2023. október 3. kedd

okt. 3
17:09
Folytatódik a rendőrségi Benny Hill show, ezúttal egy drogdíler riasztotta őket mert eltűnt a cucc (Promotions)
Erre még a rendőr sem volt felkészülve. Nem veszélyes tűzpárbajba, vagy szívfacsaró drámába csöppent, hanem valami sokkal abszurdabb helyzetbe.
okt. 3
17:09
Bukarest szerint az állam nem tolerálhatja az antiszemitizmust és gyűlöletbeszédet (Magyar Hírlap)
Ciolacu kifejtette, hogy a fiatalokat a hazaszeretet szellemében kell nevelni, de ehhez a történelem sötét fejezeteinek és hibáinak megismerése is hozzátartozik.
okt. 3
17:09
Ricciardo a hétvégén még nem tér vissza (Racing)
Az AlphaTauri még nem jelentette be hivatalosan, de több mérvadó szakportál azt írta, hogy Ricciardo a Katari Nagydíjon még nem áll rajthoz.
okt. 3
17:11
Kiemelkedően jó évet zárhat idén az üzleti turizmus Európában és itthon is (Magyar Hírlap)
A helyszínválasztásban továbbra is a költség jelenti az elsődleges szempontot.
okt. 3
17:12
Két magyar Nobel-díjas - Megszólalt a hazai tudományos kormányzat is (Infostart)
Óriási dolog, hogy a Nobel-díj bejelentések első két napján magyar tudósokat ismertek el, Karikó Katalin biokémikus után Krausz Ferenc fizikust is - közölte Csák János kedden.
okt. 3
17:12
Idén is országszerte megtartják a Szaunázók hétvégéjét (ProfitLine)
A Magyar Fürdőszövetség idén már hatodik alkalommal szervezi meg a Szaunázók hétvégéjét; október 7-8. között tematikus szaunaprogramokkal várják az érdeklődőket az ország fürdőiben - közölte a fürdőszövetség az MTI-vel.
okt. 3
17:12
Megérkezett Nagy Mártonék bejelentése a lakáshitelekről, felköthetik a gatyát a bankok (Portfolio)
A Portfolio múlt heti értesülésének megfelelően kamatplafont vezet be a kormány egyes új hitelekre. Igaz, csak "önkéntes alapon": a jövő héttől a lakáshiteleket legfeljebb 8,5%-os THM-mel, a vállalkozói forgóeszköz-hiteleket pedig legfeljebb 12%-os kamattal kínálják azok a bankok, amelyek (például egy adóemeléstől való félelmükben) meg akarnak fele
okt. 3
17:12
Vége az az illegális gyorsulási versenyeknek: bejelentést tett az ORFK (ATV)
Az összehangolt akciók eredményeként a nyár végére Pest vármegyében sikerült gyakorlatilag teljesen visszaszorítani az illegális gyorsulási versenyeket - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) kommunikációs szolgálata kedden a police.hu oldalon.
okt. 3
17:15
Látogatói rekorddal zárult a müncheni Oktoberfest (Magyar Hírlap)
A hétmilliós határt legutóbb 1985-ben sikerült meghaladni.
okt. 3
17:15
Magyarország nyitott egy új magyar–amerikai megállapodásra (Demokrata)
A korábbi egyezmény amerikai fél általi felmondásának következményei mindkét ország számára kedvezőtlenek – mondta Varga Mihály.
okt. 3
17:15
Magyar EP-képviselő: Az EP-vita nyílt beavatkozást jelent a lengyelországi választásokba (Mandiner)
Gál Kinga szerint "a lengyelek is maguk szeretnék eldönteni, hogy milyen kormányuk és milyen országuk legyen".
