2023. február 14. kedd

febr. 14
14:45
Bajba került a Ford? Európa szerte több ezer ember veszítheti el a munkáját (ATV)
Költségcsökkentési programba kezd az autóipari cég, és a tervek szerint kilenc alkalmazottból egyet kíván elbocsátani az európai érdekeltségeinél.
febr. 14
14:45
Energiaügyi Minisztérium: megdőlt a napelemes termelési csúcs (NRGreport)
Megdőlt a napelemes termelési csúcs, február 10-én minden korábbinál többet, közel 2000 megawattot termeltek a hazai naperőművek - közölte az Energiaügyi Minisztérium kedden.
febr. 14
14:45
Nyári tábor: sokat spórolhat, aki időben foglal (MMonline)
Tizenegy hetes lesz idén a vakáció, azaz közel három hónapra kell megoldani a csemeték felügyeletét. A tábori kínálat már most is hatalmas, van bőven miből választani, de idén az emelkedő árak miatt kiemelten fontos, hogy korán foglaljanak táborhelyet a szülők gyermekeiknek. Elindult az előfoglalási szezon a nyárra, a Táborfigyelő vezetőjétől tudtu
febr. 14
14:51
Óriási veszteségek az ukrán atom- és hőenergia-ellátásban - adatok (Infostart)
Nem szabványos megoldásokkal próbálnak áramot biztosítani a nyugat-ukrajnai Lembergben és környékén, olyan sok kárt okoztak az orosz támadások.
febr. 14
14:51
Elmaradt a magyar GDP növekedése a várthoz képest - részletes elemzés (ProfitLine)
A várakozásoktól kissé elmaradva, 0,4%-kal bővült a hazai GDP a negyedik negyedévben, míg szezonálisan és naptárhatással kiigazítva a növekedés 0,9% volt az egy évvel ezelőttihez képest, mivel két munkanappal kevesebb volt a negyedik negyedévben. A harmadik negyedévhez képest a GDP a vártnál kevésbé, 0,4%-kal csökkent, így a hazai gazdaság a várako
febr. 14
14:51
Kijött a hét legfontosabb adata: tovább csökkent az infláció az USA-ban, de így sem túl jó a helyzet (Portfolio)
Januárban csökkent az éves infláció az Egyesült Államokban, de a várt felett alakult az áremelkedés mértéke, akárcsak a maginfláció. Az előző hónaphoz képest nőttek az árak az elemzői várakozásoknak megfelelően. A mai közlés összhangban van az infláció csökkenéséről szóló várakozásokkal, de a csökkenés mértéke elmarad az elemzők által várttól.
febr. 14
14:51
Meglepő logóval készült Valentin-napra a Google (SzMo)
Valószínűleg a legtöbben nem ilyesmire számítottak.
febr. 14
14:51
Felavatták a Sárbogárdi Rendőrkapitányság új épületét (Demokrata)
A magyar rendőrök munkájának köszönhetően az elmúlt évtizedben sikerült 60-70 százalékkal csökkenteni az elkövetett bűncselekmények számát – közölte Rétvári Bence.
febr. 14
14:51
Bemutatták a fronton harcoló legmodernebb tankjukat az oroszok (Mandiner)
Orosz riportert engedtek be egy T-90M belsejébe.
febr. 14
14:57
Tévészolgáltatást indít a Yettel (Adózóna)
Új, otthoni tévészolgáltatást indít a Yettel; a szolgáltatás február 14-től nyílt tesztidőszakkal indul: a szolgáltató ügyfelei 3 hónapig 0 forintos havidíjért próbálhatják ki, akár 93+3 tévécsatornát kínáló csomagban is, ha új előfizetést kötnek – közölte a szolgáltató.
febr. 14
14:57
Alakítsuk közösen a jövő ökológiai mezőgazdaságát! (Agroinform)
Idén újra ágazati konferenciát szervez az ÖMKi.
febr. 14
14:57
Óriási bajba kerülhetnek a magyar autósok: aki erre nem figyel, könnyen az út szélén maradhat (Pénzcentrum)
A kátyúkárok kétharmadát az első negyedév során jelentik a gépjármű-tulajdonosok, ezért továbbra is időszerű gondoskodni a kátyúbiztosításról: az évi néhány ezer forintért elérhető kátyúbiztosítás jelentősen növeli a veszélyes úthibák által okozott károk megtérítésének esélyét.
