2023. október 3. kedd

okt. 3
17:31
Az orosz vezérkar nem tervez további mozgósítást (Magyar Hírlap)
Sojgu szerint az október 1-jén megkezdődött őszi sorozási kampány a tervek szerint zajlik.
okt. 3
17:31
Orbán Balázs: Megéri a magyar tudósokba fektetni (Magyar Nemzet)
A magyar kormány eddig húszmilliárd forinttal támogatta Krausz Ferenc fizikai Nobel-díjas kutatócsoportját 2019 óta.
okt. 3
17:32
Betiltaná az energiaitalok vásárlását a Fidesz-KDNP a 18 alatti fiataloknak! (Portfolio)
Közös videónyilatkozatban jelentette be kedden a kormánypárti frakciószövetség két tagja, Hollik István és Nacsa Lőrinc, azt, hogy az energiaitalok vásárlásának és fogyasztásának 18 éves kor alatti betiltását javasolja az egészségügyi kockázatok miatt.
okt. 3
17:33
A pénzügyminiszter bejelentette, Magyarország nyitott egy új magyar-amerikai megállapodásra a kettős adóztatás elkerüléséről (hirado.hu)
A magyar kormány célja, hogy az adófizetők számára biztonságos és versenyképes gazdasági környezetet biztosítson, ezért az amerikai-magyar adóügyi együttműködés erősítésére törekszik.
okt. 3
17:33
Az EU is rábólintott a Dunaferr tulajdonosváltására (autopro)
Az acélipari vállalat a Liberty Steelhez kerülhet.
okt. 3
17:33
Szezonzáró eredményeket közöl a nyári turizmusról holnap a KSH (vg.hu)
Év végére még a 2-3 százalékos összesített pluszt elérni is esélyes.
okt. 3
17:33
Mindenkit megdöbbentett Köllő Babett a Sztárban Sztár leszek! sajtótájékoztatóján (BorsOnline)
A dögös Mester meglepő szettben érkezett a nagyszabású eseményre.
okt. 3
17:33
Mesés prémiumokat fizetett ki Karácsony a BKK és a BKV vezetői számára (Demokrata)
Bár a főpolgármester súlyos pénzhiányt emlegetett, a BKK és a BKV vezetői mesés prémiumot kaphattak.
okt. 3
17:33
Alcaraz elvérzett, Medvegyev boldog, Djokovics pihen (Magyar Nemzet)
Az éljátékosok csúcsformában.
okt. 3
17:33
Sztankovics és Máté Csaba közös érdeme: a Fradi a világ legjobb formában lévő csapata (Magyar Nemzet)
A Ferencváros megnyerte mind a tíz legutóbbi mérkőzését, és jobb gólkülönbséggel mindenkit maga mögé utasít.
okt. 3
17:33
Magyar párja ápolja az újraélesztett kapust (Sportal)
Majdnem tragédiába torkollott a Waalwijk és az Ajax szombati bajnokija a holland labdarúgó-bajnokságban.
okt. 3
17:33
Többször is bemondták a keddi Railjeten, hogy majd csak szerdától kell átszállni Bécsben. Vajon mi történt ezután? (Telex)
Mintha se a MÁV-nak, se az osztrákoknak nem lenne fogalma arról, mi történik épp a Railjetekkel.
okt. 3
17:35
Rossi keretet hirdetett; körkép a Premier League-ben – délutáni hírösszefoglaló (Sportal)
Ha lemaradt volna a legfontosabb kedd délutáni sporteseményekről, nálunk elolvashatja, megnézheti egy helyen.
okt. 3
17:36
Költségvetési Tanács: nem biztos, hogy jól számol a kormány (Infostart)
A GDP emelkedése várhatóan nem fogja elérni azt a 1,5%-os szintet, amit a kormány költségvetési törvény módosításának elfogadásakor prognosztizált.
okt. 3
17:36
Önként távozik Szlovákia magyar rendőrfőkapitánya, ha Fico kormányfő lesz (Blikk)
Ha Robert Fico lesz a miniszterelnök, Hamran István magyar származású rendőrfőkapitány nem várja meg, hogy leváltsák, inkább önként távozik.
okt. 3
17:37
Messiről kellett hazudnia, hogy a Barcelonánál játszhasson (Sportal)
Az augusztusban visszavonult ghánai futballista, Kevin-Prince Boateng egy podcastben elárulta, 2019-ben hazugság árán ölthette magára az FC Barcelona mezét.
okt. 3
17:39
A világ legaranyosabb új kutyafajtájára leltek, de szomorú vége lett (vg.hu)
Házi kutya és pamparóka keresztezéséből született meg a dogxim névre keresztelt faj.
okt. 3
17:39
Rendszeres tanácsadásra jár Curtis és Judie: mindent megtesznek, hogy rendben legyen (BorsOnline)
Nem szeretnék, hogy komolyabb baj legyen.
okt. 3
17:39
Önként távozik Szlovákia magyar rendőrfőkapitánya, ha Fico miniszterelnök lesz (SzMo)
Hamran István szerint ő nem kompatibilis a párttal. Korábban Fico több közeli munkatársa is a célkeresztjében volt.
