2023. október 3. kedd

okt. 3
18:15
Hogy mindig legyen egy biztos hátország – a barátságról tanítom a kisfiam (egy.hu)
A kisfiam elért abba a korba, amikor megköttetnek az első igazi barátságok. Persze ezek az ovis kapcsolatok még jóval képlékenyebbek, mint a felnőttek barátságai. A gyerekek még csak most tanulják, hogyan lehet egymáshoz jól kapcsolódni, hogyan lehet a saját érdekeiket is érvényesíteni, de közben a másikat sem megbántani. Ilyenkor fedezik fel, hogy
okt. 3
18:18
Gulyás Balázs elmondta, Krausz Ferenc és díjazott társai felfedezésével "lefényképezhetjük" az elektronokat (hirado.hu)
Stockholmban kedden jelentették be, hogy a Németországban élő Krausz Ferenc és két francia fizikus, az Egyesült Államokban dolgozó Pierre Agostini és a Svédországban tanító Anne L'Huillier kapja az idei fizikai Nobel-díjat.
okt. 3
18:21
Extrém meleg volt szeptemberben. Megdöbbentőek a számok! (Agroinform)
1901 óta az idei volt a legmelegebb szeptember, szinte júniusi volt a középhőmérséklet.
okt. 3
18:21
Két Szoboszlai-bombára is lehet szavazni a hónap legszebb góljaként a Liverpoolnál (m4sport.hu)
A Liverpool labdarúgócsapata kedden a közösségi oldalán közzétette jelöltjeit a szemptemberi jelöltjeit a hónap legszebb góljára – a sorban két Szoboszlai Dominik-bombával is találkozhatunk.
okt. 3
18:21
Újabb leépítéssel válaszolnak a sztrájkra az amerikai autógyártók (vg.hu)
A GM és a Ford további félezer embert bocsát el.
okt. 3
18:21
Női maratoni: itt az első világcsúcs, ami jobb, mint a magyar férfi rekord (Eurosport)
Aki hosszútávfutó volt, az hosszútávfutó is marad, amíg csak él. Ez a mondat nem valami hatalmas okosság, vagy világmegváltó gondolat, pusztán tényközlés. Alighanem így van ez sok más sportággal is, nem csak a hosszútávfutással. Aki teniszező volt, aki vívó volt, stb. Ám mivel én hosszútávfutó voltam, ezért ezt én így mondom.
okt. 3
18:21
Hoppá: jön a fizetős Facebook és Instagram az EU-ban! (Mandiner)
A Meta havidíjat szedne a reklámmentes alkalmazáshasználatért.
okt. 3
18:21
Guardiola és a City Manchesterben ragadt a lipcsei BL-meccs előtt (Magyar Nemzet)
Az angolok számításaiba hiba csúszott, és nem tudtak időben elutazni Németországba.
okt. 3
18:21
A Rally Hungary sztárjai: Turán Frigyes (Racing)
Amikor a Rally Hungary sztárjairól írunk, nem felejthetjük ki Turán Frigyest, aki 2019-ben képes volt megnyerni a nyíregyházi ERC futamot.
okt. 3
18:23
Haas: A fejlesztések már 2024-re szólnak (m4sport.hu)
Előrelépést várnak a koncepcióváltástól, de…
okt. 3
18:24
Tokenizált pénzpiaci alapot indít az Ubs (Kripto Akadémia)
A 3 milliárd dolláros kezelt vagyonnal rendelkező svájci UBS Asset Management elindított egy tokenizált, Variable Capital Company (VCC) névre keresztelt pénzpiaci alapot. A vagyonkezelőnek ez lesz az első élő tokenizált kísérleti projektje. A projektet a Szingapúri Központi Bankkal közösen hozták létre, ami ráadásul kulcsfontosságú mérföldkövet jel
okt. 3
18:24
Több mint négy órán át voltak vonalban, és tízmilliót szedtek le a magyar nő számlájáról a csalók (hirado.hu)
Milliókat szednek le a számlákról: ketten is elmesélték, hogy milyen módszerekkel verték át őket. Egy asszony számlájáról tízmilliót, egy férfiéról pedig csaknem négymilliót vettek le.
