2023. február 13. hétfő

febr. 13
20:21
Együnk kukacot? (Demokrata)
Az Európai Unió döntéshozói az Európai Élelmiszer-biztonsági Hatóság szakvéleménye nyomán forradalmasítják az európai konyhát.
febr. 13
20:27
Tóth Gabi a házasságáról: Úgy szoktunk káromkodni, mint egy kocsis (Ripost)
Az énekesnő meglepő titkokat árult el.
febr. 13
20:27
Google Maps: drón nézet már Budapestről is (go2fly)
Elérhetővé vált a Google Maps új szolgáltatása, az Immersive View, aminek alkalmazásával madártávlatból is szemügyre vehetők egyes városok nevezetességei. A 2022 májusában bejelentett szolgáltatás képességeit már tesztelni is lehet a
febr. 13
20:27
Visszavonult a kétszeres világbajnok kajakos (Sportal)
Bejelentette visszavonulását Hagymási Réka kétszeres világ-, egyszeres Európa-bajnok kajakos.
febr. 13
20:33
Orbán Viktor nagy horderejű bejelentést tesz, minden magyart érint (ATV)
Lázár János arról beszélt egy hódmezővásárhelyi rádiónak adott interjúban, hogy nagyon sok minden meg fog változni, amit a miniszterelnök hamarosan be is jelent majd.
febr. 13
20:39
Megvizsgálják, biztonságos-e a népligeti felüljáró: új forgalmi rend várható (Portfolio)
Jövő hét hétfőtől, azaz február 20-ától kezdődik az ideiglenes forgalmi rend kialakítása az 1978-ban átadott népligeti felüljáró állapotának részletes átvizsgálása érdekében. A megváltozott rend okozhat némi fennakadást a városi közlekedésben – írja az Index.hu.
febr. 13
20:39
Lehullt a lepel Alonso első Aston Martinjáról, az AMR23-asról! (m4sport.hu)
Az Aston Martin is leleplezte a 2023-as új F1-es autóját. Az AMR23-as nagy átalakuláson esett át. Nem csak a 2022-es csalódás után kel javítaniuk, de az újonnan érkezett Fernando Alonso magas elvárásainak is meg kell felelniük.
febr. 13
20:39
Megfizethető dekorációk tökéletes színekben: fotókon a H&M; és a Pantone közös kollekciója (Femcafe)
Különleges kollekció született meg a két világhírű márka, a H&M és a Pantone együttműködéséből. Ilyen az, amikor összeáll két óriás márka, hogy valami még nagyobbat alkossanak.
febr. 13
20:39
Tudtad, hogy kis híján nem Kate Middleton lett Vilmos herceg felesége? Mutatjuk, ki lett volna a királyné (Joy)
Ma már el sem tudjuk képzelni, hogy ne Kate Middleton legyen Vilmos herceg felesége.
febr. 13
20:39
Pokorny Lia szemtelen ajánlatot kapott: egymilliót adnának egy találkáért (Promotions)
A színésznő reakciója is meglepő volt.
febr. 13
20:39
Red Bull-verő autót mutatott be Alonso új csapata? (fotók) (Racing)
Megérkezett az Aston Martin 2023-as F1-es versenygépe, az AMR23.
febr. 13
20:41
Új “ügynökkel” a fedélzeten köszönt be James Bond csapata, az Aston Martin (Racing)
Bemutatkozott Fernando Alonso is az Aston Martinál, továbbá megmutatták milyen színű lesz a 2023-as autó. A kanadai-brit istálló lassan túl van a költözésen, bár nem kellett messzire vinniük a dolgaikat. A silverstone-i csapat ugyanis pár méterrel ment arrébb, az újonan épített gyárába. Ám nem csak az új helyszín jelent újdonságot a gárda életében.
febr. 13
20:45
Moszkva és Kijev is katonai sikerekről számolt be (HírTV)
Egyaránt katonai sikerekről számolt be Kijev és Moszkva a keleti fronton.
