2023. október 3. kedd

okt. 3
10:39
Kijev központjában egy katona lelőtte két társát (Demokrata)
Az előzetes adatok szerint a feltételezett tettes részeg volt.
okt. 3
10:39
Megszólalt az MNB az inflációról és a hiányról (Növekedés)
Magyarország alapvető stratégiai célja az elmúlt évtizedben újraindult gazdasági felzárkózás folytatása és a fenntartható növekedési pálya megvalósítása. E céljainkra a legnagyobb veszélyt a szomszédunkban zajló háború mellett jelenleg a gazdaságot sújtó magas infláció jelenti, ezért a hazai nemzetgazdaság legfontosabb feladata az infláció tartós l
okt. 3
10:39
Roglič a Jumbo szíve – akkor adott erőt és hitet a csapatnak, amikor a legjobban kellett (Eurosport)
Primož Roglič bő egy évtizeddel ezelőtt tette le végleg a síugró léceket, nem sokkal később pedig úgy döntött, országúti kerékpáros lesz. Mindez akkor történt, amikor a Jumbo-Visma még nem is létezett. 2016-ban léptek közös útra, és együtt lettek a sportág legjobbjai. A szlovén szombaton jelentette be, hogy a szezon végén elhagyja a csapatot, nem
okt. 3
10:39
VV Kriszti visszatért eredeti szakmájába (Mandiner)
Úgy véli, "a munka nemesíti az embert".
okt. 3
10:39
Hatalmas meglepetés: Orbán Ráhel cimborája fontos feladatot kapott az egyik állami cégnél (Nyugati Fény)
Ahol mellesleg már korábban is szorgoskodott.
okt. 3
10:39
Áramszünetben segített a Hyundai Ioniq 5 V2L funkciója (Villanyautósok)
A hálózat karbantartási munkái alatt sem maradtunk áram nélkül.
okt. 3
10:39
Közel ezermilliárdos volt a jegybank vesztesége az első félévben (Telex)
Ilyen mértékű féléves vesztesége még soha nem volt a Magyar Nemzeti Banknak.
okt. 3
10:39
Óriási feladat: egy évig magyar parancsnok fogja irányítani az EUFOR ALTHEA missziót (naphire.hu)
Sticz László vezérőrnagy személyében 2024 januárjától egy éven keresztül magyar tábornok irányítja az Európai Unió bosznia-hercegovinai műveletét, az EUFOR ALTHEA missziót - tájékoztatta a honvédelmi miniszter kedden közleményben.
okt. 3
10:42
5 dolog, amit tudnod kell a partneredről, mielőtt személyesen találkozol vele (Habostorta)
Egy első randevú sikere nagymértékben múlik azon, hogy a megfelelő partnerrel találkozz. Persze a személyes találkozó előtt még szinte alig ismeritek
okt. 3
10:42
Új szociális lakóházakat építettek Eleken (ProfitLine)
Új szociális lakhatási formát hoztak létre a Békés vármegyei Eleken: hetvenkét, mentális zavarral küzdő ember költözhetett be hat lakóházba.
okt. 3
10:42
Nyugdíjemelés 2023 november: így számolható ki, pontosan mekkora összeg érkezik (Pénzcentrum)
Már a héten megjelenhet a nyugdíjemelési korrekcióról szóló kormányrendelet - közölte a NyugdíjGuru. A döntés mindenesetre már megszületett: novemberben 3,1%-kal emelik visszamenőlegesen a nyugdíjakat. Novemberben már az emelt összeget folyósítják a nyugdíjban, illetve további kéttucatnyi hasonló ellátásban részesülőknek, emellett visszamenőlegesen
okt. 3
10:45
Keményen kezdte a napot a forint – brüsszeli hírek támasztják a kurzust (vg.hu)
Az idei hiánycél felemelése sem szegte kedvét a már hétfőn is erős oldalon mozgó forintnak.
okt. 3
10:45
EM-államtitkár: ismét csökkenhet a távhő ára (Tiszta Jövő)
A napelemeknél néhány héten belül felülvizsgálják a feltáplálási stratégiát, és a zárolás tekintélyes részét megnyithatják, továbbá lehetőség mutatkozik a távhő árának újabb drasztikus csökkentésére az önkormányzatok és vállalkozások számára - mondta az 53. Nemzetközi Gázkonferencián az Energiaügyi Minisztérium (EM) közigazgatási államtitkára kedde
okt. 3
10:45
Szem nem marad szárazon: így néz ki most Baumann Péter sírja (BorsOnline)
A Brfk friss fotót mutatott a síremlékről.