okt. 3
17:15
Molnár Martin gokartversenyző rangos tehetségkutatón szerepelhet (Autószektor)
A Nicolas Todt-fémjelezte All Road Management által szervezett programot 2018-ban hívták életre. Célja, hogy minden évben találjon egy tehetséget, aki a megfelelő korosztályba tartozik. Az idei kiírásban a 2007. január 1. és a 2009. április 1. között született versenyzők vehetnek részt. A 2023-as jelöltek listája most került nyilvánosságra, és a ny
okt. 3
17:15
Internet Hungary: Valmar – A film címmel új scripted reality készül, ami először online lesz látható (Media1)
Egy olyan új scripted reality-t jelentett be a TV2 digitális vezetője, ami ahogy a neve is utal rá, a Valmar zenekar mindennapjairól szól majd. Különlegessége, hogy az új reality-t online fókusszal gyártják.
okt. 3
17:17
Pest vármegyében visszaszorították az illegális gyorsulási versenyeket (Magyar Hírlap)
Az esztelen száguldók nemcsak a főváros környékén élők életét keserítették meg.
okt. 3
17:18
Fontos döntés született a Dunaferről Brüsszelben (Menedzsment Fórum)
Jó úton halad a Dunaferr megmentése, az Európai Unió jóváhagyta a Dunaferr tulajdonosváltását – írja közleményében az illetékes minisztérium.
okt. 3
17:18
Ilyet is rég láttunk: 5 százalékos kamatra adnának hitelt ezeknek a vállalkozásoknak (Pénzcentrum)
Hatalmas segítséget jelent a magyar mezőgazdaság számára a most elindult Agrár Széchenyi Kártya MAX+ folyószámlahitel konstrukció közölte Feldman Zsolt, az Agrárminisztérium mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára. Az államtitkár arra emlékeztetett, hogy a Gazdaságfejlesztési Minisztérium, az Agrárminisztérium és a KAVOSZ Zrt. eg
okt. 3
17:21
Lamborghini Spire F Vrt gépbemutató (Agroinform)
Gyakorlati bemutató is lesz.
okt. 3
17:21
Döntött a Nascar a talladegai véres bunyó ügyében (USAracing)
Meghozta ítéletét a Nascar a Truck Series múlt szombati, talladegai futamát követő verekedés kapcsán. Mint...
okt. 3
17:21
Pénzt keresel, ha akciósan vásárolsz – Hasít a #girlmath, kérdés, jó-e ez nekünk? (WMN)
A csajmatek-videók gyakran hamis magyarázatokat kínálnak arra, hogy mi értelme van egy valójában szükségtelen vásárlásnak, azonban érdemes a trend mögé nézni. Hiszen az, ha valami humoros, még nem feltétlenül jelenti azt, hogy ártalmatlan.
okt. 3
17:21
"Légy okosabb, mint egy hacker" (Magyar Hírlap)
Az októberi figyelemfelhívó kampány célja a kiberbiztonsági tudatosság, a kiberhigiéniás készségek növelése.
okt. 3
17:21
Csák János: Óriási dolog, hogy két magyar díjazott is van (Demokrata)
Óriási dolog, hogy a Nobel-díj bejelentések első két napján magyar tudósokat ismertek el – mondta a kulturális és innovációs miniszter.
okt. 3
17:21
Az Európai Unió jóváhagyta a Dunaferr tulajdonosváltását (Demokrata)
Az Európai Unió egyszerűsített fúziókontroll eljárásban vizsgálta a Dunaferr megvásárlását.
okt. 3
17:21
"Poloskajárvány" terjed Párizsban (Mandiner)
A főpolgármester-helyettes szerint ez nem veszélyezteti a jövő évi olimpiát.
okt. 3
17:21
Természetkárosítás miatt feljelentik a gödi akkumulátorgyárat (Nyugati Fény)
Elegük van a koreai gyárból.
okt. 3
17:21
Hihetetlen nyereség lehet a Cardano és a Bitcoin Spark háza táján idén novemberben (BitcoinBázis)
A kriptotér hatalmas növekedésnek indult. Az ágazat piaci kapitalizációja az elmúlt évtizedben ugrásszerűen megnőtt. Az olyan digitális eszközök bevezetésével, mint
okt. 3
17:21
Döntött a Nascar a talladegai véres bunyó ügyében (Racing)
Meghozta ítéletét a Nascar a Truck Series múlt szombati, talladegai futamát követő verekedés kapcsán. Mint...
