2023. október 5. csütörtök

okt. 5
12:17
Szavazzon! Ön szerint lesz még ma újabb magyar Nobel-díjas? (Mandiner)
Krasznahorkai László és Nádas Péter is ott van az esélyesek között.
okt. 5
12:18
Kamerák előtt jött a vallomás: súlyos volt a vád, de igaz volt. A Nyerő Páros versenyzője négy hónapra tönkretette a családját (Blikk)
Fájdalmas vallomást tettek.
okt. 5
12:18
Áder János: a klímaváltozás az emberiség közös stresszhelyzete (Alternatív Energia)
A klímaváltozás, a vízválság, a biológiai sokféleség csökkenése, a termőföldek kimerülése és az erdők pusztítása "az emberiség tartós, közös, nagy stresszhelyzete".
okt. 5
12:18
Így robbantotta be a bizalmi vagyonkezelés számait a hatalmas nyári hajrá (Portfolio)
Az üzleti élet nyári szezonja idén a bizalmi vagyonkezelések alapításáról szólt. Aki tudta, az még a szeptember 11-éig nyitva álló határidőbe belesűrítette a családi vagyonkezelés létrehozatalát. Ezzel együtt nem kevés – legtöbbször tárgyilagos, de olykor cinikus – sajtóvisszhang vette körül a jelenséget. Most, a folyamat végén érdemes lehet felmér
okt. 5
12:21
Vadonatúj pályázati lehetőség akár 70 százalékos támogatással! (Agroinform)
Mutatjuk, hogy kik pályázathatnak, mekkora összegre és mire lehet költeni a pénzt.
okt. 5
12:21
Roland Berger: A töltőhálózatok hajtják az elektromos autók piacát (Tiszta Jövő)
2030-ra minden második eladott autó elektromos jármű lesz.
okt. 5
12:21
Erre az amerikai bejelentésre senki sem számított (Magyar Hírlap)
Oroszország csaknem 500 négyzetkilométerrel több területet birtokol Ukrajnában, mint tavaly.
okt. 5
12:21
Navracsics Tibor: Egy közösséget alkot a Pannon Egyetem és Veszprém (Demokrata)
A területfejlesztési miniszter a Pannon Egyetem mélygarázs- és zöldkampusz-átadóján vett részt.
okt. 5
12:21
Bükkszentlászló ismét versenyautóktól volt hangos – Rally Hungary hivatalos teszt (Racing)
Szerdán rendezték a Rally Hungary hivatalos tesztjét a Bükkszentlászló-Bükkszentkereszt szakaszon, melyről számtalan videó megjelent, íme néhány közülük.
okt. 5
12:21
Kutyabemutatók és gyerekprogramok az állatok világnapja alkalmából (Magyar Mezőgazdaság)
A szombati rendezvény a Rex Állatsziget több helyszínén fog zajlani.
okt. 5
12:21
Az Európai Tanács elnökével tárgyalt Orbán Viktor (Telex)
A Magyarországnak járó uniós forrásokról is szó esett a találkozón.
okt. 5
12:21
Rétvári Bence: Szeptemberben 1205 tanár hagyta el a pályát a státusztörvény miatt (Telex)
A Magyar Nemzetnek adott interjújában az államtitkár azt mondta: három hét alatt 460 új pedagógus kezdte meg a tanítást állami iskolában.
okt. 5
12:21
GVH: Az egész országban felosztották az útjelfestést és a közúti táblázást (Telex)
A hatóság 284,8 millió forintra bírságolta a kartell 17 vállalkozását, amelyek felosztották egymás között a piacot 2012 és 2014 között.
okt. 5
12:24
Döntött a kormány: új elszámolási szabályokat kapnak a napelemesek (Infostart)
Január elsejétől a kormány az ország jelentős részén feloldja a háztartási méretű kiserőművek átmeneti betáplálási korlátozását, párhuzamosan pedig megérkezik az új bruttó elszámolási szabályozás is – jelentette be Lantos Csaba a Portfolio Energy Investment Forum 2023 konferenciáján.
okt. 5
12:24
Másodikra menni fog? Újabb 75 milliárdos napelemes pályázat indul (Menedzsment Fórum)
Megint egy váratlan fordulat, most megint támogatná az új napelemes rendszereket a kormány, a bruttó elszámolás nyűgét is enyhítené.
okt. 5
12:24
Vételen a Magyar Telekom, végre olcsóbb lehet az üzemanyagunk (Privátbankár)
Az európai részvénypiacok még keresik az irányt, de Budapesten inkább lejtmenet van. A forint kissé gyengül, miközben az olaj még többet veszített értékéből. Mindenki azt találgatja, meddig emelkednek még az amerikai kötvényhozamok, ami egyértelműen rossz hatással van a kockázatosabb eszközökre. Alaposan megemelték a Telekom célárát.
