Tíz év alatt harmadával csökkent a hosszútávú öngondoskodási célú eszközök aránya a háztartások pénzügyi eszközeiben. Egy új javaslatcsomag a munkáltatói befizetések utáni adó- és járulékbevételekre is alapozva növelné a pénztári taglétszámot, melyre nagy szükség lenne a pénztárszektor eredményeinek javulásához – derül ki egy sajtóközleményből.
A fenntarthatóság része a mindennapoknak, a témában megfogalmazott keretek és konkrét intézkedések a teljes élelmiszerláncra hatással vannak. Szükséges a kapcsolódó folyamatok nyomonkövetése és minden érintett szereplő bevonása a döntések előkészítésébe és adaptálásába - mondta az Agrárminisztérium (AM) közleménye szerint Felkai Beáta Olga szerdán
Infláció alatti féléves forgalombővülés, töretlenül emelkedő rendelési frekvencia, stagnáló belföldi piac és élénkülő import forgalom jellemzi az online kiskereskedelem idei első hat hónapját – derül ki a Gkid és a Mastercard Digitális Kereskedelmi Körképéből.
A magyar árucikkek, a hazai vállalkozások és az egészségtudatos életmód támogatásáért, valamint az érték és minőség iránti elkötelezettségéért is rangos díjakat, elismeréseket kapott az elmúlt hetekben a SPAR Magyarország.
A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete egyre több helyről kap olyan visszajelzést, hogy a munkáltató egyoldalúan részmunkaidőssé módosítja a heti teljes munkaidős kinevezést.
A Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom és a Munkástanácsok Országos Szövetsége azt szorgalmazza, hogy a gyermekek után járó pótszabadsággal a munkavállaló rendelkezhessen a versenyszférában és a közszférában is.
Talán nem is gondolnád, de nem csupán a fáradtság, a kialvatlanság és a kimerültség okozhatja a szem alatti csúnya táskákat – szerencsére a megfelelő ételekkel és táplálkozással is enyhíteni tudunk a kellemetlen problémán.
A világ 25 legnagyobb olaj- és gázipari vállalata közül 24-nek nem hitelesek a klímavédelmi céljai, mutatott rá a Carbon Tracker nemrég megjelent jelentése.
A Mesterséges Ingelligencia (AI) már a hazai magánegészségügyben is elstartolt: startuppal társul a Doktor24. A tünetelemzéstől az online időpontfoglalásig: teljeskörű digitális segítséget nyújt a betegeknek a XUND AI asszisztensével
Fel kellett függeszteni csütörtökön a brit Metro Bank részvényeinek kereskedését a Londoni Értéktőzsdén (LSE), miután a pénzintézet papírjainak árfolyama szabadesésszerű zuhanásnak indult a több százmillió fontos tőkebevonási tervek híreire.
A külügyminiszter Facebook oldalán jelentette be, hogy hamarosan Budapestre látogat Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz, az Egyészségügyi Világszervezet (WHO) főigazgatója
E hétvégén már nem lesz fekvőbeteg-ellátás az Orosházi Dr. László Elek Kórház és Rendelőintézet sebészeti osztályán. A betegek hétvégenként a Békés Vármegyei Központi Kórház sebészeti osztályaira kerülnek - közölte az egészségügyi intézmény csütörtökön közleményben az MTI-vel.
Háztartási méretű napelemek és tárolók együttes telepítését támogató pályázatot hirdetnek meg a jövő év elején 75 milliárd forintos keretösszeggel - jelentette be az energiaügyi miniszter Budapesten, a Portfolio.hu szakkonferenciáján.
Lengyelország "kemény nemet" fog mondani az illegális bevándorlók befogadására, és konkrét tervet mutat be a migráció kezelésére az Európai Politikai Közösség granadai csúcstalálkozóján - jelentette ki Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök az Andrzej Duda államfővel közösen tartott varsói sajtótájékoztatón.
Ezen a hétvégén már nem lesz fekvőbeteg-ellátás az Orosházi Dr. László Elek Kórház és Rendelőintézet sebészeti osztályán. A betegek hétvégenként a Békés Vármegyei Központi Kórház sebészeti osztályaira kerülnek - közölte az egészségügyi intézmény csütörtökön.
A meghirdetett mennyiségnél 37,5 milliárd forinttal nagyobb összegben, 67,5 milliárd forintért értékesített 3, 5 és 10 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
Az egyszerű veseciszta (ciszta renis) általában ártalmatlan jelenség, a legtöbb esetben tünetet sem okoz, ám a tüneteket is okozó cisztákat kezelni kell, szükség esetén műtéti beavatkozással.
Christian Dior divattervező 1947. február 12-én mutatta be első kollekcióját a sajtónak, ezzel pedig be is írta magát a divattörténelembe. A háború után a világnak szüksége volt egy olyan tervezőre, akinek nőies kreációi boldogságot és reményt hoztak el a szívekbe.
A Wizz Air két új, közvetlen járattal bővíti magyarországi kínálatát. Decembertől a mesés Róma is közvetlenül elérhető lesz a Debrecen Nemzetközi Repülőtérről. November 14-től pedig a Wizz Air skóciai járatai Edinburgh helyett ezúttal az országrész legnagyobb városába, Glasgow-ba repülnek Budapestről. Róma méltán Európa egyik leglátogatottabb célpo
Háztartási méretű napelemek és tárolók együttes telepítését támogató pályázatot hirdetnek meg a jövő év elején 75 milliárd forintos keretösszeggel - jelentette be az energiaügyi miniszter a Portfolio.hu szakkonferenciáján.
A Honvédelmi Minisztérium drónelhárítási rendszer telepítésére kötelezhet állami intézményeket és hazai cégeket. Az ukrajnai háború megmutatta: egy-egy jól megválasztott objektum elleni dróntámadás az egész országot meg tudja bénítani. Szakértő beszélt arról a Telexnek, mi alapján szűrhetők ki az érkező ellenséges drónok, és hogyan lehet átvenni va
Az elektromos járművek (EV) és az EV-töltők globális piaca a 2022-es év viharos első felét követően újra fellendült, és világszerte jelentősen fejlődött.
A Jóautók.hu közleménye szerint a tisztán benzinesek részaránya folyamatosan csökken, az első fél évben 39 százalék volt. Idén már csupán minden nyolcadik eladott új autó dízelhajtású, a részarányuk a csupán 12 százalék, míg 2020-ban még 20 százalék volt. Hangsúlyozták: a dízelautók visszaszorulásának trendje immár egy évtizede tart, ez idő alatt r
Fel kellett függeszteni csütörtökön a brit Metro Bank részvényeinek kereskedését a Londoni Értéktőzsdén (LSE), miután a pénzintézet papírjainak árfolyama szabadesésszerű zuhanásnak indult a több százmillió fontos tőkebevonási tervek híreire.