2023. október 28. szombat

okt. 28
10:39
Égen-földön keresik a 12 éves Viktóriát, aki pénteken tűnt el a budapesti otthonából (naphire.hu)
A rendőrök a lakosság segítségét kérik a kislány megtalálásához.
okt. 28
10:41
Meghalt az a 16 éves diáklány, akit azért vertek félholtra, mert nem viselt fejkendőt (Mandiner)
Armita Garavand egy hónapot töltött kómában, miután az iszlám erkölcsrendészet a metróban "intézkedett" vele szemben.
okt. 28
10:42
Megindultak az izraeli erők Gázába: a Hamász egyik vezérét likvidálták (Blikk)
Ahogyan azt lapunk is megírta, Daniel Hagari, az izraeli hadsereg szóvivője tegnap este óriási bejelentést tett, egyértelművé téve, hogy Izrael a széles körű légicsapások és szárazföldi hadműveletek kiterjesztését tervezi. Az első jelentések szerint a péntek esti órákban meg is kezdődtek az légicsapások a Gázai övezet ellen.
okt. 28
10:45
Kevesebb üzemanyagot fogyasztottunk idén (Alternatív Energia)
Az idei első három negyedévben 11,8 százalékkal kevesebb motorbenzin és 21,1 százalékkal kevesebb gázolaj fogyott Magyarországon, mint az előző év azonos időszakában, az üzemanyagfogyasztás így átlagosan 17,7 százalékkal csökkent a tavalyi első három negyedévhez képest - tette közzé honlapján a Magyar Ásványolaj Szövetség (MÁSZ) hétfőn.
okt. 28
10:45
Karácsony Gergely: a megszorítások és az elszabaduló energiaárak ellenére a főváros javította a közszolgálatások színvonalát (Tiszta Jövő)
A brutális kormányzati megszorítások és az elszabaduló energiaárak ellenére a főváros fenntartotta, sőt javította a városi közszolgáltatások színvonalát - írta Karácsony Gergely főpolgármester csütörtökön Facebook-oldalán.
okt. 28
10:45
Szárazföldi harcok Gázában (Magyar Hírlap)
A telefonok bizonyos helyeken már el is némultak, az internet pedig akadozik.
okt. 28
10:48
Megindultak az izraeli erők Gázába: a Hamász egyik vezérét likvidálták (Blikk)
Ahogyan azt lapunk is megírta, Daniel Hagari, az izraeli hadsereg szóvivője tegnap este óriási bejelentést tett, egyértelművé téve, hogy Izrael a széles körű légicsapások és szárazföldi hadműveletek kiterjesztését tervezi. Az első jelentések szerint a péntek esti órákban meg is kezdődtek az légicsapások a Gázai övezet ellen.
okt. 28
10:48
Szürreális jövő: baktériumok fogják megoldani a városok közvilágítását? +Videó (Agroinform)
A világítás csupán annyi energiát igényel, amennyi a baktériumok táplálékának előállításához kell.
okt. 28
10:48
Lerohanták Budapest utcáit a Seventeen sztárjai: mit keresnek a K-pop nagyágyúi a magyar fővárosban? (Pénzcentrum)
A világhírű, többmilliós rajongótáborral rendelkező együttes tagjai most elárulták, miért vannak a magyar fővárosban.
okt. 28
10:51
Több mint 20 százalékos áresés és milliós látogatottság az árfigyelőn (Növekedés)
Az online árfigyelő indulása óta 52 termékkategóriában csökkent a megfigyelt élelmiszerek átlagára - közölte a Gazdaságfejlesztési Minisztérium (GFM) szombaton.
okt. 28
10:51
Putyin újraélesztése, könyörtelen hír a fűtésszezonról, Bagdy Emőke fiának tragikus halála, felháborodott magyar pékek és CSOK Plusz – a hét legfontosabb hírei… (Mandiner)
Összegyűjtöttük önnek a hét legfontosabb és legolvasottabb híreit egy helyre, röviden!
okt. 28
10:51
Televíziós műsorvezető lesz Boris Johnson volt brit miniszterelnök (Media1)
A Konzervatív Párt korábbi elnöke a politikusi pályafutása előtt is újságíró volt.
