2023. október 9. hétfő

okt. 9
21:09
Mínuszban zártak a nyugat-európai tőzsdék (ProfitLine)
Gyengüléssel zárták a kereskedést a vezető nyugat-európai tőzsdék hétfőn.
okt. 9
21:09
Scholz és Macron hazájuk szolidaritásáról biztosította Izraelt (Demokrata)
Németország és Franciaország együtt, vállt vállnak vetve kiáll a támadás alatt álló Izrael mellett.
okt. 9
21:09
Amerikaiak is meghaltak az izraeli csapásokban (Növekedés)
Hétfőig kilenc amerikai halálos áldozatát találták meg a Hamász radikális palesztin szervezet Izrael elleni fegyveres támadásának - közölte a washingtoni Fehér Ház Nemzetbiztonsági Tanácsa.
okt. 9
21:11
Összecsapások a Gázai övezet szomszédságában és a libanoni határnál (Növekedés)
Izraelben hétfő délután is folytatódtak az összecsapások: délen, a Gázai övezet szomszédságában a Hamász fegyvereseivel, északon, a libanoni határnál pedig a Hezbollah libanoni síita szervezet tagjaival - jelentette a jeruzsálemi közszolgálati rádió.
okt. 9
21:12
Nyugtatják az embereket a magyar határtól 80 kilométerre lévő szlovén atomerőmű vezetői (Infostart)
Megtalálták a szivárgás pontos forrását a múlt héten leállított szlovéniai krskói atomerőműben, a hiba elhárítása több hetet is igénybe vehet - közölte hétfőn a nukleáris létesítmény üzemeltetője.
okt. 9
21:15
Putyin nem futamodik meg: a háború ellenére is megtartják az elnökválasztást (ATV)
A Kreml Vlagyimir Putyin államfőnek ahhoz a kijelentéséhez igazodik, hogy Oroszországban még a "különleges hadművelet" feltételei között is meg kell tartani az elnök- és parlamenti választásokat - jelentette ki Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője hétfőn újságíróknak.
okt. 9
21:15
Közel 9000 diákot mozgatott meg a Neumann Next (Márkamonitor)
Az Mnb-EduLab Kft., a Pénziránytű Alapítvány és a Pallas Athéné Domus Meriti Alapítvány (Padme) által életre hívott vetélkedő a modern számítógépek működési elveit megalapozó matematikus előtti tisztelgett. A hat hónapon keresztül tartó játékban közel 9000 fő vett részt. A hatfordulós versenyen 8724 fő vett részt, amiből 6034 fő középiskolás, míg 2
okt. 9
21:15
Gulyás Gergely: Az európai politika nem létezhet kereszténység nélkül (Demokrata)
A kereszténység volt Európa archimédeszi pontja – mondta a tárcavezető.
okt. 9
21:15
Jóváírja Izraelben tartózkodó ügyfelei roaming-díját a magyar mobilszolgáltató (Roadster)
Az előfizetéssel és a feltöltőkártyával rendelkezők is megkapják a kompenzációt.
okt. 9
21:21
Bevállalta: smink és filter nélkül kapták lencsevégre Madonnát, így néz ki valójában a popdíva arca (Femcafe)
Madonnát szinte sosem látni smink, valamint szépítő filterek nélkül, ám a minap készült róla néhány fotó, melyeken jól látszik, milyen az arca a valóságban.
okt. 9
21:21
Hatvan magyar cég vesz részt a kölni élelmiszeripari kiállításon (Üzletem)
Az október 11-ig tartó ANUGA rendezvényen 60 magyar cég képviselteti magát – közölte az Agrármarketing Centrum.
okt. 9
21:24
Bejelentést tett a Telekom az izraeli háború miatt (Infostart)
A Magyar Telekom az október 6. és 31. között az Izraelben tartózkodó havidíjas ügyfelei roaming-díját (beleértve az alapdíjas hanghívásokat, SMS-eket, MMS-eket és a mobilinternet forgalmat) teljes mértékben, összeghatár nélkül jóváírja.
okt. 9
21:27
Rendkívüli hír: Izraelben veszélybe kerültek a Fővárosi Nagycirkusz artistái (ATV)
"Háború, kimenekítés! - Sikeresen hazatértek Izraelből artistáink!" - közölte a Fővárosi Nagycirkusz a Facebook-oldalán.
