2023. február 13. hétfő

febr. 13
17:45
Elképesztő részletek derültek ki: Így rabolták ki a budapesti pénzváltót (Ripost)
A pénzváltóból közel 50 millió forint tűnt el.
febr. 13
17:45
Földrengés volt Romániában, 200 kilométerre a magyar határtól (SzMo)
Az 5,2-es erősségű földmozgás epicentruma Olténiában volt. A rengést Kolozsváron, sőt Magyarországon is érezni lehetett.
febr. 13
17:45
Hét nap után menekítettek ki egy kislányt a romok alól (Magyar Nemzet)
Egyre fogy az esélye annak, hogy a mentőcsapatok túlélőket találnak, már 35 ezernél is több az elhunyt.
febr. 13
17:45
Videón, ahogy a rendőrök elfogják a Budapesten garázdálkodó viperás antifákat (Mandiner)
A fővárosi rendőrök eddig négy embert – köztük három külföldit – vettek őrizetbe.
febr. 13
17:45
Mennyit számít a hőszivattyú az elektromos autókban? Leteszteltük! (Villanyautósok)
Fagyoskodtunk, hogy másnak ne kelljen.
febr. 13
17:51
Együtt nosztalgiáztak a magyar rocklegendák (Metropol)
Magyar rocklegendák avatták fel hétfőn a Magyar Zene Háza új klubhelyiségét. A nagyszabású VIP-tárlaton kiderült, hogy vannak köztük olyanok, akik évek óta nem találkoztak.
febr. 13
17:51
G.w.M: Tele vagyok slágerekkel, a magánéletem pedig tökéletes (Ripost)
G.w.M erős évre számít.
febr. 13
17:51
Itt nézhető élőben a McLaren F1-es bemutatója (m4sport.hu)
Hamarosan lehull a lepel egy újabb 2023-as F1-es autóról. Itt követhető élőben a McLaren MCL60-as bemutatója!
febr. 13
17:51
"Most már tudom, mitől vagy ennyire vékony" - durva dologgal vádolták meg Hódi Pamelát (Life)
Hódi Pamela kétségkívül jobb formában van, mint valaha, egyesek azonban úgy vélik, nem az egészséges életmódnak és a rendszeres sportnak köszönheti karcsúságát.
febr. 13
17:51
Dobó Kata fenekétől fejre állsz, ezt a látványt lehetetlen hidegvérrel feldolgozni (Promotions)
A vörös démon jövőre lesz 50 éves.
febr. 13
17:51
Moldáv elnök: Oroszország meg akarja dönteni az ország vezetését (Mandiner)
Maia Sandu szerint Oroszországból, Fehéroroszországból, Szerbiából és Montenegróból érkező szabotőrök és provokatőrök segítségével akar tüntetéseket kirobbantani a Kreml.
febr. 13
17:51
Több mint nyolcmilliót utalt át a csaló egy kazincbarcikai ügyfél számlájáról (Magyar Nemzet)
A rendőröknek a bejelentés után sikerült időben megakadályozni, hogy az elkövető hozzáférjen a pénzhez.
febr. 13
17:53
Úgy látszik jó volt Nagelsmann jóslata: Mbappé bekerült a PSG Bayern München elleni meccskeretébe (m4sport.hu)
Kylian Mbappé combsérülése után bekerült a Paris Saint-Germain Bayern München elleni Bajnokok Ligája nyolcaddöntős mérkőzéskeretébe, így beigazolódni látszik a müncheniek vezetőedzőjének jóslata.
febr. 13
17:53
A Dvtk-t a Real Madridhoz hasonlítják, de ez nem dicséret (Magyar Nemzet)
Jeney Gyula, az NB II-es Ajka vezetőedzője csalásról beszélt a vereség után.
febr. 13
17:57
Rekordévet zárhatott a Mol - felhúzta a BUX-ot (Privátbankár)
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 0,49 százalékos emelkedéssel 46 233 ponton zárt hétfőn.