okt. 3
17:23
Időjárás: Erőre kap a szél, viharossá is fokozódhat! (Agroinform)
Hajnalban gyenge zápor is lehet.
okt. 3
17:24
Soha nem mértek még ilyen forró szeptembert (Infostart)
Egy átlagos júniussal felérő hőmérsékletű szeptembert éltünk meg.
okt. 3
17:24
Mégsem Kőgazdag Takács Kata párja? Attila tízmilliókkal tartozik, jelenleg végrehajtás és rendőrségi ügy folyik ellene (Blikk)
Többszázmillió forintos adósságot halmozhatott fel, amely miatt úgy tudjuk, adósságkezelési eljárás, valamint büntetőeljárás folyik jelenleg a TV2-n futó Kőgazdag fiatalokban szereplő Takács Kata párja, a reality-ben is feltűnő Tóth Attila ellen. Bár a műsorban úgy tűnt, az üzletember tele van pénzzel, százmilliós dubaji lakást vásárol, úgy értesül
okt. 3
17:24
Így készíts birsalmalekvárt egyszerűen és tartósítószer nélkül (Édenkert)
Ki ne imádná ezt a fajta birsalma lekvárt? Egyszerű elkészíteni, nincs benne tartósítószer, csak gyümölcs, citrom és egy kis cukor.
okt. 3
17:24
Kimagasló teljesítmény, extrém körülmények között is: a BMW iX5 Hydrogen a sivatagban tesztelt (Alternatív Energia)
A hidrogén-meghajtású üzemanyagcella-technológia még rendkívül magas hőmérsékleti viszonyok közepette is magabiztosan teljesít.
okt. 3
17:27
Köllő Babett elárulta, melyik világhírű előadót látná szívesen a Sztárban sztár leszek! színpadán – Interjú (Femcafe)
A népszerű tehetségkutató műsor mestere a Femcafe.hu-nak adott interjújában arról is mesélt, hogyan zajlik négy versenyzőjével a közös munka és a felkészülés az első élő show-ra.
okt. 3
17:27
Fémdetektorral kutattak egy fülbevaló után a saját kertjükben: leesett az álluk attól, amit helyette találtak (Femcafe)
Norvégiában történt a szenzációs eset.
okt. 3
17:27
AM: úton a fenntartható élelmiszeripar felé (Tiszta Jövő)
A fenntarthatóság része a mindennapoknak, a témában megfogalmazott keretek és konkrét intézkedések a teljes élelmiszerláncra hatással vannak. Szükséges a kapcsolódó folyamatok nyomonkövetése és minden érintett szereplő bevonása a döntések előkészítésébe és adaptálásába - mondta az Agrárminisztérium (AM) közleménye szerint Felkai Beáta Olga szerdán
okt. 3
17:27
A mag nélküli szőlő vizsgálata (Agrofórum)
Ma már – népszerűségét tekintve – simán felülmúlja a mag nélküli szőlő a hagyományos, magos fajtákat. Hogy miért? Mert könnyebben eszik a gyerekek, az idősek, és különben is, minek bajlódjunk a magok szétrágásával, ha bármelyik élelmiszerboltban kaphatunk mag nélküli fajtát is a szezonon belül? De mi a helyzet akkor, ha az emberek orra alá dörgöljü
okt. 3
17:27
Nagy Zsolt is a keretben (Magyar Hírlap)
Rossi kedden Telkiben hozta nyilvánosságra a névsort, amellyel megkezdi majd a felkészülést.
okt. 3
17:27
Orosz búza, ukrán kukorica? (Magyar Mezőgazdaság)
„Évek óta csökkennek a globális készletek, de így is van elegendő kalászos a raktárakban” - kezdte előadását Potori Norbert 21. Kalászos Gabona Fórumon.
