27
16:27
Elképesztően sok katona halhatott meg az oroszoktól Avgyijivka ostrománál, hetek óta nem tudják elfoglalni (SzMo)
Az ukrán vezérkar szerint Oroszország ukrajnai embervesztesége egy nap alatt mintegy 560-nal 297 680-ra nőtt. Az ukrán erők az elmúlt napon megsemmisítettek egyebek mellett négy harckocsit és hét tüzérségi fegyvert.
okt. 27
16:27
Pokoli kép készült a Balatonnál, a meteorológusok megmutatták hogy nyeli el az égboltot a front (Promotions)
Elképesztően szemléletes fotó készült a front vonulásáról.
okt. 27
16:27
Kiderült, melyik fapados légitársaság lett Európa legjobbja (Hamu és Gyémánt)
A grúziai Batumi városában megrendezett World Travel Awards (WTA) éves gáláján több turisztikai kategóriában is díjakat osztottak. A légitársaságok között a magyar alapítású Wizz Airt is elismerték. Az idén 30 éves World Travel Awards a légitársaságok, úti célok és turisztikai attrakciók tekintetében is régóta mérvadó véleményt képvisel.
okt. 27
16:27
Megható videó: A fontról üzent a sokat támadott kárpátaljai magyar nagykövet (Nyugati Fény)
Érdemes megnézni a videót.
okt. 27
16:27
Ifj. Lomnici Zoltán: A déli határnál történtek is Orbán Viktor álláspontját támasztják alá (Magyar Nemzet)
A szakértő szerint ha Brüsszel nem változtat a migrációval kapcsolatos hozzáállásán, akkor a migránsbűnözés az európai emberek mindennapjainak részévé válik.
okt. 27
16:27
Drámaian megugrott az autólopások száma Németországban, mutatjuk, miket visznek a tolvajok (Autószektor)
Röviden a lényeg: 25 százalékkal több járműlopás, mint 2021-ben Különösen népszerű: Jeep Grand Cherokee és Range Rover modellek Berlin ismét a lopások hotspotja A pozitív tendencia nem folytatódik: 2021-ben 9805 autót loptak el Németországban. Ez volt a legalacsonyabb érték az autólopási statisztikák kezdete óta. 2022-ben jelentősen megnőtt a lopás
okt. 27
16:27
Beszéljünk a világ legjobb munkájáról: egy FÁNK-Tudós elárulja, hogy mi a dolga (Sassy)
Valószínűleg tőled is megkérdezték, hogy mi szeretnél lenni, ha nagy leszel... Tűzoltó? Állatorvos? Űrhajós? És gondoltál valaha arra, hogy fánk-tudós legyél?

Keresés