2023. október 29. vasárnap

okt. 29
18:51
Vucsics: Szerbia profitált abból, hogy nem vezetett be szankciókat (Magyar Nemzet)
"Szerbia számára hatalmas előnnyel jár az, hogy független politikát folytat" – mondta a balkáni ország elnöke.
okt. 29
18:51
Három jelölt közül választják meg az év fafaját (Agrotrend)
Az Országos Erdészeti Egyesület idén immár tizenegyedik alkalommal teszi lehetővé, hogy az egyesület által működtetett az Év fája mozgalom keretében szavazzanak az év fafajára az érdeklődők, szemlézte a Sokszínű vidék a szervezet közlését. Idén, az egyesület által szervezett október eleji Erdők Hete programsorozatot követően, a hónap végén indított
okt. 29
18:51
Szoboszlai lett a meccs embere a Nottingham elleni bajnokin (Sportal)
A Liverpool középpályását, Szoboszlai Dominikot választották a Nottingham elleni angol labdarúgó bajnoki mérkőzés legjobb játékosának.
okt. 29
18:57
Új személyzet érkezett a kínai űrállomásra (Rakéta)
Elindult a Kínai Nemzeti Űrügynökség Sencsou-17 missziója, amelynek keretén belül új asztronautákat küldtek a Tienkung űrállomásra.
okt. 29
18:57
Washington: Izraelnek óvnia kell a gázai civileket (Demokrata)
Izrael felelősséggel tartozik a gázai övezeti civilek életének védelméért – jelentette ki Jake Sullivan.
okt. 29
18:57
Elkezdődött Eurázsia évszázada (Demokrata)
Miként kerülhetnek új szerepkörbe az eddig perifériára szorított kis országok? Csizmadia Norbert geográfussal beszélgettünk.
okt. 29
18:57
Az 1 dolog, ami jobban befolyásolja a kávé minőségét a kávéfőződnél (in.hu)
Még az amatőr kávéivók is hallhattak már arról, mennyire fontos a kávébabok frissessége.Sokan azt gondolják, hogy a kávéfőző vagy a kávé típusa a tökéletes kávé legfontosabb tényezője, de van valami, ami még ezeknél is jobban számít, ez pedig a kávészemek őrlési módja. A titok, úgy tűnik, a kávédarálókban rejtőzik.A kávédaráló a kávébabot apró szem
okt. 29
19:00
Szakértő: a most kezdődött izraeli offenzíva még csak egy főpróba (ATV)
A kezdeti félelem után az aggódás költözött Izrael utcáira - erről beszélt Híradónknak egy Jeruzsálemben élő férfi, aki maga is több háborúban harcolt a zsidó államért. Most az unokáiért aggódik, akik több fronton is szolgálatban vannak. Közben a megkérdezett szakértő szerint a péntek este kezdődött szárazföldi offenzíva még csak egy főpróba, amely
okt. 29
19:02
Az orosz szóvivő szerint Moszkva mindent megtesz a túszok kiszabadításáért (ATV)
Oroszország mindent megtesz a Hamász palesztin radikális mozgalom által elfogott túszok szabadon bocsátásáért – jelentette ki Marija Zaharova orosz külügyi szóvivő jelentette ki vasárnap a Rosszija 1 televíziós csatornán.
okt. 29
19:03
„Ősszeesküvés valóság”: Mégiscsak az USA küldi mészárszékre az ukránokat (Biztosító Magazin)
A békemegállapodás 2022 márciusában megvolt az oroszok és az ukránok között, de végül mégis megbuktak a két ország közötti béketárgyalások – állítja Gerhard Schröder volt német kancellár a Berliner Zeitungnak adott, a bennfentes.net által szombaton közölt nagyinterjúban. Arra a kérdésre, hogy a béketervet vissza lehet-e állítani, Gerhard Schröder a
okt. 29
19:03
Felfújható gyermekmedencével gyűjtötték a becsorgó esővizet a Mol-székházban (SzMo)
A cég szerint az ilyen problémák egy új, bonyolult szerkezetű épületnél előfordulhatnak.