okt. 9
21:27
Szerbiában terjeszkedik a Waberer’s (MMonline)
A szerb disztribúciós piac meghatározó szereplőjének, az MD International többségi, 55 százalékos részesedésének felvásárlásáról döntött a Waberer’s Csoport. Az MDI fő tevékenységei közé tartozik a disztribúció, a közúti fuvarozás és a raktározás, így jól illeszkedik a magyar logisztikai óriás portfóliójába, egyúttal hatékonyan támogatja a Waberer’
okt. 9
21:33
Debrecen polgármestere bezáratná az akkumulátorgyáraknak hagyott kiskaput (Portfolio)
Papp László (Fidesz-KDNP) hétfőn az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta, elfogadhatatlan, hogy olyan szabályozás legyen érvényben, amely lehetővé teszi a kormányhivatalok számára, hogy a környezetszennyező cégekkel szemben ne bírságot szabjanak ki, ne a bezárás szankciója fenyegesse a szabályok megszegőit, hanem szerződést kössenek velük, am
okt. 9
21:33
Erre a végkifejletre kevesen számítottak, Tóth Gabin kiszúrták az árulkodó részletet (Promotions)
Tóth Gabi élő adásban adott mennydörgő választ Tilla kérdésére.
okt. 9
21:36
Erős földrengés volt a magyar határ közelében (Infostart)
Hétfő este Szlovákia keleti részén rengett a föld. Az ott élők szerint a földrengés erős volt, megremegtek a falak, és a tárgyak a földre zuhantak .
okt. 9
21:39
Gyengült a forint hétfő estére (ProfitLine)
Gyengült a forint a főbb devizákkal szemben hétfőn kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
okt. 9
21:39
Földrengés volt a magyar határ közelében (Portfolio)
Közepes, 5-ös erősségű földrengés rázta meg hétfőn este Kassa térségét Szlovákiában - közölte az Európai Mediterrán Szeizmológiai Központ (EMSC).
okt. 9
21:39
Közepes erősségű földrengés rázta meg Kassa térségét (Demokrata)
Közepes, 5-ös erősségű földrengés rázta meg hétfőn este Kassa térségét.
okt. 9
21:39
Nagy tervei vannak a hidrogénhajtással a Bmw-nek (Autószektor)
A BMW Group 2023. szeptember 26-án és 27-én első alkalommal rendezte meg Bécsben a BMW Group Hydrogen Days eseményt, amelynek keretei között olyan közép-ausztriai ipari vállalatok, mint az AVL, a BMW Group és a Wien Energie, illetve olyan oktatási intézmények, mint a Grazi Műszaki Egyetem és a Hydrogen Partnership Austria platform, közös eszmecseré
okt. 9
21:45
Nincs rá jobb szó, az amerikai külügy össze-vissza beszél az izraeli konfliktusról (ATV)
Antony Blinken amerikai külügyminiszter először tűzszünetre szólította fel a harcoló feleket, majd törölte a tweetet - szúrta ki a Telex.
okt. 9
21:48
Ha ez az inváziós rovar áttelel Magyarországon, akkor nagyon nagy baj lesz (Infostart)
A Magyarország minden területén jelen lévő óriási méretű ázsiai imádkozó sáskák, a korábban megismert példányokhoz képest akár kétszer akkora méretűre is képesek megnőni. Pillanatnyilag még nem kell ellenük védekezni, de figyelni kell az áttelelésükre, ugyanis ha nagy számban képesek a telet túlélni, akkor azonnal szükség lesz a növényvédelmi intéz
okt. 9
21:51
Rendkívüli! 5-ös erősségű földrengés volt, több magyarországi településen is érezni lehetett (Pénzcentrum)
A Richter-skála szerinti 5-ös magnitúdójú földrengés volt Szlovákiában, a Kassától körülbelül 60 kilométerre található Sztropkó közelében. A földmozgást több magyarországi településen is érezték, de károkról eddig nem érkezett bejelentés a magyar hatóságokhoz.
okt. 9
21:54
Orbán Viktor felmentett egy főtisztet (Infostart)
Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke a mai napon - 2023. november 5-ei nappal - kérésére felmentette beosztásából Dr. Béres János altábornagyot, a Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálat főigazgatóját.
okt. 9
21:57
Szijjártó Péter bejelentette: ez most a legfontosabb (ATV)
Most az a legfontosabb, hogy meg lehessen akadályozni az izraeli-palesztin konfliktus eszkalációját - közölte a külgazdasági és külügyminiszter hétfő este a Facebook-oldalán.
okt. 9
21:57
Partnerségi megállapodást kötött a Hungraikum Alkusz és a PromoBox (Biztosító Magazin)
A családok teljes körű biztonságát erősítve megállapodást kötött a hazai biztosítási piac legnagyobb alkuszcége, a Hungarikum Biztosítási Alkusz Zrt., valamint a Cig Pannónia Életbiztosító Nyrt. Magyarország első számú családokra fókuszáló marketingvállalkozásával a PromoBox Kft.-vel.
okt. 9
22:03
Szijjártó Péter bejelentette: ez most a legfontosabb (ATV)
Most az a legfontosabb, hogy meg lehessen akadályozni az izraeli-palesztin konfliktus eszkalációját - közölte a külgazdasági és külügyminiszter hétfő este a Facebook-oldalán.