okt. 28
10:51
Tacsik és gazdik taliznak a szombati Tacsi Talin (Nyíregyháza)
Négylábú kedvenceikkel vagy nélkülük várják az érdeklődőket a vármegyei Tacsi Tali rendezvényre a Korzó 3. emeleti átjáró hídjára. Az esemény 14:00-kor kezdődik, bemutatókkal, kutya szépség- és hosszúságversennyel, kozmetikával várják az állatbarátokat. A leendő gazdik megtudhatják mire számíthatnak, ha tacskót szeretnének házikedvencnek. A szervez
okt. 28
10:54
Mi állhat Matolcsy Györgyék megváltozott kommunikációja mögött? Klasszis podcast (Privátbankár)
Két szokatlan fejleményre is felfigyelhettünk Virág Barnabás október 24-ei sajtótájékoztatóján. Az egyik, hogy a Magyar Nemzeti Bank alelnöke ismertette, a 75 bázispontos kamatcsökkentési döntés előtt elhangzottak 25 bázisponttal magasabb és alacsonyabb javaslatok is. A másik, hogy Matolcsy György elnök jobbkeze kvázi bemondta, hány százalék lehet
okt. 28
10:54
Ausztriába készül? Enélkül el ne induljon! (Menedzsment Fórum)
Az idén is november 1-jétől hatályos nyugati szomszédunkban az úgynevezett helyzettől függő gumiabroncs-kötelezettség, ami azt jelenti, hogy a téli gumi hiányát egy balesetkor akár 5 ezer eurós bírsággal is büntethetik az osztrák hatóságok.
okt. 28
10:54
Vasárnap hajnali 3 órakor minden magyar embernek föl köll kölnie (444.hu)
Üt az óraátállítás órája.
okt. 28
10:57
Vas Kata Blanka akár már november végén versenyezhet (Magyar Hírlap)
Vas Kata Blanka Hollandiában végzi a rehabilitációt, mint elárulta, volt már bringázni, de "maximum két órát és csak nagyon lazán, mert nem tudom biztonságosan fogni a kormányt, és nem is akarom nagyon lefárasztani magam".
okt. 28
10:57
Mi a fene folyik itt? Kizárják a kiskorúakat a Nemzeti Múzeum egyik kiállításáról a Mi Hazánk kezdeményezésére (Nyugati Fény)
A 18 év alattiak ide már nem vehetnek jegyeket.
okt. 28
10:57
Erre ébredtek szombaton a Gázában rekedtek (Mandiner)
Lövések és robbanások hallatszanak az egész övezetből.
okt. 28
11:00
Az időablak zárul! Drámai hangú üzenetben szólítják fel távozásra a gázaiakat - percről percre (Infostart)
Egész éjszaka lőtte a Gázai övezet északi részét az izraeli hadsereg, és a támadás napközben is folytatódik. Hírek percről percre.
okt. 28
11:00
Internetes csalásokra kényszerítettek elrabolt külföldieket Mianmarban (Adózóna)
A mianmari rendőrség 95 embert tartóztatott le a héten Jangonban (egykori Rangunban) internetes csalásokban való részvétel gyanújával – jelentették be péntek este a hatóságok.
okt. 28
11:00
Egy hónap után meghalt az iráni diáklány, akinél feltehetőleg az erkölcsrendészet okozta a kómát (ATV)
Iránban egy hónap kómában töltött idő után szombaton meghalt Armita Garavand iráni középiskolás diáklány, aki október elején vitatott körülmények között esett kómába a teheráni metróban – közölte a helyi média.
okt. 28
11:00
Megvannak a Nyerő Páros győztesei: másfél órás küzdelem után hirdettek eredményt (SzMo)
A döntőbe három pár jutott be, végül Vastag Csaba és Vastagné Domján Evelin, valamint Curtis és Barnai Judit duója között dőlt el az első hely sorsa.
okt. 28
11:03
Dupla előadással ünnepli a Madách Színház a húsz éve bemutatott Az operaház fantomját (Magyar Hírlap)
A közlemény szerint a jubileumi előadásra már elfogyott minden jegy, ezért a teátrum az ünnepi előadást teljes egészében megismétli november 19-én.