okt. 29
19:03
A döntetlen igazságosabb lett volna: Sinner gigászi küzdelemben győzte le Medvedevet Bécsben (Eurosport)
Jannik Sinner 7:6 (9), 4:6, 6:3-ra legyőzte Daniil Medvedevet a Bécsben zajló 500-as tenisztorna döntőjében. A két teniszező közül Medvedev került hamarabb brékelőnybe, de Sinner visszajött, majd egy maratoni tie-breakben elhozta az első szettet. Medvedev hatalmas erőfeszítés árán kiharcolta a döntő szettet, ám nem tudta megtörni az olaszt, aki a h
okt. 29
19:03
A mai Európában "gyanús szerzetnek" minősülnek a templomépítő kormányok (Magyar Nemzet)
A keresztény önazonosság megtartása a magyarság megtartását is jelenti nemcsak Erdélyben, hanem Magyarországon is – hangsúlyozta Nagy János államtitkár.
okt. 29
19:03
Lukasenko szerint patthelyzet alakult ki, itt az ideje, hogy Oroszország és Ukrajna a békéről tárgyaljon (Telex)
Oroszország lefoglalná a barátságtalan országok vagyonát, ha az EU tényleg küld Ukrajnának a befagyasztott orosz vagyonból. Összefoglalónk az orosz-ukrán háború vasárnapi híreiről.
okt. 29
19:05
Hidegfront érkezik, mutatjuk a várható időjárást hétfő éjfélig (Biztosító Magazin)
Hétfő estig hazánk nagy részén fátyolfelhős időre számíthatunk, amely időszakosan jobban meg is vastagodhat. Az Északi-középhegység északi részein reggelig lehetnek felhősebb tájak.
okt. 29
19:06
Németország egyik legnagyobb újságja 50 pontból álló kiáltványt intézett a bevándorlókhoz (Blikk)
A német Bild, ami az ország egyik legnagyobb lapja egy kiáltványt közölt a bevándorlóknak címezve, amit – állításuk szerint – a demokrácia védelmében fogalmaztak meg. Kiemelték, hogy véget ért a "Willkommen kultúra", vagyis már nem fogadják üdvözölve az idegen országból érkezőket.
okt. 29
19:06
Nádas György és felesége idén ünnepelte a tizedik házassági évfordulóját (ATV)
Nádas György és felesége idén augusztusban ünnepelte a tizedik házassági évfordulóját, a páros azonban nem csak ezt az alkalmat, hanem a megismerkedésüket is számon tartja.
okt. 29
19:06
Harcok Gáza északi részén, kórházakat evakuáltak - percről percre (ATV)
Huszonharmadik napja tart a háború Izrael és a Hamász terrorszervezet között. A harcok során mindkét oldalon több ezer ember vesztette életét, a terroristák pedig 200-nál is több izraeli foglyot ejtettek, akiket a Gázai övezetbe hurcoltak. Szombat este Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök kiemelte, "a Gázai övezetet uraló Hamász palesztin iszl
okt. 29
19:09
Krausz Gábor a nagy port kavart szakítás után: Mostanra megnyugodtam! (BorsOnline)
Az elvált férfiaknak üzent a sztárséf.
okt. 29
19:09
Sima siker, lenullázta ellenfelét a magyar válogatott (Magyar Nemzet)
A búcsúzó Czirók Márton keretbe foglalta pályafutását.
okt. 29
19:09
Szlovén árvíz után: a Vw gyártása a jövő héttől visszatér a normál kerékvágásba (Autószektor)
VW-gyártás Wolfsburgban: A gyártósorok hamarosan újra normálisan működnek. Fotó: Volkswagen A Szlovéniából hiányzó motoralkatrészek hetekig lassították a VW autógyártását – most a márka ismét felpörgeti a termelést. "A jövő héttől a termelő üzemek ismét normál üzemben működnek" - mondta hétfőn Wolfsburgban a szóvivő. – Addigra minden korlátozás meg
okt. 29
19:09
Szoboszlai is üzent társának, akinek elrabolták a szüleit (Sportal)
A Liverpool 3–0-ra legyőzte a Nottinghamet, amelyhez többek közt Szoboszlai Dominik gólpasszai is kellettek. A magyar középpályás a meccs után közösségi oldalán Luis Díaznak is üzent, akinek Kolumbiában elrabolták a szüleit.