okt. 3
10:45
Varga Mihály: A kormány a következő években is folytatja a hiány- és adósságcsökkentést (Magyar Hírlap)
A költségvetés a rendkívüli kiadások mellett is biztosítja a családok támogatását.
okt. 3
10:45
Az USA felfüggesztette az Ukrajnával kötött hosszú távú szerződéseket (Demokrata)
Rövid távon egyelőre még tudnak biztonsági segítséget nyújtani Ukrajnának.
okt. 3
10:45
Alexander Zverev - Daniil Medvedev elődöntő élőben reklámmentesen (Eurosport)
ATP500 Peking, Elődöntő
okt. 3
10:45
Bill Gates ajánlásával jelenik meg Karikó Katalin önéletrajza (Mandiner)
"Karikó Katalin története inspiráló erővel hat" – fogalmazott a Microsoft alapítója.
okt. 3
10:45
Holland biztosjelölt: meg kell fontolni a kerozinadó és a fosszilis üzemanyagadó bevezetését (Agrotrend)
Mivel az Európai Uniónak vezető szerepet kell vállalnia a környezetvédelem területén, meg kell fontolnia a repülőgépek üzemanyagának megadóztatását, azaz a kerozinadó, illetve a fosszilis üzemanyagadó, azaz a karbonadó bevetésének lehetőségeit – jelentette ki Wopke Hoekstra holland külügyminiszter, új uniós biztosjelölt Strasbourgban, az Európai Pa
okt. 3
10:45
Rejtélyes szupervulkántól rettegnek az olaszok (AC News)
A szupervulkán most hirtelen feléledt, hajdani kitörése pusztította el a neandervölgyi embert a félszigeten.
okt. 3
10:45
Rutintalan játékvezető a Ferencváros firenzei EKL-meccsén (Sportal)
Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) döntése értelmében Daniel Schlager vezeti a Fiorentina–Ferencváros Európa Konferencia Liga-csoportmeccset.
okt. 3
10:47
Részeg volt az ukrán katona, aki lelőtte két társát Kijevben (Magyar Hírlap)
Az elkövető tettét követően elmenekült, és megpróbált elrejtőzni, de két órával később őrizetbe vették.
okt. 3
10:47
Módosultak a Feltételesség egyes előírásai (Agrotrend)
A 56/2023. (IX. 27.) AM rendelettel módosított 14/2023. (IV. 19.) AM rendeletben (Feltételesség rendelet) pontosításra került a nem termelő tájképi elemként elszámolható területek köre, melyek a következők: védett tájképi elem, valamint fás, cserjés sáv, táblaszegély, szántón elhelyezkedő, de szántóföldi művelés alatt nem álló vízvédelmi sáv, szánt
okt. 3
10:47
Váratlan fotó látott napvilágot a Liu testvérekről, így még biztosan nem látta őket (Sportal)
A Liu testvérek továbbra is figyelnek a magyar szurkolókra, most egy olyan fotót tettek közzé, amellyel mindenit megleptek.
okt. 3
10:48
Keszthelyi Nikoletta: a felnövekvő generációkon keresztül lehet a legjobban elterjeszteni a zöld gondolatot (Alternatív Energia)
A környezettudatos szemléletet, a zöld gondolatot a felnövekvő generációkon keresztül lehet a legjobban elterjeszteni a társadalom légszelesebb köreiben - jelentette ki az Energiaügyi Minisztérium környezetvédelemért felelős helyettes államtitkára Esztergomban, a "LIFE IP HungAIRy" programnak az autómentes naphoz kapcsolódóan megrendezett "tekAIRd
okt. 3
10:48
Rosszabbul él a magyarországi munkavállalók kétharmada (Adózóna)
A vállalkozásoknál dolgozó munkavállalók 48 százaléka elégedetlen a fizetésével. 62 százalékuk érzékel idén romlást anyagi helyzetében, és 53 százaléknyian érzik úgy, hogy tavalyhoz képest beszűkültek a munkaerőpiaci lehetőségeik – derült ki a Trenkwalder szeptember végén lefolytatott munkaerőpiaci kutatásából.