okt. 5
12:27
Ismét egy nesze semmi, fogd meg jól kormányjavaslat (Piac és Profit)
Október 9-től élesedhet az úgynevezett önkéntes kamatplafon, ami a rendelkezésre álló információk szerint 8,5 százalékban maximálja többi között az új és használt lakóingatlanok vásárlására, felújítására igényelhető jelzáloghitelek teljes hiteldíj mutatóját (THM). A Bankmonitor vizsgálata szerint a prémium ügyfelek jelenleg is kaphatnak ennél olcsó
okt. 5
12:27
Új csarnokokkal bővült a szekszárdi ipari park (autopro)
Mintegy 2,8 milliárd forintból fejlesztették az ipari parkot.
okt. 5
12:27
Elsüllyedt várost találtak a régészek Egyiptomban (Magyar Hírlap)
Ezüst rituális eszközök, aranyékszerek és törékeny alabástromtartályok a tengerben.
okt. 5
12:27
Hamarosan Budapestre látogat a WHO főigazgatója (Demokrata)
Szijjártó Péter Genfben találkozott Tedrosz Adhanom Gebrejeszusszal.
okt. 5
12:27
Volodimir Zelenszkij: Meg kell őrizni Európa egységét (Demokrata)
"A közelgő télen további hadműveletekre kell felkészülni Oroszország részéről."
okt. 5
12:27
"Téves elmélet, hogy az infláció segíti az államadósság csökkentését" (Növekedés)
Nem szabad túl hamar győzelmet hirdetni a letörése felett, óvatosnak kell lenni, hisz egy ilyen folyamat könnyen fellángolhat újra, amíg fenntarthatóan nem sikerül tőle megszabadulni. - hangzott el a Magyar Közgazdasági Társaság és a Költségvetési Tanács államháztartásról szóló konferenciáján.
okt. 5
12:27
Az RTL bemutatja Enyedi Ildikó emberkereskedőkről készített sorozat-epizódját (Media1)
Jön az Aranytrombiták.
okt. 5
12:29
Az őrjöngő motoros betörte egy nő szélvédőjét és bántalmazta őt (Magyar Hírlap)
A nő kiugrott a kocsijából, és feldöntötte a motort.
okt. 5
12:33
Ketten meghaltak egy Herszon elleni támadásban (ATV)
Két ember életét vesztette egy orosz tüzérségi támadásban a dél-ukrajnai Herszonban - közölte csütörtökön az ukrán elnök hivatala.
okt. 5
12:33
Kiderült miért utálhatja Vastag Csaba családja a feleségét: Evelint a kommentelők dubajozással vádolják (Promotions)
A kommentelők durva vádja miatt szakadhatott meg a kapcsolat Vastag Csaba és családja között.
okt. 5
12:33
Növekedve csökken a hazai e-kereskedelem (Bitport)
Az első féléves adatok alapján erős egyszámjegyű növekedést produkáltak az online áruházak, ám az inflációnak "köszönhetően" reálértéken mindez visszaesésnek felel meg.
okt. 5
12:33
Orbán Viktor az Európai Tanács elnökével találkozott, erről tárgyaltak (Mandiner)
Szóba kerültek a befagyasztott uniós források, és az egyre súlyosbodó migrációs vészhelyzet is.
okt. 5
12:33
Nyugdíjemelés: szörnyű hírt kaptak a nyugdíjasok (naphire.hu)
Ha 2023-as nyugdíjas infláció 18,5 százaléknál magasabb lesz, akkor a juttatás nem őrzi meg a reálértékét.
okt. 5
12:35
Egy friss EU-s önellenőrzés kiderítette, 8,3 milliárd eurót költöttek el rosszul tavaly (Mandiner)
Önellenőrzést tartott az EU, egyre gyakrabban élnek vissza az uniós forrásokkal.
okt. 5
12:36
Hann Endre: a többség kormányváltást akar, csak nincs, akire szavazna (Infostart)
A Medián felmérése szerint a lakosság kétharmada úgy véli, rossz irányba megy az ország, a választópolgárok harmada viszont továbbra sem lát politikai alternatívát. A közvélemény-kutató cég ügyvezető igazgatója a mérési eredményekről azt mondta, a falvakban élők is egyre elégedetlenebbek, a Fidesz népszerűségvesztéséből viszont csak a kispártok pro
okt. 5
12:39
Brutális kombájnt villant a New Holland az Agritechnicán (Agroinform)
Sőt, érkezik a New Holland első metánhajtású nagytraktora is.
okt. 5
12:39
Új napelemes pályázatot ír ki a kormány jövőre (444.hu)
Az a cél, hogy a magyar háztartásoknak továbbra is megérje napelemet telepíteni.
okt. 5
12:39
Rétvári Bence: A tankerületi központok rendszere jobban ki tudja egyenlíteni a társadalmi különbségeket (Magyar Hírlap)
Az állami fenntartás évei alatt csökkent az otthonról hozott hátrányok megjelenése az iskolákban.