okt. 28
11:03
Hatalmas pofont kapott Orbán Viktor a brüsszeli EU-csúcson (naphire.hu)
A francia elnök egyáltalán nem kímélte a magyar miniszterelnököt.
okt. 28
11:06
Döbbenet Balatonföldváron: vadászfegyverrel lőtt egy gyerek az osztályteremben (Blikk)
Pályaorientációs napra vitte be a fegyvert az egyik vadászként dolgozó szülő.
okt. 28
11:09
Sokkolta az anyát, miben ment a gyereke oviba: az apa magyarázata letarolja a netet (Femcafe)
Sok mindenhez hozzá volt már szokva a nő, hiszen pontosan ismerte a férjét, amikor azonban október közepén egy nap meglátta az oviban a gyermekét, nem igazán jutott szóhoz. A férje magyarázata hatalmas siker.
okt. 28
11:09
Esztergályos Cecília a Gondosóra program 250 ezredik felhasználója (Demokrata)
A Gondosóra a kormány által indított ingyenes szolgáltatás minden, 65 év fölötti magyar polgárnak.
okt. 28
11:09
Rovanpera hibázott, ismét szorosabb a Közép-Európa Rally élmezőnye (Racing)
Kalle Rovanpera hibázott a Közép-Európa Rally második osztrák szakaszán, így előnye komolyan csökkent Thierry Neuville előtt.
okt. 28
11:09
Ezer macskát mentettek meg a kínai rendőrök, amikor vágódhídra indult velük egy teherautó (Telex)
Aktivisták szerint nem elszigetelt esetről van szó. Gyakran végzik háziállatok sertés- és bárányhúsként címkézve.
okt. 28
11:12
Vastag Csaba felesége és Voksán Virág a Nyerő Páros fináléjában is egymásnak feszült: káromkodás lett a vége (Blikk)
Voksán Virág még a Nyerő Páros fináléjában is beleállt Vastagné Domján Evelinbe.
okt. 28
11:12
Pártpanaszra 18+-os karikát kapott a Nemzeti Múzeum kiállítása (Infostart)
Sérti a gyermekvédelmi törvényt a Nemzetközi Sajtófotó Kiállítás.
okt. 28
11:12
A dolgozók több mint fele nem tudja, hogy a munkahelye hogyan használja a mesterséges intelligenciát (HR Portál)
A dolgozók többsége szívesebben használná az AI-t, ha tudná, hogy hogyan és mire használja azt a munkahelyük.
okt. 28
11:12
Megvásárolta a varsói Lipowy Office Park irodakomplexumot a Futureal (ProfitLine)
A Futureal bejelentette a varsói Lipowy Office Park megvásárlását. Stratégiájának megfelelően, a vállalat újra kívánja pozícionálni az épületegyüttest azáltal, hogy egy fenntartható, emberközpontú és modern irodakomplexummá alakítja át.
okt. 28
11:12
Az alacsony fizetések miatt sztrájkolnak Elon Musk alkalmazottai (ATV)
Pénteken sztrájkba kezdtek a Tesla alkalmazottai, mert nem tudtak megállapodni a cég vezetőivel. Elon Musk, a vállalat alapítója és vezetője visszautasította a szakszervezeti kéréseket.
okt. 28
11:15
Meghitt fotókon Borbély Alexandra ikerlányai, elrabolták a szívünket (Glamour)
Borbély Alexandra ikerlányai már több mint egy éve varázsolják szebbé a világunkat. A magyar sztáranya most egy olyan fotót osztott meg az Instagram oldalán, amelyen Elza és Franciska egymás mellett kúsznak-másznak.
okt. 28
11:15
Nyitrai Zsolt: Esztergályos Cecília a Gondosóra program 250 ezredik felhasználója (Magyar Hírlap)
A Gondosóra a kormány által indított ingyenes szolgáltatás minden, 65 év fölötti magyar polgárnak.
okt. 28
11:15
CNN: 22 holttestet és több száz sebesültet szállítottak kórházba Gázában az éjszaka folyamán (Mandiner)
A kórházak elvesztették egymással a kapcsolatot, miután a Gázai övezetben elvágták a kommunikációs hálózatot.
okt. 28
11:15
Sebtiben közleményt adott ki a MÁV és a Volánbusz a hétvége miatt – figyelmeztettek minden utast (Nyugati Fény)
A nemzetközi járatokról is szó esett.
