Elfogadták a 2023-as évre vonatkozó bérfejlesztés részleteit tartalmazó megállapodástervezetet a BKV Zrt. munkáltatói és munkavállalói oldalának képviselői – közölte a társaság.
A magyar középiskolásoknak mindössze 5 százaléka szeretné felsőfokú tanulmányait mindenképpen külföldön folytatni, ugyanakkor külföldi munkavállalást már jelenleg is 37 százalékuk tervez a tanulmányaik elvégzését követően - derült ki a Trenkwaldernek a hazai középiskolások mobilitási terveit vizsgáló felméréséből.
Felipe Massa szerint a Ferrarinak bajnoki címre esélyes pilótái vannak Charles Leclerc, illetve Carlos Sainz személyében. Korábban maga Massa is az olaszok versenyzője volt, sőt a bajnoki címhez is nagyon közel állt 2008-ban, ám drámai módon Hamilton lényegében az utolsó kanyarban vette el tőle a bajnokságot, Timo Glock megelőzésével. Habár ez alig
“Ez most nem olyan mint Bős-Nagymaros”, de “nem is lesz az iparág Csomolungmája” - mondja Kiszelly Zoltán és Závecz Tibor, akiket a tettlegességig fajuló indulatokat kiváltó kínai akkumulátorgyárról kérdeztünk. És Áder podcastjàról, a ma indult LMP-s aláírásgyűjtésről, és arról, hogy ‘24-ben belebukhat-e Debrecen fideszes vezetése az “akku-ügybe”?
A hihetetlenül szoros finisben a dobogós helyezésről mindössze percek döntöttek az első három helyezett között. Kevin Escoffier és a Holcim-Prb csapat szoros küzdelemben nyerte meg a The Ocean Race második, Mindelóból Fokvárosba tartó, négyezer-hatszáz tengeri mérföldes szakaszát. Vasárnap hajnalban négy egység küzdött a szakaszgyőzelemért: a Bioth
Doffek Gábor ezúttal azon gondolkodott, vajon miért lett népbetegséggé az önmarcangolás, és mit tehetnénk mi így együtt azért, hogy jobban érezzük magunkat a bőrünkben?
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
Az informatika, a távközlés, illetve a védelem és űripar digitalizációs és technológiai területein tevékenykedő 4iG az elmúlt években a folyamatos terjeszkedésnek és a különböző akvizícióknak köszönhetően mára régiós nagyvállalattá nőtte ki magát. A Vodafone felvásárlásáról, a magyar műhold projektről és a Rheinmetall-al való együttműködésről beszé
Egyre többször és több helyen hangzik el, hogy a borra ne csak önmagában, mint italra tekintsünk, hanem helyezzük el abban a történelmi, földrajzi, társadalmi és gazdasági környezetben, ami megilleti. Szigorúan vett szakmai körökben szívesen emeljük ki, s vizsgáljuk értékeit, ugyanakkor a fogyasztók a hozzá kapcsolódó élményekkel együtt értékelik.
Ott Tanak a 2017-es Német Rally után tudott nyerni Forddal a Svéd Rallyn, ezzel pedig megtérült azt M-Sport csapatának kemény munkája, amit a télen végeztek.
Az amerikai kongresszusban egy egzisztenciális harc kezd kibontakozni azzal kapcsolatban, hogy az amerikai kormány kémkedhet-e saját állampolgárai után. És ahogy
Romániában a vasútvonalak 73 százalékának lejárt a tervezett élettartama, az idei és jövő évi költségvetésben vasúti pályafelújításra előirányzott forrásokból pedig 33 kilométernyi pályát lehet korszerűsíteni, ami a lejárt élettartamú vágányok alig több mint 3 ezrelékét teszi ki - közölte hétfőn a román vasúti infrastruktúra állapotáról készített ö
A hetekben indul a Waberer’s ecseri logisztikai központjának építése, miután a vállalat szerződést kötött a 47 ezer négyzetméteres komplexum építési munkálatainak kivitelezésére - közölte a vállalat. A 135 ezer négyzetméteres telken megvalósuló beruházást a Bayer Construct Építőipari Zrt. építi, és várhatóan 2024. első negyedévében készül el.