okt. 3
18:25
Magyar állampolgár lett Marco Rossi (m4sport.hu)
A szövetségi kapitány és szintén olasz segítője letette a magyar állampolgársági esküt.
okt. 3
18:27
Marco Rossi: A legfontosabb, hogy a magyarok is úgy érzik, otthonra leltünk. Köszönjük, Magyarország! (m4sport.hu)
Kedd délután letette a magyar állampolgársági esküt Marco Rossi, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, valamint a tréner szintén olasz segítője, Cosimo Inguscio. Az M4 Sport még az eskütétel előtt kérdezte a 2012 óta hazánkban dolgozó szakembert a kettős állampolgársággal kapcsolatos érzéseiről, s szemmel láthatóan meghatódottan beszé
okt. 3
18:27
Bidenék nem mutatják, de aggódnak az ukrajnai korrupció miatt (ATV)
Az Egyesült Államok kormánya, bár a felszínen nem mutatja, eléggé aggódik az Ukrajnában burjánzó korrupció miatt – derült ki egy új jelentésből. Az amerikai hosszútávú terv "érzékeny, de nem titkosított" változata számtalan lépést tartalmaz, amelyeket alkalmazva Washington segíteni Ukrajnát a korrupció elleni harcban. A jelentés azt is leszögezi, a
okt. 3
18:27
Újabb hat hely kelt el a 2024-es párizsi olimpiára (AQUA)
A Hangcsouban megrendezett 19. Ázsiai Játékok vitorlásversenyein hat újabb hely talált gazdára a 2024-es párizsi olimpiai játékokra. Szingapúr, Malajzia, Kína, Hongkong és Thaiföld iratkozott fel az olimpiai résztvevők listájára, az egyszemélyes férfi dingi kvalifikációs helye Szingapúrhoz került, Malajzia ezúttal az egyszemélyes női dingiben bizto
okt. 3
18:27
Egy 14 éves fiú fegyveres ámokfutásba kezdett a bevásárlóközpontban, legalább hárman meghaltak (Ripost)
Vásárlók százai menekültek ki a bevásárlóközpontból.
okt. 3
18:27
Pénztárcabarát úti célok idén őszre - ha igazán csodálatos élményre vágysz az új évszakban (Femcafe)
Az őszi időszak kiváló alkalmat kínál az utazás szerelmeseinek arra, hogy felfedezzék a világ számos elbűvölő helyszínét, ehhez pedig nem is kell feltétlenül óriási költségekbe vernünk magunkat.
okt. 3
18:27
Perceken múlt a kiskunfélegyházi férfi élete, hőstettet hajtottak végre a rendőrök (BorsOnline)
Életet mentettek a kiskunfélegyházi rendőrök.
okt. 3
18:27
UFO-k nyúlkáltak a bugyijában, a csinos meteorológusnak gyereke született az aktusból (Promotions)
A földönkívüliekről szóló beszámolókban UFO-k elraboltak és kísérletezgetnek az embereken, de van aki azt állítja: ő közösült is az idegenekkel.
okt. 3
18:27
Fogalma sem volt a Jumbo norvég versenyzőjének, hogy élete győzelmét aratta (Eurosport)
Per Strand Hagenes nyerte a 2023-as Sparkassen Münsterland Girót. A német egynapos esős időt hozott, ami megbolondította a versenyt, így végül egy tízfős csoport határozta meg a végjátékot. Hagenes 2,5 kilométerre a céltól támadott, ám a végén nem ünnepelt, mert nem tudta, hogy ezt az utolsó áthaladás a körpályán. Mögötte Kaden Groves lett a másodi
okt. 3
18:27
A Zselicben feszít az Év Kilátója (Telex)
Az Év Turistaháza 1005 szavazattal a zempléni Rostallói Ökotudatos Nevelési Központ lett.