okt. 3
10:48
Rájár a rúd a brit fontra, a kilátások sem jók (Portfolio)
A brit font szeptemberben az elmúlt év legrosszabb hónapját élte át az amerikai dollárral szemben, és a CNBC-ne nyilatkozó stratégák kevés optimizmust mutatnak az év hátralévő részére, mivel a növekedési várakozások ismét gyengülnek.
okt. 3
10:51
Jön a Showder Klub legújabb évada az RTL Kettő-n! (Márkamonitor)
Október 15-től 21 órás kezdéssel indul a Showder Klub legújabb évada az Rtl Kettő műsorán. A stand up comedy hazai legendái mellett az utóbbi években megismert fiatal dumagépek is visszatérnek, a nézők rekeszizmai tehát továbbra sem pihenhetnek.   A Showder Klub immár 40 komikust számláló társulata idén ősszel is görbe, szubjektív és független tükr
okt. 3
10:51
John Scalzi: Szabados Áginak nem kell bocsánatot kérnie tőlem (Könyves Magazin)
Az idei Budapest Nagydíjas szerző a Whatever című blogján reagált a Könyvfesztiválon őt laudáló Szabados Ágit a médiában ért kritikákra.Fotó: Valuska Gábor
okt. 3
10:51
Fűnyírás közben ütötte el a repülő a háromgyerekes édesanyát (Magyar Hírlap)
A fiatal nőt a repülőgép szárnya találta fejbe. Már nem lehetett rajta segíteni.
okt. 3
10:51
Kijev központjában egy katona lelőtte két társát (Demokrata)
Az előzetes adatok szerint a feltételezett tettes részeg volt.
okt. 3
10:51
Ennyi volt? Jövőre búcsút mondhatunk a szárny nélküli Peugeot-nak (Eurosport)
Kevés forradalmi megoldás eredményezett nagy áttörést az autósportban az utóbbi években, és most úgy tűnik, a Peugeot rendkívül formabontó hátsó szárny nélküli konstrukciójának is leáldozott. A francia márka kétségtelenül az eddigi leglátványosabb hypercarral állt elő az Endurance Világbajnokságon, ami nem is volt reménytelen, de az igazi sikereket
okt. 3
10:51
Gulyás Márton a Partizánban semmisítette meg Dobrev Klárát (Mandiner)
Nagyon úgy tűnik, hogy a Gulyás Márton-féle Partizánban sorra semmisülnek meg a baloldali figurák.
okt. 3
10:51
Megrázó hír jött: Újabb döbbenetes részletek érkeztek az esztergomi robbantásról (Nyugati Fény)
Vajon hogy titkolta el az előkészületeket az elkövető?
okt. 3
10:51
Egy pingvin alakú pendrive-ot rántott elő a bíró, Schadl titkárnője szerint ezen vezette a Völnernek csurgatott pénzeket (Telex)
Kiderült, hogy újabb autókat, hajót és repülőt is találtak Schadl birtokában, az ügyészség kérvényezte, hogy ezeket lefoglalják.
okt. 3
10:51
FT: Hamarosan eddig zárolt eurómilliárdokhoz férhet hozzá a magyar kormány az EU-tól (Telex)
Ha igazak a Financial Times információi, az igazságügyi reform átengedésével oldanák fel az uniós költségvetés emelésénél bedobott zsarolást.
okt. 3
10:54
Eddig kellett várni Matolcsy György kioktató válaszára Nagy Mártonnak (Menedzsment Fórum)
Magyarország alapvető stratégiai célja az elmúlt évtizedben újraindult gazdasági felzárkózás folytatása és a fenntartható növekedési pálya megvalósítása. E céljainkra a legnagyobb veszélyt a szomszédunkban zajló háború mellett jelenleg a gazdaságot sújtó magas infláció jelenti, ezért a hazai nemzetgazdaság legfontosabb feladata az infláció tartós l
okt. 3
10:57
Felfedezték Romániát a külföldi turisták (Piac és Profit)
Romániában 11,6 százalékkal 20,488 millióra nőtt a vendégéjszakák száma a kereskedelmi szálláshelyeken az első nyolc hónapban a tavalyi év azonos időszakához mérten, a kiadó szobákat és lakásokat is beleértve - közölte az országos statisztikai intézet (INS).