febr. 14
14:57
Politológus: Radikális üzenetekkel és erős ügyekkel lehet elérni a fiatalokat (ATV)
A választások óta tovább mélyült a generációs szakadék, írta a Medián közvélemény-kutató intézet. Úgy látják, viszonylag nagy az ellentét a 40 évesnél fiatalabb és az annál idősebb korcsoportok politikai irányultsága között. Szabó Andrea politológus, a Társadalomtudományi Kutatóközpont Politikatudományi Intézetének igazgatója a Spirit FM Aktuál cím
febr. 14
14:57
Ideiglenesen lezárták Moldova légterét (444.hu)
Egy moldáv Telegram-csatorna szerint egy Ukrajnából érkezett drónt észleltek Chisinauban.
febr. 14
14:57
Felvásárolják és kivezetik a londoni tőzsdéről a Kape Technologiest (Bitport)
Fő tulajdonosa nem elégedett a London Stock Exchange pörgésével, és konzervatívnak tartja az ott kereskedők befektetési stratégiáját.
febr. 14
14:57
Moldova ideiglenesen lezárta légterét (Demokrata)
Moldova és Oroszország között megnőtt a feszültség az elmúlt időszakban az ukrajnai háború miatt.
febr. 14
14:57
Hoppá: lezárták Moldova légterét (Mandiner)
Mindez egy nappal az orosz puccskísérletre való figyelmeztetés után történt.
febr. 14
14:57
Generali: minden ötödik magyar gondolkodik munkahelyváltáson a magasabb fizetés reményében (Üzletem)
Pénzügyi nehézségekkel terhes gazdasági környezetben ért minket az idei év. A Generali Biztosító januári kutatása a magyarok 2023-ra vonatkozó várakozásait és pénzügyi terveit mérte fel.
febr. 14
14:57
A Ford a kínai CATL-t választotta Amerika számára (Villanyautósok)
A Ford mindent megvesz, amit a kínai akkugyártó áruba bocsát.
febr. 14
14:59
Egészen elképesztő! Kevesebbet adnak az étkezési búzáért, mint egy éve (Agroinform)
Szinte megmerevedtek a gabonaárak.
febr. 14
15:01
Mi lesz Veled, magyar alma…? – Gonda István emlékkonferencia (Agroinform)
Az étkezési és ipari alma termékpályája helyzetéről, kihívásairól, fejlesztési lehetőségeiről lesz szó.
febr. 14
15:03
Medián: óriási fordulat az ellenzéki pártok támogatottságában, az egyik szorongatja a Fideszt a fiataloknál (Infostart)
A 40 év alatti választóknál a Kétfarkú Kutya a legnépszerűbb ellenzéki párt. A 18-39-es korosztályban csak 3 százalékpont a Fidesz-KDNP előnye. Felette azonban tarolnak a kormánypártok - írja a Medián.
febr. 14
15:03
Várható volt: beütött a recesszió Magyarországon (Azenpenzem)
Az elemzői várakozásoknak megfelelően 2022 végére megérkezett a recesszió Magyarországra. Az utolsó negyedévben csökkent a gazdaság teljesítménye az előző negyedévhez képest, csakhogy már a harmadik negyedévben is zsugorodott a GDP. Az év egészében mégis növekedést lehet kimutatni, köszönhetően a 2022. év eleji kormányzati osztogatásnak.
febr. 14
15:03
„Ezt a nagy, giccses felhajtást nem szeretjük” – Párokat kérdeztünk, ők hogy ünneplik a Valentin–napot (SzMo)
Van, aki szerint ezt csak azért találták ki, hogy minél több rózsaszín dolgot el tudjanak adni, de van, aki úgy is kedves szokásnak tartja ezt, hogy ő maga nem is ünnepli.
