Bár a rendszeres és tudatos hajápolással rengeteget tehetünk tincseink szépségéért, hajunk egészsége valójában belülről fakad, ezért nagyon fontos, hogy a megfelelő vitaminokkal is ellássuk szervezetünket.
Alaptalan spekulációknak nevezték brüsszeli források azokat a sajtóinformációkat, amelyek szerint Európai Bizottság a magyar kifizetések előrehozásával engedményt tett az Orbán-kormánynak Ukrajna pénzügyi támogatásáért cserébe.
Befejeződött a Normafa Síház rekonstrukciója: a ház számos plusz szolgáltatással, kívül belül megújulva tér vissza a város életébe. A Normafa Budapest egyik legkedveltebb kirándulóhelyeként számos programlehetőséggel, megújult közterekkel várja a kikapcsolódni vágyókat.
Lékai-Kiss Ramóna a megtestesült női példakép, hiszen a feleséggé és anyává válásával sem adta fel önmagát, sőt ez a két, életének fontos szerepe is segítette őt a kiteljesedés útját járni.
Szinte mindenki szabadságon van Kínában a következő egy hétben, melynek az az ünnepsorozat az oka, amit az állam a Kínai Népköztársaság 1949-es megalakulásának alkalmából rendez. Október 1. és 7. között a legtöbb ember utazni fog: van, aki családtagjait látogatja meg, de olyanok is akadnak, akik ebben az időszakban tudják le éves külföldi nyaralásu
A kilencéves Charlotte Sena szombaton tűnt el, két nap múlva épségben került elő, miután a rendőrség a borítékon hagyott ujjlenyomatok alapján azonosította az elrablóját.
Megsemmisített az orosz hadsereg egy páncélozott járműveket javító üzemet a harkivi tankgyár területén, a Dnyipropetrovszk megyei Pavlohradban pedig egy pedig szilárd rakéta-üzemanyagot és robbanóanyagot gyártó vállalatot – közölte kedden az orosz védelmi minisztérium.
A Barátok közt című tévésorozat egykori Novák Lacija, Tihanyi Tóth Csaba ma már boldog és kiegyensúlyozott családapa, agglegényként azonban veszélyes szenvedélyeknek hódolt.
A bizonytalan gazdasági helyzet ellenére a megtakarítások szerepe felértékelődik a magyar lakosság körében - mondta az OTP Bank Megtakarítási termék- és szolgáltatás menedzsment területének vezetője kedden Budapesten sajtótájékoztatón.
Jó úton halad a Dunaferr megmentése, az Európai Unió jóváhagyta a Dunaferr tulajdonosváltását - közölte a Gazdaságfejlesztési Minisztérium (GFM) kedden az MTI-vel.
A Marcus testvérek sikeres nőgyógyászok voltak, és óriási népszerűségnek örvendtek. Haláluk körülményei megdöbbentették az embereket, és a mai napig nem tudják, hogy pontosan mi is történt velük.
A december közepi uniós csúcstalálkozón politikai felhatalmazást adhatnak az állam- és kormányfők arra, hogy megkezdődhessenek az EU-csatlakozási tárgyalások Ukrajnával – tudta meg a Politico három illetékes diplomata jelzései alapján.
Robbantással fenyegetőzött hétfő délután egy férfi Budapest egyik kerületében, még a Terrorelhárítási Központ (TEK) emeberi is kivonultak- tudta meg Ripost.
Magyar állampolgársági esküt tett Marco Rossi, a magyar válogatott olasz szövetségi kapitánya és Cosimo Inguscio másodedző kedden Budapesten, Novák Katalin köztársasági elnök jelenlétében.
Manapság sajnos már természetesnek számít, hogy mindannyian stresszelünk, szorongunk, ez pedig gyakran fizikai tünetekkel is járhat. Talán nem is sejtenéd, de már egy pár percnyi fülmasszázs is rengeteget segíthet ezen.
