Az évek alatt bebizonyosodott az a tény, hogy a fiatal versenyzőknek nagyon nehéz a Formula 2-ből a Forma-1-be kerülniük. Az F1-es lehetőségek hiányéban sokan kénytelenek más felé fordulni és nagy valószínűséggel Jehan Daruvala is így fog tenni. Az indiai Red Bull junior – aki nemrégiben a McLaren 2021-es autóját is tesztelhette – már a harmadik
Február 10-én ünnepli 40. születésnapját a korábbi válogatott labdarúgó, Czvitkovics Péter, akit ebből az alkalomból kifolyólag keresett meg a Sportal TV. Szóba került a bemutatkozás, a külföldi lehetőségek és az edzői munka is.
A Budapest Airport értékelése szerint sikeres évet zártak, ugyanis visszaépült a Covid előtti utasforgalom 75 százaléka. Ha azonban összevetjük a repülőgép-forgalmat a nagy európai légikikötőkével, akkor nem ilyen rózsás a helyzet.
Az új-zélandi fővárosban váratlanul elkezdtek leesni a járdákra az utcai világítótestek, amelyek akár 15 kilogramm súlyúak is lehetnek, és a magasból lehullva súlyos sérülést vagy halált is okozhatnak.
A fogyasztóvédelmi törvény legújabb módosításakor a jogalkotói szándék egyértelműen arra irányult, hogy a cégek és a hatóságok leterheltségét csökkentse.
Magyarország egyik első, modern, kimondottan a gyermekek mentális egészségével foglalkozó intézménye - az ellátás mellett - alapítása óta élen jár a kutatás és a...
Főszerkesztő pozíciót hozott létre a Startlap, Kánya Andrea közel két évtizednyi, a hazai médiában szerzett tapasztalatával irányítja a jövőben az online lapot, ahol kiemelt feladata a tartalmi stratégia alakítása lesz. A szakember mintegy 16 évvel ezelőtt szerkesztő-riporterként kezdte pályafutását a Magyar Televízióban. 2010-től a Magyar Távirati
A tavasz kiemelt fecskevédelmi időszak, amiben a lakosságnak és az önkormányzatoknak óriási szerepe és felelőssége van -hívta fel a figyelmet a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) szerdai közleményében, amelyben emlékeztetnek: az utóbbi húsz évben a fecskék fele eltűnt Magyarországról.
Több ügyfél is jelezte, hogy átmeneti fennakadásokat tapasztaltak az Számlázz.hu szolgáltatásában. A szolgáltatás a délelőtti órákban akadozott ugyan, de mostanra, úgy tűnik, sikerült kijavítani a problémát.
Havi rendszerességgel vagy egyszeri összeggel is hozzájárulhatsz az UNICEF munkájához, akik jelen vannak a földrengés sújtotta térségben, hogy mindent megtegyenek a családok és gyerekek támogatásáért.
Romániában tavaly 171 ezer élve született gyermeket anyakönyveztek, ami csaknem százéves mélypontnak számít, utoljára 1930-ban született ilyen kevés gyermek az országban - állapította meg a Hotnews.ro hírportál a statisztikai intézet pénteken közzétett, 2022 decemberét is magában foglaló ideiglenes demográfiai adatait ismertetve.
A januári infláció értéke a Magyar Bankholding elemzőit is meglepte, annak értéke a várakozásaikat meghaladó mértékben nőtt. Ugyanakkor szerintük ezzel tetőzött a drágulás és a következő hónapokban előbb mérsékelt, majd gyorsuló lassulás jön majd.
A Magyar Kézilabda Szövetség (MKSZ) a Szegeden játszó Rosta Miklóst választotta meg az elmúlt év legjobb férfi játékosának, míg a nőknél a Ferencvárosban szereplő Klujber Katriné lett az elismerés.
A Corteva Agriscience nemzetközi mezőgazdasági kutató-fejlesztő vállalat 2023 januárjában csatlakozott a Budapest Bike Maffia civil szervezet csapatépítő programjához. Az agrár vállalat nem csak anyagi támogatással, de munkatársainak önkéntes munkájával is hozzájárult a rászorulók megsegítéséhez. A két szervezet együttműködésének eredményeként köze
Tegnap délután egy őrült hajsza indult a Lurdy ház környékéről, végül Józsefvárosban, befejeződött be a róka-kaland. VUK visszakerült természetes élőhelyére.
Az októberi kormányközi megállapodás után azt közölte a szerb energiaügyi minisztérium csütörtökön, hogy Szerbia 100 millió eurót tervez befektetni egy Magyarországra vezető kőolajvezeték építésébe, amely segítené az ország energiaforrásainak diverzifikálását – írja a SeeNews.
Részmegállapodás jött létre a Magyar Postánál folyó bértárgyaláson, amely szerint a vállalat egyszeri bruttó 50 000 forintos kifizetést ad a postai dolgozóknak addig is, amíg a bértárgyalások eredményre nem vezetnek - közölte Tóth Zsuzsanna, a Postás Szakszervezet elnöke az MTI-vel csütörtökön.
Minimális elmozdulással kezdte a pénteki napot a forint a devizapiacon, délelőtt azonban érdemben gyengült a hazai deviza, miközben romlott a piaci hangulat és erősödött a dollár.
Fél százalékkal csökkent a brit hazai össztermék (GDP) értéke tavaly decemberben - közölte pénteken a brit statisztikai hivatal (ONS). Novemberben 0,1 százalékos növekedést mértek a brit gazdaságban havi összevetésben.