okt. 3
10:57
Reggeli tükör 2023. október 3. -emelkedéssel indulhat a nap (TőzsdeFórum)
Emelkedéssel indulhat a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) kedden, bár a nemzetközi piaci hangulat inkább negatív az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője szerint. Árokszállási Zoltán az MTI-nek küldött kommentárjában jelezte: a hétfői zárás óta több pozitív hazai vonatkozású hír is megjelent, sajtóhírek szerint Magyarországnak novemberbe
okt. 3
10:57
Horrorisztikus dolgot állítanak a Quatar Airways utasai, meghalt egy nő a fedélzeten, botrányosan viselkedett a személyzet (ATV)
Az utasok állítása szerint az elhunyt nőt visszavitték az utasok közé, ahol nemes egyszerűséggel letakarták egy pléddel.
okt. 3
10:57
Megtörte a csendet a magyarok kedvenc színésze a szexuális zaklatás vádjában (Magyar Hírlap)
Először szólalt meg nyilvánosan.
okt. 3
10:57
Lelőtte két társát egy katona Kijev kellős közepén (Mandiner)
Elmenekült a helyszínről, de később sikerült elfogni.
okt. 3
10:57
Magyar parancsnok vezeti az Európai Unió bosznia-hercegovinai misszióját (Magyar Nemzet)
A magyar kormány egyik prioritása a nyugat-balkáni régió stabilitásának megőrzése.
okt. 3
10:57
Így szüretelik a bio homoktövist Tenyőszigeten (Agrárágazat)
Nem csak termelik, naponta isszák is a levét. Így szüretelnek a Töviskertem bio homoktövis-ültetvényben Tenyőszigeten.
okt. 3
10:57
Túrázz fenntartható módon és biztonságosan! (Agrotrend)
Az ősz különösen frekventált túrázási időszak, ilyenkor a kevésbé gyakorlott kirándulók is túrabakancsot húznak, ami nem is meglepő hiszen az őszi időjárás kellemes túrázáshoz, az erdő pedig változatos színekben pompázik. Azonban a változékony időjárás és az egyre rövidülő nappalok különös óvatosságot kívánnak a túrázóktól, az erdő pedig azt várja
okt. 3
10:59
Hullanak Ukrajna támogatói – Indul Moszkva nagy projektje (TőzsdeFórum)
Moszkva olyat tett, amire a háború során még nem volt példa. Az ukránok ellen vívott, másfél éve húzódó harcok további eszkalációjára szeretne felkészülni, ezért országos nukleáris háborús gyakorlatot rendelt el. A gyakorlatsorozat október 3-án kezdődik. Ilyen teljes körű készültségre még nem volt példa. Hasonló, atomháborút szimuláló gyakorlatokat
okt. 3
10:59
Törökországban több tucatnyi kurd gyanúsítottat vettek őrizetbe az ankarai merénylet után (Magyar Hírlap)
Egy öngyilkos merénylő vasárnap robbantotta fel magát a belügyminisztérium épülete előtt.
okt. 3
10:59
Beszéljünk az álellenzékről! (Mandiner)
A Fidesz egy-két lepattanót azért enged nekik lecsapni, hogy továbbra is fenn tudják tartani a látszatot.
okt. 3
10:59
Szolidaritási akciót hirdet az Ökumenikus Segélyszervezet a hegyi-karabahi humanitárius katasztrófa miatt (Magyar Nemzet)
Az Ökumenikus Segélyszervezethez csatlakozik a Magyarországi Evangélikus Egyház is.
okt. 3
11:00
Matolcsy György lediktálta a kormánynak, hogy mi a baj a gazdasággal (Privátbankár)
Magyarország alapvető stratégiai célja az elmúlt évtizedben újraindult gazdasági felzárkózás folytatása és a fenntartható növekedési pálya megvalósítása. E céljainkra a legnagyobb veszélyt a szomszédunkban zajló háború mellett jelenleg a gazdaságot sújtó magas infláció jelenti, ezért a hazai nemzetgazdaság legfontosabb feladata az infláció tartós l

Keresés