febr. 13
17:57
Meg vagyunk mentve? Megindult a kitermelés a békési gázmezőn (Blikk)
Hétfőn üzembe áll az első kitermelési pont a Sarkad térségében feltárt szénhidrogén-lelőhelyen, Nyékpuszta-mezőn a napokban megkezdődik a második kút fúrása is
febr. 13
17:57
Moldáv elnök: Oroszország puccsra készül (Infostart)
Maia Sandu szerint Moszkva katonai kiképzésben részesült, civil ruhás diverzánsokkal meg akarja buktatni Moldova kormányát.
febr. 13
17:57
Építési hiányosságok és utólagos átalakítások miatt dőlt össze sok épület Törökországban (HírTV)
Építési hiányosságok és utólagos átalakítások is hozzájárultak ahhoz, hogy ennyi épület összedőlhetett a törökországi földrengésekben - mondta Joó Attila egyetemi docens.
febr. 13
17:57
Völner Pál és a végrehajtók: megdöbbentő részletre derült fény (ATV)
Az rtl.hu információi szerint Völner Pár végrehajtói árverésen vásárolt egy 305 négyzetméteres nyergesújfalui ingatlant, amikor már az Igazságügyi Minisztérium államtitkáraként dolgozott.
febr. 13
17:57
„Minél több kiképzett, bevethető, harcoló katonára van szükség” - Elindult a honvédség toborzókampánya (Ripost)
A honvédelmi miniszter számít a jól képzett fiatalokra.
febr. 13
17:57
Mivel érdemelte ki Auzqui Csercseszov "szevasz, tavaszát"? – Hétvégi hősök (m4sport.hu)
Még a Ferencváros-játékosok is meglepődtek Sztanyiszlav Csercseszov döntésén: a vezetőedző a Kisvárda elleni bajnoki 76. percében alig negyedóra játék után lecserélte Carlos Auzquit. Az aktuális Hétvégi hősökben a drasztikus döntés hátterét vizsgáltuk.
febr. 13
17:57
Évtizedek óta körözött gyilkos akadt horogra Németországban (Demokrata)
26 éve körözött gyilkos akadt horogra hétfőn egy rutinellenőrzésen a düsseldorfi repülőtéren.
febr. 13
17:57
Kocsis Máté: Egy tanár furcsa magyarázattal kísérve vallja be, hogy kiskorúakra hajt (Mandiner)
„Miközben a brüsszeli birodalmi központ eljárás alá vont minket a pedofilellenes törvénycsomagunk miatt” – kommentálta az esetet a Fidesz frakcióvezetője.
febr. 13
17:57
Megindul a kitermelés a békési gázmezőn (Üzletem)
Hétfőn üzembe áll az első kút a Sarkad térségében feltárt szénhidrogén-lelőhelyen, Nyékpuszta mezőn a napokban megkezdődik a második kút fúrása is.
febr. 13
17:59
Itt nézhető élőben az Aston Martin F1-es bemutatója (m4sport.hu)
A McLaren mellett az Aston Martin is hétfő este mutatja be idei versenyautóját. Fernando Alonso új AMR23-asának leleplezése alább lesz látható 20 órától.
febr. 13
18:03
Diplomáciai erőfeszítések nélkül nem lesz béke (HírTV)
Az orosz-ukrán konfliktust, illetve annak azonnali és súlyos következményeit saját bőrén érzik a magyar emberek - jelentette ki a külgazdasági és külügyminiszter Minszkben.
febr. 13
18:03
Orbán Viktor hamarosan fontos bejelentést tesz (Portfolio)
Lázár János egy hódmezővásárhelyi rádióinterjúban arról beszélt, hogy Orbán Viktor hamarosan bejelenti, miként változtatják meg a beruházási törvényt - írja az Infostart. Az építési és közlekedési miniszter azt is megígérte, hogy még idén egységesítik a MÁV és a Volán menetrendjét.
