A norvég tulajdonú Rema1000 szupermarket még tavaly decemberben megerősítette, hogy a Dániában működő 188 Aldi-üzletből 114-et átvesz. Ezen kívül az övék lesz a diszkont 3 elosztóközpontja is. A kivonulás folytatódik - derül ki a The Local cikkéből.
Salma Hayek mexikói–amerikai színésznő őszintén bevallotta, hogy fogalma sem volt arról, hogy néhány órán belül férjes asszony lesz, családja ugyanis titkon rángatta el őt a városházára.
Míg számos információ kering arról, hogy a kínai eszköz valójában megfigyelések végzésére képes kémléggömb volt, Joe Biden amerikai elnök ezzel szemben továbbra is azt hangoztatja, a ballon nem jelentett súlyos biztonsági kockázatot.
Tovább drágult a jogosítvány megszerzésének ára, emiatt egyre kevesebben jelentkeznek oktatásra. Az RTL Híradójának riportja szerint már könnyen félmillió forintba kerülhet egy jogsi, ami két év alatt 41 százalékot drágulást jelent. Mi például tavaly májusban számoltunk be részletesebben arról, hogy 400 ezer forint fölé kúszott az ára. Ez már sajno
Új készségek elsajátítása, érdeklődési kör szélesítése, az egészség megőrzése vagy éppen a kapcsolatok ápolása - mind olyan befektetés, amely garantáltan megtérül a következő években.
A világ folyamatosan változik. Változnak a trendek, változik az emberek hozzáállása bizonyos témákhoz, ez pedig Hollywoodot is arra kényszeríti, hogy folyamatosan naprakész legyen, és együtt változzon a világgal.
Igen magas régióban jár a hazai infláció, de azért a forint erősödése, az európai inflációs fordulat, a magasabb bázis és a globális energiaár-csökkentés hozott néhány reményteli tényezőt.
Patrick Mahomes, a vasárnapi Super Bowl-ra készülő Kansas City Chiefs irányítóját választották a profi amerikaifutball-liga (NFL) legértékesebb játékosának.
A novemberi 242 forintról decemberben 212 forintra, aztán januárban 202 forintra csökkent tovább egy köbméter lakossági vezetékes gáz átlagos ára a KSH friss kalkulációi szerint, ami picit megint lehúzta a januári inflációs adatot - derült ki a ma közzétett statisztikákból. Ez azonban nem a rezsiszabályok változásából ered, hanem abból, hogy az eny
Az elmúlt egy évben a háztartási energia és az élelmiszerek ára emelkedett a leginkább. Januárban 25,7 százalékkal nőttek az árak az előző év azonos hónapjához képest.
Nemzetközi szinten is egyedülálló az a hazai online vállalkozásfejlesztési megoldás, amely a magyarországi kkv-kat segíti közérthető információkkal, valamint a fejlesztési támogatások, lehetőségek felkutatásával. Az IFKA Közhasznú Nonprofit Kft. által fejlesztett Vállalkozói Információs portál célja, hogy a fejlesztést fontolgató vállalkozók minden
A magyar mentőcsapatok nagy erőkkel dolgoznak a törökországi földrengések területén: egy egyéves gyereket is kimentettek a romok alól. Később az édesanyját is sikerült kimenteni.
Ahhoz már most kétség sem fér, hogy az idei év egyik legkülönösebbnek mondható vígjátéka lesz a Kivert kutyák, minderről pedig már az előzetes is tanúbizonyságot tesz.
Januártól Révész Richárd tölti be a Danone Magyarország Kft. marketing igazgatói posztját. A vezető 15 éves FMCG és gyógyszeripari tapasztalattal rendelkezik, eredményes szakember a stratégiai, valamint operatív marketing és a kereskedelmi menedzsment területén. Nemcsak Magyarországon, de Közép-kelet Európában és a skandináv országokban is számos s
Március 8-án köszöntjük a hölgyeket. Ezen a különleges napon lepje meg hölgy ismerőseit az olvasás élményével és ajándékozzon Mandiner előfizetést nőnapra.
Nem volt még olyan rossz negyedévük az elmúlt 5 évben az ESG-befektetéseknek, mint a tavalyi utolsó negyedévben, ehhez a piacok rossz teljesítménye és az egyre erősödő ellenhangok is hozzájárultak – írja a Financial Times.
Fontos kérdések a hepatitisz C-ről - A hepatitisz minden típusa súlyos? A hepatitisz vírusok meglehetősen különbözőek, ezért az általuk kiváltott betegségek is...
Egyre nehezebb a munka a földrengés túlélőit keresve: a HUNOR mentőcsapat tagjai erőn felül teljesítenek immár negyedik napja, de a nehéz helyzet ellenére nem adják fel a reményt.
És egyáltalán nem szégyellném magam miatta. Ellenben maga az elvárás is igen kellemetlen időket idéz, amikor kötelező volt még tapsolni is a magyarság elnyomásának.
Ott Tanak vette át a vezetést a Svéd Rallyn az első pénteki szakaszt követően, így hat év után áll ismét egy WRC futam élén Forddal. A szakaszt Craig Breen nyerte.
A Milwaukee főként Jannisz Antetokunmpo 38 pontjával nyert a Los Angeles Lakers vendégeként az észak-amerikai kosárlabda-bajnokság (NBA) csütörtöki játéknapján.
Az idén januárban a fogyasztói árak átlagosan 25,7 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken.
Valós események ihlették Moldovai Katalin Elfogy a levegő című filmjét, amelynek főbb szerepeiben Krasznahorkai Ágnes, Skovrán Tünde, Dimény Áron, Sándor Soma, Bölönyi Zsolt és Lőrincz Ágnes lesz látható.
A rendőrség csütörtökön őrizetbe vette azt a diáklányt, aki mintegy két hete késsel többször megszúrta egy iskolatársát, a Debreceni Járásbíróság pedig elrendelte a bűnügyi felügyeletét - tájékoztatta a Debreceni Törvényszék csütörtökön az MTI-t.
Február 24-ig pályázhatnak vissza nem térítendő támogatásért a városi és nagyközségi önkormányzatok – illetve konzorciumaik – az OTP Bank által, a Települési Önkormányzatok Országos Szövetségének partnerségével indított kezdeményezés keretében. A helyi gazdaság élénkítését vagy a fenntarthatóságot célzó fejlesztési tervek megvalósítására 12 pályázó
Patrick Mahomes, a vasárnapi Super Bowl-ra készülő Kansas City Chiefs irányítóját választották a profi amerikaifutball-liga (NFL) legértékesebb játékosának.