febr. 13
20:45
Mit tehetsz, ha nincs kedved síelni? (ProfitLine)
A téli időszakban sok család és baráti társaság indul közös sítúrára, de érthető módon ezért a sportért sem rajonghat egytől egyig minden ember egyformán. Ha Te is azok táborát erősíted, akik nem tudnak/akarnak síelni, vagy esetleg mást is kipróbálnál a vakáció alatt, akkor a következő cikkben olvashatsz néhány tippet, mivel üsd el az idődet, amíg
febr. 13
20:45
Rendőrök lepték el a szentendrei iskolát: elütöttek egy gyermeket (Metropol)
Az iskola előtt történt a baleset.
febr. 13
20:45
1380 millió forintért árulják Gábor Zsazsa ikonikus rózsaszín házát (Life)
Árulják Gábor Zsazsa és testvére, Magda egykori otthonát. A rózsaszín ingatlanért 3,8 millió dollárt, vagyis több mint 1300 millió forintot kérnek.
febr. 13
20:45
A Verona tovább menekül a kiesés elől (Sportal)
A Hellas Verona hazai pályán 1–0-ra verte a Salernitanát a Serie A 22. fordulójában.
febr. 13
20:51
NATO főtitkár: „a valóság az, hogy máris az új orosz offenzívát látjuk” Ukrajnában (Menedzsment Fórum)
Jens Stoltenberg: A NATO-csúcson szó lesz az Ukrajnának történő repülőgép-szállításokról is.
febr. 13
20:51
Gyászol Sharon Stone (Blikk)
Borzalmas tragédia érte Sharon Stone családját: vasárnap a színésznő öccse, Patrick, 57 éves korában tragikus hirtelenséggel elhunyt. A halálát szívleállás okozta.
febr. 13
20:51
a Fehér Ház ezekben a pecekben tart sajtótájékoztatót arról, földönkívüliek járműveit lőtték-e le (Blikk)
Az Egyesült Államok tisztviselői új részleteket árulnak el az elmúlt napokban lelőtt objektumokról.
febr. 13
20:51
Brutáisan menetel a forint előre, óriásit erősödött estére (ATV)
A forint jelentős erősödést ért el hétfőn a főbb devizákkal szemben; 1,3 százalékosat az euró és a svájci frank, 1,8 százalékosat a dollár ellenében.
febr. 13
20:51
Rossz hírt közölt a Magyar Posta: ez lesz a nemrég bezárt hivatalok sorsa (Pénzcentrum)
Még októberben jelentette be a Magyar Posta, hogy az energiaárak megugrása miatt 364 posta működését kénytelenek szüneteltetni. Most 45 egység szüneteltetését oldották fel számolt be az MTI.
febr. 13
20:51
A Ferencváros a Padovával, az UVSE az Egerrel játszik a női vízilabda Eurokupa elődöntőjében (Sportal)
Sorsoltak a női vízilabda Eurokupában.
febr. 13
20:53
Messze még a finálé, először foglalkozzunk a negyeddöntővel! – Szilassy Zoltánnal, a Gyergyói HK vezetőedzőjével beszélgettünk (Sportal)
2021 nyarán, másodedzőnek érkezett Erdélybe az UTE korábbi vezetőedzője, Szilassy Zoltán, aki két hónappal később egyedül irányította a Gyergyói Hoki Klub csapatát, amellyel az Erste Liga alapszakaszában másodikként végeztek.
febr. 13
20:57
Lefoglalták az egyenlítői-guineai alelnök szuperjachtját és házait (444.hu)
A pazarló életmódjáról ismert alelnöknek nem ez az első ilyen esete.
febr. 13
20:57
45. Utazás kiállítás: 30 ország, 100 kiállító (Üzletem)
Harminc ország száz kiállítója várja az érdeklődőket február 23-26. között a 45. Utazás kiállításon és az azzal egy időben rendezett 31. Budapest Boat Show-n a Hungexpo Budapest Kongresszusi és Kiállítási Központban.
