2023. február 14. kedd

febr. 14
12:39
Elkezdődött a lomtalanítás Budapesten (ATV)
Elrajtolt a 2023. évi budapesti lakossági lomtalanítási program a fővárosban - tájékoztatta a BKM Budapesti Közművek Nonprofit Zrt. az MTI-t kedden.
febr. 14
12:39
A kiberbiztonság helyett a káoszt erősítette az Eurostar húzása (Bitport)
Az európai vasúttársaság a fokozott védelem érdekében jelszócserére kényszerítette felhasználóit. Ám egy technikai probléma miatt ezt senki nem tudta végrehajtani, miközben a régi jelszóval sem használhatták már a fiókot.
febr. 14
12:39
Magyar-kirgiz csúcstalálkozó: békés megoldás kell Ukrajnában (Demokrata)
Orbán Viktor miniszterelnök kedden a Karmelita kolostorban tárgyalt Szadir Zsaparov kirgiz államfővel.
febr. 14
12:39
Tízből kilenc amerikai zsidó aggódik az antiszemitizmus miatt (Mandiner)
Az Amerikai Zsidó Bizottság jelentése szerint egyre kevésbé érzi magát biztonságban a helyi zsidóság.
febr. 14
12:39
Meghiúsították az akkumulátorgyárakról szóló fontos ülést a kormánypárti képviselők (Nyugati Fény)
Az indoklás elképesztő.
febr. 14
12:39
Kinyitották a kutyakozmetikát a mentőkutyának, hogy meg tudjon fürödni (AC News)
Különleges bánásmódban részesítették Kevlárt,  a Mancs Kézben Mentőkutyàs Egyesület belga juhászát, miután hazatért a törökországi küldetéséből, ahol a romokon, túlélők után kutatott.
febr. 14
12:41
Közel a fordulat: ekkor állhat meg az élelmiszerek drágulása (Mandiner)
A Mandinernek nyilatkozó agrár- és élelmiszeripari elemző szerint nem kell már sokat várni, hogy a legtöbb élelmiszer esetében véget érjen a hónapok óta tartó drasztikus áremelkedés.
febr. 14
12:41
Dávid Ferenc: Megszólalt az olasz Trump (Nyugati Fény)
Vélemény.
febr. 14
12:45
Kilenc hónapos csúcson a forint, Soros György szereti a Teslát és a kriptót (Privátbankár)
Alaposan megemberelte magát a forint ezen a héten, már 382 alatt is járt az euró. A piacok optimistán várják az amerikai inflációs adatot. Soros György alapja sokféle részvénybe fektetett az év végén, köztük Teslába, kriptodevizás vállalkozásokba, bankokba és autógyárakba.
febr. 14
12:45
Fordulat várható az autópiacon, az elektromos olcsóbb lesz, mint a benzinesek (Piac és Profit)
Néhány éven belül az elektromos járművek olcsóbbak lesznek, mint a belső égésű motorral hajtottak, így a fogyasztóknak is sokkal könnyebb lesz a választás - jelentette ki Frans Timmermans az európai Zöld megállapodásért felelős uniós biztos Strasbourgban az Európai Parlament plenáris ülésén.
febr. 14
12:45
Karl Lauterbach: 180 ezer halott? Végül is viszonylag jól megúsztuk (Infostart)
Kritikusan értékelte a koronavírus-járvány ellen hozott németországi intézkedéseket az egészségügyi miniszter, Karl Lauterbach néhány intézkedést örültségnek nevezett, és bírálta az egészségügyi szakértőket is, akik szerinte nem rendelkeztek a megfelelő ismeretekkel.
febr. 14
12:45
Az EU szabályozná, mi lehet megújuló hidrogén (autopro)
Az Európai Bizottság szabályokat javasolt annak meghatározására, hogy a jövőben mi minősülhet megújuló hidrogénnek az Európai Unióban.