okt. 3
18:30
Perceken múlt a kiskunfélegyházi férfi élete, hőstettet hajtottak végre a rendőrök (BorsOnline)
Életet mentettek a kiskunfélegyházi rendőrök.
okt. 3
18:30
A születésnapján lepték meg a rendőrök a kis Bencét: nagy álma válhatott valóra (Blikk)
Különleges meglepetéssel készültek a Győr-Moson-Sopron vármegyei rendőrök a születésnapját ünneplő Bencének: a kisfiú mindig is arról álmodozott, hogy egy napon majd egy rendőrautó viszi el az óvodába, ami most valóra válhatott.
okt. 3
18:30
Halálos gázolás történt a Dózsa György utcában (Metropol)
A 69 éves nő a helyszínen életét vesztette.
okt. 3
18:30
Ítéletet mondtak fizetéseikről a magyar dolgozók: sokan kiakadtak, ebben nincs köszönet (Pénzcentrum)
A vállalkozásoknál dolgozó munkavállalók 48 százaléka elégedetlen a fizetésével. 62 százalékuk érzékel idén romlást anyagi helyzetében, és 53 százaléknyian érzik úgy, hogy tavalyhoz képest beszűkültek a munkaerőpiaci lehetőségeik derült ki a Trenkwalder szeptember végén lefolytatott munkaerőpiaci kutatásából.
okt. 3
18:33
Nehezen nyelik le a németek, hogy nem ők kapták a Nobel-díjat a Covid-vakcináért (hirado.hu)
Karikó Katalin egy német vállalatnál kezdte a Nobel-díjhoz elvezető kutatásait, de az első hatékony Covid-vakcináért az amerikai Pfizer gyógyszergyár zsebelte be az elismerést.
okt. 3
18:33
Örömhír az Alfásoknak: egy ideig még marad a V6-os motor! (Autónavigátor)
Ahogy arról mi is beszámoltunk, az Európai Parlament enyhítette az Euro 7-es motorokra vonatkozó kritériumokat, miután számos gyártó és ország
okt. 3
18:33
Szinte biztos az újabb magyar olimpiai kvóta a torna-világbajnokságon (m4sport.hu)
Nagy valószínűséggel a meglévő két női indulási jog mellett még egy magyar női tornász szerez olimpiai kvótát az antwerpeni világbajnokságon a Nemzetközi Torna Szövetség (FIG) szabályzata szerint.
okt. 3
18:33
Piacra dobták a hazánkban gyártott okostelefont (vg.hu)
A hazai gyártósorról legördülő Nokia XR21 hatványozottan tesz eleget az adatbiztonsági követelményeknek is.
okt. 3
18:33
Kisebb hidegfront után újra visszatér az átlagosnál melegebb idő, akár 27 fok is lehet (SzMo)
A hajnalok már ködöt, párát hoznak, és az éjszakák is hűvösebbek lesznek, de napközben még napozni is lehet majd.
okt. 3
18:33
Panyi Miklós: A baloldal azon dolgozik, hogy a Dunaferr csődbe menjen (Demokrata)
Panyi Miklós szerint a hatósági szerződéssel kapcsolatos nyilatkozatok szándékos politikai hisztériakeltés szándékával születtek.
okt. 3
18:33
Vérfagyasztó felvételeken a Lampedusára érkező agresszív migránsok (Mandiner)
A bevándorlókat nem zavarja, hogy a többi hajó fedélzetén emberek állnak.
okt. 3
18:33
Szergej Sojgu: Nincs szükség további mozgósításra (Magyar Nemzet)
Az orosz hadseregbe idén már több mint 335 ezren jelentkeztek, így nincs szükség arra, hogy további mozgósításokat hajtsanak végre.
okt. 3
18:33
Elszabadult az erőszak a Tescóban, barikádokkal védekezik az áruházlánc (naphire.hu)
Védelemre szorulnak az áruházlánc pénztárosai.