okt. 29
19:09
Molinókkal üzengettek egymásnak a Fradi- és Újpest-szurkolók, Gáspár Győzőnek is beszóltak (Telex)
Gólokban a Ferencváros nyert, közönségességben az Újpest szurkolói.
okt. 29
19:11
A magyar profi bokszolót 53 másodperc alatt "elpusztították" (Sportal)
Bernáth István is ringbe lépett a Rijádban rendezett nagyszabású, Tyson Fury és Francis Ngannou összecsapásával hirdetett szombati gálán, de nem volt benne sok köszönete.
okt. 29
19:12
Mi a demencia? (WebBeteg)
A demencia a tévhittel ellentétben nem egy konkrét betegség, hanem egy gyűjtőfogalom, amely olyan tüneteket foglal magába, melyek hátterében különböző betegségek állhatnak.
okt. 29
19:12
Az ipari termelői árakról és a külkereskedelmi termékforgalomról érkeznek adatok (ProfitLine)
A szeptemberi ipari termelői árakról és az augusztusi külkereskedelmi termékforgalomról közöl adatokat a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) a jövő héten.
okt. 29
19:12
Az ukránok nem hosszabbítják meg az orosz gáz Európába továbbításáról szóló megállapodást (444.hu)
"A szerződés lejár, a tranzit megszűnik."
okt. 29
19:12
Szénné keresheted magad ezekben a szakmákban: magyar melósoknak áll most a világ (Pénzcentrum)
Nagyon fontos bejelentés érte az országot szerdán kora este: a kormány bejelentette a CSOK Pluszt, a legújabb kamattámogatott lakáshitelek rendszerét. De emellett is sok mindenre fény derült: mennyi kólát isznak a magyarok, milyen veszélyek leselkednek a magyarokra nyugdíjas korukban, vagy melyik városban nő éppen megint a koronavírusos esetek szám
okt. 29
19:12
Elege lett a megaláztatásból: Barátnője végleg kiadta Alekosz útját (Ripost)
Bőven benne volt a pakliban, hogy ez lesz.
okt. 29
19:13
Otthon szenvedett vereséget a Honvéd, a hajrában fordított a Vasas (Sportal)
A Budapest Honvéd 1–0-ra kikapott a Kazincbarcikától, a Vasas idegenben nyert 2–1-re a Tiszakécske ellen a Merkantil Bank Liga 13. fordulójában vasárnap este.
okt. 29
19:15
Heti top 5: Tóth Gabi és Sydney után újabb híresség szakított (Metropol)
Dráma a Dancing with the Starsban, újabb álompár szakított, Kulcsár Edina külseje teljesen megváltozott, gyermekáldás a királyi családban – ezek a hírek érdekelték a leginkább a héten az olvasóinkat.
okt. 29
19:15
Nem kell sokat várni a hidegfrontra (vg.hu)
Mindenszentek napján már alapvetően napos idő várható.
okt. 29
19:15
Bye-bye, leukémia! – A fejezet lezárul, de a könyv örökre nyitva marad (WMN)
Napra pontosan 22 hónappal azután, hogy megkapta a potenciálisan végzetes leukémiadiagnózist, Anna megírta a hatodik, befejező cikkét. A gyógyulásról.
okt. 29
19:15
Földkörüli pályára kerül jövő héten egy óriási aszteroida: nagyobb mint a világ legmagasabb épülete (Life)
A világ legmagasabb épületénél kétszer nagyobb aszteroida kerül jövő héten Föld körüli pályára. Átmérője akkora, mintha két Burdzs Kalifát tennénk egymásra.
okt. 29
19:15
Judd Trump - Chris Wakelin döntő élőben reklámmentesen (Eurosport)
Northern Ireland Open, Döntő élőben az Eurosporton és az Eurosport.hu-n!
okt. 29
19:15
A mohamedánokat az iszlámra kellene megtanítani! (Magyar Nemzet)
Beszélgetés a Korán magyar fordítójával.