febr. 14
15:03
Álomutazásokat nyerhetsz a 45. Utazás kiállításon február 23-26 hétvégéjén (Spabook)
Álomutazások, értékes nyeremények, maradandó élmények és tengernyi inspiráció várja az érdeklődőket február 23-26. között a 45. Utazás Kiállítás rendezvényén a Hungexpo területén. Egyidejűleg, azonos belépővel látogatható a 31. Budapest Boat…
febr. 14
15:09
Többfordulós tárgyalások után: jelentős béremelés a Rábánál (Menedzsment Fórum)
Jelentős, a korábbi évekhez képest másfélszeres mértékű, 15 százalékos átlagos alapbérfejlesztést hajt végre a Rába 2023. január 1-től.
febr. 14
15:09
Adókerülő ügyvéd bukott le (Piac és Profit)
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) adatvagyonának elemzése leplezte le egy ügyvéd adókerülő tevékenységét. Az adatbázisok összevetése után kiderült, hogy munkája után rendszeresen nem adott számlát. Ez sokba került neki: elvesztette az áfamentességét és 1,5 millió forint bírságot is be kellett fizetnie.
febr. 14
15:09
Aggasztó hírek érkeztek Moldovából, ideiglenesen lezárták az ország légterét (ATV)
A hírt a kelet-európai ország nemzeti légitársasága közölte kedden.
febr. 14
15:09
Mélypontról indul a hazai ingatlanpiac (MMonline)
A stagnáló november és december után újabb mélypontra süllyedt az ingatlanpiac. A Duna House által országosan becsült 5853 adásvétel, az elmúlt 10 év leggyengébb évkezdését jelenti, utoljára 2013-ban volt ennél kevesebb tranzakció januárban. Az előző év azonos időszakához képest 46 százalékos visszaesést tapasztaltak a hálózat kollégái. A jelenlegi
febr. 14
15:15
Újabb hír a Dunán lángoló jachtról (Infostart)
A Wiking Yacht Club megerősítette, hogy a tűzeset a területén, a Hajógyári szigeten történt kedden 12 óra után.
febr. 14
15:21
Az érszűkület figyelmeztető jelei és kiváltó okai (WebBeteg)
Mint oly sok mindent az emberi szervezetben, az ereket is számos veszély fenyegeti, melyek az egyes szövetek, szervek súlyos károsodásának a kockázatát hordozzák magukban. Az érkárosodások közül az egyik leggyakoribb és legveszedelmesebb forma az érszűkület.
febr. 14
15:21
5,4 százalékkal nőtt a szlovén GDP (ProfitLine)
A szlovén hazai össztermék (GDP) 5,4 százalékkal nőtt tavaly, az utolsó negyedévben azonban 0,2 százalékra lassult a gazdaság növekedési üteme - közölte a szlovén statisztikai hivatal kedden.
febr. 14
15:21
Magyarország megölt egy uniós egyezményt és Macron belelökte a sírba (Portfolio)
Lassan két éve képtelen az Európai Unió új szerződést kötni a 79 tagú Afrikai, Karibi és Csendes-óceáni Államok Szervezetével (OACPS), mivel a magyar kormány nem hajlandó aláírni azt a legális bevándorlási szabályok lazítása miatt. Emmanuel Macron francia elnök pedig hiába az unión kívüli kapcsolatépítések élharcosa, az uniós csúcson leírta az egés
febr. 14
15:21
Kihalás szélén állnak a franciaországi hiúzok (Tiszta Jövő)
Kihalás szélén állnak a franciaországi hiúzok, a populáció legfeljebb százötven felnőtt egyedre csökkent - írta a The Guardian című brit napilap online kiadása hétfőn.
febr. 14
15:21
Keményen beszólt az utca embere az MSZP társelnökének (Mandiner)
„Mi van milliárdos? Mi van dolláros?” – szólította meg egy járókelő Komjáthi Imrét.
febr. 14
15:21
Videóval: Viktor+Putyin feliratú szerelemlakatot raktak az orosz nagykövetség kerítésére (Nyugati Fény)
Akciózott a Momentum.
febr. 14
15:21
Tiborcz kivásárolja az alapítót, még nagyobbat harap ki a Waberer’s-ből (Forbes)
Régi üzlettársak maradnak a nagytulajdonosok, Tiborczék a 49,64% szerezhetik meg bő félév alatt, ha minden engedélyt megkapnak.