febr. 14
12:45
Töredékét használjuk annak, amit tudhat (Agrofórum)
Az idei Prega (Precíziós Gazdálkodási Konferencia) ismét, és a jól megszokott módon a mezőgazdasági digitalizációs megoldások, aktualitások sokszínű palettáját tárta az érdeklődők elé. Mielőtt a tenger elnyelt volna, meglovagolva a téma jelentőségét, a tavalyihoz hasonlóan idén is rápillantottam a magyar mezőgazdasági drónhelyzetre, amelyre a kiáll
febr. 14
12:45
GVH: A boltok elkezdtek árat csökkenteni a vizsgálatok hírére (Növekedés)
Még csak a lándzsa hegyét hegyezzük, de már nagyobb lehet a verseny, ami csökkenő árakhoz vezet az élelmiszerárakban. Így elérhető év végére az egyszámjegyű infláció - mondta el Rigó Csaba Balázs, a GVH elnöke. Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter kiemelte, hogy az infláció csökkenésekor döntenek a még fennmaradt ársapkák kivezetésér
febr. 14
12:45
Medián: A Kutyapárt a legnépszerűbb ellenzéki párt 40 alatt (Mandiner)
A Fidesz-KDNP az összes korcsoportban vezető helyen áll.
febr. 14
12:51
Tarolnak a villanyautók - 10 %-os kamattal elérhető már zöldautó finanszírozás vállalkozások részére (ProfitLine)
A villanyautók uniós piaca emelkedő pályán van, a kereslet tehát erősnek mondható uniós szinten, de minden országban kulcskérdés a magasabb ár miatt a finanszírozás. A kedvező megoldást nyújtó K&H zöldautó finanszírozás lízing konstrukció tisztán elektromos autókhoz vehető igénybe, fix 10 százalékos kamattal, ami bőven elmarad a 15-20 százalékos pi
febr. 14
12:51
Tragikus körülmények között halt meg két ember Nagyhalászban (ATV)
Ketten meghaltan szén-monoxid-mérgezésben a Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei Nagyhalászban - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivő-helyettese kedd délelőtt az MTI-vel.
febr. 14
12:51
Weisz Fanni igazi angol úrihölgyként öltözött fel, így még sosem láttuk: Ez a stílus is fantasztikusan áll a dögös modellnek (Femcafe)
Weisz Fanni Instagram képeit görgetve azt gondolhatjuk, hogy inkább a kényelmes, hétköznapi darabokat részesíti előnyben, most azonban ezt teljesen megcáfolta.
febr. 14
12:51
Energiaügyi Minisztérium: megindul a kitermelés az ígéretes békési gázmezőn (Tiszta Jövő)
Hétfőn üzembe áll az első kút a Sarkad térségében feltárt szénhidrogén-lelőhelyen, Nyékpuszta mezőn a napokban megkezdődik a második kút fúrása is - tájékoztatta az Energiaügyi Minisztérium (EM) hétfőn az MTI-t.
febr. 14
12:51
Ha ezt érzed a kapcsolatotokban, akkor nincs közös jövőtök (SzMo)
Vannak olyan dolgok egy kapcsolatban, amik elsőre talán ártalmatlannak tűnnek, de valójában sokkal súlyosabb problémák tünetei. Van, amire nincs más megoldás, mint a szakítás.
febr. 14
12:51
Hatalmas robbanás Franciaország felett, egy aszteroida világította be az eget (Hamu és Gyémánt)
Látványos égi jelenség történt Észak-Franciaország és a La Manche csatorna felett február 13-a hajnalán: egy aszteroida lépett a Föld légkörébe, majd a felszínhez viszonylag közel felrobbant.
febr. 14
12:51
Diplomáciai botrány – hamis vádakkal állt bele Magyarországba az Egyesült Államok ENSZ-nagykövete (Mandiner)
Egy svédországi esetet kevert össze hazánkkal Linda Thomas-Greenfield, a magyar diplomácia hiába kért helyesbítési lehetőséget az ENSZ-tanácskozáson. A magyar külügy szerint „egészen felháborító, hogy az ENSZ nyújtotta széles nyilvánosság előtt alaptalan és hamis állításokat tett az Egyesült Államok nagykövete Magyarországról”.
febr. 14
12:51
Családi napot tart a Beporzók napja alkalmából a Magyar Természettudományi Múzeum (Magyar Mezőgazdaság)
Családi napot tart a 5. Beporzók napja rendezvénysorozat alkalmából a Magyar Természettudományi Múzeum (MTM) március 11-én; a program részeként többek között ismeretterjesztő programokkal, koncerttel, mézkóstolással és kézműves-foglalkozásokkal várják a kisgyermekes családokat a helyszínre.