febr. 13
18:03
Rettenet, ami Ukrajnában történik - borzalmas hír jött a határról (ATV)
Az orosz-ukrán háború tavaly februári kitörése óta naponta több ezer menekült érkezik hazánkba.
febr. 13
18:03
Kocsis Máté: a harc folytatódik, dolgunk van (Demokrata)
Küzdeni fogunk a gyermekeink védelméért, hangsúlyozta Kocsis Máté.
febr. 13
18:03
Megnevezte a DK, ki lesz az új parlamenti képviselőjük (Magyar Nemzet)
A tragikus hirtelenséggel nemrég elhunyt Kordás László megüresedett országgyűlési mandátumát veheti majd át.
febr. 13
18:09
Az Amerikai Egyesült Államok és Magyarország közötti kettős adóztatás elkerüléséről szóló egyezmény alkalmazhatósága (Adózóna)
Az Amerikai Egyesült Államok (a továbbiakban: USA) 2022. július 8-án diplomáciai úton értesítette Magyarországot, hogy egyoldalúan felmondja az USA és Magyarország közötti kettős adóztatás elkerüléséről szóló egyezményt. Emiatt az egyezmény 2023. január 8-ával felmondottnak tekinthető, azonban annak rendelkezései az adó megállapítása tekintetében 2
febr. 13
18:09
„Szijjártó Péter nem csak kolléga, régóta ismerik és tisztelik Belaruszban” (444.hu)
Szijjártó Péter tudja, hogy „sokan fogják támadni” minszki útja miatt. A belarusz külügyminiszter szerint viszont a látogatás rendkívüli esemény, ami jelzés az európai partnereknek is.
febr. 13
18:09
Nyc-be és a Közel-Keletre készül a Nascar, fontos tényre figyelmeztették a Forma-1-et (USAracing)
A Nascar az utóbbi években számtalanszor leszögezte, hogy a cél számukra a teljes megújulás. A...
febr. 13
18:09
Az Igazság órája: a multikulti utópiája szembekerül a biztonsághoz való joggal (Magyar Nemzet)
A való életben megbukott a nyílt társadalom ideológiája, Orbán Viktor realitásérzéke pedig szemben áll a nyugati politikusok liberális, ideológiavezérelt politizálásával.
febr. 13
18:09
Nyc-be és a Közel-Keletre készül a Nascar, fontos tényre figyelmeztették a Forma-1-et (Racing)
A Nascar az utóbbi években számtalanszor leszögezte, hogy a cél számukra a teljes megújulás. A...
febr. 13
18:11
Román szervezetek megakadályoznák a jogerős ítélet végrehajtását az úzvölgyi katonatemetőben (444.hu)
A törvénytelenül elhelyezett betonkereszteket akarják eltávolítani.
febr. 13
18:15
Eldőlt, hány százalékkal emeli a fizetéseket a BKV (Infostart)
Elfogadták a 2023-as évre vonatkozó bérfejlesztés részleteit tartalmazó megállapodástervezetet a BKV Zrt. munkáltatói és munkavállalói oldalának képviselői – közölte a társaság.
febr. 13
18:15
Tanulásban alacsony, munkavállalásban magas a középiskolások külföldi mobilitási hajlandósága (ProfitLine)
A magyar középiskolásoknak mindössze 5 százaléka szeretné felsőfokú tanulmányait mindenképpen külföldön folytatni, ugyanakkor külföldi munkavállalást már jelenleg is 37 százalékuk tervez a tanulmányaik elvégzését követően - derült ki a Trenkwaldernek a hazai középiskolások mobilitási terveit vizsgáló felméréséből.
febr. 13
18:15
Lombardiában és Lazióban a jobboldal jelöltje nyerte a helyhatósági választásokat az exit poll eredmények szerint (hirado.hu)
Ha a végleges adatok megerősítik a jobboldal győzelmét, a 21 olaszországi tartományból már 16 lesz a kormánypártok kezében.
