A november elején kezdődő év végi kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb) kampány még idén is mintegy 850 ezer gépjárművet, köztük közel 450 ezer személygépkocsit érint majd. A Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ) az év végi váltási időszakban 10-15 százalékos átlagdíj-emelkedésre és 80 ezer szerződésváltásra szám
Annoni Zita szépsége örök, a sztáranyuka egyszerűen tényleg mindig, de mindig bámulatosan fest. A fotós az Instagram oldalán elárulta, hogy mi a titka.
A pók folyamatos, furcsa kattogó és susogó hangokat hallatott, amiktől a 64 éves nő aludni sem tudott. Az orvosok először azt hitték, két pók is beköltözött a szegény asszony fülébe, de mint kiderült, az egyik csak az állat levedlett páncélja volt.
Nagyobb esélyegyenlőséget kellene teremteni a koraszülöttek számára, és jó lenne, ha még több szakembert vonhatnának be a munkába – mondta Pekli-Tóth Fanni.
Németh Kinga, az Audi Hungaria személyügyért és szervezetért felelős igazgatósági tagja, Luigi Ianonne, a Győri Balett balettművésze és Velekei László a Győri Balett igazgatója. Fotó: Audi Hungaria "A Győri Balett táncművészei minden egyes előadásukkal elkápráztatják a közönséget: nem csupán tehetségük teszi őket kivételes társulattá, hanem a balet
Mindig is nagycsaládban éltem, már amikor családban éltem. Az eredeti, a vérszerinti családomban hatan voltunk testvérek, a nevelőszülőknél, akikhez kerültem, meg a saját gyerekeikkel együtt négyen éltünk „testvérek”. Később én magam is négy gyereket neveltem fel. Mára egy dologban biztos vagyok: a nagycsalád életrevalóságra tanítja a gyereket.
A német Daimler Buses GmbH buszgyártó tavaly bemutatott Mercedes-Benz Intouro K hibrid-dízel meghajtású autóbuszát teszteli Budapest és Jászberény között a héten, csütörtökig a Volánbusz - közölte a társaság szerdán az MTI-vel.
A kormány a magyar családok érdekében, Brüsszel és a baloldal állandó támadásai ellenére a háborús időkben is megőrzi az átlagfogyasztásig fenntartott rezsicsökkentést.
Az MBH Bank adta a legkedvezőbb ajánlatot a Fundamenta-Lakáskasszára azokon a tárgyalásokon, amelyeket a lakástakarékpénztár többségi német tulajdonosa kezdeményezett az év elején a potenciális vevőkkel.
A John Deere örömmel mutatja be az Agritechnica 2023 kiállításra tervezett, új standkoncepcióját, amellyel újabb lépést tesz az intelligens ipari vállalattá válás útján.
Magyarországon és világszerte is megrázta az embereket a színész váratlan halála. Még a kanadai miniszterelnök is megható szavakkal búcsúzott régi iskolatársától.
A műsor végén csapatonként álltak fel a versenyzők és a coachok, majd Istenes Bence sorban bejelentette azokat, akik továbbmentek a második élő show-ba. A végén négy kieső maradt.
Harci drogokat, többek között amfetamint már a II. világháborúban is használtak; a Mathias Corvinus Collegium Geopolitikai Műhelyének kutatótanára, Somkuti Bálint az InfoRádióban kiemelte, manapság is alkalmaznak szereket, még ha erről kevés szó esik is.
Az ATV Heti Naplójában látták meg a rendőrök, lehetőséget adtak neki, ő pedig alig több mint fél év alatt állományba is állt. Egy oviban volt az első munkanapja Rambónak, aki egyébként szerelmes.
A Lonely Planet rangsorolta a legjobb városokat, ahova jövőre érdemes ellátogatni.A Lonely Planet Best in Travel idei rangsorán a már megszokott népszerű helyektől kezdve, mint Párizs, a kevésbé ismert balkáni helyekig, sok különleges város szerepe. Nitya Chamber, a Lonely Planet vezető szerkesztője elmondta, hogy idei választásaikkal a 2024-es uta
Az ENSZ Közgyűlése pénteken késő este fogadta el a "sürgős, tartós és állandó humanitárius tűzszünetre" vonatkozó határozatot a Gázai övezetben. Az EU tagállamai közül Ausztria, Csehország és Horvátország is nemmel szavazott.
A Külügyminisztérium szerint a lapunkon is megjelent álláspont a jelenleg is zajló izraeli háborúról nem tartalmazott minden részletet, ezt kérésükre pótoljuk.
Ölebeknél éppen úgy jellemző probléma lehet, mint a terelésre, vadászatra kitenyésztetteknél. Egyes fajtáknál persze gyakoribb – az öné szerepel a listán?
Sebességmérőt vásárol a terézvárosi önkormányzat és a kerület négy pontjára trafiboxot is telepítenek, hogy biztonságosabb legyen a kerület közlekedése, és a rendőrség közreműködésével kiszűrjék és felelősségre is vonják a gyorshajtókat - közölte az önkormányzat vasárnap az MTI-vel.
A terrorszervezet szóvivője szerint nem volt szándékuk az, hogy civileket öljenek. Amikor a BBC riportere közbeszólt, hogy sok esetben a Hamász terroristái szimplán betörtek a házakba, és gyilkoltak, a szóvivő egyszerűen félbehagyta az interjút.
Egy új autó árával vetekedő év végi bónuszt is kifizethetnek a cégek fejenként, azonban a várt motiváció így is elmaradhat, ha a célok és kulcsfontosságú elvárásokat nem tűzi ki a munkaadó - derül ki az egyik legnagyobb, hazai alapítású tréningcég, a Comline Budapest összefoglalójából. Az Egyesült Államokban a vállalatok 33 százaléka ajánl év végi
Egy Tik Tok csatorna bemutatta a létező egyik legjobb játékbarlangot, ahol többek között Forma-1-et is lehet nézni. Aki innen követi figyelemmel a sportág eseményeit, garantáltam nem marad le egyetlen fontos pillanatról sem. A szóban forgó játékbaréangban a billiárd és ping-pong asztalon, játékgépeken és a bútorokon kívül egy televízót, valamint sz