okt. 3
18:36
Kőkemény lépest tett Ausztria a szlovákok felé (Infostart)
Ausztria is ideiglenes ellenőrzést vezet be kedd éjféltől Szlovákiával közös határán az illegális migráció és az embercsempészek ténykedésének megfékezése végett - jelentette be Gerhard Karner osztrák belügyminiszter.
okt. 3
18:36
Mórról a világ tetejére – Krausz Ferencnek gratulált Orbán Viktor (hirado.hu)
A miniszterelnök a Facebook-oldalán gratulált Magyarország újabb Nobel-díjasának.
okt. 3
18:38
Szabó Gábor az attoszekundumos technikától több tudományos áttörést is vár (hirado.hu)
A világon a szegedi ELI ALPS-ban működik a legtöbb attoszekundumos forrás, szám szerint öt.
okt. 3
18:39
Emlékszel még a kisfiúra, akiért az egész futballvilág összefogott? Szurkolók gyalázták meg emlékét (BorsOnline)
Kegyetlenül meggyalázták a hétéves kisfiú emlékét.
okt. 3
18:39
Az energiaitalok forgalmazásának korlátozását kezdeményezi a Fidesz–KDNP (Demokrata)
Hollik István azt mondta, jól látják a gyermekekre leselkedő veszélyeket, amelyek egyike az energiaitalok akár mindennapos fogyasztása.
okt. 3
18:39
Alapjogokért Központ: Berlin és Párizs különböző zsarolási eszközöket akarnak adni a globalisták kezébe (Mandiner)
Az elemző intézet szerint elindult a globalista és a szuverenista erők csatája.
okt. 3
18:42
Mai csatáját is elvesztette nemzeti devizánk (Menedzsment Fórum)
A Matolcsy György jegybankelnök és Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter nevével fémjelzett összecsapást az uniós pénzekről érkezett jó hírek sem tudták helyrehozni.
okt. 3
18:42
Tóth Andi nagyon bepöccent: durván kiosztotta az egyik rajongóját (Metropol)
Az énekesnő reagált rajongója kritikájára.
okt. 3
18:42
Hazánk gazdasági kilátásai biztatóak a negatív európai környezet ellenére is (ProfitLine)
Magyarország gazdasági kilátásai pozitívak a negatív európai környezet dacára is, hazánk sokat profitált abból a stratégiából, amelynek nyomán lényeges találkozási ponttá vált a keleti és a nyugati beruházók számára - közölte a tárca tájékoztatása szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Budapesten.
okt. 3
18:45
Durva óvintézkedést vezetett be a Tesco az erőszakos vásárlók miatt (ATV)
Több száz Tesco Express üzletben, valamint töltőállomásnál működő boltban szerel fel a pénztárokhoz átlátszó védőpaneleket a Tesco az Egyesült Királyságban, hogy védje az eladóit az erőszakosan fellépő vásárlóktól.
okt. 3
18:45
Az ingatlanalapok működését érintő döntést hozott a kormány (vg.hu)
Versenyképesség és átláthatóság: ezek a kulcsszavak a kormány döntése mögött.
okt. 3
18:45
Újabb orosz tüzérségi rendszert semmisített meg egy ukrán Himars (Mandiner)
Az oroszok már 44 Giacint-Sz tíusú tüzérségi rendszert veszítettek el a háborúban.
okt. 3
18:45
Képregénybe kerül Erdős Péter popcézár (Magyar Nemzet)
Nagy durranás készül a képregénypiacon.
okt. 3
18:45
Marad a zöldborsó, de muszáj fejleszteni (Magyar Mezőgazdaság)
A csemegekukorica után a zöldborsó a második legnagyobb felületen termesztett zöldségféle hazánkban.
okt. 3
18:45
Marco Rossi magyar állampolgár lett (Sportal)
A magyar válogatott szövetségi kapitánya mellett segítője, Cosimo Inguscio is letetette az esküt, mindketten megtartották olasz állampolgárságukat is.

Keresés