A Londoni példát szeretné követni a Levegő Munkacsoport Budapesten. Az Egyesült Királyság fővárosában 379 négyzetkilométerre terjesztették ki az úgynevezett ULEZ
Különleges alkalmat ünnepel a McLaren, így változtattak a hagyományaikon is az autóval kapcsolatban. Rendkívüli évfordulót köszönthet a csapat, ugyanis 60 évvel ezelőtt alapította meg az alakulatot Bruce McLaren. Az új-zélandi versenyző nevével ellátott vállalat 1964-ben adta ki első autóját, majd 1966-ban csatlakoztak a Forma-1-be. Ugyanakkor nemc
A munkavállalók védelmének javítása érdekében az ólomra és a diizocianátra vonatkozóan új expozíciós határértékeket állapított meg az Európai Bizottság.
A ChatGPT nevű chatbot hatalmas figyelmet kapott az elmúlt hónapokban, mivel nagyon gyorsan képes a legkülönbözőbb kérdésekre emberhez hasonló válaszokat adni. Ugyanezért az amerikai törvényhozás képviselői is felfigyeltek a mesterséges intelligenciára, akik a nemzetbiztonságra és az oktatásra gyakorolt hatásai kapcsán fejezték ki aggodalmaikat - í
Elfogadták a 2023-as évre vonatkozó bérfejlesztés részleteit tartalmazó megállapodástervezetet a BKV Zrt. munkáltatói és munkavállalói oldalának képviselői hétfőn – közölte a társaság az MTI-vel.
A 2022-es év nemcsak a Budapesti Értéktőzsde középvállalati piaca, a BÉT Xtend életében bizonyult kiemelkedő évnek, hanem a tőzsde által kínált vállalatfejlesztési képzés, az Elite Program tekintetében is. A kétéves programot, amely során elméleti és gyakorlati tudás mellett kapcsolati tőkét is szerezhetnek a vállalatok, a tavalyi évben minden eddi
Stratégiai együttműködési megállapodást kötött a helyi fejlesztésekért a Megyei Önkormányzatok Országos Szövetsége (MÖOSZ) és a Magyar Bankholding Zrt. - közölte a társaság hétfőn az MTI-vel.
2022 decemberében az ipari termelés volumene 2,0%-kal meghaladta az egy évvel korábbit. Munkanaphatástól megtisztítva a termelés 5,7%-kal emelkedett. A jelentős eltérést a nyers adathoz képest az okozza, hogy 2022 decemberében kettővel kevesebb munkanap volt, mint 2021 decemberében. A feldolgozóipari alágak többségében csökkent a termelés volumene,
Egy turné alatt akár többtucatnyi ember is segíti Demjén Ferenc munkáját, ám a pihenési időszakban a Kossuth-díjas magyar énekes mellett csak imádott feleségét, Rebecca asszonyt találjuk.
A mostani gazdasági helyzetben kulcsfontosságú az önkormányzatok és intézményeik számára a gazdaságos működés, az energetikai és zöld fejlesztések elindítása és az ehhez kapcsolódó pénzügyi források megszerzése. Ebben kíván a Magyar Bankholding Zrt. az önkormányzatok partnere lenni.
Több ezer milliárd forintért írnak ki területfejlesztési pályázatokat még idén - mondta Latorcai Csaba területfejlesztési miniszterhelyettes a Spirit FM Exkluzív című műsorában. A több mint 100 pályázat célja, hogy az egyes régiókat versenyképessé tegyék, és felzárkóztassák az ország keleti felét.
Egy új románc eufórikus ködében könnyű elhinni, hogy két idegen ember már az első találkozáskor egymásba szerethet. De vajon a szerelem első látásra valóban létezik?
Legalábbis főműsoridőben és a kereskedelmi célcsoportnál. Teljes napon továbbra is magabiztosan vezet a TV2. A hét legnézettebb műsora – célcsoporttól függően – a Cápák között és a Szerencsekerék volt. Abban nincs változás, hogy teljes napon elég egyértelmű a TV2 előnye. Viszont az esti sávban, a 18-49 és 18-59 éveseknél nagyon kicsire olvadt a kül