okt. 3
17:39
Te mit tennél, ha idegen lények jelennének meg a nappalidban? – A Nincs, aki megmentsen-től meghűl az ereidben a vér (SzMo)
Nagyjából a semmiből érkezett a Disney+ kínálatába Brian Duffield filmje, amely a sci-fivel dúsított horror műfajában, azon belül is a "home invasion" szubzsánerében fogant, és egyből a pararajongók kedvence lett.
okt. 3
17:39
Most vegyél RAM-ot és SSD-t, hamarosan drágább lesz! (Hírstart Robot podcast)
Mi történt a technológia világában? Elmondjuk röviden! Számos hazai hírcsatorna IT, mobiltechnológiát, robotikát érintő tartalmait foglaljuk össze pár perces podcast adásainkban.
okt. 3
17:39
Látott már 3000 forintost? - Képeken az új forint érme (Növekedés)
Erdélyi kopó megnevezéssel emlékérmét bocsát forgalomba az állatok világnapján, szerdán a Magyar Nemzeti Bank (MNB) a négy éve indított magyar pásztor- és vadászkutyafajták sorozat részeként - tájékoztatta az MNB az MTI-t kedden.
okt. 3
17:39
A Burger King is Oroszországban van még (Magyar Nemzet)
Hiába a nagy nyugati nyomás, a gyorsétteremlánc egyelőre továbbra is üzemel Oroszországban.
okt. 3
17:39
Ukrajna finanszírozását Amerika Európára akarja testálni – Stratéga Horváth Józseffel (Mandiner)
Az oroszok 2025-ig számolnak ezzel a háborúval, az amerikaiak viszont mintha már most távolítanák maguktól, Európa pedig egyre csak egyre jobban belekeveredik – mondja a biztonságpolitikai szakértő.
okt. 3
17:39
Három év alatt a felére zuhant a Petőfi Rádió hallgatottsága, most kívánságműsorral hoznák vissza a fiatalokat (Telex)
Miközben pár évente vezetőt vált, folyamatosan veszíti el hallgatóit a Petőfi Rádió. A tömeges elbocsátások után most az új csapat saját fesztivált szervez, megmarad a Petőfi Zenei Díj, és visszahozzák az egykor trendalakító Kultúrfitnesz című műsort is, de Horváth Gergely nélkül.
okt. 3
17:41
Új szint: Biden eltüntetné az apa és az anya szavakat a gyermekgondozási törvény szövegéből! (Mandiner)
Az adminisztráció minden, a szülők nemére utaló kifejezést el akar törölni.
okt. 3
17:42
Elhagyta férjezett nevét a Dk képviselője (Blikk)
Nemrégiben megváltoztatta a parlamenti nyilvántartásban szereplő nevét Ráczné Földi Judit, a DK politikusa. A képviselő asszony március óta tagja az országgyűlésnek, akkoriban még a teljes nevét jegyezték fel, július 31. óta azonban a leánykori nevével szerepel, Földi Juditként.
okt. 3
17:42
Kovács Gyopár nagyon hasonlít Kylie Jennerre (Metropol)
Kovács Gyopárt eleinte Tóth Andihoz hasonlították, sokaknak feltűnt, hogy Marics Peti barátnője sokkal inkább Kylie Jennerre hajaz.
okt. 3
17:42
Szijjártó Péter: Svéd politikusok folyamatosan, nagyképűen, megalázó módon minősítgették a magyar demokráciát (hirado.hu)
Szlovákiai választási eredmények, európai uniós politikai kérdések, kapcsolatok Oroszországgal, energiabiztonság, ukrajnai háború és jószomszédi viszony – többek között ezekről beszélt a Magyar Nemzetnek adott interjúban Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, aki világossá tette, hogy mi segítheti a svédek NATO-tagságát.
okt. 3
17:42
Hároméves stratégiai keretszerződést kötött a Mol és a Pannon Egyetem (ProfitLine)
Három évre szóló együttműködési megállapodást írt alá a Mol és a Pannon Egyetem, amelynek célja, hogy folyamatos utánpótlást biztosítson az energiaipar számára és támogassa a körforgásos gazdasághoz kapcsolódó kutatás-fejlesztési tevékenységet - közölte a Mol kedden az MTI-vel.
okt. 3
17:42
Megszólalt Navracsics Tibor: ekkortól ömölhetnek az igazi EU-s pénzek Magyarországra (Pénzcentrum)
A területfejlesztési miniszter bízik abban, hogy az év végéig mindenképpen meglesz a megállapodás az Európai Bizottsággal, amely lehetővé teszi, hogy Magyarország ténylegesen hozzáférjen az európai uniós forrásokhoz, ne csupán az előlegekhez - Navracsics Tibor erről kedden, Budapesten beszélt újságíróknak az uniós támogatások feloldásáról szóló saj
okt. 3
17:42
Novák Katalin rendkívüli üzenetet intézett a magyarokhoz (ATV)
Nemcsak Orbán Viktor büszke a Nobel-díjas magyarokra, hanem Novák Katalin is.