febr. 13
21:03
A régesrég halott, majd rákos Putyin arca olyan, mint a hörcsögé, furán ráng a lába, és most már páncélozott vonattal is jár (ATV)
Ahogy korábban megírtuk, Putyin vagy beteg, vagy haldoklik, esetleg már meg is halt, esetleg egyik sem, csak leesett a lépcsőn és besz*rt, amitől Kim Dzsong Un is szomorú lett.
febr. 13
21:03
Videó: Németh 11-ese csak az MTK-pálya betonfala miatt nem szállt ki a stadionból (m4sport.hu)
Csúnyán fölé lőtte, majd jött a bosszús nézés a 11-es pontra.
febr. 13
21:03
8 fiatalos vállig érő frizura, ami minden, csak nem unalmas (Femcafe)
Ez a hajhossz rendkívül sokoldalú, és számtalan előnye van. Összegyűjtöttünk néhány stílust, amelyek nemcsak fiatalosak, de rengeteget dobnak a hajad megjelenésén.
febr. 13
21:03
Tündéri kislányával fotózták Mihalik Enikőt (Life)
Mihalik Enikő kislányával pózolt a kameráknak.
febr. 13
21:03
Hölvényi György: Minden akadályt el kell hárítani az életmentés elől (Demokrata)
A Szíriával szembeni uniós szankciók nem akadályozhatják az újjáépítést.
febr. 13
21:03
A kihagyott tizenegyes is belefért az MTK-nak (Sportal)
Bár Németh Krisztián büntetőt hibázott, később két gólpasszal és góllal javított az MTK csapatkapitánya. A kék-fehérek végül 3–0-ra győzték le a Békéscsabát, és négy pontra elléptek a Pécstől.
febr. 13
21:05
Sorsoltak a női vízilabda Eurokupában, a Ferencváros utazik Olaszországba (m4sport.hu)
A Ferencváros az olasz Padovával, míg az UVSE az Egerrel játszik a női vízilabda Eurokupa elődöntőjében.
febr. 13
21:05
Újra nyert a DAB és negyeddöntős az Erste Ligában (Sportal)
Az alapszakaszban utolsó előtti Dunaújvárosi Acélbikák csapata kétgólos hátrányból felállva 3-2-re legyőzte a vendég Újpestet, így 3-1-es összesítéssel megnyerte a negyeddöntőért folyó párharcot a jégkorong Erste Ligában.
febr. 13
21:09
A hét csapata a férfi és női kézilabda NB I-ben: ismét remekül teljesített a Békéscsaba átlövője; Nedim Remili öt góllal mutatkozott be Veszpérmben (m4sport.hu)
Az M4 Sport Kézilabda Magazinjának szakértői, Ferling Bernadett és Rosta István összeállította a hét csapatát a férfi, és női kézilabda NB I-ben.
febr. 13
21:09
Nem zárta ki az észak–amerikai légvédelem főparancsnoka, hogy egy földönkívüli tárgyat lőttek le a hétvégén (SzMo)
A Huron-tó felett szedte le vasárnap egy vadászgép az egyelőre ismeretlen objektumot.
febr. 13
21:12
Benzinár – Komoly drágulás fenyegeti a hazai kutakat (TőzsdeFórum)
A pénteki bejelentés után most újabb jó hírek érkeztek a hazai kutakra. Február 15-én szerdán a várakozásokkal ellentétben tovább mérséklődik a gázolaj nagykereskedelmi ára. A mostani csökkenés mértéke bruttó 3 forint lehet a holtankoljak.net szerint. A benzinár várhatóan nem fog enyhülni. A 95-ös benzinár marad 617 forint literenként. Közben a gáz
febr. 13
21:14
Dick’s – egy sikersztori (TőzsdeFórum)
2022-ben a sportcikk-üzletág becsült piaci mérete 67,2 milliárd dollár volt. 2018 óta az Egyesült Államok egyik leggyorsabban növekvő iparága. A terület legjelentősebb szereplője, a Dick's Sporting Goods a piac 14,2%-át birtokolja, többet, mint bármely más vállalat.