febr. 13
18:15
Közel ötezer, kiskorúak ellen elkövetett szexuális visszaélés történhetett a portugál katolikus egyházban (444.hu)
A szakértők szerint ez még csak a jéghegy csúcsa.
febr. 13
18:15
Hatalmas hír a rajongóknak: közel 30 év után folytatást kap a Tudom, mit tettél tavaly nyáron (Life)
Folytatást kap az 1997-ben megjelent Tudom, mit tettél tavaly nyáron című slasher horrorfilm, ráadásul visszatérhet a két eredeti főszereplő.
febr. 13
18:15
Kínai vállalatnak próbált befektetési lehetőségeket biztosítani Hunter Biden, akinek apja mára éppen Kínával szemben politizál (Magyar Nemzet)
„Jogi költségek” címen éppen a vesztegetés miatt gyanúsított Patrick Ho fizetett Hunter Bidennek egymillió dollárt.
febr. 13
18:15
Massa szerint nem a pilótákon fog múlni: Leclerc tudja, hogyan kell nyerni (Racing)
Felipe Massa szerint a Ferrarinak bajnoki címre esélyes pilótái vannak Charles Leclerc, illetve Carlos Sainz személyében. Korábban maga Massa is az olaszok versenyzője volt, sőt a bajnoki címhez is nagyon közel állt 2008-ban, ám drámai módon Hamilton lényegében az utolsó kanyarban vette el tőle a bajnokságot, Timo Glock megelőzésével. Habár ez alig
febr. 13
18:17
A nyolcadik napon is találtak túlélőket Törökországban (hirado.hu)
Az Anadolu szerint a 166. óra és a 182. óra között legkevesebb tíz ember életét mentették meg a mentőcsapatok.
febr. 13
18:17
Házkutatások és vastag pénzkötegek: új részletek a korrupciós ügyről (Magyar Nemzet)
A belga Le Soir napilap és a Knack hetilap összefűzte a szálakat az Európai Parlamentet érintő ügyben.
febr. 13
18:19
Elhagyta Magyarországot legjobb műkorcsolyázónőnk, szöknek a versenyzők (Magyar Nemzet)
Láng Júlia elköszönt az Európa-bajnok Sebestyén Júliától, Olaszországba költözött.
febr. 13
18:21
Kizuhant a 7. emeletről egy székesfehérvári amatőr labdarúgó (Infostart)
Szombaton Székesfehérváron kiesett egy fiatalember a helyi Garzon-ház 7. emeletéről. Később kiderült, hogy egy kispályás labdarúgóról lehet szó.
febr. 13
18:21
“Az akku lesz az új covid?” - Závecz és Kiszelly a debreceni gigaberuházás körüli indulatokról (ATV)
“Ez most nem olyan mint Bős-Nagymaros”, de “nem is lesz az iparág Csomolungmája” - mondja Kiszelly Zoltán és Závecz Tibor, akiket a tettlegességig fajuló indulatokat kiváltó kínai akkumulátorgyárról kérdeztünk. És Áder podcastjàról, a ma indult LMP-s aláírásgyűjtésről, és arról, hogy ‘24-ben belebukhat-e Debrecen fideszes vezetése az “akku-ügybe”?
febr. 13
18:21
A Team Holcim-Prb nyerte a The Ocean Race 2. szakaszát (AQUA)
A hihetetlenül szoros finisben a dobogós helyezésről mindössze percek döntöttek az első három helyezett között. Kevin Escoffier és a Holcim-Prb csapat szoros küzdelemben nyerte meg a The Ocean Race második, Mindelóból Fokvárosba tartó, négyezer-hatszáz tengeri mérföldes szakaszát. Vasárnap hajnalban négy egység küzdött a szakaszgyőzelemért: a Bioth
febr. 13
18:21
„Nyugodjanak meg, visszatérek” - üzent Milák Kristóf legnagyobb riválisa (Ripost)
Klasszisrangadó várható Fukuokában.

Keresés