Differenciáltabb szabályozási rendszert vezet be a kereskedelmi bankok tőkemegfelelésének és kockázatkezelésének értékelésére a kínai bankfelügyelet és a központi bank azért, hogy hatékonyabban védhessék meg magukat az ország pénzügyi rendszerét fenyegető kockázatoktól – írja a Reuters.
Legalább 36-an meghaltak Brazília dél-keleti, tengerparti vidékén a heves esőzések okozta áradásokban és földcsuszamlásokban – közölték Sao Paulo állam hatóságai helyi idő szerint vasárnap.
Néhány napon belül megkezdődnek a tárgyalások az Ensz által támogatott ukrán gabonaszállítási kezdeményezés meghosszabbításáról, amely lehetővé tette Ukrajnának, hogy gabonát exportáljon az Oroszország által az inváziója után blokkolt kikötőkből – közölte egy magas rangú ukrán tisztviselő.
Rekordmagas mértékben esett vissza világszerte az új okostelefonok eladása a múlt év végén, ezzel párhuzamosan viszont jön fel a használtpiac. E trendeket érzékeli a felújított készülékek piactere, a Rejoy.hu működtetői is. A magyar vásárlók közül a legtöbben három-négy éves iPhone-modelleket keresnek, és általában új akkumulátort is rendelnek ezek
Mindenkiben él egy kép az atomerőműről, egy több száz hektáros területen óriási, hengeres beton hűtőtornyok, amelyek gőzt eregetnek. Hamarosan megszületik ennek az alternatívája: apró atomreaktorok, amelyek csak századannyi áramot termelnek, és akár felpakolhatóak egy teherautóra is. Kis szerkezet, de jelentős mennyiségű elektromos áramot termel, a
Az első helyen kiemelt Taylor Fritz nyerte meg az egyesült államokbeli Delray Beach-en rendezett, 642 ezer dollár (233 millió forint) összdíjazású férfi keménypályás tenisztornát, mivel a vasárnapi döntőben legyőzte a negyedikként rangsorolt Miomir Kecmanovicot.
Nincs még egy olyan világbajnokság Fernando Alonso szerint, amely olyan abszurd helyzetbe hozza résztvevőit, mint a Forma–1. George Russell megoldási javaslattal állt elő.
Hamarosan elérjük az orosz-ukrán konfliktus első évfordulóját. Másfél éve nőnek az energia és a mezőgazdasági árak. Inflációs hullám söpör végig Európán. Nőnek vagy csökkennek az adósságok egy ilyen inflációs hullámban?
Mario Andretti szerint a Forma-1 mezőnyének aggódnia kellene amiatt, hogy Verstappen versenyzőként egyre jobban teljesít. Verstappen nagy reményekkel tér vissza a következő szezonba, miután a 2022-es versenyek nagy részét dominálta. Ha idén is sikerül egy további bajnoki címet szereznie, akkor ő lehet majd a sportág történelmében az ötödik versenyz
Egy új tanulmány azt állítja, hogy a magas zsír- és kalóriatartalmú ételek az agy és a belek közötti kapcsolatot is összezavarhatják, ez pedig a kalóriabevitel szabályozására lehet rossz hatással.
Magyarország valamennyi nagykövete előtt vázolta fel 2023, a legveszélyesebb év kihívásait a Külgazdasági és Külügyminisztériumban Orbán Viktor miniszterelnök hétfő reggel – közölte az MTI-vel Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője.
Jelentős felértékelődési potenciált látnak a kínai részvényekben a Goldman Sachs stratégái, több mint 20 százalékos emelkedés jöhet a jelenlegi szintekről – írja a CNBC.
Tömeges elbocsátások jöhetnek a hazai építőiparban a leállított állami beruházások miatt az ÉVOSZ elnöke szerint. Lázár János miniszter arról beszélt, a következő hónapok nagyon nehezek lesznek a szektorban, a vállalkozásoknak a tartalékokhoz is hozzá kell nyúlnia.
Ukrajna mégis megkaphatja az F-16-os vadászgépeket, annak ellenére, hogy Washington korábban határozottan elutasította az ötletet. Bár az amerikai ENSZ-nagykövet szerint még most is csak tárgyalnak az ötletről – írja a mfor.hu.
A hollywoodi színészről mostanra már nem is az alakításai ugranak be elsőként, hanem az, hogy érthetetlen módon minden barátnőjétől megszabadul, aki betölti vagy a közelében jár a 25 éves kornak. A színész egyik ismerőse szerint DiCaprio már nagyon unja, hogy az emberek ezzel viccelődnek.
A Netflix hosszú éveken át valóságos monopóliumnak számított a streaming területén. Nem csoda, hogy sokáig csak növekvő számokat tudott produkálni és a piac legnagyobb szereplője még ma is. Mára azonban igen komoly konkurenciával kell megküzdenie az előfizetők kegyeiért és bizony ebben a harcban egyre több komoly gyomrost szed be a riválisoktól. De
Tíz hete bukott ki az Európai Parlament katargate néven elhíresült korrupciós botránya. Az ügy miatt sokan próbálják álszentnek beállítani az uniós intézményrendszert, amely gyakran foglal állást jogállamisági ügyekben. Daniel Freund német EP-képviselő viszont egyszerre hiányolja a brüsszeli szigort és vár el a tagállamokkal szemben is szigorúbb fe
Élénk forgalommal kezdte az idei évet a használtautó-piac: a DataHouse frissen közzétett előzetes adatai szerint januárban közel 69 ezer személygépkocsi cserélt gazdát, ami 3,7 százalékkal haladta meg a tavalyi hasonló időszak volumenét.
A jelenlegi környezetben egy kifejezetten nehéz kérdés lehet a befektetők számára, hogy az amerikai jegybank által közel egy éve vívott inflációs harc közepette bölcs dolog-e részvényeket vásárolni, vagy a biztonságos menedéknek számító, gyakorlatilag készpénznek megfeleltethető kincstárjegyen érdemes-e biztos, 5 százalékos hozamot keresni.
Míg 2018-ban a kötelező felelősségbiztosítás díja évente átlagosan 37 ezer forint volt, 2023. február elején meghaladta az 51 ezer forintot – közölte a Netrisk.hu. A fedezetlenségi díj pedig 2018 óta 84-91 százalékkal nőtt.
Az elmúlt két évben Katalin hercegné és Vilmos herceg talán kihagyta a BAFTA díjátadót, és ezzel együtt az elmaradhatatlan vörös szőnyeges bevonulást, idén viszont mindenért kárpótoltak minket elegáns belépőjükkel.
Márió számára határtalan örömet jelentett szerelme visszatérése a Párbajról, sőt! Kifejezte, hogy a főnyereménynél is többet jelent. Krisztit alaposan megrázta, hogy Barna kint maradt, annak ellenére, hogy nem sokkal előtte pont a fiú szavaitól omlott össze a zuhany alatt. A játék elképesztő feszültséget generál minden lakóban, ahogy egyre kevesebb
A Plutus új banki partnert jelentett be néhány napja, a Modulr-t. A Plutus szerint megbízhatóbb lesz az új szolgáltató és számos más bankszerű funkció fog érkezni a felületre az új szolgáltató jóvoltából. Ez azt is jelenti egyben, hogy minden meglévő ügyfél új folyószámlaadatokat kap hamarosan. A zökkenőmentes átállás érdekében fokozatosan vezetik
Egy hobbi képes lenyugtatni az elmét, segít túllendülni a tökéletességhez való görcsös ragaszkodáson és építi az ellenállóképességet is. Ezek pedig mind hozzájárulnak ahhoz, hogy sikereket érj el az életed többi területén.