A jobboldali kormánykoalíció Lombardiában és Lazióban is túllépte az ötvenszázalékos támogatottságot a helyhatósági választásokon a belügyminisztérium hétfő este közölt, még nem végleges adatai szerint.
Decemberben visszaesett az építőipar teljesítménye 2021 decemberéhez és az előző hónaphoz képest is. Tavaly összességében szerényen, 3 százalékkal nőtt az építőipar termelése, de csak az év eleji felfutásnak köszönhetően. Valójában már 2021 közepe óta nincs az ágazatban növekedés, idén pedig biztos, hogy csökkenő pályára kerül.
A teljes magyar Gdp közel negyedét (22,5%) az ipar adja, a szegmens pedig a kedvezőtlen gazdasági folyamatok ellenére egyelőre jól állja a sarat, hiszen az előzetes Ksh adatok alapján a termelés volumene 5,8%-kal meghaladta 2022-ben az előző évi szintet. Energiahatékonysági és technológiai beruházásokra van azonban szükség ahhoz, hogy a magyar ipar
A kiegyensúlyozottabb páciensek jobban együtt tudnak működni a kezelőorvosukkal, ez pedig növeli a gyermekvállalási esélyeket, a meddő párok többsége viszont későn kér segítséget.
Az informatikai rendszerek elleni támadások rendkívül megszaporodtak. A hazai Hackrate egyedülálló fejlesztése azonban új szintre emeli a cégek It biztonságát. Az informatikai startupok fejlődését is segítő Start it @K&H inkubátor szerint, a vállalatokat az etikus hackerek globális közösségével összekapcsoló platform hatékonyabban tudja feltárni a
A tengerentúlon vegyes összkép rajzolódott ki a hétfői terménypiaci kereskedésben, míg kontinensünkön a vevők diktálták a tempót. Chicagóban a búza és a kukorica is 0,6-0,6 százalékkal drágult, ám a repce 0,5 százalékot vesztett értékéből, míg a szójabab kurzusa gyakorlatilag stagnált. Európában mind a négy kiemelt agrártermék, a malmi búza, a kuko
A Toyota bejelentette, hogy az idén érkező, a világ legfejlettebb öntöltő hibrid elektromos hajtása mellett a világ leghatékonyabb plug-in hibrid elektromos meghajtásával is rendelhető vadonatúj Toyota C-HR gyártása a környezetbarát technológiák élharcosaként ismert japán gyártó törökországi üzemében folyik majd. Ezzel a Toyota Motor Manufacturing
A Délalföldi Kertészek Szövetkezete a paprika esetében is a fajtatípus-választék bővítésére törekszik, így tavaly kísérleti pritaminpaprika-termesztést indított. A tájkörzetben hagyományos paradicsom alakú paprika fólia alatti termesztését szeretnék megújítani a teljes technológia kidolgozásával, valamint marketingkampánnyal, ami ismét fellendíti a
A Bálint-nap pontos eredete a homályba vész, a pogány természetkultusz, a római életszeretet, a népszokások és a keresztény hit hagyománya egyaránt nyomot hagyott rajta..
Az Észak-Amerika felett lelőtt titokzatos légi eszközök nem földönkívüli eredetűek és nem jelentenek katonai veszélyt a lakosságra - közölte hétfőn a Fehér Ház illetékese és az amerikai védelmi miniszter a hétvégén történt három incidensről.
A Bálint-nap pontos eredete a homályba vész, a pogány természetkultusz, a római életszeretet, a népszokások és a keresztény hit hagyománya egyaránt nyomot hagyott rajta.
Bite Zsolt korábban arról beszélt: nem érdemes őt feljelenteni, mert olyan neves szervezetek védik, mint a TASZ, a Helsinki Bizottság vagy éppen a PDSZ.
A repülőgép, egy 1962-es Lockheed 1329 JetStar 260 000 dollárért, azaz 92 millió 690 ezer forintért kelt el. A jármű így végre otthonra talált, és nem kell tovább szenvednie Új-Mexikóban, a Roswell Nemzetközi Repülőtéren. Elvis szeretett járgánya a Király 88. születésnapján költözött új tulajdonosához.
Nagy várakozás előzi meg az amerikai inflációs adatok ezúttal Valentin/Bálint – napra eső bejelentését. Az elemzői becslések éves szinten 6.2%-os pénzromlást jósolnak, ami csökkenést jelentene az előző havi 6.5%-os számhoz képest, ám a délután publikált érték ettől akár jelentős mértékben is eltérhet. A keddi inflációs adatok adhatják meg a folytat
A hétvégén lelőtt három, különböző azonosítatlan repülő tárgy roncsait még nem sikerült begyűjteni, így egyelőre nem is mondják meg róluk, hogy mik lehettek. De nem alienek.
A legtöbben el sem tudják képzelni a reggelüket egy frissítő kávé nélkül. Ezért is meglepő, hogy egy kutatás szerint a kora reggeli órák nem feltétlen a legalkalmasabbak az első csésze kávé elfogyasztására.
Mielőtt az Aston Martin leleplezte volna az AMR23-at, a csapat pilótái, Fernando Alonso és Lance Stroll is nyilatkozott a nagyközönség számára. A kanadai többek között azt is elárulta, hogy már kisgyerekként figyelemmel követte a sportág eseményeit. Stroll többek között Alonso és Michael Schumacher csatáin nőtt fel. A fiatal spanyol és a veterán né
A Waberer's International 47 ezer négyzetméteres logisztikai központot épít Ecseren bővülő ügyfélkörének kiszolgálása érdekében, a beruházás értéke 18 milliárd forint, amit a vállalat saját forrásaiból és beruházási támogatásból finanszíroz - közölte a szállítmányozó és logisztikai szolgáltató vállalat hétfőn.
Úgy látszik a 2020-as években eljött annak az ideje, hogy egymás farkasaivá váljanak a nagy technológiai óriások. Az Apple sikeresen szabályozta le a Facebookot a 2021 tavaszi új adatvédelmi irányelveivel. Most pedig egy újabb – várhatóan ennél jóval erősebb – technológiai háborúba csöppenünk bele éppen. A Microsoft a ChatGPT segítségével kíván ver
Ami Rotenburg/Wümme-ben (Alsó-Szászország) történt, úgy hangzik, mint egy rossz televíziós thriller, de ez a szomorú valóság! – vélekedik a Bild újságírója. Csütörtökön egy férfi (32) ellopta egy idős nő (82) kézitáskájából a pénztárcát, majd beült az autójába és elhajtott. A jármű túlzott sebességgel letért az útról Bremervörde közelében egy kany
A múlt heti földrengés nyomán összeomlott épületek miatt eddig 134 ember ellen indítottak eljárást Törökországban – közölte az igazságügyi miniszter nyomán az Index. Az érintettek közül tízet letartóztattak, hétnek pedig bevonták útlevelét.
Újabb nap, újabb kihívások, újabb kalandok. Olvasd el, mi vár rád egészen pontosan a horoszkópod szerint, hogy könnyebben lavírozhass a nehézségek között, vagy ügyesebben lovagolhass meg egy sikeresebb hullámot.
2023 februárjától Pintyőke Marcell tölti be a Navigator Group kereskedelmi és marketing igazgatói pozícióját. A szakember az Indotek Grouptól érkezett a Navigator Grouphoz, ahol – többek között – a társaság és tagvállalatai hazai és nemzetközi marketing és értékesítési stratégiájáért felel. Pintyőke Marcell az elmúlt húsz évben a vállalati market