okt. 3
17:27
A Fidesz–KDNP két képviselője nem engedné, hogy 18 év alattiak energiaitalt vegyenek és igyanak (Telex)
Hollik István és Nacsa Lőrinc szerint az alkoholhoz hasonló korlátozás kell.
okt. 3
17:27
Pokoli tűz lobbant lángra Csepelen (naphire.hu)
Több tűzoltót is a helyszínre vezényeltek.
okt. 3
17:29
Rapsicok áramozzák a Tiszát, majd pakolják a zsákmányt (Magyar Hírlap)
Több közösségi oldalra is felkerült az a videó, amelyen két férfi látható, akik állítólag áramozták a Tisza vizét.
okt. 3
17:30
Az OTP Európa felett tartotta a magyar tőzsdét (Portfolio)
Miközben a nemzetközi piacok tovább estek ma, a magyar tőzsde jelentősen felülteljesítő volt Európában. Ez részben az OTP-nek volt köszönhető, hiszen a bankpapír árfolyama emelkedett azt követően, hogy tegnap az ukránon levették az OTP-t a háborús szponzorok listájáról, és az EU-pénzekkel kapcsolatban pozitív hír érkezett.
okt. 3
17:30
Futók lepik el a magyar főváros utcáit: több mint 20 ezren neveztek a 38. SPAR Budapest Maraton Fesztiválra (ATV)
Ismét 20 000 feletti nevezést vár a szervező BSI az ország legnagyobb szabadidősport eseményén október 14-15-én. A budapestiek mellett 815 hazai településről és 93 országból érkeztek már nevezések.
okt. 3
17:30
Tovább tart a Matolcsy-Varga csörte: az MNB szerint ők nem hibásak az elszálló infláció miatt (Pénzcentrum)
Matolcsy Görgy írásban adta ki, hogy nem ért egyet Varga Mihállya. Összefoglalóan tehát, az infláció nagymértékű emelkedését és az árfolyam 2022. őszi gyengülését nem az MNB intézkedései okozták - írja a 24.hu.
okt. 3
17:31
Az orosz vezérkar nem tervez további mozgósítást (Magyar Hírlap)
Sojgu szerint az október 1-jén megkezdődött őszi sorozási kampány a tervek szerint zajlik.
okt. 3
17:32
Betiltaná az energiaitalok vásárlását a Fidesz-KDNP a 18 alatti fiataloknak! (Portfolio)
Közös videónyilatkozatban jelentette be kedden a kormánypárti frakciószövetség két tagja, Hollik István és Nacsa Lőrinc, azt, hogy az energiaitalok vásárlásának és fogyasztásának 18 éves kor alatti betiltását javasolja az egészségügyi kockázatok miatt.
okt. 3
17:33
Az EU is rábólintott a Dunaferr tulajdonosváltására (autopro)
Az acélipari vállalat a Liberty Steelhez kerülhet.
okt. 3
17:33
Mesés prémiumokat fizetett ki Karácsony a BKK és a BKV vezetői számára (Demokrata)
Bár a főpolgármester súlyos pénzhiányt emlegetett, a BKK és a BKV vezetői mesés prémiumot kaphattak.
okt. 3
17:33
Többször is bemondták a keddi Railjeten, hogy majd csak szerdától kell átszállni Bécsben. Vajon mi történt ezután? (Telex)
Mintha se a MÁV-nak, se az osztrákoknak nem lenne fogalma arról, mi történik épp a Railjetekkel.
okt. 3
17:36
Költségvetési Tanács: nem biztos, hogy jól számol a kormány (Infostart)
A GDP emelkedése várhatóan nem fogja elérni azt a 1,5%-os szintet, amit a kormány költségvetési törvény módosításának elfogadásakor prognosztizált.
okt. 3
17:36
Önként távozik Szlovákia magyar rendőrfőkapitánya, ha Fico kormányfő lesz (Blikk)
Ha Robert Fico lesz a miniszterelnök, Hamran István magyar származású rendőrfőkapitány nem várja meg, hogy leváltsák, inkább önként távozik.

Keresés