okt. 5
12:39
Magyarország megfelelő hátteret biztosít a jövő kutatói számára (Demokrata)
A kormány megfelelő környezetet alakított ki a további tudományos eredmények eléréséhez.
okt. 5
12:39
Nagyot eshet az infláció még az idén (Növekedés)
Már novemberben egy számjegyűvé válhat, és év végéig akár 6 százalék közelébe mérséklődhet az infláció itthon – vetítik előre az MBH Bank elemzői. A magyar gazdaság idei teljesítményére vonatkozó prognózisukat a pénzintézet szakértői 0,1 százalékos csökkenésre módosítják.
okt. 5
12:39
Fontos változás jön az adózásban: Súlyos bírság vár arra, aki nem lesz résen (Nyugati Fény)
Azért alapvetően egy könnyítésről van szó.
okt. 5
12:41
Árnyékkormány: Tisztelettel köszöntjük a magyar pedagógusokat! (Nyugati Fény)
Ők áldozatos munkájukkal utat mutatnak a jövő generációinak.
okt. 5
12:42
Közel négyszázmillió forintos fejlesztés zárult le Gyulán (ProfitLine)
Befejeződött a települési környezetvédelmi infrastruktúra fejlesztésének harmadik üteme Gyulán, amelyre 397 millió forintos uniós támogatást nyert el a Békés vármegyei fürdőváros - közölte az önkormányzat.
okt. 5
12:42
Rétvári elárulta: 1205 pedagógus nem írta alá az új jogállásról a nyilatkozatot (ATV)
A Belügyminisztérium államtitkára a Magyar Nemzetnek adott interjúban mondta el a pontos számot a távozó pedagógusokról: 1205. Rétvári Bence azt mondta, hogy szeptember 16-a óta, azaz három hét alatt 460 új pedagógus kezdte meg a tanítást állami iskolában.
okt. 5
12:45
Lantos Csaba bejelentette: napelemek és tárolók telepítését támogató pályázat indul (Agroinform)
75 milliárd forintos keretösszeggel hirdetik meg jövőre a pályázatot.
okt. 5
12:45
"Diszkriminatív megjegyzés" miatt eltiltották a magyar jégkorong-válogatott volt szövetségi kapitányát (444.hu)
Kevin Constantine idén nyáron bontotta fel idő előtt a szerződéseit Magyarországon, hogy a WHL-be szerződhessen, nem érte meg.
okt. 5
12:45
150 forintért látogathatjuk meg Budapest fürdőit novemberben (Hamu és Gyémánt)
Budapest egyesülésének 150. évfordulója alkalmából november 17-én mindössze 150 forintos jegyár ellenében juthatunk be a főváros fürdőibe. Nem árt tudni azonban pár további lényeges információt a különleges lehetőség kapcsán.
okt. 5
12:45
Vb–2030 – Argentína, Uruguay és Paraguay is biztos résztvevő (Magyar Hírlap)
A 2026-os – már nem 32, hanem 48 csapatos világbajnokságnak – Kanada, az Egyesült Államok és Mexikó a házigazdája.
okt. 5
12:45
Csák János: Identitás nélkül nincs cselekvőképesség (Demokrata)
A tárcavezető a Magyar Művészeti Akadémia tisztújító közgyűlésén vett részt.
okt. 5
12:45
Velencei busztragédia: nászútján halt meg egy állapotos nő (AC News)
A sérülteket a mestre-i Dell'Angelo Kórházban ápolják.
okt. 5
12:45
Kevesebb pénzt kapnának azok az általános iskolák, ahol az előírtnál kevesebb a hátrányos helyzetű gyerek (Telex)
Diszkriminációellenes törvényjavaslatot nyújtott be Pintér.
okt. 5
12:45
Mikor van a pedagógusok világnapja? Mit ünneplünk ezen a napon? (Kölöknet)
Az UNESCO 1994-ben tette meg október 5-ét a pedagógusok világnapjává. Ilyenkor a pedagógusok áldozatos munkája előtt tisztelgünk, elsimerjük a jövő generációira gyakorolt hatásukat.
okt. 5
12:48
A dohányboltok szorítanák vissza az energiaitalokat (Infostart)
Rendkívül pozitív lépés és kiemelkedően jó hír minden szülő és egészségügyi szakember számára, hogy a kormány mérlegeli a 18 év alatti fiatalok számára az energiaitalok betiltását - írta a Fiatal Családosok Klubja.
okt. 5
12:48
Egyszerűsített foglalkoztatás: ezek a leggyakrabban előforduló hibák (Adózóna)
Az egyszerűsített foglalkoztatás a rugalmas foglalkoztatás egyik fő eleme, mely jelentős népszerűségnek örvend. Érdemes emiatt a tipikus hibákra felhívni a figyelmet, mivel ezek súlyos következményekkel járhatnak. Lássuk tehát ezeket egymás után!

Keresés