febr. 14
12:51
Fura: Családalapításon gondolkozik Zámbó Krisztián, aki most szakított (AC News)
Miután az énekes néhány nappal ezelőtt megalázó módon kirakta menyasszonya szűrét, most ismét komoly terveket szövöget a jövőjét tekintve. Családalapításon töri a fejét.
febr. 14
12:57
Jönnek vagy nem jönnek az uniós pénzek a magyar vállalkozásokhoz? A szakértő válaszol (Menedzsment Fórum)
Forrásbőség nem lesz, de megindulhat az uniós források áramlása a magyar cégekhez.
febr. 14
12:57
Dórika megkapta az életmentő kezelést – ő első újszülött, akinél ilyen korán felismerték az Sma-t (Blikk)
Megtörtént az első újszülött korban kiszűrt SMA-s csecsemő génterápiás kezelése a Magyarországi Református Egyház Bethesda Gyermekkórházában múlt hét pénteken. Az Európában is újdonságnak számító korai szűrés eredményeként ő a legfiatalabb csecsemő, aki a génterápiás kezelésnek köszönhetően tünetmentes életre kap esélyt.
febr. 14
12:57
Reagált Moszkva a moldovai destabilizáció vádjára (Infostart)
Teljesen alaptalannak és bizonyítatlannak minősítette, és visszautasította kedden Marija Zaharova orosz külügyi szóvivő azt az állítást, miszerint Oroszország Moldova destabilizálására törekszik.
febr. 14
12:57
Demkó Attila: Baloga nem éppen a kedvence Zelenszkijnek (Mandiner)
Csak ott tud rombolni, ahol van hatalma, ez Munkács és környéke.
febr. 14
12:57
A casco nem váltja ki a kátyúbiztosítást (Üzletem)
A kátyúkárok kétharmadát az év első negyedévében jelentik a gépjármű-tulajdonosok, ezért továbbra is időszerű gondoskodni kátyúbiztosításról.
febr. 14
13:03
Őstermelők, figyelem! Adózás lépésről lépésre (Agroinform)
A NAV tudástára rengeteg hasznos információt tartalmaz minden élethelyzetre.
febr. 14
13:03
Kis híján a Csendes-óceánba csapódott egy utasszállító (ATV)
Nem sokon múlt, hogy felszállás után a Csendes-óceánba csapódjon az United Airlines Maui és San Francisco között közlekedő járata még decemberben – derül ki az Air Current szaklap cikkéből, melyet a 24.hu szemlézett a Guardian nyomán.
febr. 14
13:03
Trianon és patológia, mesés segítők és a zsarnokság arcai - Non-fiction könyvek 2023-ban (Könyves Magazin)
Ahogy fokozatosan a végéhez közelít a tél, a könyvszakmában is egyre látványosabban beindul az élet, és egyre több megjelenésről kapunk hírt. Ezekről beszámoltunk már a világirodalmi és a magyar irodalmi megjelenéseket gyűjtő cikkeinkben, aztán stúdióba vonultunk és elárultuk, hogy személyesen mit várunk a legjobban. Ez alkalommal a tényirodalmi me
febr. 14
13:03
Két év alatt 60 százalékkal zuhan az ukrán termelés (Mezőhír)
Az elaknásított földek, az energia és -pénzhiány miatt idén tovább csökken az ukrán termelés.
febr. 14
13:03
Tavaly több mint kétmillió facsemetét ültetettek a Pilisben (Agrárágazat)
A jövő agrárszakemberei szempontjából kulcsfontosságú a szemléletformálást és a környezeti nevelés.
febr. 14
13:03
Gyászol Sharon Stone (AC News)
Testvérét gyászolja a világsztár. A férfi mindössze 57 éves volt.
febr. 14
13:05
Egy tonna hulladékot pakoltak le illegálisan (AC News)
A hulladék elszállításnek a bogácsi családi házból viszont alaposan megkérték az árát.
febr. 14
13:09
Dübörögnek a fiatal demokraták az idősek körében (Piac és Profit)
A rendszerváltás után a Fidesz a fiatalok körében volt népszerű, míg az idősek egyértelműen az MSZP-t támogatták. Mára fordult a világ.
febr. 14
13:09
Atomfegyverekkel felszerelt orosz flotta hajózik Norvégia közelében (Blikk)
Egyre aggasztóbbak a háborús hírek, mind a két oldal bekeményít. Az ukránok harci repülőket szeretnének kapni nyugati szimpatizánsaiktól. Az oroszok atomfegyverekkel felszerelt hajókkal közelítették meg Norvégia partjait.