febr. 14
15:23
Hógolyóra puskagolyó – az 1919-es pozsonyi mészárlás története (Mandiner)
Amikor a csehszlovák katonák eszüket vesztették az öldöklésben: az 1919-es pozsonyi mészárlásra emlékezünk.
febr. 14
15:27
Béremelést kapnak a Rába dolgozói (Piac és Profit)
Jelentős, a korábbi évekhez képest másfélszeres mértékű, 15 százalékos átlagos alapbérfejlesztést hajt végre a Rába 2023.január 1-től.
febr. 14
15:27
Megvan a döntés: az Európai Parlament megszavazta a dízel- és benzinüzemű autók halálos ítéletét (Portfolio)
Az Európai Parlament keddi strasbourgi plenáris ülésen jóváhagyta a tagállami kormányokat tömörítő Európai Tanáccsal elért megállapodást az új személygépkocsikra és kisteherautókra vonatkozó szén-dioxid-kibocsátási normák felülvizsgálatáról, ennek értelmében 2035-ig fokozatosan meg kell szüntetni a dízel- és a benzinüzemű új autók értékesítését az
febr. 14
15:27
Ennyibe került Rihanna ragyogása a Super Bowlon (Glamour)
Könnyes szemekkel néztük Rihanna Super Bowl fellépését, hiszen az énekesnő hosszú éves kihagyás után lépett újra színpadra. Amikor azonban megtudtuk, milyen drága kiegészítőket viselt a fellépésen, valósággal leesett az állunk.
febr. 14
15:27
Vérrel és áldozatokkal járó ünnepnek indult a Valentin-nap (WMN)
Kecskék? Tehenek? Képeslapok? Annyiféleképpen ünnepeltük már a Valentin-napot a történelem során, hogy biztos mindenki megtalálja a hozzá közelállót.
febr. 14
15:27
Minden, amit eddig tudni lehet az új Michael Jackson életrajzi filmről (Hamu és Gyémánt)
A pop király ellentmondásos életrajzi filmjét hamarosan elkezdik forgatni, de a többszörös gyermekmolesztálási vádakat feltehetően a szőnyeg alá söprik.
febr. 14
15:27
Stummer János felszólította Gyurcsányt, hogy küldjön mást a parlamentbe (Demokrata)
A Momentumba igazolt jobbikos felszólította Gyurcsányt, hogy küldjön mást az Országgyűlésbe.
febr. 14
15:27
Sajttal töltött falatkák (egy.hu)
Antal Csilla receptje.
febr. 14
15:33
Ukrán és orosz futballisták verekedtek össze egy törökországi szállodában (444.hu)
Úgy kezdődött, hogy az oroszok (vagy az ukránok) visszaütöttek.
febr. 14
15:33
„Nem csak Orbán és Putyin között dúl a láv” – A magyar és az orosz kormány „szerelmén” élcelődött a Momentum (SzMo)
A párt politikusai Szijjártó Péter és Szergej Lavrov, valamit Semjén Zsolt és Kirill pátriárka kapcsolatáról is megemlékeztek.
febr. 14
15:33
Otthoni tévészolgáltatást indít a Yettel (MMonline)
Új, otthoni tévészolgáltatást indít a Yettel, amely révén az otthoni internettel együtt immár teljes körű otthoni ajánlatokat nyújt ügyfeleinek. Az otthoni tévézésre szánt Yettel TV szolgáltatás február 14-től nyílt tesztidőszakkal indul: a szolgáltató ügyfelei 3 hónapig 0 forintos havidíjért próbálhatják ki, akár 93+3 tévécsatornát kínáló csomagba
febr. 14
15:33
Orosz és ukrán focisták verekedtek össze egy török hotelben (Mandiner)
Ugyanabban a szállodában helyezték el az orosz és az ukrán csapat játékosait.
febr. 14
15:33
Az F1 állítja, kész megszabadulni bizonyos versenyektől (Racing)
A Forma-1 elnök-vezérigazgatója szerint bármikor törölhetik a versenynaptárból azokat az országokat, amelyekben olyasmit tapasztalnak, ami szerintük a rossz irányba tart. Az utóbbi években a Forma-1-et rendszerint érték kritikák amiatt, hogy olyan országokban is rendez versenyt, ahol az uralkodó rezsim finoman fogalmazva sem tartja tiszteletben az

Keresés