okt. 9
22:03
Délre elromlott a mozdony, aminek beszerzésével reggel büszkélkedett el a MÁV (SzMo)
Ajtóvezérlési hiba lépett fel, emiatt az egyik állomáson 35 percet vesztegelt a szerelvény.
okt. 9
22:06
Németország felébredt: felülvizsgálja a palesztinoknak nyújtott pénzügyi segélyeket (Infostart)
Németország kiáll Izrael mellett, és támogatja a Hamász szélsőséges palesztin szervezet által megtámadott országot. A német koalíciós, valamint az ellenzéki pártok egyöntetűen szolidaritásukat fejezték ki Izraellel. A kormány bejelentette, hogy felülvizsgálja a palesztinoknak nyújtott pénzügyi, illetve fejlesztési segélyeket.
okt. 9
22:06
Ebben a pillanatban jött: 5,2-es erősségű földrengés volt a magyar határ közelében (Blikk)
Friss hír!
okt. 9
22:09
Az Nvidia babérjaira tör az AMD - érdemes figyelni a részvényt! (ProfitLine)
A pár éve még a befektetők fókuszában álló cég jelenleg szenved, de már látszik a fény az alagút végén. Az AMD újrapozícionálná magát, a megoldást a mesterséges intelligencia fejlesztéséhez szükséges chipek jelenthetik.
okt. 9
22:21
Milyen lehet Izrael válaszcsapása, bevonulnak-e Gázába? - szakértőket kérdeztünk (ATV)
Gyarmati István biztonságpolitikai szakértő és Kis-Benedek József - aki katonai attasé is volt Izraelben - azt látja az izraeli háborúban az egyik veszélynek, hogy a Hezbollah támadást indít-e Libanonból Izrael ellen. Bevonul-e Izrael Gázába, és akkor “kő kövön nem marad"? Maradhat-e a Netanjahu-kormány a háború után is? - kérdeztük a szakértőket.
okt. 9
22:21
Sokan költöznek nagyobb ingatlanba (MMonline)
Mind a fővárosban, mind a vidéki területek ingatlanpiacán aktív szereplők a nagyobb ingatlanba költöző vásárlók. Az élethelyzet változása, a család bővülése, a gazdasági helyzet és a magas hitelkamatok ellenére is erősen motiválják az ügyfeleket az ingatlanvásárlásra, akik 2019-hez képest idén 40 százalékkal többet, 80,6 millió forintot fizetnek át
okt. 9
22:24
Megdöbbentő szavazati számok mutatják a "szlovákiai magyar politika válságát" - mondja a politológus (Infostart)
Soha nem szavaztak a magyarok olyan nagy arányban szlovák pártra, mint most, 40 százalék döntött így. A magyarok körében a legnépszerűbb szlovák párt a Smer, minden tizedik magyar Robert Ficóékra szavazott. A Szövetség megtartotta az egykori MKÖ választóinak nagy hányadát és a Híd szavazóinak egy részét is magához vonzotta.
okt. 9
22:33
Elképesztő pénz forintba átszámolva, Szoboszlai Dominik megállíthatatlan (Promotions)
Szinte minden nap hihetetlen adatok jönnek a magyar középpályásról.
okt. 9
22:39
Újabb termálfürdőt terveznek Nagyváradon (ProfitLine)
Újabb termálfürdőt terveznek Nagyváradon a meglévő, a városba számos turistát vonzó Nymphaea élményfürdő mellé, a projektről hétfőn lakossági közvitát hirdettek.
okt. 9
22:39
"A hvg elérte a magyar újságírás mélypontját" (Demokrata)
Menczer Tamás szerint ezúttal nemcsak politikusokról "hazudozik" a portál, hanem például a nagykövetség munkatársairól is.
okt. 9
22:45
Orbán Viktor felmentette a Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálat főigazgatóját (Portfolio)
A hétfő esti közlönyből derült ki, hogy Orbán Viktor miniszterelnök a honvédelmi miniszter javaslatára felmentette Béres Jánost, a Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálat főigazgatóját. Közben ezzel párhuzamosan a Honvédelmi Minisztérium kiadott egy közleményt, melyben be is jelentik a várható új főigazgató személyét.
okt. 9
23:09
Román kisteherautók akadtak fenn a pénzügyőri ellenőrzésen (Adózóna)
Nem a testtömegindexükkel akadt gondja azoknak a sofőröknek, akiket a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársai a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei szakaszon állítottak meg, olvasható a NAV honlapján.
okt. 9
23:39
Kína devizatartaléka 2022 októbere óta a legalacsonyabb szinten van (ProfitLine)
Kína devizatartaléka az elemzők által vártnál jóval nagyobb mértékben csökkent, 2022 októbere óta legalacsonyabb szintre süllyedt szeptemberben.

Keresés