febr. 14
13:09
Sűrű napjai vannak Szijjártó Péternek: a külügyminiszter már Párizsban van, ezért – fotók, videó (Blikk)
A nagy és erős országok döntéshozóinak felelősségük, hogy ne szakítsanak meg minden köteléket Kelet és Nyugat között, illetve ne lehetetlenítsék el az együttműködés helyreállítását - közölte a tárca tájékoztatása szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Párizsban.
febr. 14
13:09
Meglepő cáfolatok a 2022-es BL-döntő előtti káoszról szóló vizsgálati anyagban (Infostart)
Elsősorban az UEFA a felelős, állapította meg a vizsgálóbizottság, amely vizsgálta a hivatalos közlésekben szereplő állításokat is.
febr. 14
13:09
A bejelentés nélküli foglalkoztatás következményei: sokat kockáztatnak a munkáltatók (Adózóna)
Az elmúlt negyed században jelentős mértékben csökkent Magyarországon a feketefoglalkoztatás, legalábbis a statisztikai adatokon alapuló becslések szerint. Ebben – a foglalkoztatást terhelő közterhek mérséklődése mellett és az esetleges bírság kockázatán túl – nyilván szerepe van az egyéb olyan jogkövetkezményeknek, amelyek közvetve okoznak hátrány
febr. 14
13:09
Loptak, ezért amputálják a fiúk karját – 10 éve nem kapott senki ilyen súlyos büntetést ezért Szudánban (SzMo)
Az ítélet szerint a húsz év körüli fiatalok gázpalackokat loptak. Nem csak a karjukat vágják le emiatt, börtönbe is kell menniük és kártérítést kell fizetniük.
febr. 14
13:09
Érdekes adatokat közölt az MNB: tényleg jobb volt a Kádár-rendszerben? (Bank360 blog)
Érdekes adatokat közölt nemrég az MNB. Kiderül belőle, mennyi megtakarításuk volt a háztartásoknak a Kádár-korszakban, mikor adósodtak el tömegesen. Más adatokkal összevetve arra is fény derül, egy jónak számító autóért alig kell kevesebbet dolgozni, mint ötven éve, a kenyér pedig sokkal drágább lett a fizetésekhez mérten.
febr. 14
13:09
Kijöttek a legfrissebb adatok: Váratlan dolog történt a magyar piacon a válság begyűrűzése óta (Nyugati Fény)
Ez volt az elmúlt év legkeresettebb elektronikai cikke.
febr. 14
13:09
Egy tonna hulladékot pakoltak le illegálisan a szőlőültetvények mellé (AC News)
A hulladék elszállításnek a bogácsi családi házból viszont alaposan megkérték az árát.
febr. 14
13:15
Elemző: recesszióba került a magyar gazdaság, de a kilátások javultak (Privátbankár)
A Magyar Bankholding vezető elemzője szerint a növekedést leginkább a mezőgazdaság fékezte, az idei évre kismértékben javítják előrejelzésüket.
febr. 14
13:15
Óriási tűz és füst az Árpád hídnál (Infostart)
A főváros több pontjáról is jól látható a füstoszlop.
febr. 14
13:15
Egy év alatt a történelmi csúcsról a mélybe zuhant a magyar áramfogyasztás (Portfolio)
Januárban már 8,81 százalékkal csökkent a hazai villamosenergia-rendszer bruttó havi felhasználása éves összevetésben, ami a tavaly nyáron kezdődött, már nyolc hónapja tartó negatív trend legnagyobb visszaesése. Pedig egy évvel ezelőtt, 2022 januárjában a hazai villamosenergia-felhasználás még történelmi csúcsot ért el a koronavírus-válságból való
febr. 14
13:15
Indul a durva bírságszezon: 150 ezres büntetést kockáztatnak a figyelmetlen ingatlantulajok (Pénzcentrum)
Elrajtolt a 2023. évi budapesti lakossági lomtalanítási program a fővárosban - tájékoztatott a BKM Budapesti Közművek Nonprofit Zrt..
febr. 14
13:15
Sikerrel zárult az MCC Középiskolás Programjának felvételi időszaka (Demokrata)
Lezárult a Mathias Corvinus Collegium Középiskolás Programjának kiemelt felvételi időszaka.

Keresés