A légúti figyelőszolgálat legfrissebb jelentése szerint az elmúlt héten tovább emelkedett a fertőzések száma, 211 ezren fordultak orvoshoz akut fertőzés tüneteivel, közülük csaknem 40 ezer beteget influenzaszerű megbetegedéssel diagnosztizáltak. Ez 26 százalékos emelkedést jelent, de az NNK szerint mindemellett az influenzajárvány jelenleg alacsony
Egyelőre ismeretlen okból az M0 autóúton a főváros felé vezető szakaszán, 2023. február 10-én 12 óra 30 perc körül egy személygépkocsi hátulról nekiütközött egy teherautónak. A baleset következtében a személyautó 39 éves utasa a helyszínen meghalt, a 30 éves utasát könnyű sérülésekkel vitték kórházba. A gépkocsi sofőrje az autóból kiszállt, majd se
A tavasz kiemelt fecskevédelmi időszak, amiben a lakosságnak és az önkormányzatoknak óriási szerepe és felelőssége van -hívta fel a figyelmet a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) szerdai közleményében, amelyben emlékeztetnek: az utóbbi húsz évben a fecskék fele eltűnt Magyarországról.
Véglegesítette legutóbbi ülésén a Médiatanács a Kecskemét 96,5 MHz körzeti rádió frekvenciatervét, emellett körzeti rádió üzemeltetőjét is megbüntette a testület. A Médiatanács bírságot szabott ki a Rádió M néven körzeti rádiót üzemeltető szolgáltatóra. A döntés oka, hogy a Miskolc, Kazincbarcika, Ózd és Tiszaújváros térségében fogható rádió szolgá
A mezőgazdasági célú vízhasználat a felszíni vízből a mezőgazdasági vagy erdőgazdasági művelés alatt álló területek öntözése, vagy halastavak vízellátását biztosító, vízjogi üzemeltetési engedély alapján történő vízhasználat, vagy bejelentés alapján történő rendkívüli öntözési célú vízhasználat.
Szóval van a haladókban egyfajta beteg kéj, amikor a fajtájukat szidhatják. Nekik ez dobogó. A normális ember dobogója a győzelem, a nagyság, az övéké a vereség, a hátul kullogás.
Ismét használhatják az állatorvosok és meghatalmazottjaik az új funkciókkal bővített antibiotikum felhasználást bejelentő rendszert. Az antibiotikum-hatóanyagú állatgyógyászati készítmények nagykereskedői hamarosan, a fejlesztés második ütemének lezárásakor tölthetik majd fel éves jelentésüket – írja honlapján a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hi
Ha az ember hideg fejjel megnézi a magyar kormány politikáját, látni fogja, hogy az kezdettől fogva sziklaszilárd és valós megoldást kínál a kihívásokra.
Forró Krisztián, a szlovákiai magyar Szövetség párt elnökeként Rastislav Káčer szlovák külügyminiszter menesztését követeli, amiért a szlovák diplomácia vezetője egy tévéinterjúban úgy fogalmazott, elképzelhetőnek tartja, hogy Magyarország területi igényeket támaszt Szlovákiával szemben. Igor Matovič korábbi kormányfő a nemzet szégyenének nevezte K
Kalapáti Dórát nevezték ki marketing és kommunikációs vezetőnek az ABB-nél. A szakember feladata, hogy tovább erősítse a cég hazai arculatát, brandjét és megjelenítését. Kalapáti Dóra 2022. október óta megbízott vezetőként látta el a marketing és kommunikációs vezetői feladatokat. A szakember 2018-ban csatlakozott az ABB-hez marketing kommunikációs
Az OTP Bank történetének legjelentősebb és legkomplexebb akvizíciójával a régió ötödik országában válik piacvezetővé. Szlovéniában a Nova KBM bank megvásárlásával a 2019-ben megvásárolt SKB Bankkal együtt 30 százalék körüli részesedésre tesz szert a bankpiacon, a betét- és hitelállomány alapján pedig vezető pozíciót tölt be – jelentette be Csányi S
Szabó Beatrix óvónő egy ideje a világ legnagyobb szigetén, Grönlandon él 25 gyerekkel, vagyis az egész Katica ovis csoporttal. Szódabikarbóna és hajbalzsam segítségével havat varázsolnak, fókákat mentenek, és délután igluban alszanak. Ha nagyon behavazódnak, tavaszig nem is indulnak haza. „Nagyon szeretek utazni. Egy időben gyakran néztem az ismerő
Erősen kezdte az évet a K&H SZÉP kártya: a már hivatalosan is alszámlák nélkül használható béren kívüli juttatás forgalma januárban meghaladta a 2 milliárd forintot, ami 20 százalékos növekedést jelent a tavalyi év azonos időszakához képest.
Férfi kardozóink a nagy hagyományú varsói világkupán indulnak a hét végén. Ott lesz a válogatottban a magyar vívás legnagyobb klasszisa, Szilágyi Áron is. A háromszoros olimpiai bajnok a novemberi, orleans-i férfi kard Grand Prix-n versenyzett legutóbb, amit meg is nyert.
Elemzésünk második részében továbbra is az indo-csendes óceáni térségben maradva Indiával és Ausztráliával foglalkozunk. India rendelkezik jelenleg a világ harmadik legnagyobb védelmi költségvetésével, amelyet még tovább szeretne növelni a kínai fenyegetés miatt. Ausztrália is mindenképp szeretné emelni védelmi kiadásait, de a költségvetése jelenle