febr. 13
21:15
Gyászol a zenészvilág: elhunyt a legendás rapper (Metropol)
A rapper mindössze 54 éves volt.
febr. 13
21:15
A végletek éve volt 2022 a globális vállalatfelvásárlási piacon (ProfitLine)
2022-ben komoly hullámzást tapasztalhattunk a magyarországi vállalatfelvásárlási piacon, és azon belül a magántőke-befektetések terén is. A bizonytalan geopolitikai helyzet, a folyamatosan növekvő kamatok és az elszálló inflációs ráta mind-mind visszavetette a hazai tranzakciós aktivitást 2022 második félévében. A hazai és a globális M&A piacot meg
febr. 13
21:15
Ajakherpesz és nemi herpesz (WebBeteg)
A herpeszvírus 1-es típusa a bőrön és nyálkahártyákon jelentkezik, ajakherpeszt, szájüregi herpeszt okozva. A 2-es típusú vírus a nemi szerveket érinti és a nemi herpeszt (herpes genitalis) okozza. Bár egy víruscsaládról van szó, különböző típusba sorolhatóak a kórokozók, és eltérő az egyes fertőzések kezelése is.
febr. 13
21:21
Brutálisan erős volt ma a forint: már nagyon kúszik fel a külföldi devizákra (Pénzcentrum)
Jelentős erősödést ért el hétfőn a forint a főbb devizákkal szemben; 1,3 százalékosat az euró és a svájci frank, 1,8 százalékosat a dollár ellenében.
febr. 13
21:21
Bejelentette visszavonulását a kétszeres világbajnok kajakos (ATV)
Visszavonult Hagymási Réka kétszeres világ-, egyszeres Európa-bajnok kajakos.
febr. 13
21:21
Hiába a fotók, kamu volt a magyar énekesnő Maldív-szigeteki esküvője (Ripost)
Sári Évi úgy döntött, megvicceli egy kicsit a követőit.
febr. 13
21:21
Videó: Németh Krisztián vezérletével verte az MTK a Békéscsabát (m4sport.hu)
A korábbi válogatott kihagyott egy 11-est, majd dühében rúgott egy gólt és kiosztott két gólpasszt.
febr. 13
21:21
Ez a 4 dolog sokkal boldogabbá teszi a kapcsolatokat - te hányat csinálsz közülük? (Glamour)
Rádfér egy kis kapcsolati kiképzés? Kész csatatér a kapcsolatod? Vagy csak úgy érzed, egyre inkább "elaknásodik" a viszony? Olvasd el tippjeinket, és rájössz, hogy okosan szinte bármilyen kapcsolatban köthető fegyverszünet, sőt a nagy békekötés is lehetséges – csak akarni kell.
febr. 13
21:21
A világ legbetegebb múzeumai: el se hinnéd, milyen tárgyakból képesek kiállítást csinálni (Promotions)
Hűtlen szerelmesek tárgyai vagy 500 éves kutyanyakörv is ki van állítva a világ legmorbidabb múzeumaiban.
febr. 13
21:27
A Ford háza táján is borzolja a kedélyeket a debreceni akkumulátorgyár anyacége (Portfolio)
A Ford bejelentette, hogy együttműködik a Contemporary Amperex Technology (CATL) kínai akkumulátor-beszállítóval egy 3,5 milliárd dolláros, elektromos járművekhez (EV) szánt akkumulátorgyár építésében Michiganben - írja a CNBC.
febr. 13
21:27
Szörnyű tragédia Nyúlnál: szörnyethalt egy ember – megrázó helyszíni fotók (Metropol)
A balesetben egy ember meghalt, többen megsérültek.
febr. 13
21:27
Fehér Ház: Nem földönkívülieket lőttek le Amerika fölött (444.hu)
Ritkán kerülnek szóba ufók a Fehér Ház sajtótájékoztatóján, de hétfőn két elnöki tisztviselőnek is beszélnie kellett arról, hogy vajon egy másik bolygóról származnak-e az ismeretlen tárgyak, amelyeket amerikai vadászgépek lőttek le a hétvégén.

Keresés