Tökéletes példa arra, hogy milyen az őrültek autokráciája: az ember tudja, hogy a veszély valós de az egész annyira abszurd és nevetséges, hogy szinte már paródiának tűnik.
Két napon belül itt a második: Stockholmban bejelentették, hogy a Németországban élő Krausz Ferenc fizikus és kutató, két társával fizikai Nobel-díjat kapott. Krausz Ferenc a részecskefizikában, az elektronok kutatásában végzett úttörő munkát, egészen új és különleges mérési módszerek kidolgozásával.
A gazdaság lassulása és az infláció csökkenése miatt nem sürgős, hogy a Federal Reserve ismét emelje irányadó kamatlábát, de valószínűleg hosszú idő fog eltelni, mire a Fed kamatcsökkentésre térne át - nyilatkozta kedden Raphael Bostic, az atlantai Fed elnöke, aki szerint a kötvényhozamok emelkedése a monetáris politikájuk természetes eredménye.
A kor tényleg csak egy szám, ám vannak olyan híres nők, akiket mindez annyira lázban tart, hogy még jóindulattal sem mondhatjuk azt róluk, hogy minden fillért megért az a bizonyos plasztika.
Több más nyugati céggel egyetemben a Burger King is közölte, hogy kivonul Oroszországból, miután kezdetét vette az ukrajnai háború. Ám azóta hiába telt el másfél év, a 800 üzlet ugyanúgy nyitva áll, a cég szerint ráadásul nem is az ő hibájukból.
Ambrus Attila keramikus nincs könnyű helyzetben, véleménye szerint a börtön múltja miatt a mai napig vannak olyan piacok, ahol nem látják szívesen - adta hírül a Fókusz.
Az ingatlanalapok biztonságos működése, valamint versenyképességük további növelése érdekében új szabályokat fogadott el a kormány – tájékoztatott a Gazdaságfejlesztési Minisztérium (GFM) kedden.
Ártatlannak mondta magát első bírósági meghallgatásán kedden az amerikai elnök fia, Hunter Biden, aki ellen tiltott fegyverbirtoklás miatt indult büntetőeljárás.
A Liv Hospital Group, Törökország piacvezető magánkórházlánca átveszi - a magánellátásban kiemelt szerepet betöltő – a Duna Medical Center működtetését – jelentette be kedden a török hátterű társaság. Az intézmény Liv Hospital Duna Medical Center (Liv Hospital DMC) néven - a Liv Hospital Group nyolcadik tagjaként - működik tovább. A közlemény szeri
A HírTV kérdésére az Európai Bizottság nem erősítette meg a Financial Times értesüléseit, miszerint Brüsszel 13 milliárd eurót szabadítana fel a befagyasztott uniós pénzekből Magyarországnak, ha a kormány hozzájárul az Unió kiegészítő költségvetéséhez.
A testkamerák bevezetését megelőző tesztelés folyik a Budapesti Rendőr-Főkapitányságon – tudta meg az Index. Megkerestük az Országos Rendőr-főkapitányságot, hogy meg tudják-e erősíteni a hírt, de nem akartak nyilatkozni. A Híradónk által megkérdezett rendőrségi szakértő szerint egyébként a testkamerák bevezetése minden szempontból időszerű lenne.
Mestre és Marghera között a vasúti sínek mellett baleset érte a La Linea közlekedési vállalat autóbuszát: tízen haltak meg, negyvenen sérültek. A Kronen Zeitung cikke. Képernyőfotó. Eddig tisztázatlan okok miatt a járat egy magaslati útról a mélybe zuhant, és a vasúti sínen állt meg. Olasz lapjelentésekre hivatkozva a Kronen Zeitung azt írja, nagy
Jelentős prémiumokat – egyes vezetők esetében megközelítőleg tízmillió forintos juttatást – hagyott jóvá Karácsony Gergely főpolgármester a BKK, illetve a BKV vezető tisztségviselői számára.