okt. 3
17:45
Piti tolvajból híres múmia – eltemették a 128 éve halott férfit (hirado.hu)
Willie egy iszákos zsebtolvaj volt, aki 1895. november 19-én hunyt el a pennsylvaniai Reading börtönében.
okt. 3
17:45
"A legjobb társat, partnert kaphattam" – Meglepő vallomást tett Dávidról Radics Gigi (Ripost)
Hamarosan élőben láthatjuk a kemény munka eredményét.
okt. 3
17:45
Valter a 26., Fetter nem ért célba, belga siker született a Tre Valli Varesine országúti versenyen (m4sport.hu)
A belga Ilan Van Wilder (Soudal Quick-Step) nyerte a 102. alkalommal megrendezett Tre Valli Varesine (Varesei három völgy) elnevezésű országúti kerékpárversenyt, amelyen Valter Attila (Jumbo-Visma) a 26. helyen végzett, Fetter Erik (EOLO-Kometa) pedig nem ért célba.
okt. 3
17:45
Nyugati alkatrészekkel vannak telepakolva az Ukrajnában lezuhant orosz drónok (vg.hu)
Oroszország nem tudná napi szinten dróncsapásokkal terrorizálni Ukrajnát, ha nem tudna fejlett alkatrészeket beszerezni Nyugatról.
okt. 3
17:45
Botrányba fulladt az eljegyzési buli - sokkoló vallomással állt elő a jövendőbeli anyós (Femcafe)
Az idős nő váratlanul jelent meg az eseményen, és olyasmit mondott a jegyespárnak, amitől a másodperc törtrésze alatt megfagyott a levegő.
okt. 3
17:45
50 éves lett Lena Headey, akit külön szerződés tartott távol az exétől a Trónok harca forgatásán (Life)
A Cersei Lennister szerepével világhírűvé vált színésznő a Bermuda-szigeteken született, sosem tanult színészkedni, rejtegették a terhességét a Trónok harca forgatásán, és nemrég vágott bele a harmadik házasságába. Lena Headey 50. születésnapja alkalmából ezekről, és sok más érdekességről olvashatsz cikkünkben.
okt. 3
17:45
Félmeztelen videót posztolt Szabó Zsófi, ámulatba ejtett mindenkit a dekoratív műsorvezető (Promotions)
Szabó Zsófi félmeztelenül mutatta meg magát.
okt. 3
17:45
Nem akármilyen nevek előtt nyerte szólóban Van Wilder a Tre Valli Varesinét (Eurosport)
A Lombardiára készülő nagy nevek előtt nyerte szólóban a keddi Tre Valli Varesinét Ilan Van Wilder, aki egy olyan sorból lépett el 9 kilométerrel a befutó előtt, ahol Pogacar, Roglic, Carapaz és Enric Más is ott volt. Fetter Erik szökésben töltötte a verseny nagy részét, Valter Attila a 26.helyen ért célba.
okt. 3
17:45
Lassul a gyártás, egyre kevesebb takarmány készül itthon (Mezőhír)
2,2 millió tonna gabona, félmillió tonna olajosmag is kerül a hazai takarmányokba, de visszaesett tavaly a hazai mezőgazdaság e szegmense.
okt. 3
17:45
Újra kell gondolni Európát! (Mandiner)
Ha az Európai Unió nem lenne egy következmények nélküli unió, akkor Von der Leyen asszonynak már vizsgálatok alatt kellene állnia.
okt. 3
17:45
Globális kriptovaluta szabályozást sürget a Portugál Központi Bank (BitcoinBázis)
A Portugál Központi Bank (Banco de Portugal) kormányzója, Mário Centeno egy globális kriptovaluta szabályozási keretrendszer kidolgozására szólította fel a hatóságokat.
okt. 3
17:45
Az eddigi legrészletesebb Tesla Semi videót kaptuk Jay Lenotól (Villanyautósok)
42 perces videóban faggatták a program vezetőit a részletekről.
okt. 3
17:45
Őrületes dologgal állt elő már megint a MÁV, most ezt nézzék (naphire.hu)
Igazán különleges vonat érkezhet Magyarországra.
okt. 3
17:47
Széllel szemben ment nagyot a BUX, a forint viszont megszédült délután (vg.hu)
Az Opus Global bivalyerős volt.
okt. 3
17:47
Nem állnak le a kaliforniai liberálisok – életpárti terhességi központokat perelnek (Mandiner)
Az állam főügyésze szerint kihasználják a várandós nőket a kémiai abortuszt visszafordító szervezetek.
okt. 3
17:49
Nem gondolja, hogy a svédek ezzel a két Nobel-díjjal igencsak megdolgoznak a Nato-csatlakozásért? (Mandiner)
Köszönjük az egész magyar nép nevében!
okt. 3
17:51
Lamborghini Spire F Vrt gépbemutató (Agroinform)
Az eseményen egyéb kertészeti talajművelő és növényvédelmi gépek is bemutatásra kerülnek.
okt. 3
17:51
Összeesett a cégfelvásárlások és fúziók piaca (vg.hu)
Európát, Kínát és az Egyesült Államokat egyaránt érinti az M&A-piac zsugorodása.

Keresés