A 76. Brit Filmakadémiai Díjátadón, a Bafta-n ismét elárasztották a vörös szőnyeget a legkülönbözőbb országokból érkezett A-listások, hogy megünnepeljék az elmúlt évet.
Players Championship - Mark Allen már a nyitónapon asztalhoz áll a legjobb 16-ot felvonultató Players Championshipen, Joe O'Connor lesz az ellenfele. A 20 órakor kezdődő mérkőzést élőben, megszakítások nélkül követhetitek az eurosport.hu oldalon!
Csaknem 900 liter alkohollal és 1700 kilogramm túlsúllyal próbálkozott átutazni Magyarországon egy román sofőr, de nem engedték tovább a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársai, miután ellenőrizték az M1-es autópálya Komárom-Esztergom vármegyei szakaszán, olvasható a NAV oldalán.
Az Alpine vezérigazgatója, Laurent Rossi meghatározta csapatának az idei fő célt, ami legalább egy kényelmes konstruktőri negyedik hely. A francia csapat 2018 óta a legjobb eredményét érte el, és ők lettek a legjobb középcsapat, szűkösen megelőzve a McLarent. Lehetett volna viszont simább az a negyedik hely, hiszen számtalan alkalommal voltak megbí
Dunai Tamás sokáig küzdött kishitűséggel, ami a munkája során is rengeteg dologban gátolta. Ám mindezt – egy színházi rendezőnek köszönhetően, nagy árat fizetve – le tudta küzdeni.
A Gyergyói HK ismét legyőzte a vendég Dunaújvárost, míg a címvédő Csíkszereda egyenlített a Brassó ellen a jégkorong Erste Liga negyeddöntőjének második, hétfői mérkőzésein.
Rengeteg év eltelt az érettségi óta, de még mindig azt álmodod, hogy elkésel a vizsgáról? Vagy éppen azt álmodod rendszeresen, hogy pucér vagy mindenki előtt? Esetleg úgy alszod végig az éjszakát, hogy azt álmodod, hogy üldöznek? Noha az álmoknak jelentése van, mégis elkerülhetők a rosszabbak, ha odafigyelünk rá, hogy milyen pozícióban alszunk éjsz
A Gyergyói HK ismét legyőzte a vendég Dunaújvárost, míg a címvédő Csíkszereda egyenlített a Brassó ellen a jégkorong Erste Liga negyeddöntőjének második, hétfői mérkőzésein.
Iga Świątek visszatért csúcsformájához, és dominánsan játszott a Qatar Openen, ahol három mérkőzésen mindössze öt játékot veszített. A világelső tovább növelte előnyét a ranglista élén a 2023-as szezon első WTA 1000-es tornája előtt. A mezőny Dubajban egyébként kimondottan erős, az indulók között ott van Aryna Sabalenka és Elena Rybakina is például
Az erdei fülesbagoly Magyarország leggyakoribb madárfaja, 2020-ban az év madarának választották. A lakosság bevonásával január végén megtartották az évenként megismételt fülesbagoly telelőhelyek felmérését. A számlálás célja az adatok frissítésén túl, hogy mozgósítsa az itt élőket a hazai madárvilág védelmében.
Életének 85. évében, hosszan tartó betegség után vasárnap elhunyt Jánosi Ferenc 196-szoros válogatott röplabdázó, az 1964-es tokiói olimpián szerepelt magyar válogatott egyik alapembere.
Oroszország egyértelmű katonai fenyegetést jelent Svédország közvetlen környezetére, erőit azonban jelenleg javarészt lekötik az ukrajnai hadműveletek - jelentette ki a svéd katonai hírszerzés és biztonsági szolgálat (MUST) vezetője hétfőn Stockholmban.
Életének 85. évében, hosszan tartó betegség után vasárnap elhunyt Jánosi Ferenc 196-szoros válogatott röplabdázó, az 1964-es tokiói olimpián szerepelt magyar válogatott egyik alapembere.
Az Utazás Kiállítás sokkal több annál, mint aminek látszik, különösen, ha az idei programokat jobban megnézi az ember. Személyes tapasztalatból világítom meg, miért érdemes eljönni február 24-26-án a Hungexpo-ra. Az…
Iga Świątek visszatért csúcsformájához, és dominánsan játszott a Qatar Openen, ahol három mérkőzésen mindössze öt játékot veszített. A világelső tovább növelte előnyét a ranglista élén a 2023-as szezon első WTA 1000-es tornája előtt. A mezőny Dubajban egyébként kimondottan erős, az indulók között ott van Aryna Sabalenka és Elena Rybakina is például
A Kecskeméti Járási Ügyészség üzletszerűen elkövetett költségvetési csalás bűntette miatt vádat emelt egy fuvarozással foglalkozó cég vezetőjével szemben.
A Ferencváros nagy arányú győzelmet aratott a Budaörs ellen hazai pályán, magabiztosan nyert a Vác a K&H női kézilabda ligában. A férfiaknál történelmi első siker a Budai Farkasok csapatánál. Íme, a 15. forduló legjobbjai az M4 Sport Kézilabda Magazinjának szakértői összeállítása alapján.