Ha naponta nem is, de heti, kétheti rendszerességgel egészen biztosan mindenki betér egy drogériába, de tisztában vagyunk-e a termékek összetevőinek hatásával, a lejárati időkkel és hogy miért is jó egy natúr kozmetikum vagy egy bio termék? A Rossmann szakértői összegyűjtöttek néhány hasznos tippet, amivel tudatosabbá tehetjük vásárláskor hozott dö
Együttműködési keretmegállapodást kötött a Belügyminisztérium és a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, a dokumentumot Pintér Sándor belügyminiszter, Czigány Tibor, az egyetem rektora, illetve Verseghi-Nagy Miklós kancellár írta alá hétfőn a fővárosban. Pintér Sándor kiemelte, hogy a tudományos kutatások eredményeinek és azok gyakorlati
A tengerentúli profi amerikaifutball-bajnokság (NFL) negyedik fordulójának utolsó mérkőzésén a tavalyi szezon két meglepetés csapata, a Seahawks és a Giants csapnak össze a MetLife Stadionban.
Ez azonban nem 2024-ben fog bekövetkezni. A DK EP-képviselője szerint ma nincs többsége az Orbán-kormány politikájának, az ellenzék pedig jobb állapotban van, mint a 2019-es önkormányzati választás előtt.
Földet ért az OSIRIS-REx űrszonda, ami a Bennu kisbolygó felszínéről hozott talajmintát. A küldetés nem minden tekintetben egyedülálló, mindenesetre rekord mennyiségű begyűjtött anyaggal érkezett. Kiss László csillagászt, a HUN-REN Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont főigazgatóját kérdeztük.
Két és fél évvel a mellrákja diagnosztizálása után már tünetmentesen is remegő kezekkel nyitja meg a kontrollvizsgálatok eredményeit a Fresh együttesből ismert Galló (Villányi) Andrea. Az énekesnő tisztában van vele: akárhány év is teljen el, nem számít gyógyultnak, csak tünetmentesnek. Két és fél éve diagnosztizáltak nála mellrákot, ami után 16 ke
A svédek NATO-tagsága csak idő kérdése - hangzott el a NATO és az Egyensúly Intézet által közösen szervezett kerekasztal-beszélgetésén. Szakértők szerint a töröknek racionális okaik vannak halogatni a svéd csatlakozás támogatását, Magyarországnak azonban "erre ésszerűen érvel".
Hiába az ukrajnai háború, a magyarok jelentős része szerint Oroszország nem jelent veszélyt a szomszédaira. Miközben a lengyeleknél a nulla közelébe zuhant az oroszok megítélése, nálunk nincs nagy változás.
Harry hercegnek és Meghan Markle-nek az utóbbi időben nem voltak kellemesek a nyilvános szerepléseik. Ezúttal Harry teljesen összezavarodott a színpadon.
A digitális hősök közé került a magyar tulajdonú Praktiker webáruháza a Forbes és a Google Digital Heroes listáján. A három közép-európai országban végzett felmérés alapján kiadott elismerést többek között az üzleti eredmények, teljesítménymérési adatok, valamint szakértők értékelése alapján ítélte meg a hazai barkácsáruházláncnak a magazin és az a
Világszerte 6,2 millió elektromos járművet (EV) értékesítettek az idei első fél évben, ami 49 százalékkal múlta felül az egy évvel korábbit – áll a Canalys szingapúri piackutató cég jelentésében. A vállalat honlapjára hétfőn fölkerült adatok szerint a szárazföldi Kína volt messze a legnagyobb piac, ahol 3,4 millió elektromos járművet adtak el az el
"Ki az a Norbi?" – kérdezték döbbenten Csabáék a 70 év feletti, beteg szüleiktől. Kiderült, hogy édesanyjuk aláírt egy ingatlanközvetítői szerződést egy ismeretlen, Norbi nevű férfinak, de a részletekre már nem emlékezett. A szerződést felmondani csak úgy lehet, ha Csabáék milliós kötbért fizetnek az ingatlanirodának. Minden jogszerű, etikailag még
Egy iowai kampánygyűlésen azt mondta, szívesebben halna meg áramütés által, mint hogy egy cápa megegye, ha valaha is egy gyorsan süllyedő, elektromos meghajtású hajón találná magát.
A SpaceX és az X gazdája ezúttal Németországnak szólt be, amiért finanszírozza a migránsokat az olasz partokra "csalogató" német mentőhajókat és kapott tőle régi "barátja", Zelenkszij elnök is, amiért segélyekért kilincsel Nyugaton.
A tárgyiasító plakátjairól és agyonszexualizált modelljeiről híres divatmárka egykori vezetője szervezett hálózatot építhetett ki a férfiak toborzására.
Az orosz rendszámú gépkocsik behajtásának tilalmát a balti államok, Lengyelország és Finnország után hétfőtől Bulgária, keddtől pedig Norvégia vezeti be.
Tovább növekedett az online platformokon az Európai Unióban lefoglalt vendégéjszakák száma 2023 második negyedévében az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat adatai szerint. A jelentés szerint az Airbnb, a Booking, az Expedia, vagy a TripAdvisor turisztikai és szállásfoglaló platformokon keresztül a vendégek csaknem 153 millió, rövid távr