okt. 28
11:15
Napelemparkot avattak a Bakonyerdő Zrt-nél (Magyar Mezőgazdaság)
A Franciavágási Fűrészáru Gyár megújuló energiát előállító napelempark kialakításával az önellátás irányába halad tovább a Bakonyerdő Zrt.- mondta Zambó Péter, az Agrárminisztérium erdőkért és földügyekért felelős államtitkára az ünnepélyes átadón.
okt. 28
11:15
Tóth Gabi kihagyhatja a vasárnapi Sztárban sztárt (AC News)
Kétséges, hogy a Sztárban sztár leszek! vasárnapi élő adásán részt tud e venni a mentor. Versenyzői azonban igy is -úgy is megsínylették az énekesnő betegségét.
okt. 28
11:15
Pregitzer Fruzsina Fedák Sári-díja (Nyíregyháza)
Már hírt adtunk róla, az idén Pregitzer Fruzsina kapta a Fedák Sári színházművészeti díjat. Ezzel a kitüntetéssel olyan magyarországi vagy külhoni magyar színészek tevékenységét kívánják elismerni, akik méltóak a nagy előd hagyatékához.
okt. 28
11:18
Orbán Viktor nemet mondott a gázai tűzszünetre (Privátbankár)
Más államokkal együtt Magyarország is nemmel voksolt az ENSZ-közgyűlés szavazásán.
okt. 28
11:21
A dión károsító gubacsatkák, III. rész (Agrofórum)
A dolgozat első részében a dió nemezes gubacsatka által okozott tünetek kialakulását és évközi változását mutattuk be. A gubacsok legfontosabb tulajdonsága a levélfonák érközeiben megjelenő nemezszerű szőrképlet fehéres foltja, amely felett a levéllemez zöldessárgán, ráncolódva kidomborodik.
okt. 28
11:21
Elvadult, torz kutyák özönlötték el Csernobil üres utcáit, az atomsugárzás örökre rányomta bélyegét a génállományukra (Promotions)
Több száz torz kutya rója Csernobil utcáit, a veszélyes kutyafalka senkit és semmit nem kímél.
okt. 28
11:21
Budapesten forgatott a híres K-pop csapat +VIDEÓ (Magyar Hírlap)
A Seventeen zenekar tagjai videóklippet forgattak a fővárosban.
okt. 28
11:21
Megnéztük a Toyota Ikonok Premierjét - decemberre érkezik az új C-Hr (Autószektor)
Alkalomhoz illő zászlók a bejáratnál, udvarias és készséges ifjú hölgy a recepciós pultnál, aki gyorsan kikeresi és pipálja listáján az autoszektor.hu újságírójának regisztrációját. Utána pedig türelmesen, minden kérdésre válaszolva mutatja be az újdonságokat – egy rossz szavunk nem lehetett. Az eseményre szóló meghívóban nagyon szépeket írnak a k
okt. 28
11:21
"Nagy szabadságvágy van bennem" – interjú Nagy Katicával, a Semmelweis-film női főszereplőjével (in.hu)
Nagy Katicát pár éve, Reisz Gábor második nagyjátékfilmje, a Rossz versek női főszereplőjeként ismerte meg a szélesebb közönség. Azóta a 28 éves színésznő eljátszotta a Magdolna díjnyertes címszerepét, most pedig a nagy várakozás övezte új Koltai Lajos-film, a Semmelweis Emmája lesz, Ignác fő segítője és támasza. A film november 30-án kerül a mozik
okt. 28
11:24
Meghalt a 16 éves iráni diáklány, akit brutálisan bántalmaztak az erkölcsrendészet tagjai (Blikk)
Agyhalottnak nyilvánították, majd egy hónap kómában fekvés után meghalt a 16 éves iráni diáklány.
okt. 28
11:27
Maradunk végig – minden másodpercben a pályán, így vált kulcsemberré a Liverpoolban Szoboszlai! (Mandiner)
Egyetlen másodpercet sem hagyott ki az idei bajnoki szezonban a liverpooliak magyar középpályása, Szoboszlai Dominik, aki 23 évesen az első, zsinórban pedig a 10. Premier League-mérkőzésére készül.

Keresés