okt. 29
19:15
Hogyan hódítja meg a gyerekekeket egy jó könyv? (Digital Hungary)
A legifjabb könyvkritikusok a legőszintébbek is egyben, de ha jó történetről van szó, akkor a leglelkesebb rajongók is. Téti István ifjúsági könyvei egyszerre szórakoztatóak, hasznosak és a kamaszkor sötét útvesztőjében akár még életmentőek is lehetnek. De mitől jó egy mese vagy ifjúsági regény?
okt. 29
19:21
Köllő Babett Sztárban Sztár leszek! ruhája a jövőből érkezett (Glamour)
Ez a népszerű showműsor, a Sztárban sztár leszek! negyedik évada, melyben Köllő Babett mellett Tóth Gabi, Majka és Pápai Joci ülnek a zsűriben.
okt. 29
19:21
Donald Trump: Joe Biden migrációja felpörgeti az antiszemitizmust (Magyar Nemzet)
A volt amerikai elnök leszögezte, hogy ha ismét elnök lesz, a Biden-kormányzat minden súlyos baklövését kijavítja.
okt. 29
19:21
Érthetetlen döntés miatt nem hozott még nagyobb meglepetést a mexikói időmérő? (Racing)
Daniel RIcciardo bravúrosan szerepelt a Mexikóvárosi Nagydíj időmérőjén, de akár még nagyobb csodát is végrehajthatott volna.
okt. 29
19:21
Nyeretlenül jutott tovább a Haladás a futsal BL-ben (Sportal)
A Haladás VSE továbbjutott a futsal Bajnokok Ligája csoportköréből, mivel vasárnap a harmadik fordulóban 1-1-es döntetlent játszott a luxemburgi Differdange csapatával.
okt. 29
19:24
Netanjáhú bocsánatot kért titkosszolgálata lehordásáért (Privátbankár)
Benjámín Netanjáhú izraeli miniszterelnök elismerte tévedését, amiért országa gyatra titkosszolgálatát okolta a hónapban indult háború miatt. A konfliktusnak már most több ezer áldozata van.
okt. 29
19:24
Hatalmas csapás lehet a háború Izrael gazdaságának is (Portfolio)
Megjelent a Wall Street-i elemzők legpesszimistább becslése az izraeli-palesztin konfliktus gazdasági hatásaira vonatkozóan. A JPMorgan frissített várakozása szerint Izrael gazdasága az utolsó negyedévben akár 11%-kal is zsugorodhat.
okt. 29
19:27
Sztárban sztárt játszott Jessica Alba, rég láttuk ilyen dögösnek (BorsOnline)
A színésznő szexi felvételt osztott meg magáról.
okt. 29
19:27
Csak vaságyakat találtak a vendégmunkások tömegszállásán Berettyóújfalun (SzMo)
A polgármester szerint azon túl, hogy ellenőrzést kér a hatóságoktól, az önkormányzatnak ebben nincsen semmilyen jogköre. A jegyzővel hatósági vizsgálatot indítottak a magánkézben lévő, munkásszállóvá lett kollégiumban.
okt. 29
19:27
Tényleg csak ennyibe kerül 100 évig élni? (Forbes)
Pofonegyszerű rendszer eredményez egészséget és az életéveink növelését. A Kék Zónák titkainak van 9 számunkra is fontos tanulsága.
okt. 29
19:27
Matthew Perry szomorú élete (AC News)
S közben mindenkit megnevettetett...
okt. 29
19:27
Czimmer Bálint fölényesen nyert a szobafestők Európa-bajnokságán Lengyelországban (Telex)
A maximális 100-ból 79 pontot kapott a 20 éves fiú, aki 11 évesen már édesapja mellett tanulta a bútorasztalos szakmát.
okt. 29
19:29
Horrorba torkollott a Halloween (AC News)
Pedig az emberek csak megünnepelni akarták a horrort, de az Egyesült Államokban vasárnap két Halloween-parti is lövöldözéssel ért véget.
okt. 29
19:33
Állig felfegyverzett rendőrök gyűjtik be a migránsokat a déli határnál (HírTV)
A szerbeknél a horgosi lövöldözés után betelt a pohár, a rendőrség speciális egységei már több száz migránst gyűjtöttek össze.

Keresés